64792191 Peter Kline Zseninek Szulettunk

PÉTER KUNÉ

Susan Kesslennek,

aki lehetővé tette, hogy ez a könyv megszülessen, mert életében valósítja meg az integratív tanulás alapelveit.

PÉTER KUNÉ

ZSENINEK SZÜLETTÜNK!

Hogyan adhatjuk vissza gyerekeinknek

a tanulás természetes örömét?

(Saját magunkról nem is szólva...)

A z eredeti mű címe és kiadója: T H E E V E R Y D A Y G E N I U S

Restoring Children's Natural Joy of Learning — And Yours Too

Great Ocean Publishers, Arlington, Virginia

Copyright © 1988, Péter Kline

Fordította: Dómján Jenő Lektorálta: dr. Dómján László Szerkesztette: Sólyom Ildikó

Copyright © Hungárián translation Agykontroll Kft., Budapest

A z elülső és hátsó borító

Dómján Fruzsina akvarelljeinek felhasználásával a B & B Grafikai Stúdióban készült

TARTALOM

A Zseninek születtiink!-ben szereplő játékok és gyakorlatok 9

Köszönetnyilvánítás 11 Előszó: Michael Alexander, a Guggenheim Általános Iskola igazgatója 13

A Zseninek születtünk! elmetérképe 16

Bevezetés 17

Hogyan használjuk ezt a könyvet?

E L S Ő R É S Z : AZ I N T E G R A T Í V T A N U L Á S Í G É R E T E

Sok mindent tudunk arról, hogyan tanulunk, és hogyan lennénk képesek tanulni. Ez az ismeretanyag lehetővé teszi, hogy jobban megfeleljünk ennek a sürgető igénynek, mint ahogy ezt jelenleg iskoláink teszik.

1. fejezet: A gyermeki elme végtelen lehetőségei 21

Gyermeked jóval nagyobb képességgel rendelkezik, mint amit jelenlegi oktatási rendszerünk ki tud belőle hozni. Ideje, hogy segíts rajta!

2. fejezet: Ahogy a természet rendje szerint tanulunk 35

És ahogy eltérnek ettől a hagyományos tanítási módszerek.

3. fejezet: A tanulás építőkockái 55

A tanulási folyamat három összetevője: bevitel, szintézis és válasz. Mi módon gyorsítja fel és teszi élvezetesebbé a tanulást Georgij Lozanov innovatív módszere?

4. fejezet:Az integratív tanulás eredete és fejlődése 68

Hogyan fejlesztették ki az integratív tanulást Lozanov és követői, valamint saját tapasztalataim ezek szélesebb körű alkalmazásával.

5. fejezet: Igazítsuk a tanulást az agyhoz! 84

A modern agykutatás egyre jobban megismeri a tanulás folyamatát, és annak akadályait is.

6. fejezet: Integratív tanulás az iskolában 97

Közvetlen bepillantás egy általános iskolába, ahol az integratív tanulás hatására megváltozik a tanulók és a tanárok élete.

M Á S O D I K R É S Z : F E L K É S Z Ü L É S AZ I N T E G R A T Í V TANULÁSRA Hogyan alakítsunk ki olyan környezetet, amelyben a tanulók tudása és a tanulás hatékonysága egyaránt gyarapodik? Ehhez a szülőknek, a tanároknak és minden felnőttnek meg kell egy kicsit változni. A gyermekek ebben remekül tudnak segíteni és a haszon azonnal jelentkezik.

7. fejezet: Hogyan találunk boldogságot a puritán munkaerkölcsben? 109

Sokan hiszünk a munkában - saját magáért. Ez az elvkétségbevonható, ha a • tanulásra is alkalmazzák. A tanulás annál hatásosabb, minél élvezetesebb.

8. fejezet: Határok között dolgozni 118

A gyerekeknek szükségük van rendszerre, és meg kell tanítani nekik az alapokat. Akkor tanulnak a legjobban, ha segítik őket, hogy saját maguk fedezzék fel ezek mélyén az alapelveket.

9. fejezet: Alakítsd úgy az életedet, ahogy szeretnéd! 130

Meghatározó viselkedésmintákat tanulunk és tanítunk, anélkül, hogy tudnánk róla. Ha felismerjük és befolyásoljuk ezeket a tudatunk mélyén rejtőző gondolatokat, elménket sokkal céltudatosabban és pozitívabban használhatjuk.

10. fejezet: Az érzelmekkel való bánás megtanulása 137

Ahogy az érzelmeinkkel bánunk, ahogy felismerjük és kifejezzük azokat, úgy bánunk általában minden mással is. A negatív érzelmek elnyomhatják a gondolkodást és blokkolhatják a tanulást. A következőkben néhány tanácsot adunk, hogyan lehet érzelmeinket - visszahúzó hatás helyett - pozitív erővé változtatni.

11. fejezet: Az együttműködés örömei 145

Másokkal közösségben együtt dolgozni: jobb családot, jobb osztályt, jobb világot jelent - és több sikeres embert.

H A R M A D I K R É S Z : S Z E R E L E M B E N A T A N U L Á S S A L

Olyan feladatok gyűjteménye, amely sok embert segített már hozzá, hogy felfedezze intelligenciája mély tartalékait, amiről legtöbben nem is tudjuk, hogy létezik. Ezek arra ösztönözhetnek gyermekeiddel együtt, hogy közösen kutassátok föl a bennetek élő zsenit.

12. fejezet: Sohasem hallgatták meg egy szavamat se 157

A legtöbb embert sosem hallgatták meg rendesen. Aki megteszi, megtanul jobban gondolkodni.

13. fejezet: Örülök, hogy megszülettél, mert 163

Amikor jókat hallunk magunkról, okosabbak leszünk. Amikor mi mondunk másokról jókat, attól is okosabbak leszünk.

14. fejezet: A jegyzetekkel ellátott Muffet kis kisasszony 170

A legcsodálatosabb kincset az emberek fejében rejtették el. Ha megtanulunk kapcsolatokat teremteni és a dolgok mélyére látni, kiáshatjuk ezt a kincset.

15. fejezet: Alapkoncepciók, amelyek strukturálják gondolkodásunkat 188

Olyan alapfogalmak, mint sorrend és egyensúly, erőteljesen befolyásolják gondolkodásmódunkat. Ezek és az ehhez hasonló alapkoncepciók - testi tevékenységek útján - még kisgyerekek számára is megtapasztalhatok és megérthetők.

16. fejezet: Ez valóban te vagy? 196

Egész eddigi életedet arra vesztegetted el, hogy mások programját valósítsd meg. Mért nem valósítod meg a sajátodat?

17. fejezet: A memória és a kreativitás virágoskertje 202

Megtanulunk megbízni saját kreativitásunkban és megtanuljuk felszabadítani a képzelőerőnket, hogy azok megtalálják a maguk útját a gondolatok kifejezésében és a problémák megoldásában.

18. fejezet: Költőnek lenni 217

Az ihlet kútjára találni zenével és relaxációval: nem csak javítja az írás­ készséget, de szórakoztat is.

19. fejezet: Csak a tehetetlenek nem kérnek segítséget 222

A sikeres embereknek tehetségük van ahhoz, hogy a megfelelő időben segítséget kérjenek. Ám van olyan segítség, ami valójában káros, van olyan, ami megalázó és olyan is van, ami nyűg.

20. fejezet: A legmélyebb bensődben talált jelentés 229

Fontos, hogy érzelmeinkkel kapcsolatban őszinték legyünk. Az érzelmek kifejezésének gyakorlása szórakoztató, és a család harmóniájához is hozzájárul.

21. fejezet: Most én jövök, de hogy csináljam? 237

A család vagy a csoport minden tagja megérdemli, hagy meghallgassák A figyelmes meghallgatás jelzi, hogy mindenki véleménye számít. íme

néhány-hasznos alapszabály.

22. fejezet: Intellektuális bűvészmutatvány 243

Mindannyian újítók lehetünk. A feltalálói játék segít, hogy az ismert dolgokat más szemmel nézzük.

23. fejezet: Nem csak egy megoldás helyes 249

Meglepő, hogy milyen sok jó választ adsz, ha nem rettegsz az esetleges rossz vábszod miatt!

24. fejezet: A vizuális gondolkodással azonnal bekapcsolható memória 255

Hogyan használható az elmetérkép, hogy gyorsan és könnyen elsajátíthassunk nagyobb mennyiségű tananyagot?

1. F Ü G G E L É K 265 Remény az agykárosodást szenvedett gyermekek számára

Egy édesanya tapasztalata, amit agykárosodást szenvedett gyermekének felnevelése során szerzett, küzdelme, hogy normális életet tudjon élni, mindannyiunk számára tanulsággal szolgálhat.

2. F Ü G G E L É K 278 Az integratív tanulás alapelvei

A kulcsfogalmak összefoglalása, főként tanárok számára.

JÁTÉKOK É S G Y A K O R L A T O K

2. fejezet: A nyelvtantanulás szórakozás is lehet • Mondatszerkezetek eljátszása

3. fejezet: A zene használata a hosszú távú memóriához t Megtanulandó anyag memorizálása 3. fejezet: Olvass, amíg nem hibázol! • Magával ragadó csoportos gyakorlatok a képes­

ségek megerősítésére

3. fejezet: Labdagurítás • Csoportos megbeszélésen a résztvevők fizikai bevonása

6. fejezet: Színjátszás az osztályban • Kérdezz-felelek a tudósokról, és a Lenni, annyi, mint

hinni

12. fejezet: Figyelj és hallgass! • Meghallgatásra találni és gondolkodást tanulni

13. fejezet: Feidicsérős játék • A csoporttársak gyakorolják, hogy kedvesek legyenek egy­

máshoz

13. fejezet: Születésnapi kör • A dicséret adásának és elfogadásának a gyakorlása 14. fejezet: Mi fán terem a puffét? • A szimbólumok és a mélyebb jelentés felfedezése

mesékben és gyermekversekben

14. fejezet: Adj hozzá egy kis zenét! • Újabb lehetőségek az esti mesében

15. fejezet: Mászó gyakorlatok • Padlóra kerülni az alapok kedvéért - néhány alapkon­

cepció közvetlen megtapasztalása

15. fejezet: Kereskedjetek a pénzzel! • Az egyenlőség és az igazságosság fogalmának

megtapasztalása

15. fejezet: Tapsolós játék • Kommunikáció az alapfogalmakról 15. fejezet: Amikor egy több, mint kettő • A dolgok ára és értéke

15. fejezet: A számegyenes • Az összeadás és a kivonás, a plusz és a mínusz megta­

pasztalása

15. fejezet: A gyorsulás a sebesség függvényében • Az összefüggés megértése egy labda

körbeadogatásával

16. fejezet: Saját címered • Szimbólumok keresése saját magad meghatározásához 16. fejezet: Szimbólumgyakorlatok • A preverbális képzelőerő hatásos gyakorlása 16. fejezet: Csoportos preverbális képzelőerő • A szimbolikus gondolkodás alkalmazása 17. fejezet: Fantáziavezetés • Zene mellett felolvasott szöveg, ami láthatóvá teszi, hogy a

17. fejezet: Feladatmegoldás preverbális gondolkodással • Zenés meditációs gyakorlat al­

kalmazása feladatmegoldáshoz

18. fejezet: A görcsös írás leküzdése • Zenével és relaxációval

18. fejezet: Folytasd a mesét! • Bátorító és ösztönző gyakorlat a fogalmazási készség javí­

tásához

19. fejezet: A segítségkérés megtanulása • Egy gyakorlat, ami megtanít a segítségkérésre 20. fejezet: Érzelmek számokra hangolva, avagy: „Számoljunk százig!" • Az érzelmek el­

játszása kiutat kínál a vitákból

20. fejezet: Kommunikáció szavak nélkül • Az érzelmek lerajzolása, egy képzelt zenekar ve­

zénylése, utánzási játékok és élő szobrok

21. fejezet: A körbemenó's és a jó újság játék • Pozitív légkör kialakítása csoportos meg­

beszélésen

21. fejezet: Önbecsülés • Önfejlesztés, a pozitívumokra koncentrálva

22. fejezet: Miként használjuk máshogyan? • Gyakorlat, új lehetőségek meglátására 23. fejezet: Hányféle helyes válasz van? • Mit is jeleni az, hogy helyes válasz?

23. fejezet: Saját álláspontod megvédése • Annak gyakorlása, hogy meggyőző tudj lenni 23. fejezet: Több, mint valószínű történet • Mesék, hatalmas lódításokkal, saját hasznodra

és mások szórakoztatására

24. fejezet: Hierofirkák • Annak bizonyítása, hogy mindenki szakértő a vizuális gondol­

kodásban

24. fejezet: Elmetérkép • Az információk rendszerezése, sűrítése és memorizálása vizuális

képzelőerő felhasználásával

KÖSZÖNETNYÍL VÁNÍTÁS

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen témájú könyv, mint ez, nem lehet egyetlen ember gondolko­ dásának eredménye.

Először is Jonathan és Wendy Lazeart említem, akik a könyv témáját és formáját javasolták, és értékes szerkesztési tanácsokkal láttak el a könyvírás kezdeti szakaszában. Ez a szerep a későbbiekben kiadónkra, Mark és Margaret Estermanra hárult, akiknek a kézirat iránt megnyilvánuló figyelme túlnőtt a hivatásos érdeklődésen. Csodálatos élményt jelentettek gyakori találkozásaink, amikor megbeszéltük a változtatásokat, és nekem azon­ nal alkalmam volt ezek hatását is lemérnem a gyermekeiken, akik így - közvetett módon és akaratlanul - szintén rajtahagyták kézjegyüket azon, ami itt olvasható. Ilyen esetben a szerkesztői munka igen fontos szerepet játszik a könyv kialakulásában, mivel az lényegileg együttműködés eredménye.

A másik nagy segítségem Bernard Saunders, közvetlen munkatársam volt, aki már a kezdeteknél segített a gondolatokat formába önteni, és akitől a leghasznosabb gyakorlatokat és ötleteket merítettem. Bernievei jelenleg egy hasonló könyvön dolgozunk, amit az üzleti életben dolgozó közösségeknek szánunk. Ezen felül sok tanfolyamot is tartunk együtt. Kiváló szerkesztési tanácsokkal látott el Susan Kesslen, aki - részben Lozonov jelenleg is tartó gyámkodásának köszönhetően - az integratív tanulás folyamatainak legjobb tudója, akit csak ismerek.

Meg kell említenem az integratív tanulás elterjesztésében közeli munkatársaim -

Lauren-ce Martel, Jerry Perez de Tagle, Charles Bubar, Kay Farrar és Robin Smith - nevét, akik­

kel közösen merítettük ki a témát. Azok névsora, akik közvetett módon voltak segítsé­ gemre, lehetetlenül hosszú. Közülük első helyen kell említenem tanártársaimat a Thornton Friends iskolában, alapító társamat, Nancy Kline-l akiktől az integratív tanulás iskolai körülményekre való alkalmazásához kaptam segítséget. Sok tanuló nevét is felsorolhatnám, akiktől talán még többet tanultam, mint hiszem, de félő, hogy valakit kifelejtenék. Biztos vagyok benne, hogy ők tudják, kikről van szó.

Három lányom, Stephanie, Mauren, Wendy, és édesanyjuk, Barbara Gardner, érthető módon kivették részüket a könyvből, akárcsak két testvérem, Mike és Jeff. Természetesen mindenhol fellelhető a könyvben szüleim mély befolyása.

Köszönettel kell szólnom azon állami és magániskolák tanárairól, tantestületeiről, igaz­ gatóiról és vezetőiről, akikkel együtt dolgoztam, és akiktől sokat tanultam. Különösen közel áll a szívemhez a Guggenheim Általános Iskola, ahol az egyik leglelkesebb gárdával találkoztam, olyan munkatársakkal, amilyeneket csak kívánhat magának az ember.

Végezetül hálával tartozom Carl Schleihernek sok jóindulatáért, amelyek közül a leg­ fontosabb, hogy az Egyesült Államokban jelentős szerepet vállalt Lozanov munkásságának ismertté tételében, és ezzel lehetővé tette számomra annak nyomonkövetését és fejlesztését. Az említettek közül természetesen senki nem tehet azokról a hiányosságokról, amelyek egy ilyen természetű könyv esetében - jóformán - elkerülhetetlenek.

ELŐSZÓ

írta: Michael Alexander,

a Guggenheim Általános Iskola igazgatója

Mi lesz a nem teljesült álmokkal? Aszú szemekké szárítja tán a Nap? Vagy gennyes fekélyként dagadnak S felfakadnak?

Vagy romlott húsdarabként szaglanak? Besüppednek, mint nehéz teher? Vagy cukros kérget izzadnak, Mint a lekvár?

Vagy amire senki sem vár -Felrobbannak?

- Langston Hughes

Minden évben millió és millió szülő, tanár és tágra nyílt tekintetű diák bízza a tanulásról és ezzel együtt a sikerről és boldogságról szóló álmát az ország legkülönfélébb iskoláira. Az iskoláztatásra költött milliárdok, és az iskolákban eltöltött sokmillió óra dacára - sokuk számára - az álmok nem teljesednek be, hanem elsüppednek. Ez legtöbb esetben tragédiát jeleni, súlyos következményekkel mindannyiunk számára. Ám egyáltalán nem szükségsze­

rű, hogy ez továbbra is így legyen.

Azok a tanulók, akik az Államok legkülönfélébb - Alaszkától Kaliforniáig, nagyvárosi, külvárosi vagy vidéki - iskoláiból kimaradnak, bizonyítják azt a nyilvánvaló tényt, hogy a hagyományos tanítási módszerek túl sok reménybeli tanuló elvárásának nem képesek meg­ felelni. Mi, tanárok, az elmúlt három évszázad során, biztosak lévén abban, hogy amit teszünk, az helyes, mindig a tanulót hibáztattuk, ha nem tudott eredményesen tanulni. Saját hibátlanságunk igazolására különféle címkéket és speciális módszereket fejlesztettünk ki a ..védekező tanulók" oktatására - mit gondolnak, milyen eredménnyel? Nos, továbbra is rengeteg volt az eredménytelen diák és rengetegen estek ki az iskolákból!

Az oktatással foglalkozó kutatók azonban ma már ahelyett, hogy továbbra is buzgón hibáztatnák a nemtanuló diákokat a nemtanulás miatt, inkább nekiláttak felfedezni a tanulás folyamatát, elemezve benne a ki, mit, miért, mikor és hol kérdéseit. Figyelmüket a feltűnő­ en sikeres tanulók - az óvodáskorú gyerekek, a fényképszerű memóriával rendelkezők és a „zsenik"- vizsgálatára irányították.

Ezen felfedezések lényegét és ezeknek bármely környezetben való alkalmazását tartal­ mazza az eredményes tanulás és tanítás céljára a Zseninek születtünk! című könyv, kristálytiszta leírásban. Bizton állíthatom, hogy magával ragadó, izgalmas olvasmány lesz mindenki számára. Szeretném ezeket az olvasókat biztosítani arról, hogy Péter Kline ideái nem csak izgalmasak - de működnek is.

A Guggenheim Simon Általános Iskola, amelynek én vagyok az igazgatója, Chicago egyik déli, gazdaságilag elmaradott területén fekszik. Huszonegy tanára és mintegy négy­ száz tanulója van, a legkisebbektől kezdve a nyolcadik osztályig bezárólag. Nem sokkal azután, hogy igazgató lettem (ennek három éve), alkalmam adódott - valamilyen állami alapítvány segítségével - az iskola fejlesztésére. Tisztában lévén azzal, hogy az iskola legnagyobb értéke az elkötelezett nevelői testület, elhatároztam, hogy megkeresem a tanári testület ütőképességének és erkölcsi erejének növelésére a legjobb módot. Azt reméltem, hogy valami olyan dinamikus forrást tudok biztosítani számukra, ami közös alapot és sze­ mléletmódot adhat saját tanításukon belül. Mivel már korábban is érdeklődtem a gyorsított vagy integratív tanulás iránt, kerestem valakit, aki képes a tanárokat ennek gyakorlatába bevezetni. Péter Klinet ajánlották, s mint kiderült, ő az integratív tanulás zseniális apostola.

A tanárok, akik átlagosan több, mint húsz év gyakorlattal rendelkeztek, eleinte meglehe­ tősen szkeptikusan fogadták ezt az ötletet. De megegyeztünk, hogy semmilyen módon sem fogom őket arra kényszeríteni a későbbiekben, hogy az integratív tanulás alapelveit vagy technikáit használják. Rajtuk múlik, hogy csak azt alkalmazzák belőle, amit értékesnek találnak benne. Mint igazgató, a magam részéről azzal tudom segíteni erőfeszítéseiket, hogy rendet és fegyelmezett környezetet biztosítok az iskolában, ahol a tanulók képesek haté­ konyan összpontosítani az új tanulási módra, és összhangba tudják hozni azt másfajta tanul­ mányaikkal. A tanárok két csoportban, harmincórás tanfolyamon vettek részt az iskolán kívül, mialatt az iskola gondoskodott arról, hogy helyettesítő tanárok pótolják a teljes tanári kar egyik, majd másik felét.

A tanárok valósággal beleszerettek Péterbe, és nagy lelkesedéssel tették magukévá az integratív tanulást. A többi már történelemvagy legalábbis kezdete iskolánk és diákjaink életében a remény és a beteljesülés új korszakának. Jól emlékszem arra, amikor a tanárok az első tanfolyamot követően visszajöttek az iskolába, néhány tanuló azt kérdezte: „Mi történt ezekkel? Annyival kedvesebbek lettek!" Mások is megerősítették, hogy ez tipikus jelenség, amikor az ilyenfajta gyakorlatról a tanár visszatér az osztályához.

Az iskola egyik nyári foglalkozásán, ahol csak az integratív tanulást használták, tipikus 14

szülői véleményt fogalmazott meg az egyik anyuka. „Mit csináltak ezzel a gyerekkel? Isko­ lába akar menni! Egészen oda van érte!"

Nálunk a tanárok már nem szidják a gyerekeket, ha nem tanulnak. Egyébként az ideláto­ gatók számára (beleértve az egyetemi professzorokat és a hozzánk hasonló általános iskolai tanárokat) a legmeglepőbb különbség, a leginkább feltűnő dolog a teljesítmény és a figye­ lem légköre volt. „Alig hihető, hogy egy iskola ilyen is lehet!" - mondta egyik látogatónk. Egyik tanárnőnk, Nancy Ellis, így vallott erről nekem: „Az integratív tanulás előtt annyira kimerült voltam, hogy menekültem a tanítástól." Most azt az osztályt vezeti, amelyikbe a rendes osztályokban lemaradt gyerekek járnak. Úgy hívja: „Szupertanulási labor". Noha már húsz éve tanít, mint mondja, sokkal inkább lelkesedik most a tanításért, mint valaha, jobban, mint amikor tanítani kezdett. A diákjai pedig el vannak ragadtatva attól, amit ta­ pasztalnak.

Amikor ide kezdtünk járni, a többiek azt gondolták rólunk, hogy mi hülyék vagyunk -mondja a hetedikes Steve, jól tanuló osztálytársairól. - Aztán látták, hogy mosolyogva jö­ vünk vissza és mesélünk nekik mindarról, amit tanultunk.

- Ők is a rosszakhoz szeretnének már tartozni - teszi hozzá társa, Alton.

A tanárok a Guggenheimben most már odafigyelnek arra, hogy az egész környezet a ta­ nulási folyamat támogatására legyen hangszerelve, és pontosan tudják már, hogy a tanár minden mozdulata vagy segíti, vagy lerontja ezt a folyamatot. így hát megjósolhatom, hogy a sikertörténetek száma majd tovább növekszik, a tanulmányi átlag emelkedni fog, és a ná­ lunk végzett gyerekek magukat tanulásra alkalmasnak, az iskolát pedig kellemes helynek fogják tartani.

Ha az, ami nálunk manapság történik, országszerte megismétlődne és egész iskolarend­ szerünkben megvalósulna, egyetlen álomnak sem kellene többé elszáradnia, meggyűlnie, megkérgesednie, elsüppednie vagy felrobbannia. Ehelyett képesek lennénk gyökerestül ki­ irtani valamennyi tanulási problémánkat. Talán a tanulásról szőtt álmaink sem maradnának teljesületlenek többé.

BEVEZETÉS

Emlékszel még, mit éreztél mint kisgyerek, amikor elkezdted kibontani a fényes, színes papírba csomagolt ajándékot, kíváncsian, mi is lehet benne? Emlékszel még arra az érzésre, amikor a szülői kéz elengedte biciklidet, és te tudtad, hogy egyedül kerekezel rajta? Ez ugyanaz az elragadtatott érzés, amit egy atomfizikus túláradó izgalmában érez, amikor egy eddig még nem ismert elemi részecske nyomára bukkan, vagy ami az írót ihlettel tölti el, ha termékeny, kreatív gondolata támad új könyve írása közben, ez az a szétáradó öröm, ami a csatár karjait a magasba lendíti, amikor az ellenfél kapujába talál, nos, ez az elragadtatott érzés minden tanulás hajtómotorja.

Figyeltem a festőt, aki a vászna előtt a fény és árnyék táncolását tanulmányozta a fák belső sötétjében. Láttam a biokémikust, amint éles tekintettel próbált behatolni a mikrosz­ kópon át az élet keletkezésének és elmúlásának titkába. Sétáltam a kisfiúval, és tanúja vol­ tam, amint rácsodálkozott a csillagok titkára, és egyre növekvő bámulattal fedezte fel a le­ hetőségek végtelen birodalmát.

Valamennyi esetben a tanulás nehezen meghatározható, élvezetes és mély megelégedés­ sel járó kalandjának lehettem szemtanúja. Egy kalandnak, aminek olyannyira hétköznapi­ nak kellene lenni, akár a lélegzésnek, ám ezt túl sokan szem elől tévesztettük, vagy el is felejtettük már.

Mindannyiunkban megvan a mélyről jövő késztetés és képesség a tanuláshoz, csakúgy mint az, hogy élvezetet találjunk benne. Minél inkább képesek vagyunk kielégíteni ezt a vágyat, annál jobban felismerjük az előttünk, valamennyiünk előtt álló hatalmas lehetősé­ geket. Ezen mérhető le boldogságunk és boldogulásunk, vagyis az, hogy mennyivel járu­ lunk hozzá mások életéhez.

Ez a könyv azért íródott, hogy ez az elragadtatás és kielégülés sokkal szélesebb körben hozzáférhető legyen számodra, gyermekeid számára, a Föld minden iskolai osztályában és minden munkahelyén.

Miért szól ez a könyv szülőknek?

Azért, mert a tanulásban olyan sok minden otthon kezdődik. Ezért szántam ezt a könyvet elsősorban a szülőknek, akik - a dolgok természete szerint - a gyermekek első tanítói és példaképei. A könyv olvasása közben eszedbe fognak jutni szüleid, az hogy hányféle kísérletet tettek a te felnevelésedre, és talán képes leszel - megbecsülve az ő eredményeiket - a magad dolgát jobban csinálni.

Mint szülő, talán csodálkozni fogsz, miért szentelek olyan nagy teret az iskolai tevékeny­ ségek tárgyalásának. Ennek egyrészt az az oka, hogy a javasolt tevékenységeket otthon is el lehet végezni vagy elő lehet készíteni, másrészt minden erőfeszítésed eredménye ott tapasztalható majd meg az osztályban, a tanár munkájával való kölcsönhatásban. Néhány könnyen megtehető dologgal már otthon megalapozhatod az iskolai sikert. Máris hozzá­ láthatsz gyermeked életének gazdagításához, amikor egy lélegzetnyi szusszanásra leteszed ezt a könyvet. Egyformán hasznos lehet, akár újszülött a gyermeked, akár már csaknem készen áll saját életének megkezdésére.

A szülőknek mindvégig szem előtt kell tartaniuk, hogy noha az átlagos emberben szunnyadó mindennapi zseni életrekeltésére ez a leghatásosabb út, mégsem kíván speciális technikákat, vagy erőltetett tanulást. Valójában az erőltetett tanulás leronthatja a folyama­ tot. Az azonban biztos, hogy nem bölcs dolog ideje előtt, túl fiatal korban a gyerekbe erőltetni felesleges ismereteket. Vannak szülők, akik - a legjobb szándék mellet - a korai tanulás olyan formáit erőltetik rá gyermekeikre, amelyek teljességgel megnyomorítják a későbbi fejlődésüket.

Mindig is a szeretet és a megértés maradjon a nevelés középpontjában, mintsem az akár­ milyen technikák, eljárások és elméletek. De a szeretetet ki kell mutatni és a megértést érezhetően ki kell fejezni. Ezért olyan fontos, hogy a tanulás optimális feltételeiről és azok alkalmazásáról szóló információk minél szélesebb körben ismertté váljanak.

Ha valaki komoly tanulási nehézséggel küszködő gyerekkel foglalkozik, akkor előbb kérje ki a kezelőorvos vagy a gyógypedagógus véleményét, s csak azt követően alkalmazza az itt tanultakat.

... és tanároknak?

Remélem, hogy tanárolvasóim hasznát fogják látni azoknak a gyakorlatoknak és példáknak, amelyeket az osztályteremből hoztam, mint ahogy én is tanultam azoktól a lelkes és tehetsé­ ges tanároktól, akiknek a munkáját, együtt dolgozva velük, alkalmam volt közelről meg­ figyelni, és akiket a könyvben is megemlítek. Sok olyan javaslat és gyakorlat található a könyvben, különösen a Harmadik részben, ami szinte azonnal végrehajtható egy osztályban. Hozzáteszem: meggyőződésem, hogy a tanárok nagyon hasznosnak fogják találni a szülők számára írt fejezeteket is. Ha a szülők fejével is végiggondolják a problémákat, még inkább

képesek lesznek segíteni és bátorítani tanítványaikat. Tudva azt, hogy az otthoni környezet rendkívüli hatással van az iskolában való boldogulásra és teljesítményre, a tanárok sok mindent tudnak majd ajánlani a tanácsért hozzájuk forduló szüló'knek, amit gyermekük iskolai sikeréért otthon meg tudnak tenni.

Te döntőd el, hogy miként használod ezt a könyvet!

A könyv első része tárgyalja az integratív tanulás elméletét. Az elmélet alapelvei, noha lé­ nyegesen különböznek attól a gyakorlattól, amit a legtöbb hagyományos iskolában tapasz­ talni lehet, önmagukban egyszerűek. Akik úgy érzik, hogy ezekkel tisztábart vannak, vagy akik máris hozzá akarnak látni ezek alkalmazásához a gyakorlatban, egyből a Harmadik részhez ugorhatnak. Ez a rész tartalmazza a tanulást segítő sajátos játékokat és gyakorlato­ kat.

Azoknak, akik szívesen rászánják az időt, hogy felfedezzék az elméletet és annak alkal­ mazását, célszerű az Első és Második résszel kezdeni. A Második részben némi gyakorlati önfejlesztő filozófiát talál az olvasó (mivel mindenkinek magát kell előbb megváltoztatnia ahhoz, hogy másokat megváltoztathasson).

Minden értelmi fokon hatásos

Noha vannak olyan gyakorlatok, amelyek bizonyos fokú értelmi érettséget igényelnek, a kisgyerekes szülők vagy az alsótagozatos tanárok is használhatják ezeket, azzal a megfon­ tolással, hogy a gyerek növekedéséhez szükséges, gondolkodásra késztető környezetet se­ gítik előkészíteni. Lesznek olyan gyakorlatok is, amelyek túlságosan gyerekesnek tűnhet­ nek egy felsőtagozatos vagy egy gimnazista számára. Valójában ezeket a gyakorlatokat egytől egyig felnőttek tanításához használták, tehát hatásosságukat az értelem legfejlettebb szintjén bizonyították. Használatuk drámai eredményt fog igazolni.

Még mindig meglepődök azon, hogy mennyire széles az a kör, amelyben ugyanazok a gyakorlatok hatásosnak bizonyulnak, egy óvodásnak éppúgy használ, mint egy miniszteri titkos tanácsosnak (és azoknak sem kevésbé, akik közbül foglalnak helyet). Gyakran a leg­ alapvetőbb gyakorlatok segítik a filozófia doktorát, hogy ki tudjon lábalni abból a zavaro­ dottságból, amiben évek óta él. Azért van ez így, mert amit ezek a gyakorlatok a felszínre hoznak, olyan lényegi, annyira alapvető az emberi tapasztalás számára, hogy az önfejlődés minden szintjéhez van mondanivalója.

Alkalmazd a saját igényeidhez!

Aki kipróbál néhány gyakorlatot a leírtak közül, valószínűleg kedvet kap hozzá, hogy ha­ sonlókat találjon ki saját magának. Ezek megtervezéséhez - ami valójában a tantervfej¬ lesztők feladata és további könyveim témájául fog szolgálni - nem adtam külön útmutatást, inkább azzal foglalkoztam, hogyan kelthető az anyag életre, és hogyan láthatja a tanár leginkább hasznát.

Arról, hogy minek jön el az ideje

Látszólag teljes az egyetértés abban, hogy társadalmunk és általában maga a világ rengeteg olyan kihívással és válsággal néz szembe, amelyekre hamarosan megoldást kell találni. Mindehhez társul az információrobbanás ténye, ami azt kívánja tőlünk, hogy olyan helyze­ teket tanuljunk meg kezelni nap mint nap, amilyenekkel a történelem folyamán még nem találkoztunk. Oktatási rendszerünk fejlesztése ugyan önmagában nem oldja meg ezeket a gondokat, de nélkülözhetetlen ahhoz, hogy szembe tudjunk velük nézni.

Azt hiszem, a rendelkezésünkre álló erőforrások lehetővé teszik, hogy az oktatás gyakor­ latában lényeges fejlődést érjünk el egész társadalmunkban, és azon túl is. Az integratív tanulás, ez a szórakoztató és eredményes folyamat, amelyet ebben a könyvben leírtam, már sok iskolában működik, és sok más helyen előkészületek folynak mielőbbi alkalmazásukra. A bemutató programok eredményei olyan figyelemre méltó hatást tettek mindenkire, hogy a felelős oktatási vezetők egyre jobban égnek a vágytól, hogy beszámoljanak róla. És ter­ mészetesen meg is fogják tenni, mert ennél kevesebbet tenni kötelességmulasztás lenne. Mint az egyik csúcshivatalnok mondta nekem: „Eljön az idő, amikor annak, aki úgy gon­ dolja, hogy a régi módszer a jobb, be is kell azt bizonyítania."

Remélem élvezni fogod* az integratív tanulás kalandját. Merülj bele, és figyeld meg, mi ragadja meg a képzeletedet! Aztán pedig legyen bátorságod elkezdeni azt, amit mindig is szerettél volna megpróbálni, de talán eddig még sohasem mertél.

* A tegező formát a könyv egész szellemisége kívánja meg. (A fordító)

E L S Ő R É S Z

AZ INTEGRATÍV TANULÁS

ÍGÉRETE

Sok mindent tudunk arról, hogyan tanulunk, és hogyan len­ nénk képesek tanulni. Ez az ismeretanyag lehetővé teszi, hogy jobban megfeleljünk ennek a sürgető igénynek, mint ahogy ezt jelenleg iskoláink teszik.

1. fejezet

A GYERMEKI ELME

VÉGTELEN LEHETŐSÉGEI

Gyermeked jóval nagyobb képességgel rendelkezik, mint amit jelenlegi oktatási rendsze­ rünk ki tud belőle hozni. Ideje, hogy segíts rajta!

„Ha csak rágondolok, tátva marad a szám" - mondta Bev Schroeder, egyik megbeszélésün­ kön. .Annyira könnyen megtanulták az anyagot, és ráadásul hetekig emlékeztek rá. És ami még ennél is több, most már tudják, hogyan boldogulhatnak az iskolában. Ez aztán át fogja alakítani az egész oktatási rendszert."

Bev, aki azok közé a pedagógusok közé tartozik, akik már elsajátították az integratív ta­ nulás alapelveit - azét a tanulási filozófiáét, amely világszerte forradalmasítja az iskolai munkát -, azt követően mondta ezt, hogy először alkalmazta ezeket az elveket saját osztá­ lyában. Hasonló izgalommal számoltak be figyelemreméltó sikereikről mások is ezen a meg­ beszélésen. Az az egyre erősödő érzés lett úrrá a teremben, hogy itt most történelmet csi­ nálnak, újfajta lehetőségek történelmét. Az emberi elme határtalan fejlődésének történelme kezdődik el, egy erre látszólag alkalmatlan helyen: az általános iskolák osztálytermeiben. Bev, ez a tehetséges és lelkes tanárnő, Columbiában, Maryland államban vezet egy speciális kisegítő osztályt, és bizony nehezen tud kiszakadni a sok tennivalója közül, hogy megossza másokkal tapasztalatait. Az ő osztályában ez a nagy változás egy egyszerű gyakorlattal kezdődött, aminek a leírása a 24. fejezetben található meg. A neve: elmetérkép. Ez egyike azon változatos technikáknak, amelyeket a könyv Harmadik részében kínálunk a szülőknek és a tanároknak. Ez a technika azon a feltevésen alapszik, hogy a tanulási folyamat minden fázisa az ember egész személyiségét érinti. A legtöbb probléma, amivel a gyermekek az iskolában küszködnek, mint látni fogjuk, ennek az alapvető elvnek a semmibe vételéből származik.

A TANULÓK ROHAMOS FELZÁRKÓZTATÁSA

Az integratív tanulás filozófiája, a hozzá tartozó technikákkal, játékokkal és gyakorlatokkal együtt, amelyeket éppen azzal a céllal terveztek, hogy ezt a filozófiát segítsék bevinni a családok és osztályok életébe, némi ízelító't ad, mi minden lehetséges ma a tanárok, tanulók és szüló'k számára. Ebből kiderül, miért találta Bev - és sok más, hozzá hasonló tanár és tanárnő - olyan megdöbbentően könnyűnek, hogy kettes vagy hármas szintről felhozzanak tanulókat az ötös vagy négyes szintre viszonylag rövid idő alatt - anélkül, hogy a felzárkóztatáshoz oly gyakran asszociált kínokat végig kellett volna szenvedni. És kiderül az is, miért láthatják az integratív tanulásnak nagy hasznát azok a diákok is, akik a hagyo­ mányos iskolákban is kiváló eredményeket érnek el.

Az itt található technikák meglepően egyszerűek. Miért? Mert ahhoz az egyre mélyebben megismert folyamathoz alkalmazkodnak, amellyel az agy feldolgozza az információkat és átalakítja azokat tudássá és életre szóló képességekké. Ennek a folyamatnak sok részlete csak mostanában világosodott meg. Az ezekből a felismerésekből következő alapelveket a tanítás és tanulás terén a legtöbb iskolában még majd ezután kell alkalmazni. Azokban az iskolákban viszont, ahol az integratív tanulást kipróbálták, azt ott gyorsan el is fogadták, amin persze nem lehet csodálkozni.

VALÓBAN EGY ZSENI CSEPEREDIK FEL NÁLUNK?

Ez a könyv kalauz, alapelvek gyűjteménye, egy rejtett kincs felfedezéséhez. Ez a kincs agyunk mélységes tudásvágya, kimeríthetetlen kapacitása, és az az öröm, amit a tanulás jelent, ha ehhez a megfelelő körülmények rendelkezésre állnak. Ezt a kincset nevezem én „mindennapi zseni"-nek. (Az angol cím szó szerinti fordításban ugyanis: A mindennapi zse­ ni. /Lektori megjegyzés./)

Hiszek abban, hogy csaknem minden ember elérheti a kiválóságnak azt a fokát, amit eddig csak a legjobbak tudtak elérni. Egyszerűen azért, mert agyunk olyan hangszer, amin lehet jól, és lehet rosszul is játszani. Nem túl nehéz jól játszani rajta, de a jelenlegi oktatási rendszer sok bejáratott szokása arra kárhoztat minket, hogy ne használjuk olyan hatásosan, mint tudnánk. Nem az alapvető intelligenciáról beszélek most (amely egyébként a legtöbb ember esetében jóval magasabb annál, amit a most szokásos tesztekkel mérni lehet), hanem az előadás minőségéről, ami alighanem messze elmarad attól, amilyen lehetne.

Mindebből következik, hogy valamennyien - te magad, gyermekeid, szomszédod és az ő gyermekei -, egyszóval mi mindannyian ilyen „mindennapi zsenik" vagyunk, mégha ezt a tényt jóformán senki sem veszi észre, vagy teszi szóvá. Talán azért nem figyelünk fel rá, mert az iskola sohasem bátorított minket arra, hogy a bennünk mélyen rejtve lévő értékeket

észrevegyük. Pedig ezek csak alkalomra várnak, hogy megfelelő körülmények között meg­ nyílhassanak. De az ebben a könyvben leírt filozófiát alkalmazva képesek leszünk befolyá­ solni egy felserdülő emberi lény mentális fejlődését, akinek a feltörő értelmi és érzelmi gaz­ dagsága el fogja kápráztatni a világot. Nem arról az őrült, démonikus tudósról beszélek, aki vastag, szarukeretes szemüvegével az orrán, oly gyakran a lángész sztereotípiája, hanem a mindennapi zseniről, aki normális ember, érzékeny, élő, képes minden jó befogadására, és aki segít ezt a világot is jobbá tenni.

AZ ÖRÖMTELI TANULÁS FORRADALMIAN ÚJ GONDOLATA Már sok jó tanár ráérzett arra, amire a gyerekek is: a tanulás természetes módon kivirágzik, ha örömet szerez. Milyen szomorú tehát, hogy elfordultunk a természetestől, és olyan oktatási rendszert támogattunk, amelyik éppen az ellenkező elképzelést erősíti, miszerint azt nevezzük tanulásnak, ami nem okoz semmiféle élvezetet.

Később majd elmondok néhány dolgot az agy szerkezetéről, ami egy kicsit jobban megérteti, hogy miért lehet a tanulás, éppen természete szerint, a legszórakoztatóbb tevékenység, amivel csak elfoglalhatja magát valaki - még ha az illető, mondjuk, ügyvédi vizsgára készülő joghallgató is. Egyelőre véssük emlékezetünkbe, csupa nagybetűvel, mint az ebben a könyvben található legfontosabb dolgot: A TANULÁS Ú G Y M E G Y A LEG­ JOBBAN, HA ÖRÖMET L E L Ü N K BENNE.

FIGYELJ ODA A GYERMEKEDBEN LÉVŐ ZSENIRE!

Ahogy használod majd ezt a könyvet a mindennapjaidban, úgy leszel egyre inkább képes meghallgatni és ösztönözni a fiatalokat. Ebben a folyamatban olyan mély és széles intelli­ genciát fedezel fel, ami elkápráztat, csodálkozásra késztet és néha egészen zavarba ejt. Eközben egyre otthonosabb lesz számodra ez a fajta nevelés, és alkalmassá válsz arra, hogy rávedd a fiatalokat képességeik teljes kifejlesztésére, hogy ne fojtsák el azokat, ne hagyják kárba veszni, vagy ne vezessék azt romboló hatású csatornákba.

Egyszerűen nem lesz arra szükség, hogy olyan tanulási gondokba merüljünk el, mint a rossz osztályzatok, az érdektelenség és a szörnyű teszteredmények, amelyek annyi osztályt sújtanak sorscsapásként. A titok, hogy miként tehetjük az iskolai tanítást élvezetessé, itt és most mindenkinek a rendelkezésére áll, és hamarosan sorra kerülnek az ehhez szükséges eszközök is. Nem kell, hogy valaki a filozófia vagy a pedagógia doktora legyen, ha tenni akar valamit a probléma megoldásáért. Elegendő, ha kellő érzékenységgel tud reagálni a gondolatok és tapasztalások gazdag kincseire, amiket a gyerekek általában magukban tarta­ nának. Bármelyik szerető szülő, vagy törődő tanár tudja használni ezeket a technikákat. Ami viszont valóban feltétlenül kell hozzá, az az,... hogy belevágjunk!

A FIÚ, AKI A MINDENSÉG TITKÁT KERESTE Ismerek egy tizenegy éves fiút, aki hatéves korában ezt mondta az édesapjának:

- Apa, ha felnövök, azt szeretném kitalálni, hogy a világ hol csinálja saját magát. Sajnos, abban az iskolában, ahová járt, nem volt egyetlen Bev Schroeder féle tanárnő sem, és azok, akiket az a szerencse ért, hogy taníthatták volna őt, legjobb meggyőződésük szerint inkább a tantervükhöz ragaszkodtak. A tantervben pedig egyetlen szó sem esett arról, hogy a világ hol csinálja saját magát. Miután a fiú rájött arra, hogy a tanulás és az álmai nem illenek össze, úgy döntött, hogy nem aggasztja magát az iskola miatt. Kirekesztve így az életéből az iskolát, egyre hátrább került, és évről évre, egyre inkább lemaradt. Jelenleg - öt évvel később - „tanulásképtelennek" diagnosztizálták. Ez pontosan az az eset, amit az or­ vosi gyakorlatban „iatrogen ártalomnak" (az orvos tevékenysége miatt létrejött bajnak) ne­ veznek. Jelen esetünkben olyan tanulási problémáról beszélhetünk, amit a pedagógusok okoztak.

Természetesen megeshetett volna az is, hogy mielőtt idáig eljut, valaki odafigyel rá, és kreatív tisztánlátással - ami a „nagy tanárok" jellemzője csupán - segíthetett volna tanul­ mányait figyelemreméltó érdeklődése köré rendezni. A fiú rajongott volna érte, és a tanár is rengeteget tanulhatott volna.

MILYEN VOLT GYERMEKKOROD KÉPZELETVILÁGA?

Vissza tudsz még emlékezni valamelyik gyermekkori vágyadra vagy álmodozásodra? Bizo­ nyára volt idő, amikor azt remélted, hogy valaki meghallgat, és segít azt valóra váltani. Nem szaladtál-e felcsillanó szemekkel anyukád vagy apukád után, hogy elmondd nekik egy va­ rázslatosnak tűnő gondolatodat, és nem kaptad-e azt a választ, hogy majd, ha nagyobb le­ szel fiam, jobban meg fogod érteni a valóságot? Sok felnőttet láttam sírni azon, hogy milyen fájdalmas volt számukra gyermekkorukban a meg nem hallgatottság. De figyelni egy olyan gyermeket, akit valóban meghallgatnak, önmagában elég ahhoz, hogy könnyeket csaljon a szemedbe.

Azt hiszem, valamennyiünk fejében megfordultak hasonló gondolatok: vajon a mi uni­ verzumunk nem csupán kis atomja egy másik, óriási világmindenségnek, vagy kitaláltunk egy sosemvolt nyelvet, vagy feltaláltunk valamilyen fantasztikus szerkezetet. A fiatalok ra­ jonganak például azért, hogy ásatásokat végezzenek Kínában, vagy hogy ők legyenek az

utolsó Csillagharcos vagy az első űrhajós a csillagközi űrben, vagy felfedezzenek valami­ lyen csodálatos gyógymódot. A szülők és tanárok ilyenkor hűvösen a gyermekek tudomá­ sára hozzák, hogy álmaik irreálisak, és felszólítják őket, hogy fordítsák figyelmüket inkább olyan fontos dolgokra, mint például a tizes szorzótábla. így tékozoljuk el gondatlanul leg­ drágább természeti erőforrásunkat, az emberi elme mérhetetlen képességét.

Ne sajnáljuk figyelmünket a fiataloktól! Az odafigyelés képessége meg fog érinteni 24

minket az általuk használt, gyakran humoros, néha ékesszóló, időnként relytélyes, képzelő-désnek tűnő beszédben is. Amíg ők teljes szívükből beszélnek, mi gyakran csak félfüllel fi­ gyelünk rájuk, vagy azzal se. Lehet, túlságosan elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy még amiatt is agasszuk magunkat, ha valami ,jóban" törik a fejüket.

Természetesen nem felejtettem el, hogy milyen lényeges különbség van a gyermek és a felnőtt kreativitása között. Picasso mondta, hogy gyermekkorában úgy tudott festeni, mint egy felnőtt, és felnőtt fejjel kellett megtanulnia úgy festeni, mint egy gyermek. A gyermek a belső fényt követi, a felnőttnek pedig szüksége van arra az iskolázott fegyelemre is, amit minden igazi jelentős felfedezés igényel. A tapasztalat mélysége választja el a kettőt. De a gyermeki kreativitás megtapasztalása, és az a visszhang, amit ez a - gyermek számára fon­ tos - felnőttekben kelt, meghatározhatja, hogy később miként alakul az élete. A képzelet nélküli válaszok hatására válik a gyermek képzelet nélküli felnőtté.

Segítenünk kell a gyermekeket, hogy hozzá tudják tenni kreatív gondolataikhoz a meg­ kívánt tudást és fegyelmet, hogy ébren tartsák magukban az elképzelt csodát, amíg meg­ szerzik a felnőtt világban való eligazodáshoz szükséges eszközöket. Az alapoknak - az ábé­ cé, a szorzótábla és az olvasás - legalább olyan élvezeteseknek kell lenniük számára, mint Andersen mesevilágának. És jól előadva olyanok is lehetnek, hiszen ezekben a dolgokban a legnagyobb elbűvölés lehetősége rejtőzik. De ehhez úgy kell gondolkozni, ahogy a gyermek gondolkodik, hogy a tudás tégláit a gyermeki képzeletvilág aranyporával tudjuk meghinteni. Végül is gyermekként gondolkozni nem eshet egyikünknek sem túlságosan ne­ hezére, hiszen valamennyien voltunk gyermekek. Itt a pompás alkalom, hogy újra vakációra menjünk!

MILYEN CSODÁLATOS LEHET AZ ALAPOK TANULÁSA!

A mi hatévesünk, aki azt akarta kitalálni, hogy hol csinálja magát a világ, gyakorolhatta volna a szorzótáblát a csillagok számolásával az éjszakai égbolton. Tanulhatott volna olvas­ ni csillagászati könyvek nézegetése közben. Gyakorolhatta volna a fogalmazást és az irodalmat a dolgok keletkezéséről szóló, saját maga által írt történetek felolvasásával. Ha ilyenfajta lelkesítő tevékenységek közben sajátítja el az alapokat, sohasem fejlődött volna ki benne tanulásképtelenség.

Kentuckyban egy negyedik osztályban a bolygók tanulására szolgáló, egyszerű, ötperces gyakorlatot végeztettek el. Ebből az osztályból a következő hónapban a legtöbb gyerek el­ ment a könyvtárba, és csillagászatról szóló könyveket vadászott. Ez az egyszerű kis gyakor­ lat (amit az olvasó épülésére ebben a könyvben is eldugtam valahol) olyan figyelemre méltó eredménnyel járt, hogy a tanár, mint mondotta, nem merte elmesélni senkinek - félt, hogy nem hiszik el. Milyen kár, hogy a mi „lehetett-volna-csillagászunk" nem ebbe az osztályba járt!

KÉT EMBERI ÖSZTÖN

Kezdjük ott, ahol a tanulási folyamat kezdődik. Te is, meg én is, amikor világra jöttünk, két dologra voltunk ösztönösen felkészítve. Az egyik az volt, hogy táplálékot szívjunk anyánk emlőjéből. Ehhez a szopási ösztönünket kellett használni. A másik dolog, amire fel voltunk készítve, hogy képesek legyünk megcsinálni bármi mást. Ehhez pedig a tanulási ösztönün­ ket kellett használni!

A gyermeki tanulás csodája olyan távol áll a mi tudatosságunktól, hogy tudományos módszerekkel kell tanulmányozni, hogy feltáruljon előttünk, mi zajlik le a gyermekben, mi­ közben intelligenciája olyan remekléseket produkál, amibe a legműveltebb felnőtt is beleszé­ dülne. Veleszületett mentális struktúrája révén, amely a beszéd hangjait komplex nyelvtani alakzatokká rendezi, a gyermek felépít egy nyelvet, anélkül, hogy bárki utasításait követ­ hetné. Mindössze arra van szüksége, hogy hallja, és azután megpróbálja kiejteni ezeket a hangokat. Nyilván, minél többet hallja és gyakorolja, annál jobb.

A gyermek, beleszületve egy olyan világba, ahol a legcsekélyebb hangsúlynak vagy arc­ kifejezésnek is értelmezhető jelentése van, különbséget tesz ezek között a nüanszok között, jóformán születésétől kezdve. Noha gyakorlatilag minden állat az egyszerűbb módon, négy

lábon jár vagy fut, a megszületett emberi lény szinte azonnal hozzálát felkészülni a jóval bonyolultabb teljesítményre, hogy a két lábát használja a menésre, futásra és majd talán a balettozásra is.

A képességek fejlődésével együtt alakul ki egy érzék, ami elejtett megjegyzésekben, ál­ modozásokban és kérdésekben nyilvánul meg, egy képesség az előttünk álló élet lehetősé­ geinek megérzésére. Ezek a lehetőségek minden ember számára különbözőek és egyediek.

AZ OKTATÁS KULCSA

Az oktatáshoz a kulcsot az adja, ha a tanulás természetes módjához alakítjuk a tanítást. A latin educare - oktatni - a kivezetni jelentésű educere igéből származik. A feladat tehát nem az, hogy a gyermeket megtanítsuk valamire, hanem az, hogy határtalanul gazdag elméjéből kivezessük azon képességeket a felszínre, amelyek legjobban szolgálják kreatív személyi­ ségének kibontakozását. Hogy melyek ezek? Az érzékeny figyelem és értelem fel fogja fe­ dezni. Figyeld úgy kicsinyed gügyögését, viselkedését, csodálkozását, mintha egy pókot fi­ gyelnél, ahogy hálóját szövi, vagy egy művészt, festőállványa előtt! Figyeld meg a kibon­ takozó tervet! Próbáld meg kidolgozni a képet, amit az újonnan formálódó öntudat bemu­ tatkozásra felkínái! Ne várj el semmit, de várj mindent reménykedve!

A fiatalok sokféle úton-módon kapják a nevelést. Ezért ez együttműködő erőfeszítést kí­ ván. A gyermek első éveiben megfigyeléseket tesz, és reakcióid hatással lesznek rá; kérdé­ seket tesz fel, és válaszaid befolyásolni fogják őt; különféle dolgokat művel, és mindaz útbaigazítást jelent neki, amit erre te teszel. Ebből az együttműködésből fokozatosan bon­ takozik ki egyedi sorsa és intelligenciája.

A gondosság, az ügyesség és az érzékenység, amit a gyermekkel való együttműködésbe viszel, természetesen tőled függ. Ám az a tapasztalat, hogy bizonyos fajta tevékenységek és kölcsönhatások sokkal gyorsabban élénkítik a képzeletet, a kreatív erőt és intelligenciát, mint mások. Ez a könyv ilyen gyakorlatokat tartalmaz, amelyek segítségével a tanulási fo­ lyamat - lehet, hogy 100%-kal is - jobban működik, mintha egyedül kellene mindent kita­ lálnod.

M E G T E N N I MINDENT, AMI C S A K T Ő L Ü N K T E L I K

Az iskolák válsága manapság monumentális méreteket öltött. Sok szülő panaszkodik amiatt, hogy nem képesek olyan iskolát találni gyermeküknek, amilyet szeretnének, vagy, hogy az iskolákban siralmas minőségű tanítás folyik. Ez azonban nem általános jelenség. Voltam olyan iskolákban, amelyek a kiválóság melletti elkötelezettség példái lehetnének. Szerencsém volt olyan órákat végighallgatni, amelyek akár a tanári munka, akár a tanulás színvonalával inspirálólag hatottak rám, és amelyekről kicsivel később majd adok némi képet. Ezek az iskolák a holnap oktatását kínálják már ma, olyan szintre fejlesztve az átlagos tanuló telje­ sítményét, ami bárhol máshol kimagasló szintet jelentene. De ezek az iskolák a ritka kivételek. Szép is lenne, ha be tudnánk vezetni a magas színvonalú oktatást egy csapásra mindenütt, ám amíg elérkezik ez az idő, sajnos legtöbbünk számára nincs más alternatíva, mint hogy otthon kezdjünk hozzá a tanulás feltételeinek átalakításához. Nem kell senkinek sem aggód­ nia a szaktárgyak miatt, ezek az iskolára tartoznak. Ennél fontosabb, hogy az iskolában szerzett ismeretekhez és benyomásokhoz fűzött gyermeki megnyilatkozásoknak otthon biz­ tosítsunk teret!

AZ I S K O L A NEM FOG V Á L T O Z N I , HA A S Z Ü L Ő K N E M V Á L T O Z N A K Az a távlati célunk, hogy oktatási rendszerünk elfogadja és alkalmazza a leghatásosabb módszereket a tanulók képességeinek fejlesztésére. Tisztában vagyunk azzal, hogy ezt meg lehet tenni. Sok-sok iskolában megtörténik ez, nyilvános és magániskolában egyaránt, itt nálunk és a világ más részein.

A szülők megértése, tapasztalata és a jobb oktatás iránti elkötelezettsége rendkívül fon­ tos, mert csak akkor következik be az iskolák átalakulása, ha elegendő számú szülő ismeri meg a tanulási folyamat természetét és kéri az iskolát ezeknek az elveknek az alkalmazá­ sára, akár nyilvános, akár magániskoláról legyen szó.

Sajnos, túl sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy az oktatás fejlesztése nagyobb fegyel­ mezéssel érhető el, így amit most kapunk, nem más, mint magasabb óraszám, több házi fe­ ladat és olyan környezet, amely még inkább hajlamos a gyermek természetes tanulási vá­ gyának elnyomására. Ez olyan, mintha egy növényt, mivel a húzástól nem nő elég gyorsan, még erősebben húznánk. A felnőttek részéről mindig is az volt a tendencia, hogy a

gyerme-kek kapják meg ugyanazt az oktatást, amit ők kaptak, de fokozottabb mértékben. A baj csak az, mint most már tudjuk, hogy az osztályteremben a félelem automatikusan és alapvetően gátolja a tanulás lehetőségének mértékét és mélységét. így aztán, noha a fegyelem az isko­ lában nélkülözhetetlen, a tanulók terrorizálása a jó magaviselet érdekében aligha a legjobb módszer a tanulás minőségének növelésére.

Vannak tanárok, akik szkeptikusan fogadják az átlagember tanulási képességének növe­ lését célzó új gondolatokat. Én azonban gyakorlatból tudom, hogy azok a tanárok, akiknek lehetőségük volt alkalmazni ezeket az elveket, csaknem kivétel nélkül a leglelkesebb támo­ gatóikká váltak. Végül is: a tanároknak legalább annyi hasznot hoznak, mint a diákoknak, ha nem többet.

A H O G Y A V I L Á G V Á L T O Z I K , Ú G Y K E L L A Z I S K O L Á N A K IS V Á L T O Z N I A Vannak, akik a fiatalok fegyelmezetlen környezetét teszik felelőssé azért, hogy - a teszte­ redmények szerint - a történelemben először, egy generáció nem tudta meghaladni az előző generáció eredményeit. Kevesen gondolnak arra, hogy a pontszámok csökkenésének az le­ het az oka, hogy a fiatalok kiégése sokkal szélesebb körben és fiatalabb korban kezdődik el, mint régebben. Nem is csoda, hiszen a világ, amelyben ezek a fiatalok felnőnek, messzire távolodott mindattól, amit az iskolában tapasztalnak. A mai fiatalokat nem lehet ugyanúgy kezelni, mint nagyszüleiket, mivel a világ is megváltozott. Ha nem tudnak olyasmiket, mint a polgárháború évszámai vagy az elnökök névsora, az azért van, mert ezeket a dolgokat olyan kellemetlen körülmények között tanították, ami csaknem lehetetlenné tette a tanulást.

Ha iskolai tapasztalatod alapvetően arra tanít, hogy nem vagy jó semmire, és valószínű­ leg semmi esélyed sincs az életben, ha egy olyan miliőben élsz, amelyik nem sokat törődik veled és leginkább bajkeverőként tart számon, akire itt semmi szükség, akkor nem sok értel­ mét fogod látni, hogy bármit is megtanulj, legalábbis nem az iskolában.

Ám ha az iskola élvezetes tapasztalatok helyszíne, valamiféle átmenet egy jó társasági összejövetel és egy elsőrangú mozi között, akkor minden bizonnyal rengeteg dolgot meg akarsz tanulni, és sokáig emlékezni is fogsz rá.

A S T R U K T Ú R A NEM V É S Z E L , C S A K Á T A L A K U L

Nem a hatvanas évek érintési-érzékelési gyakorlatait hirdetem, amelyek annyi kavarodást okoztak a gondolkodásban és olyan sok ember fejében keltettek bizonytalanságot az oktatás alapelemeivel kapcsolatban. Én fegyelmezett és jól szervezett iskolát javaslok, magasra emelt mércével és elvárásokkal. De a legújabb kutatások, amelyek a felnövekedés folyama­ tát az élet korai szakaszában vizsgálták, olyan fontos meglátásokat hoztak felszínre, ame­ lyeket feltétlenül be kell építeni az oktatás elméletébe, és amelyeket a hagyományos oktatás semmibe vesz és elutasít. Ha ezeket a felismeréseket továbbra is mellőzzük az iskolákban,

nem várhatunk még csekély haladást sem, függetlenül attól, hogy miféle követelményeket állítunk a diákok tanulási idejével vagy teljesítményével szemben. Az emberi elme műkö­ désének valódi modelljét szeretném megmutatni, és azt, hogy miben különbözik ez attól a tanulási modelltől, ami jelenlegi oktatási gyakorlatunk legnagyobb részét uralja.

A K Ö R N Y E Z E T A L E G F O N T O S A B B

Javaslatokat adok arra is, hogy otthon milyen bánásmód és környezet segít legjobban azok­ nak a fiataloknak, akik szeretnének intellektuálisan, érzelmileg és testileg is kiteljesedni. Legtöbbünk semmivel sem segíthet jobban gyermekének, mint azzal, hogy először önma­ gán segít. Mindegy, hogy mi vagy - a filozófia doktora, mozisztár vagy gyári munkás - sok­ kal több van az életedben, mint képzelnéd: kezdj hát egy gazdagabb és teljesebb életet! Most azonnal! Ennyivel tartozol gyermekednek - és magadnak is. Ez a könyv segít abban, hogy megtedd az első lépéseket, hogy olyan szeretetteljes és érzékeny módon bánjál ma­ gaddal, amilyet mindig is megérdemeltél volna.

S H A K E S P E A R E V A L Ó B A N C S A K E G Y K Ö L Y Ö K V O L T A S O K K Ö Z Ü L ?

Ha eredményesen akarod felépíteni magadban ezeket az új lehetőségeket, meg kell változ­ tatnod a zseniről alkotott elképzelésedet. Vannak, akik szerint a zseniket úgy kell tekinteni, mint valami Isten által teremtett természeti csodát, mondjuk - például - a Grand Canyont. Senki sem tudja biztosan, hogy a zsenialitás mennyiben múlik az öröklődés véletlenjén, de abban egészen biztosak lehetünk, hogy bárkinek a képessége messze meghaladja azt, mint amit legmerészebb álmaiban bárki is feltételezne. A kérdés csak az, hogy milyen messzire tudunk eljutni képességünk felismerésében. Aligha kérdéses, hogy minden alkalom, ami tu­ datosabbá, érzékenyebbé és következésképpen intelligensebbé tesz minket, egyre nagyobb mértékben kelti életre a bennünk lévő, öröklött zsenit.

Lehetséges lenne tehát, hogy Leonardo da Vinci, William Shakespeare, Sir Isaac Newton és Mahatma Ghandi lényegében ugyanolyan képességekkel rendelkezett, mint bármelyi­ künk, csak több alkalma volt, hogy ezeket kifejlessze? Annyi biztos, hogy Einsteinnek ez volt a véleménye, legalább is saját magát illetően. Lehet, hogy semmi olyasmi nem történik, ami felébresztené a zseniben a tanulás képességét és felkínálná a lehetőséget a bizonyításra. Lehet azonban, hogy elég szerencsés ahhoz, hogy egyes emberek vagy események befolyá­ solják, és hogy ezek a hatások a tanulás rendkívüli és hatalmas erővel rendelkező útjára vezessék. Hogy ki és mi jelenti ezt a különbséget, nem tudjuk, de - mint az életrajzokból is kiderül - a zseni természetére az ilyen befolyásoló szikrák és alkalmas kihívások óriási ha­ tással lehetnek.

Olyan valakinek képzeljük el tehát a zsenit, aki a tanulási alkalmakkal rendkívüli módon képes élni. Legyen gondunk rá, hogy a körülöttünk élő fiatalok hasonlóan kiváló

alkalmak-kai találkozzanak! Ha eközben felébred bennünk is a hajdani ifjú titán, úgy megismerked­ hetünk a bennünk lévő mindennapi zsenivel is.

AZ OKTATÁSBAN VAN A KÜLÖNBSÉG

A múlt idők zsenijei magasra állították a mércét előttünk, de képesek vagyunk megfelelni az általuk felállított mércének. Az alkalmatlanság ugyanis, bármilyen téren, nem más, mint valamilyen sajátos, lényeges képesség (vagy képességek) hiánya, amelyek viszont megta­ nulhatók. A hiányzó dolgok megtanulásával végül is alkalmassá tudjuk tenni magunkat, akár a legmagasabb szint elérésére is. Csak azért fordul elő ez olyan ritkán, mert oktatási rendszerünk megközelítése azon alapszik, hogy a képességek többé-kevésbé már a korai gyermekkorban eldőlnek. Ez az általánosnak mondható negatív megítélés igencsak hajla­ mossá teszi a tanulókat azt hinni, hogy nincs mit tenni, ha iskolai eredményeiken egy vagy két szintet javítani szeretnének.

Nem elegendő az eddig élt zsenik képességeinek meghatározása és megszerzése. Nincs szükségünk még egy Shakespeare-re, Mozartra vagy Newtonra, mivel az ő műveik már ké­ szen állnak. Egészen másfajta zsenikre van most szükség, olyanokra, akiknek a munkáját és eredményeit nem láthatjuk előre. Következésképpen nem tudjuk pontosan meghatározni azokat a képességeket sem, amelyekre nekik lesz szükségük, és nem is tudjuk ezeket a ké­ pességeket előre megtanítani nekik.

De az, aki el akar érni valamit, és elég jó az öntanítás terén, képes rájönni, hogyan nö­ velheti saját teljesítményét a legmagasabb fokra. Róla föltételezhetjük, hogy elsősorban a tanulás folyamatát képes kontrollálni. Ez a fontos titok. Oktatisi rendszerünk erőtlenné teszi az embereket azzal, hogy elveszi a bátorságukat saját, egyéni tanulási folyamataik irányítá­ sától, de szerencsére nem képes senkit sem megtorpantam, ha az illető eléggé elszánt.

EGY KREATÍV NEGYVENES

Tudom, túlságosan is optimistának tűnhetek, nézzünk tehát egy ténylegesen megtörtént pél­ dát. Gilbert Kaplan a világ rendkívüli karmesterei közé tartozik. Amikor 1983 áprilisában, a Camegie Hallban Mahler II. szimfóniáját vezényelte, a kritikusok úgy ünnepelték, mint aki ennek a műnek a valaha is hallott egyik legjobb előadását dirigálta.

Két dolog különbözteti meg Káplánt más virtuóz karmesterektől. Az egyik, hogy ő sem­ mi mást nem tud vezényelni, csak ezt az egy szimfóniát. A másik, hogy 1980-ban még egy­ általán semmit sem tudott vezényelni, és éppen csak hogy le tudott játszani, a maga módján, egy egyszerű kompozíciót a zongorán. A mai napig sem tud zenekari partitúrát olvasni. Negyvenéves korában Kaplan, aki foglalkozását tekintve kiadó volt New Yorkban, annyira beleszeretett Mahler szimfóniájába, hogy elhatározta, egy évig nem foglalkozik mással, mint ennek a műnek a tanulmányozásával. Ez alatt az egy év alatt megtanult fejből vezé­ nyelni, és vette a fáradtságot, hogy memorizálja ennek a nyolcvanöt perces, a szimfonikus

zeneirodalom egyik legösszetettebb művének számító zenedarabnak minden egyes hangját és zenekari hangzását.

Mit sem törődött azzal, hogy a hivatásos muzsikusok megpróbálták elbátortalanítani. Kaplan - élete derekán - elhatározta, hogy megszerez egy új képességet, és véghez is vitte ezt olyan sikerrel, hogy most a legkiválóbb zenekarokkal adja elő ezt a művet szerte a vilá­ gon. Amikor nekikezdett, maga sem gondolta, hogy ilyen sikert fog elérni. Nem is álmodott arról, hogy többre viheti, mint hogy megtanulja ezt a szimfóniát, és hivatásos muzsikusokat megfizet azért, hogy engedjék neki elvezényelni ezt a művet. Éppen ezek a zenészek voltak azok, akik aztán - a vezénylése alapján - mesternek nyilvánították, no meg azok a kritiku­ sok a Newsweek-lő\ és a The Village Vo/ce-tól, akik minden invitálás nélkül beszivárogtak első privát koncertjére.

HISZEN MAGA TRÉFÁL - AZ ÉN GYERMEKEM NEM EGY MOZART! Az iménti eset bizonyság arra, hogy felnőtt ember is elsajátíthat valamilyen új képességet viszonylag magas, profi szinten (igaz csak nagyon szűk területen). Első pillanatra talán na­ gyon távol esik ez attól a kérdéstől, hogy miként hívhatod elő gyermekedből a zsenit. Való­ jában nagyon is ide tartozik. A legtöbb ember ugyanis teljességgel meg van győződve arról, hogy nem tudna sikerrel megfelelni egy ilyen vállalkozásnak, mint amilyen Gilbert Kápláné volt. Ez a meggyőződése aztán átadódik gyermekeire is, mint mélyen beivódott hit, ami az egész világnézetét áthatja. Fordítva is igaz: azok életében, akiknek sikerült a legmagasabb szellemi kiválóság szintjére emelkedni, gyakran fellelhető a gyermekkorban egy sor egé­ szen másfajta meggyőződés befolyása.

Másfelől persze, gondolkodóba ejthet minket azon szülők, tanárok és teoretikusok szo­ morú példája, akik azzal a feltételezéssel álltak elő, hogy a kisgyerekek, egészen fiatal kor­ ban, szinte bármire megtaníthatok. A XIX. századbeli angol filozófus, John Stuart Millen kezdve, aki egy szinte hihetetlen intenzitású tanulásnak volt szenvedő alanya, egészen nap­ jaink „szuperbébijéig" és az ú.n. „gyorsított gyermekekig" a kockázat nyilvánvaló: nem ál­ dozhatjuk fel a gyermek személyiségének fejlődését valamilyen részleges képességének fejlesztéséért vagy egy intellektuális bravúr kedvéért.

Milyen véleményre juthatnak ezek után a látszólag átlagos, „közönséges" gyerekek szülei és tanárai, vagy a középiskola sikeres befejezéséért küzdő tizenévesek? A legtöbb ember, aki számításba veszi ezeknek a fiataloknak a képességeit, úgy gondolja, hogy csak a korán felismerhető csodagyerekből lehet zseni felnőtt korára, a többieknek be kell érniük kisebb elvárásokkal.

NÉHÁNY TÉNY ÉS KÉRDÉS A CSODAGYEREKEKRŐL

A csodagyerekek példájára gyakran hivatkoznak, mint annak bizonyítékára, hogy a szokat­ lan mentális képesség olyasmi, ami vagy velünk születik, vagy sohasem rendelkezhetünk

vele. Nos, a csodagyerekek körében végzett legújabb megfigyelések a környezeti hatások hasonlóságának figyelemreméltó gyakoriságáról számolnak be.

A csodagyerekekkel foglalkozó tanulmányok viszonylag újkeletűek, olvashatjuk Roderick MacLeishnek a The Smithsonian-ban közölt cikkében. A témával foglalkozók kö­ zül két kutatóra hivatkozik: Dávid Feldmanra, a Tafts Egyetemről, és egy gyermekpszichiᬠterre, a Dobby Ferryben (New York állam) működő Rima Laibowra. Többek között az ő kutatásaik eredményeként kezdenek kirajzolódni a csodagyerekekre általában jellemző kö­ zös körülmények. Ezek közül a következő felsorolás tartalmaz néhány, ezidáig napvilágra került tényt, a bennem felmerülő kérdésekkel együtt.

1. A legtöbb csodagyerek fiú. - Vajon nem azért-e, mert a történelemben mindig is el­

várták a fiúktól, hogy túlszárnyalják a lányokat?

2. Főleg középosztálybeli családok elsőszülöttei. - Nem azért-e, mert az elsőszülöttek

kapják a szülők figyelmének legjavát, és törekvőbbek, mivel csak a középosztályhoz tartoznak?

3. Születésükkor a szülők általában túl vannak már a gyermekáldás szokásos életkorán.

- Nem azért-e, mert az idősebb szülők közelebb lévén annak felismeréséhez, hogy ők már nem képesek életük álmát megvalósítani, sokkal inkább hajlamosak gyermekeikbe vetíteni azt?

4. A csodagyerekek nagy része császármetszéssel születik. - Nem annak köszönhető-e

(túl azon, hogy az idősebb korban szülő nők között gyakoribb a császármetszés), hogy születésük módja miatt érzett kisebbrendűségi érzésüket próbálják meg ellensúlyozni az intenzívebb önkifejezéssel?

5. Ezen szülők igen nagy része megkísérli, hogy felismerje az ő csodálatos gyermekében saját ambícióit. - Vajon nem ez jelenti-e azt a döntőfontosságú erőt, ami a gyermeket

belső képességeinek legteljesebb kifejezésére ösztönzi?

DÖNTŐ FONTOSSÁGÚ, HOGY ELVÁRD A KIVÁLÓSÁGOT... A velünk született képességek fontosságának elismerése mellett is tudjuk, hogy az adottsá­ gok és a nevelés befolyásának arányát még nem tisztázták. Azt sem ismerjük, hogy az agy­ működésen belül - amit mi a természetes adottságoknak hiszünk - mi eredményezi a magasabb teljesítményt. Maga az agyműködés is hajlamos megváltozni egy gazdagabb ta­ nulási környezetben. Az azonban minden esetben biztos, hogy a szülők részéről - különö­ sen a korai gyermekkorban kifejezetten vagy hallgatólagosan - megnyilvánuló elvárisok­ nak, jelentős és hosszú ideig tartó hatása van.

Közel járunk az igazsághoz, ha a társadalmi elvárásnak, a gyermekük legjobb teljesítmé­ nyében erősen motivált szülőknek és - esetleg - a velünk született képességeknek valami­ lyen kombinációját tekintjük a valódi „útravalónak".. James T. Webb (Wright Egyetem, Ohio állam) kimutatta, hogy bizonyos okok miatt a magas intelligenciszintú'ek száma

dalmunkban emelkedőben van. Ez azt sugallja, hogy egy társadalomnak sokkal több jut az intelligenciából, ha befogadóan viszonyul annak virágzásához, mintha nem.

Személyes vonatkozásában megrendítő lehet Ezio Pinza, a Broadway és a Metropolitan Opera hímeves sztárjának esete, mert ha van valami, ami genetikusan meghatározott, úgy a kiváló énekhang feltétlenül az. A történet szerint amikor Pinza megszületett, a szülei csak­ nem két hétig nem találtak megfelelő nevet gyermeküknek. Aztán egyik nap az édesapa be­ szédbe elegyedett valakivel az utcán, aki így szólt hozzá:

-Tudod, mit? Legyen a neve Ezio! Ilyen híres névvel majd híres operaénekes lesz belőle, akit az egész világ ismerni fog!

Ki tudja, hogy kiválthatta-e ez a megjegyzés a jövendölésekre fogékony szülők elvárását, ami aztán, talán nem is tudatosan, előkészítette Pinzát későbbi, világhírhez vezető pályafu­ tására?

..DE NE VIDD TÚLZÁSBA!

Sok csodagyereket a szülei valósággal túlhajszoltak. John Stuart Mill lelki válságba került húszéves korában, amit egész további élete megsínylett. Sokan mások, talán éppen a túl-hajszolás miatt, korán kiégették magukat, mielőtt még bárki hallhatott volna róluk. William Sidist tizenegy éves korában felvették a Harvard Egyetemre, és ámulatba ejtette tanárait matematikai előadásaival. A diploma megszerzése után azonban Sidis annyira kimerült at­ tól az erőfeszítéstől, hogy zsenivé váljon, hogy teljesen eltűnt szem elől, és olyan gyámol­ talan életbe csúszott le, amelyben legfőbb érdeklődési területe és teljesítménye a világ külön­ böző országaiból származó villamosjegyek gyűjtése lett.

A felnőttként is sikeres csodagyerekek, mint Mozart, Mendelssohn, Yehudi Menuhin, vagy a matematikus Norbert Wiener szülei és tanárai megfelelő emberséggel tudták fékezni saját ambícióikat, és képesek voltak többre tartani a gyermek érzelmeit annál, hogysem, mint valami csodabogarat, a nyilvánosságnak kitegyék. Annyi biztos, hogy Mozart leveleiből na­ gyon is humánus családi élet tűnik elő, tele vidámsággal és hétköznapi dolgokkal, karöltve a hímévvel és a nagysággal. Valójában Mozart bizarr és fanyar humora, amit az Amadeus cí­ mű film olyan aránytalanul hangsúlyoz, olyasmi, amiben más csodagyerekekkel is osztozik.

Az erkölcsi tanulság világos. Ne próbálj meg zsenit nevelni a gyermekedből erőszak vagy kényszer használatával, mert végül ott találhatod magad egy rendkívül intelligens sze­ méllyel, aki mélységesen neheztel rád minden erőfeszítésedért! A zsenit, ha dajkálni kell egyáltalán a gyermekszobában, finoman kell bátorítani, a legmelegebb tápláló és támogató környezetben. Ha az emberi értékeket hagyjuk elveszni, és engedjük, hogy a szellemi tel­ jesítmény megszállottsága ezeket félresöpörje, úgy egyértelműen lelki katasztrófához veze­ tő útra lépünk.

Az erős elvárást nem szabad összetéveszteni a konkrét célokkal és előre meghatározott mérföldkövekkel, amelyek elérése a gyereket (és a szülőt) állandó feszültségben tartja. Ne felejtsd el, hogy a tanulás öröm, és ahol az öröm eltűnik, ott általában a tanulás is megáll!