Amanda Quick - Bukott angyal

144 

Full text

(1)

Amanda Quick

Bukott Angyal

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Amanda Quick: Dangerous

Published by arrangement with Bantam Books, a division of Bántam Doubleday Dell Publíshing Group, Inc.

Copyright © 1993 by Jayne A. Krentz Fordította: F, NAGY PIROSKA

Második kiadás

Fedéltipográfia: SZAKÁLOS MIHÁLY

Hungarian edition

© by Maecenas Könyvkiadó, 1995,2001

Hungarian translation © F. Nagy Piroska, 1995, 2001

(2)

1

Az éjszaka legsötétebb órája volt, hajnali három, amikor a fagyos köd árnyékként csüngött a városon. Prudence Merryweather kelletlenül ismerte el, hogy sem az időpont, sem a

körülmények nem a legalkalmasabbak, hogy meglátogasson egy férfit, akit csak a Bukott Angyal néven ismernek.

Vakmerő elhatározása ellenére megremegett, amikor a bérkocsi megállt a köd mögé rejtőző kapu előtt. A városrész újonnan felszerelt gázlámpáinak fénye nem tudott áthatolni a köd vastag párnáin. A sötét, hideg utcán honoló kísérteties csendet csak a lovak patáinak csattogása verte föl.

Egy pillanatra megfordult Prudence agyában, hogy jobb lett volna ki se szállni a kocsiból, hanem egyenesen hazavitetnie magát, de rögtön el is hessegette a gondolatot. Az öccse életéről volt szó.

Összeszedte minden bátorságát, és szürke gyapjúköpenyének csuklyáját mélyen a homlokába húzva, elszántan megindult a ház kapuja felé. A kocsi kerekei meglódultak a háta mögött.

- Hová megy, jóember? - torpant meg s fordult hátra sebesen Prudence. - Azt mondtam, megfizetem, csak várjon meg. Pár percet időzöm mindössze.

- Ne féljen, kisasszony, csak igazítottam egyet a gyeplőn. Hisz mondtam, hogy várok - felelte gintől kásás hangon a kocsis, aki pár lépésről már csak egy sötét, alaktalan foltnak tetszett körgalléros vastag kabátjában és fülére húzott kalapjában.

- Itt legyen, amikor visszajövök, különben szorult helyzetbe kerülök, ha végzek az ügyes-bajos dolgommal - intette valamelyest megnyugodva Prudence.

- Ügyes-bajos dolgával? Nocsak. A kisasszony így nevezi? - kuncogott a kocsis, miközben kidugaszolta a gines üveget, majd lecsorgatta a tartalmát a torkán.

- Na, szép. És ha az úri barátja azt akarja, hogy reggelig melegítse az ágyát? Átkozottul hideg van ma éjszaka.

Prudence haragosan nézett rá, de úgy döntött, semmi értelme, és ideje sincs rá, hogy ilyen késői órán vitába szálljon egy részeg kocsissal.

Szorosabbra vonta magán a köpenyt, és felsietett a ház kapujához vezető lépcsőkön. Fönt, az ablakok mögött sötétség honolt. A ház rossz hírű tulajdonosa talán már nyugovóra tért.

Szokatlan, a legendás Angelstone gróf állítólag ritkán feküdt le hajnal előtt. Köztudott, hogy az Ördög szívesebben tevékenykedik az éj leple alatt.

Prudence tétován állt meg az ajtó előtt. Tisztában volt vele, hogy milyen kockázatos dolgot művel. Noha csak nemrég jött fel vidékről Londonba, nem volt olyan naiv, hogy ne tudta volna: nem illik, hogy egy hölgy látogasson el egy úrhoz, különösen hajnali három órakor.

Erélyesen bekopogtatott.

Egy örökkévalóságnak tetszett, mire a mogorva képű, hiányosan öltözött főkomornyik ajtót nyitott. A kopaszodó, szögletes állú férfiú egy hatalmas, bősz vadászebre emlékeztette a lányt.

- Parancsol, kisasszony? - nézett végig megrovó tekintettel a lány köpenyes, csuklyás alakján.

- Őlordságához jöttem - válaszolta egy nagy levegővel Prudence.

- Csakugyan? - szólt Cerberushoz illő csúfondáros mosollyal a főkomornyik. - Sajnálattal közlöm, hogy őlordsága nincs idehaza.

- De bizony itthon van - szállt vele vitába Prudence, jól tudva, hogy csak kellő

határozottsággal győzheti le a Sátán kutyáját. - Megbízható forrásból ellenőriztem, mielőtt úgy határoztam, hogy fölkeresem. Kérem, haladéktalanul közölje vele, hogy látogatója érkezett.

- És mit mondjak, ki keresi? - kérdezte síri hangon a főkomornyik. - Egy hölgy.

(3)

- A legkevésbé sem valószínű. Hölgyek nem jönnek ide ebben az időpontban. El innen, utálatos kis fruska! Őlordsága nem érintkezik a magadfajtájával. Ha kislányra támad gusztusa, egy utcanőnél magasabbra is nézhet.

Prudence-t a sértés hallatán elöntötte a forróság. A helyzet még annál is rémesebben alakul, mint gondolta. Összeszorította a fogát.

- Legyen olyan kedves és közölje őlordságával, hogy olyasvalaki szeretne találkozni vele, aki érdekelt az ő küszöbönálló párbajában.

- Mit tudhat a magadfajta nőszemély őlordsága személyes ügyeiről? - bámult rá meglepetten a főkomornyik.

- A jelek szerint sokkal többet, mint gondolná. Ha nem közli Angelstone-nal, hogy

látogatója érkezett, esküszöm, keservesen meg fogja bánni. Biztosíthatom, az állásába kerül, ha nem mondja meg neki, hogy itt vagyok.

A főkomornyikon látszott, hogy a fenyegetés nem győzte meg teljesen, de már elbizonytalanodott.

- Várj itt!

Becsapta az ajtót a lépcsőn álldogáló Prudence előtt, aki úgy érezte, soha életében nem volt még ennél keservesebb éjszakája. Vidéken minden sokkal egyszerűbbnek tűnt.

Egy perc múlva ismét nyílt az ajtó, s a főkomornyik mogorván intett, hogy lépjen be, - Őlordsága a könyvtárban várja.

- Azt meghiszem.

Prudence fürgén lépte át a küszöböt; jó érzés volt megszabadulni a fagyos köd karmaiból, még akkor is, ha ez egyszersmind a pokolba való belépést jelentette.

A lakáj kitárta előtte a könyvtár ajtaját, és ő belépett az árnyékokkal teli, sötét szobába, melyben az egyetlen világosságot a kandalló hamvadó tüze árasztotta. Angelstone-t még akkor sem látta, amikor az ajtó be-csukódott mögötte.

- Uram? - torpant meg Prudence, és szemét meresztve nézett a sötétbe. - Itt van?

- Jó estét, Miss Merryweather! Remélem, megbocsátja a lakájom goromba viselkedését, de lássa be, a látogatása váratlanul érte őt. Különösen, ha figyelembe vesszük a körülményeket és az időpontot.

Sebastian, Angelstone grófja - hóna alatt egy hatalmas, fekete macskával - lassan kiemelkedett a kandallóval szemközti óriási karosszék mélyéből.

- Tisztában vagyok vele, uram - felelte elakadó lélegzettel Prudence.

Az este folyamán táncolt Sebastiannal, de korábban sohasem találkozott vele.

A férfi mögött pislákoló tűz élesen megvilágította komor, büszke arcvonásait és rövidre nyírt, fekete haját. Élénk, borostyán sárga szemében hűvös, tiszta értelem csillogott. Izmos, hajlékony testéről Prudence már alkotott magának bizonyos fogalmakat a táncparketten.

Otthoniasan, nem látogatók fogadásához volt öltözve. Fehér nyakkendője lazán lógott a nyakán, kigombolt, fodros inge alól kilátszott göndör, fekete mellszőrzete, sárgásbarna térdnadrágja megfeszült izmos combján. Egyetlen ékszere egy gyűrű volt, mely tompán csillogott, ahogy lassú mozdulatokkal cirógatta a macskát. Prudence tánc közben már észrevette, hogy a gyűrűbe díszes »F« betűt véstek; nyilván a gróf családi nevére, a Fleetwoodra utalt.

Amikor végre el tudta szakítani a tekintetét mindeme részletekről és ismét a gróf szemébe pillantott, halvány mosolyt látott a férfi arcán.

Prudence érezte, hogy ez az ember lenyűgöző hatással van rá. Még az is átfutott az agyán, vajon valódi ember-e - mert ahogy ott állt és nézte, lassan, mint valami kísértet a szürke ködben, kezdett szertefoszlani. Az első másodpercek döbbenete után Prudence rájött, mi a baj.

- Bocsánat, uram - mondta, és lekapta a pápaszemét. - Tudja, nagyon hideg van odakint. - És letörölte az üveget bevonó párát, amely elhomályosította a látását. - Többek között ezért is kényelmetlen a szemüvegviselet.

(4)

- Együttérzek önnel, Miss Merryweather - vonta föl Sebastian a szemöldökét.

- Nos, köszönöm. Hiába, meg kell szokni. - Azzal visszatette az orrára a pápaszemet, és szigorú pillantást vetett Sebastianra. - Gondolom, kíváncsi rá, miért vagyok itt e késői órán.

- Átfutott az agyamon a kérdés - felelte a férfi, és tekintete megállapodott a szétnyíló köpeny alól kivillanó világosbarna, divatjamúlt báli ruhán. Szemében huncut fény villant, de nyomban ismét töprengő arcot vágott. - Egyedül jött?

- Igen, természetesen - nézett rá meglepetten a lány. - Egyesek azt mondhatnák erre, hogy nem tette bölcsen.

- Négyszemközt kellett találkoznom önnel. Nagyon bizalmas természetű ügyben jöttem. - Értem. Kérem, foglaljon helyet.

- Köszönöm - mosolyodott el kicsit bizonytalanul Prudence, s óvatosan leereszkedett a kandallóval szemközti másik karosszékbe. Felidézte, mennyire tetszett neki az este

Angelstone, annak ellenére, hogy Mester barátnője - Lady Pembroke - elszörnyedt, amikor a férfi kierőszakolta, hogy bemutassák.

Nem lehet olyan rossz ember, mint amilyennek híresztelik, gondolta a lány, miközben a székébe visszaereszkedő Sebastiant nézte. Rendszerint megbízhatott az emberekkel kapcsolatos ösztönös megérzéseiben. Kivéve azt a három évvel ezelőtti egyetlen, szerencsétlen esetet, amikor egy férfit illetően olyan nagyot tévedett.

- Kissé kényelmetlen helyzetben vagyok, uram.

- Úgy van. - Sebastian kinyújtotta csizmás lábát a kandalló felé, és lassú kézmozdulatokkal újra cirógatni kezdte a macskát. - És egy kissé veszélyes helyzetben is.

- Szó sincs róla. Van egy pisztoly a retikülömben, a kocsis pedig, aki idehozott, odakint vár rám. Biztosíthatom, nem lesz semmi bajom.

- Pisztoly? - nézett rá derült arccal a férfi. - Maga igazán rendkívüli nő, Miss Merryweather. Úgy gondolta, pisztolyra lesz szüksége, hogy megvédje magát tőlem?

- Jóságos ég, dehogy, uram! - rettent meg Prudence. - Ön úriember! - Valóban?

- Hát persze. Kérem, ne csúfolódjék velem lordságod. Az útonállók miatt hoztam magammal a pisztolyt Úgy értesültem, ilyenek sűrűn felbukkannak itt a városban.

- Ó igen, csakugyan.

A macska összekuporodva feküdt Sebastian ölében, és rezzenéstelen szemmel nézett

Prudence-re. A lányt meglepte, hogy aranyszínű szeme majdnem ugyanolyan árnyalatú, minta gazdájáé.

- Van a macskájának neve, uram? - kérdezte minden átmenet nélkül. - Van.

- Mi az?

- Lucifer - felelte Sebastian halvány mosollyal.

- Ó! ... Nos, mint mondtam, csöppet sem vagyok rendkívüli, inkább nagyon is hétköznapi nő, csak

- sajnos - szokatlan számomra a városi életmód.

- Nem értek egyet önnel, Miss Merryweather. Maga a legrendkívülibb nő, akivel életemben találkoztam.

- Elég nehéz elhinnem - mondta mogorván a lány, majd így folytatta: - Nos, hát a jelek szerint én okoztam a kellemetlenséget ma éjjel a fivérem és ön között, amelynek a végére most pontot szeretnék tenni.

- Kellemetlenséget? - húzta össze töprengve borostyánsárga szemét Sebastian. - Nem tudok semmiféle kellemetlenségről köztem és Trevor Merryweather között.

- Ne próbáljon lerázni azzal, hogy úgy tesz, mintha semmiről sem tudna, uram - kulcsolta össze szorosan két kesztyűs kezét az ölében Prudence. - Hírét vettem, hogy ön és Trevor ma hajnalban párbajt fognak vívni, Én ezt nem engedem.

(5)

- Hogyan szándékozik megakadályozni? - nézett rá bágyadt érdeklődéssel Sebastian. - Az elmúlt néhány órában utánanéztem mindannak, amit a párbajról tudni kell, és találtam egy megoldást.

- Valóban?

- Igen. Bocsánatkéréssel véget lehet venni ennek az egész ostoba helyzetnek. Mihelyt rájöttem, mi a teendő, azonnal felkerestem Trevort Atkinse-ék estélyén, és beszéltem vele. Sajnos, nevetséges konoksággal ragaszkodik a már kialakult helyzethez, jóllehet halálosan fél attól, hogy mi fog történni hajnalban. Tudja, ő még nagyon fiatal.

- Ahhoz nem túl fiatal, hogy kihívja az embert párbajra.

- Egyre azt hangoztatja, meg kell tennie, mert az én és az ő becsülete forog kockán - ingatta a fejét Prudence. - Az én becsületem. El tudja ezt képzelni?

- Többnyire ilyesmi miatt adódnak ezek az ügyek. A párbaj végtelenül unalmas dolog lenne, ha nem a női becsület forogna kockán.

- Badarság. Hadd mondjam meg, uram, ha ön valóban hisz ebben, akkor nincs több esze, mint a fivéremnek.

- Csüggesztő megállapítás. Prudence eleresztette a füle mellett a gúnyos megjegyzést. - A legnagyobb képtelenség azt gondolni, hogy ön megsértett azzal, hogy szólt hozzám, és táncra kért. A legkevésbé sem éreztem sértve magam. Ezt is megmondtam Trevornak.

- Köszönöm.

- Az a helyzet - magyarázta buzgón Prudence -, hogy a szüléink halála óta Trevor szívvel-lélekkel a védelmezőmnek tekinti magát. Úgy érzi, kötelezettségei vannak, lévén ő a család egyetlen férfi tagja, jól gondolja, de néha túlzottan is óvni akar engem. Nevetséges, hogy ilyen lényegtelen esemény miatt párbajra hívta önt.

- Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ez lényegtelen esemény volt. Ön és én meglehetősen hosszasan elbeszélgettünk a bálon.

- Bennünket kölcsönösen érdeklő intellektuális témákról, semmi másról - sietett tisztázni a dolgot Prudence.

- És keringőt táncoltunk.

- Mint oly sokan mások is. Lady Pembroke szerint ez a legújabb divathóbort, Trevor kihívása azonban elképesztő.

- Nem mindenki osztja a véleményét.

- Nos - mondta az ajkába harapva Prudence -, mivel ő kezdeményezte a párbajt, és mert nem tudtam rávenni, hogy kérjen öntől bocsánatot, s így a párbajt szabályszerűen le lehessen fújni, már csak egyetlen megoldás marad.

- Módfelett érdekel, milyen megoldást talált, Miss Merryweather - szegezte rá aranyszínű pillantását Sebastian.

- Végtelenül egyszerűt - nézett vissza rá reménykedő mosollyal a lány. - Önnek kell bocsánatot kérnie tőle.

Sebastian simogató keze megállt a macska hátán. Szemét elfedték ébenfekete pillái. - Tessék?

- Jól hallotta. Önnek kell bocsánatot kérnie tőle. Ez az egyetlen megoldás, uram - hajolt előre ültében Prudence. - Tudja, Trevor még húszéves sincs. Most nagyon ideges, és azt hiszem, sejti, hogy túllőtt a célon, de túl fiatal és túl forrófejű, hogysem beismerné, hogy a dolgok kicsúsztak a kezéből.

- Nem biztos, hogy a fivére ugyanígy látja a helyzetet. Lehet, hogy meg van róla győződve, az adott körülmények között az az egyetlen tisztességes válasz, ha párbajra hív engem.

- Nevetséges. Próbálja megérteni, uram. Két év óta, amióta mama és papa egy kocsi balesetben meghaltak, a fivérem azon igyekszik, hogy mint a család feje, a vállára vegyen minden felelősséget.

(6)

- Most abban a rémes korban van, amikor a fiatalemberek nagyon mélyen átélik a dolgokat. Gondolom, ön is volt egyszer fiatal.

- Most, hogy mondja, én is úgy gondolom - nézett rá leplezetlen elragadtatással a férfi. - De persze az már nagyon régen volt.

- Nem állt szándékomban arra célozni, hogy ön már öreg volna, uram - vörösödött el Prudence.

- Köszönöm.

- Talán nem is sokkal múlt negyven - mosolygott bátorítón a lány. - Harmincöt.

-Tessék? - pillogott Prudence.

- Harmincöt éves vagyok, Miss Merryweather. Nem negyven. - Ó! Értem.

A lány egy pillanatra arra gondolt, nem sértette-e meg a férfit, de nyomban vissza próbált találni a beszélgetés elveszített fonalához.

- Nos, nyilvánvalóan olyan érettség látszik önön, amilyenre csak idősebb korban tesz szert az ember.

- Kedves, hogy ezt mondja. Mások szerint a sorvadó lélek és a túl viharos élet hagyta rajta a nyomát az arcomon.

- Az a helyzet, uram - kezdte Prudence, és nagyot nyelt-, hogy ha meg akarjuk akadályozni, hogy egy húszéves fiú ostobaságot kövessen el, arra a bölcsességre és józan észre kell

építenünk, amelyre ön az elmúlt harmincöt év során kétségtelenül szert tett. Sebastian hosszan nézett rá, majd azt mondta:

- Ugye, komolyan gondolja, Miss Merryweather? Valóban azt várja tőlem, hogy bocsánatot kérek a fivérétől?

- Komolyan gondolom. Élet -halál kérdésről van szó, uram. Hírforrásaim szerint ön egészen kiválóan tud lőni. Rendszeresen gyakorol, és nem ez lesz az első párbaja.

- Ön a jelek szerint rendkívül jól tájékozott.

- Értek hozzá, hogy utánajárjak bizonyos dolgoknak, uram - húzta ki magát Prudence. - Ez az egyik kedvenc időtöltésem, ahogy az este során már meséltem róla önnek.

- Valóban mesélt róla. Nekem azonban az volt a benyomásom, hogy elsősorban a kísérteties jelenségek kutatása érdekli.

- Igaz, hogy ez foglalkoztat a leginkább - nézett Prudence a macskára -, de biztosíthatom, hogy az érdeklődési területem szerteágazó. Például élvezettel keresek választ fogas

kérdésekre.

- Hisz ön a szellemekben, Miss Merryweather?

- A magam részéről szkeptikusan kezelem a témát - ismerte be Prudence -, de sokan valóban hisznek bennük. Gyakran úgy gondolják, bizonyítékaik vannak rájuk. Az én hobbim a bizonyítékok vizsgálatára is kiterjed, és megkísérelek ésszerű magyarázatot találni.

- Értem - mondta Sebastian a kandalló tüzébe bámulva. - Azért kértem, hogy mutassanak be önnek, mert már hallottam e meglehetősen szokatlan foglalatosságáról.

- Nagyon is tisztában vagyok vele, uram - mosolygott bánatosan Prudence. - Tudom, hogy itt a városban amolyan „különcnek" számítok. Nem ön az első úriember, aki pusztán azért kereste velem az ismeretséget, mert a hobbim felkeltette a kíváncsiságát. Van róla fogalma, milyen bosszantó, ha csupán azért kérik fel az embert táncolni, mert „furcsa teremtésnek" tart-ják?

- Azt hiszem, van róla fogalmam - válaszolta fanyarul Sebastian. - A társaságot mindig izgatja az, ami szokatlan. Úgy viselkedik, mint a gyerek, ha új játékot kap. És ha történetesen eltöri ezt a játékot, akkor félredobja, és máris egy új, csillogó holmira veti magát.

(7)

- Értem - mondta Prudence elszoruló szívvel. Valóban azt remélte, hogy a férfi kicsit is érdekesebbnek találta őt egy új játékszernél? - Ezzel azt akarja mondani, azért kért fel táncolni, mert újdonságnak számítottam a társaságban. Pusztán szórakozni akart.

- Nem - felelte Sebastian, és félig leeresztett pillái alól figyelte a lányt. - Azért kértem föl táncolni, mert kíváncsivá tett, Miss Merryweather. Arra gondoltam, hogy kettőnknek lehetnek talán közös érdeklődési területeink.

- Csakugyan, uram? - nézett rá meglepetten a lány. - Ön is folytat kutatásokat a kísértetek területén?

- Nem egészen.

- Akkor hát mi érdekli önt?

- Azt hiszem, ez pillanatnyilag nem fontos. Vannak ennél sürgetőbb közös dolgaink is, nem?

- De, hogyne. A párbaj - tért vissza Prudence kényszeredetten a szóban forgó ügyre. - Akkor hát bocsánatot fog kérni Trevortól? Tudom, hogy rémesen bosszantó lesz, mert neki egyáltalán nincs igaza, ön azonban nyilván belátja, hogy másképp nem lehet megakadályozni ezt a párbajt.

- Nem szoktam bocsánatot kérni, Miss Merryweather.

- Az a helyzet - nyalta meg a lány kiszáradt ajkát -, hogy nem tudom rávenni Trevort, hogy ő kérjen bocsánatot.

- Attól félek, hogy ebben az esetben a fivérének szembe kell néznie a következményekkel. Prudence érezte, hogy a keze jéggé hűl.

- Uram, nem tehetek mást, követelem, hogy vállalja el az érett, felelősségteljes férfi szerepét. Trevor éppoly járatlan a nagyvilági szokásokban, mint én. Nem tudta, mit tesz, amikor párbajra hívta ki önt.

- Téved, Miss Merryweather. A fivére pontosan tudta, hogy mit tesz. Tudta, ki vagyok, tudta, milyen a hírem. Mit gondol - mosolyodott el halványan -, miért volt úgy felháborodva azon, hogy én felkértem önt táncolni?

- Az elmúlt három-négy órában sok mindent megtudtam az ön híréről, uram - húzta össze Prudence a szemöldökét. - Nekem úgy tűnik, hogy a híre egyáltalán nem felel meg a

tényeknek.

- Ismeri a tényeket, Miss Merryweaíher? - hökkent meg Sebastian.

- Túlnyomó többségét. - És kesztyűs ujjait sorra véve számolni kezdte: - Sok-sok évvel ezelőtt az ön édesapja a családdal szembeszállva elszökött egy színésznővel. A Fleetwoodok felháborodtak. A botrány az ön szüleinek el kellett hagyniuk az országot.

Mivel semmiféle esküvőről nem kaptak hírt, mindenki, az ön rokonait is ideszámítva, úgy vélekedett, hogy az édesapja sohasem vette feleségül az édesanyját.

- Nagyjából ez a summázata a rám vonatkozó történetek nagy részének.

- Nem egészen. Amikor ön két évvel ezelőtt visszatért Angliába, a társaság nagy élvezettel ragasztotta önre a törvénytelenség bélyegét.

- Úgy van - helyeselt vidáman Sebastian. - Az emberek nagyon kegyetlenek, amikor ilyesmit állítanak.

- Ön nyilván nem tehető felelőssé a születése körülményeiért. - Ön nagyon megértő, Miss Merryweather.

- Ezt diktálja a józan ész. Miért kellene hibáztatni a gyermeket azért, amit a szülei követtek el? Ön azonban történetesen nem is született házasságon kívül.

- Nem.

- Hogy miért, azt csak ön tudja, talán, mert szórakoztatja, lényeg az, hogy továbbra is meghagyta az embereket abban a hitükben, hogy törvénytelen gyermekként látta meg a napvilágot - mondta Prudence, és töprengve nézett a férfira.

(8)

- Fogalmazzunk úgy, hogy nem vesződtem azzal, hogy megváltoztassam a benyomásaikat- ismerte be Sebastian.

- Mígnem az elmúlt évben nagybátyja, az öreg gróf, meghalt. Ő sohasem házasodott meg, így nem maradt fia, aki örökölhetné a címet. Az ön édesapja következett volna a sorban, ő azonban, fájdalom, négy éve meghalt, önt pedig törvénytelen gyermeknek tartották, így mindenki azt hitte, hogy az unokatestvére, Jeremy - akinek szintén meghalt már az apja - lesz a jövőben Angelstone grófja.

Sebastian elmosolyodott, de nem szólt semmit.

- Ön azonban - folytatta Prudence - azzal képesztette el a világot, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyította: a szülei még az ön születése előtt törvényes házasságot kötöttek. Kiderült hát, hogy ön a cím törvényes örököse. Úgy értesültem, hogy a rokonai ezt nem tudják megbocsátani önnek.

- Gratulálok a nyomozásához, Miss Merryweather - hajtotta meg a fejét Sebastian. - Ön viszonylag rövid idő alatt sok mindent megtudott rólam.

- Nem volt hiány olyan emberekben, akik szívesen pletykáltak önről. Tudja - folytatta Prudence halkan -, ha bocsánatot kérne a fivéremtől, az jót tenne a hírének. Az emberek kedvesnek fogják találni a Trevor iránti nagylelkűségét.

- Nem a kedvességemről vagyok híres, Miss Merryweather.

- De az lesz, ha híre megy, hogy nem volt hajlandó párbajozni a fivéremmel - mosolygott rá bátorítóan a lány. - Mindenki tudja, hogy ha úgy akarta volna, golyót röpíthetett volna belé.

- Érdekes és felettébb szórakoztató ilyen szemszögből nézni a helyzetet.

- Boldoggá tesz, hogy megértett engem, uram. Azt hiszem, nagyon jól beválik majd a tervem. Önnek nincs más dolga, mint bocsánatot kérni Trevortól.

A férfi egy pillanatra elgondolkodott, majd így szólt:

- Bevallom, nem egészen értem, mi hasznom nekem ebből az egészből. - Megkíméli magát a hajnali párbaj kényelmetlenségétől.

- Ami azt illeti, hajnalban amúgy is ébren szoktam lenni - villant meg egy apró, hideg fény a férfi szemében. -A párbaj nem jelent különösebb kényelmetlenséget.

Prudence döbbenten meredt rá. A borostyánsárga szempár mintha ördögi csúfondárossággal nézett volna vissza rá.

- Ön gúnyolódik velem, uram. - Úgy gondolja?

- Igen, úgy. Nem érezhet magában valami nagy vágyat arra, hogy egy fiatal, tapasztalatlan fiúval párbajozzék. Önnek nem kell semmit sem bizonyítania. Ígérje meg, hogy egy

bocsánatkéréssel véget vet az egésznek, mielőtt még vér folyna.

- Ön arra kér, hogy ne törődjek olyan aprósággal, a saját becsületem. - Arra kérem, hogy legyen méltányos.

- Miért kellene méltányosnak lennem?

- Uram - mondta lassan türelmét vesztve Prudence -, megkérem, ne viselkedjék úgy, mint egy éretlen tacskó! Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy több esze van, semhogy belemenne olyan ostobaságba, mint amilyen a párbaj!

- Éretlen tacskó?

- Bocsásson meg, uram, de a viselkedésére nem tudok mást mondani - vörösödött el Prudence. - Többet vártam öntől.

- Vigasztalhatatlan vagyok, amiért nem tudtam megfelelni a várakozásának. Egyébként ritkán tudok megfelelni mások elvárásainak. Meglep, hogy erről nem értesült éjszakai nyomozása során.

- Ön előszeretettel hozza zavarba az embereket - jegyezte meg Prudence, majd elszántan folytatta: - Most azonban arra kérem, vegyen erőt a hajlamain, és legyen olyan nemes lelkű, felelősségteljes és jóindulatú, amilyen nagyon is tud lenni, ha akar.

(9)

- Az ördögbe is, honnan veszi, hogy tudok ilyen lenni? - villant át egy huncut mosoly Sebastian arcán.

- Ön kutató értelemmel megáldott, olvasott ember, uram - felelte Prudence fáradtan. - Ezt észrevettem tánc közben, amikor a kísértetek körében végzett kutatásaimról beszélgettünk. Lényeglátó kérdéseket tett föl, és élénk érdeklődést mutatott. Egyszerűen nem hiszem el, hogy képtelen nagylelkűen viselkedni.

- Tekinthetné újszerű tapasztalatnak - mondta Sebastian, Lucifer füle tövét dörzsölgetve. - Legalább elűzné vele az unalmát - folytatta Prudence, majd némi tétovázás után halkan hozzátette: - Értesülésem szerint kegyetlenül unja magát.

- Ezt ki mondta önnek?

- Majdnem mindenki. Igazat mondtak? Sebastian hátradőlt, fejét megtámasztotta a szék támláján, és belebámult a tűzbe.

- Nem tudom - válaszolta kedvetlen mosollyal, csendesen.

- Nem tudja, hogy mit érez? - nézett rá döbbenten Prudence. A férfi különös pillantást vetett rá a szeme sarkából.

- Többnyire abban sem vagyok biztos, Miss Merryweather, hogy egyáltalán érzek-e valamit.

- Hasonlót éltem át egy ideig azután, Hogy megölték a szüléimet - mondta Prudence halkan.

- Valóban?

- Igen. De nekem ott volt az öcsém, Trevor. És Lady Pembroke is nagyon kedves volt. Mindnyájan vigasztaltuk egymást, és végül visszanyertem a lelkierőmet.

- Ezt nagyon is el tudom képzelni - jegyezte meg enyhén csúfondáros hangon Sebastian. - Ön valóban nincs híján a lelkierőnek, Miss Merryweather. De mindennek semmi köze ahhoz, hogy én unatkozom-e vagy sem. Térjünk vissza a szóban forgó ügyre.

- Igen, hogyne - futott át egy félszeg kis mosoly a lány arcán. - Tudom, hogy szívességet kérek lordságodtól.

- A legteljesebb mértékben. A bocsánatkérés merőben idegen a természetemtől. Akárcsak az, hogy bárkinek is szívességet tegyek.

- Biztosíthatom, ezt az élményt is túl fogja élni.

- Majd meglátjuk. Emlékeztetem rá, hogy a szívességért cserébe fizetséget szoktak várni. Prudence arcára kiült az ijedtség.

- Pontosan mire gondol lordságod? - kérdezte óvatosan.

- Csupán arra, hogy az én mostani szívességem fejében ön is tesz nekem egy szívességet, ha egyszer megkérem rá.

- Miféle szívességet várna el tőlem annak fejében, hogy megkíméli a fivérem életét? - kérdezte a lány, aki most úgy ült, mintha nyársat nyelt volna.

- Ki tudja? Az ember nem lát bele a jövőbe, Miss Merryweather.

- Értem - húzta össze a szemöldökét a lány. - Úgy gondolja, el fog jönni a viszontszolgálat pillanata? Sebastian szája lassú mosolyra húzódott. A tűz fénye egyszerre tükröződött vissza az ő és a macska szemében.

- Igen, Miss Merryweather. Egy napon minden kétséget kizáróan be fogom hajtani azt, ami jár nekem. Áll az alku?

Veszedelmes csönd telepedett a sötét könyvtárra. Csak a kandallóban égő tűz pattogását lehetett hallani. Prudence nem tudta elfordítani a tekintetét Sebastian mozdulatlanul

rászegeződő, kiismerhetetlen pillantásáról. Veszedelmes ember, gondolta, de bizonyára nem gonosz.

- Jól van, uram - mondta csendesen. - Áll az alku.

Sebastian hosszan nézett rá, mintha be akarna látni a felszín alá, ahogyan a lány próbált korábban behatolni a titkaiba.

(10)

- Hiszem, hogy ön olyan nő, aki tartja magát a megkötött alkuhoz, Miss Merryweather - mondta nagy sokára.

- Természetesen - vonta össze Prudence a szemöldökét.

- Ne sértődjön meg. A valódi tisztesség becses árucikk férfinél, nőnél egyaránt. - Ha ön mondja. Ezek szerint bocsánatot fog kérni a fivéremtől?

- Igen. Gondom lesz rá, hogy lefújják a párbajt.

- Köszönöm, uram - sóhajtotta megkönnyebbülten a lány. - Nagyon hálás vagyok. Ez igazán nagyon szép dolog öntől.

- Elég, Miss Merryweather, Nincs szükségem a köszönetére. Ön és én alkut kötöttünk egymással. Hamarosan vissza fogja fizetni a kölcsönt.

És Sebastian letette a macskát a szőnyegre. Lucifer ingerülten hunyorított Prudence-re, mintha őt okolná, amiért elzavarták kényelmes helyéről. Azután megbillentette a farkát, és elvonult egy vörös-arany selyempárnára.

Sebastian fölemelkedett székéből, majd Prudence két kezét megfogva felhúzta őt a székből. - Uram!

A férfi nem válaszolt, de ahogy magához vonta, láng lobbant a szemében. Azután lehajolt, és szájon csókolta.

Lassú, megfontolt és kiszámítottan érzéki csók volt. Prudence-t soha életében nem csókolták meg így, énjének egy része mégis azonnal felismerte, mi ez. Amikor valami meghatározhatatlan módon rájött, hogy Sebastian ezennel bejelentette rá az igényét, valóság-gal megrendült.

Egész testében remegett. Alig kapott levegőt. Minden ízében reszketett a vad izgalomtól. Új, lüktető energia hullámzott végig a testén.

Még fel sem fogta igazán az érzékiség e vad támadását, már vége is volt az egésznek. Amikor Sebasíian fölemelte a fejét, Prudence levegő után kapkodott.

- Most, hogy megpecsételtük az alkunkat, ideje, hogy hazamenjen, Miss Merryweather. - Ó, igen. Hogyne, természetesen - rángatta föl Prudence remegő ujjakkal a csuklyát. -A kocsis megígérte, hogy megvár.

- Ő már az útjára lett bocsátva. - Hogyan? - kapta fel a fejét a lány.

- Ne aggódjon, Miss Merryweather. Majd én hazaviszem. - Igazán fölösleges.

- Már szóltam, hogy a kocsi álljon elő. - Értem.

Sebastian kikísérte Prudence-t a könyvtárból. A hallban már várt rájuk a vadászkutyára emlékeztető főkomornyik.

A köpenyemet, Flowers. Igaz is, a jelek szerint nem lesz párbaj ma hajnalban. Kérem, gondoskodjék róla, hogy a reggelit a szokott időben tálalják.

(11)

2

Sebastian némán várt a sötétben, míg Prudence kinyitotta Lady Pembroke elegáns városi házának hátsó ajtaját. Elmosolyodott magában, amikor a lány egy pillanatra megállt, és búcsút intett neki.

Még nem találkozott Miss Prudence Merryweather-hoz hasonló nővel, aki - akárcsak ő maga - ilyen szokatlan intellektuális időtöltésben lelte volna kedvét.

Elragadó teremtés. És tartozik neki egy szívességgel. Sebastian szerette lekötelezettjeivé tenni az embereket. Előnyt jelentett a számára.

Megfordult, és visszaballagottá várakozó kocsihoz, melynek lámpáit alig lehetett látni a sűrű ködben.

Gyűlölte a ködöt, holott tudta, hogy talán épp a köd az ő természetes közege. Vagy a

végzete,. Ilyen éjszakákon veszélyek leselkedtek az emberre az utcán. De mely éjszakán nem? Miss Prudence Merry-weather szembeszállt a veszélyekkel és a sötétséggel, csak hogy

találkozhassék vele. Elmosolyodott a gondolatra. Kemény teremtés. Kinyitotta a kocsi ajtaját.

- A klubba - szólt oda a kocsisnak, - Igenis, uram.

Sebastian hátradőlt a párnás ülésen, s míg nézte a kinti ködöt, Prudence járt a fejében. Nem egyszerűen bátor, inkább nyakas. Nem valami nőies vonás. Gyaníthatólag kevés olyan férfi akadt, aki bánni tudott volna vele. Ez a lány a legtöbb férfi szemében túl intelligens, túl vakmerő, túl merész és túl kíváncsi. Eleven szellemiségéhez az a szilárd és kissé naiv hit párosul, hogy az emberek alapvetően jók.

Az, hogy Prudence huszonöt éves kora ellenére még nincs férjnél, nagy valószínűséggel arra utal, hogy a férfiak vagy nem értették meg egyéniségének finom, nőies kihívását, vagy nem akartak róla tudomást venni. Nyilván vakok voltak, gondolta Sebastian.

De az is lehet, hogy a pápaszem riasztotta el őket. Sebastian kinézett a sötét utcára, és a lencsék pajzsa mögé bújó szempárra gondolt. Fantasztikus szempár! A zöld leírhatatlan árnyalatában játszó tiszta, mély vizű tó. És mennyi értelem csillog benne! Egy becsületes lány, egy feddhetetlen nő szeme. Sebastian világában igazi újdonság volt egy ilyen szemű nő.

És Prudence napfényes lénye hirtelen ráébresztette, hogy ő a legsötétebb éjszakában éli az életét. Ők ketten egymás ellentétei, és ő mégis ezt a lányt akarja, amióta csak bemutatták neki. Képtelenség. Nem értet--te, miért bűvölte el ennyire. Mert elbűvölte, ez tény.

Elmosolyodott, amikor lelki szemei előtt megjelent az őzbarna ruha, melyet Prudence a bálon viselt. Nincs az a londoni divatárusnő, aki ilyen vidékies ruhába öltöztetné a

törzsvásárlóját. A legyezője is inkább csak zavarta. Ahelyett, hogy ügyesen forgatva flörtölt volna vele, haszontalanul lógatta le a csuklójáról.

Sebastian azonban belátott Prudence furcsa külseje mögé. Felfedező apja gyakorlott szemmel figyelte távoli népek, idegen világok embereinek szokásait. Útjaira magával vitte a családját is, és Sebastian nagy jártasságot szerzett mellette a megfigyelés tudományában és művészetében.

Az igazság a részletekben mutatkozik meg, magyarázta nemegyszer Jonathan Fleetwood a fiának. Tanuld meg, hogy mindenben a részleteket figyeld.

Ma éjjel Sebastian megfigyelte, hogy Prudence haja át- meg át van szőve arany szálakkal. Látta, hogy nevető szája nemeslelkűséget takar, s mulatságosán kicsi orra van. Határozott és magabiztos macskaálla külön is fölkeltette az érdeklődését. És belenézett szemének

feneketlen zöld tavába.

Tudta, hogy a társaság számon tartott szépségeihez képest Prudence külseje a „tűrhető" kategóriába tartozik - és mégis, az éjszaka ő volt az egyetlen nő a bálteremben, akin megakadt a szeme.

(12)

Gondolatban tovább kalandozott Prudence testének részletein; tudta, hogy a ruha alatt karcsú, s a megfelelő helyeken kecsesen gömbölyded test rejtőzik.

Hamarosan újra meg fogja csókolni. Ha volna benne illemtudás, ellenállna a késztetésnek, a Bukott Angyaltól azonban senki sem várt illemtudást. Annál jobb. Bár maga se tudja, mennyi illemtudás szorult belé. Ő csak azt tudja, hogy egyre jobban fél a belsejében növekvő szürke, alaktalan hidegségtől, amely elnyeléssel fenyegeti. Még rövid időre is csak úgy szabadulhat tőle, ha lefoglalja magát kedvenc időtöltésével. Megint ehhez kell folyamodnia, méghozzá ha-marosan.

Előbb azonban elintéznivalója van Prudence fivérével.

A kocsi megállt Sebastian kedvenc klubja előtt. Itt érezte magát a legotthonosabban. Talán mert ez a klub nem tartozott az unokafivére törzshelyei közé.

A kártyaszobába lépve fejek fordultak felé. A játékasztalok körül összegyűlt emberek élénk érdeklődéssel fogadták a megjelenését. Sebastian ebből tudta, hogy a hajnali párbaj híre elérhetett minden klubba St. Jamesben.

Egy magas, vékony, szőke férfi kiszállt a whistparti-ból, és a termen átvágva egyenesen odament Sebastianhoz. Ő alaposan megnézte, és megnyugodva látta, hogy Garrick Sutton tekintete ma éjjel is tiszta. Úgy látszik, leszokott az erős italokról, amelyekre alaposan rákapott a háborúban.

- Mi van, Angelstone? Azt hittem, az éjszaka hátralévő részét otthon töltőd, és készülsz a hajnali párbajra.

- Meggondoltam magam, Sutton. Nem lesz hajnali párbaj. Szeretném, ha te, mint az egyik segédem, tolmácsolnád legalázatosabb bocsánatkérésem Mr. Trevor Merryweathernek.

Garrick szája látva maradt a megdöbbenéstől. Sebastian elmosolyodott. Már csak azért is megéri bocsánatot kérni az ifjú Merryweathertől, hogy lássa, milyen mulatságos hatást vált ki a dolog mindenkiből.

Garrick egyike volt azon keveseknek, akiket Sebastian a barátainak hívott. Két évvel ezelőtt, amikor egyre bővülő üzleti vállalkozásai miatt Sebastian kénytelen volt Angliába települni, és főhadiszállását Londonban - a szüleinek egykor hátat fordító társaság kellős közepén -

felállítani, Garrick fenntartás nélkül elfogadta őt. A pénzvilágban szerzett hatalma révén szá-mos emberrel került kapcsolatba, akik barátságot mutattak iránta, de Sebastian tudta, hogy a háta mögött a Fleetwood fattyúnak nevezik. Élvezettel pletykáltak apja hajdani botrányos esetéről a színésznővel, és meg voltak róla győződve, hogy Jonathan Fleetwood e

visszataszító és felelőtlen kapcsolata miatt a címet végül Sebastian unokatestvére, Jeremy fogja örökölni.

Garrick azonban a barátságon kívül soha semmit sem akart tőle, sőt, azon kevesek közé tartozott, akiket nem érdekelt sem a hajdani botrány, sem Sebastian születésének törvényes vagy törvénytelen volta. Garrick egy mély és láthatatlan sebet hozott haza a háborúból. Ösztönösen vonzódott Sebastianhoz - nyilván megérezte, hogy neki is megvannak a maga láthatatlan sebei. Egyikük sem emlegette sokat a múltat. Nem volt rá szükségük.

- Komolyan beszélsz? - kérdezte Garrick. - A Merryweather fiú egy lényegtelen apróság miatt hívott ki párbajra. Nem csináltál semmit azonkívül, hogy táncoltál a nővérével.

- Tudok róla - válaszolta nyugodtan Sebastian.

- Azt akarod mondani, hogy ennyiben hagyod az egész dolgot?

- A legílletékesebb forrásból tudom, hogy a fiatalember forrófejű, és a világ szemében nem különösebben okos.

- Annál inkább ráférne, hogy megleckéztesd – horkant fel Garrick. - Ezt a feladatot meghagyom másnak.

- Nem értem - ragadta meg Garrick egy üveg portói nyakát, és öntött egy pohárba. - Nem jellemző rád, hogy hagyod, hogy egy ilyen senkiházi kölyök ennyivel megússza. Mi van veled, Angelstone?

(13)

- Meggondoltam magam, ennyi az egész. Mondd meg Mr. Merryweathernek, hogy nem óhajtok találkozni vele hajnalban.

Garrick úgy nézte az imént kitöltött portóit, mintha nem értené, hogy került a kezébe. Azután óvatosan letette, anélkül, hogy belekortyolt volna, és Sebastianra nézett:

- Nagyon jól tudom, hogy nem félsz ettől a találkozástól. Minden esélyed megvan, hogy győztesen kerülj ki belőle. A fiúnak egyáltalán nincs tapasztalata e téren.

- Ettől a dolog még unalmasabb, nem gondolod? - mosolyodott el halványan Sebastian. - Kétségtelenül. De mi történik legközelebb, ha megint kedved támad a Különccel táncolni? Mert lesz ilyen, Angelstone, láttam ma este a szemedben, amikor észrevetted őt a sokaságban. Először voltam tanúja, hogy így felfigyeltél egy női lényre.

- Ha Merryweather úgy határoz, hogy újfent kihív...

- Ami be fog következni, ha látja, hogy a mostani után milyen gyorsan kérté! bocsánatot. - Akkor majd megint bocsánatot kérek.

- Miket beszélsz? - meresztette tágra kék szemét Garrick. - Másodjára is képes lennél bocsánatot kérni?

- Harmadjára is, ha kell. Legnagyobb meglepetésemre felfedeztem magamban valami olyasmit, amit lelkiismeretnek tudnék nevezni. Az az érzésem, mindaddig győzném bocsánatkéréssel, amíg Merryweather a kihívással.

- Szentséges isten!

Garrick szemében hirtelen derengeni kezdett valami felismerésféle. Elvigyorodott.

- Vagyis kedvedre szórakozol a nővérével, Merryweather pedig hasztalan próbál párbajra kényszeríteni, mert te mindannyiszor bocsánatot fogsz kérni tőle.

- Ez a tervem.

- Hihetetlen - rázta a fejét ámulva Garrick. - Természetesen egy pillanatra sem hiszi majd el senki, hogy nem mersz kiállni a fiúval; ahhoz túlontúl közismert vagy. Az emberek azt fogják mondani, hogy már megint szórakozol. Merryweather nevetségessé fogja tenni magát.

- Lehet, de ez már nem az én gondom. Akkor hát gondoskodsz róla, hogy derék ellenfelem értesüljön a bocsánatkérésemről?

- Ha ragaszkodsz hozzá. Első ízben teszel ilyet, Angelstone. Nem is jellemző rád.

- Ki tudja? Lehet, hogy megváltozom. Lehet, hogy az évek múlásával erősödik bennem a felelősségérzet.

- Különös hangulatban vagy ma este, barátom - nézett rá aggodalmasan Garrick. - Nem kellene vísszatérned a régi, jól bevált hobbidhoz? Rég volt már az utolsó alkalom.

- Talán igazad van. Meglehet, azért vagyok különös hangulatban, mert az egész éjszaka olyan különös volt.

- És egyre különösebb lesz - morogta Garrick, és elnézett valahová Sebastian bal válla fölé. - Épp most lépett be az unokatestvéred. Furcsa. Ritkán teszi be a lábát ebbe a klubba.

- Csak mert tudja, hogy én gyakori vendég vagyok itt. - Pontosan. Akkor hát mit keres itt ma este Fleetwood?

- Nem nehéz kitalálni. Nyilván azért jött, hogy sok szerencsét kívánjon a becsület mezején való szereplésemhez.

- Csöppet sem valószínű - húzta össze Garrick a szemöldökét. - Az ellenkezője inkább. - Elhallgatott, amikor Jeremy Fleetwood odaért Sebastian mögé.

- Angelstone - szólalt meg Jeremy nyers, rideg hangon, pontosan úgy, ahogy fiatal emberek szólítják meg a náluk idősebb, nagyobb hatalmú férfit, akitől valójában félnek.

Sebastian nem vett tudomást a teremben feltámadó suttogásról. Tudta, hogy mindenki a fülét hegyezve figyeli kettejük összecsapását, de ezt nem akarják elárulni. Az egész társaság tudott Sebastian és rokonai ellenséges viszonyáról.

(14)

Merőben szokatlan volt, hogy ők ketten szót váltsanak egymással. Az, hogy az ifjú Fleetwood eljött Sebastian kedvenc klubjába, sőt, a nevén szólította unokabátyját, legalább annyira tápot ad majd a szóbeszédnek, mint a párbaj.

Akarsz valamit, Fleetwood? - fordult lassan szembe Jeremyvel. - Na persze, a címemen kívül. Vagy azért jöttél, hogy sok szerencsét kívánj a reggelhez?

Jeremy jóképű arcát pír futotta el. A szeme barna volt, jóval sötétebb, mint Sebastiané, a haja ellenben világosabb, inkább gesztenyebarna, mint fekete. De Sebastian tisztában volt vele, hogy a kettejük közti hasonlóság le sem tagadható - és azt is tudta, hogy ez módfelett bosszantja a Fleetwoodokat. Jobban örültek volna, ha Sebastian szőke hajú édesanyjára hasonlít

- Te gazember - mondta ökölbe szoruló kézzel jeremy. - Hamarosan golyót röpít valaki abba a jéghideg szívedbe, de úgy kell neked.

- Köszönöm - hajtott fejet udvariasan Sebastian. - Jó érzés tudni, hogy válságos időkben számíthatok a családra.

- Ezek szerint igaz? - kérdezte elborzadva Jeremy. - Újabb botrányba kevered a család nevét azzal, hogy párbajt vívsz egy bugrissal?

- Örülj, mert a párbajról szóló mendemondák hamisak. - Nem hiszem el.

- Ez az igazság, rokon - mosolygott Sebastian. - Mondd meg a téged rajongásig szerető édesanyádnak, hogy mondja le a gyászruharendelését. Sajnos, egy ideig még élni

szándékozom.

- Úgy hallottam, hogy a Merryweather lány öccse párbajra hívott- mondta szigorú képpel Jeremy.

- Csakugyan? Meglepő, milyen gyorsan terjed a pletyka a társaságban! Kár, hogy oly sok valótlanság van benne!

Jeremy válaszra nyitotta a száját, de aztán meggondolta magát, sarkon fordult, és kivonult a teremből.

A kártyaasztaloknál ismét megindult a társalgás; Sebastian is visszafordult, hogy egy pohár portóit töltsön magának. De megállt a keze a levegőben, amikor észrevette, milyen mélyen elgondolkodó pillantással néz rá Garrick.

- Ne aggódj, barátom - mondta. - Fleetwood és én megállapodtunk abban, hogy utáljuk egymást.

- Az az érzésem, ő tényleg gyűlöl téged - felelte tekintetét az ajtóra szegezve Garrick.

- Gondolom, nem teljesen a saját hibájából. Az anyja a bölcsőtől kezdve tanítja rá. Sohasem bocsátja meg, hogy az apám megszökött az édesanyámmal, és ezzel szégyent hozott a család nevére. Tavaly, amikor a drágalátos fiacskája helyett én kaptam meg a címet, kis híján megütötte a guta.

- Nagyon jól ismerem a családod történetét. Légy óvatos, Angelstone. Esküszöm, az imént gyilkos pillantást láttam Fleetwood szemében.

- Nyugalom, Sutton. Ne engedd, hogy elragadjon a képzeleted.

- Nem hinném. De van egy megoldás a dilemmádra - mosolyodott el váratlanul Garrick. - Mi lenne az?

- Teljesítsd a címeddel együtt járó kötelességedet, barátom. Házasodj meg, és mihamarabb gondoskodj örökösről. Ha a cím egy újabb nemzedékre biztos helyre kerül a te családodban, a Fleetwoodok nem fognak többé a halálodért imádkozni. Ha van egy örökösöd, attól kezdve nincs értelme abban reménykedni, hogy majd csak elpatkolsz.

- Gratulálok, hogy ilyen gyakorlatiasan ítéled meg a helyzetemet - mondta Sebastian. - Lehet, hogy megfontolom a javaslatodat.

- Mi akar ez lenni? - fürkészte az arcát kíváncsian Garrick. - Ne mondd, hogy úgy döntöttél, ezentúl értelmesen fogsz gondolkodni.

(15)

- Valaki azt mondta, hogy az én koromban egy férfin már látszódnia kell a bölcsességnek és a felelősségérzetnek, Sutton.

- Ma tényleg furcsa hangulatban vagy - rázta meg ismét a fejét Garrick. - Igen. Talán jobb is lesz, ha mindjárt továbbítod bocsánatkérésemet az ifjú Merryweathernek, mielőtt meggondolom magam.

Másnap, mit sem törődve a székében-hosszában híresztelt mendemondákkal, melyek mind azt taglaltak, miért követte meg Trevor Merryweathert, Sebastian sem a klubban nem jelent meg, sem a könyvtára csendjébe nem bújt vissza, hanem találkozóra ment a kikötő közelében lévő egyik kávéházba.

Épp akkor kapta meg Whistlecroft üzenetét, amikor ráérősen telepedett késői reggelije mellé. A levél rövid volt és lényegre törő - érthető módon, mivel a derék rendőrt nem lehetett az írás-olvasás mesterének nevezni.

URAM,

egy fontos dolgot szeretnék megbeszélni önnel. Ha megfelel találkozzunk háromkor a szokott helyen,

W.

Sebastian három órakor belépett a kávéházba, ahol a szokott helyén már várta Whistlecroft. A zömök, pofaszakállas, pirospozsgás ember borvirágos orra a gin szeretetére utalt, és a téli hónapokban mintha örökösen meg lett volna fázva. Ilyenkor a jóember piszkos sálat tekert a nyaka köré, és szüntelenül szipogott.

- Jó napot kívánok uraságodnak. Látom, megkapta az üzenetemet.

- Remélem, ez az ügy szórakoztatóbb lesz, mint a legutóbbi - telepedett le Sebastian a detektívvel szemközti székre. - Olyan hangulatban vagyok, amikor jólesne egy nagyobb erőpróbát jelentő ügy.

- Na, a mostani eset érdekelni fogja - mutatta meg foghíjas mosolyát Whistlecroft. -A feltételek a régiek? Attól a hálás illetőtől kapom meg a munkám jutalmát, amelyik felfogadott?

- A jutalmat is meg az elszámolást is. Én egyikkel sem tudok mit kezdeni.

- Jó dolog lehet gazdagnak lenni - sóhajtotta Whistlecroft. - Hát még ha előkelő címe is van az embernek. Hiába, nem tudom felfogni, miért érdeklik uraságodat ezek az apró-cseprő ügyek.

- Már elmagyaráztam - felelte Sebastian, és intett, hogy hozzanak neki egy kávét. - Ez a kedvenc szórakozásom. Mindenkinek szüksége van valami időtöltésre, nem igaz?

- Nem tudom, uram. Nekem sohasem volt időm ilyesmire. Túlságosan lefoglal, hogy ennivalót szerezzek magamnak és az enyéimnek.

- Remélem, maga és a családja jobb falatokat látnak, amióta társakká szegődtünk - mosolygott hűvösen Sebastian.

- Meghiszem azt - kuncogott Whistlecroft. - Az asszony egészen meghízott, és az öt poronty is szépen kigömbölyödött. Épp a múlt héten hurcolkodtunk át egy kis házba. Mondhatom, szemrevaló házikó.

- Nagyszerű. Akkor hát hadd halljam, ezúttal mit hozott nekem.

- Egy kis zsarolásról meg egy pompás kis ékszerről van szó, uram. Az az érzésem, kedvét fogja lelni benne, uram.

(16)

3

- Hogy mit tudok Angelstone-ról? - Hester, azaz Lady Pembroke, Prudence-re pillantott, és teáscsészét fogó keze félúton a szája felé megállt a levegőben. - Csak annyit, hogy nincs beszélő viszonyban a rokonaival, és hogy nagyon veszedelmes híre van. Mindez persze roppant érdekessé teszi. Miért kérdezed?

Prudence elmosolyodott. Hester meghatározhatatlan korú, impozáns testalkatú nő volt, akinek méreteit csak hatalmas szíve és a társaság ügyei iránti élénk érdeklődése múlta felül. Ahogy egyszer elmesélte Prudence-nek, az egy nemzedékkel korábban titokzatos

körülmények között eltűnt híres Pembroke - ékszerek miatt régóta nélkülöznie kellett az őt megillető helyet. Mert hiába az ősi származás, pénz nélkül nem tartozhat valaki a társaság legjobb köreihez.

Most, hogy lett pénze, Hester boldogan lubickolt azokban a társasági örömökben, melyektől korábban meg volt fosztva. Arra a következtetésre jutott, hogy van bizonyos

veleszületett stílusérzéke, és amikor a Morning Post beszámolt róla, hogy a szezon legdiva-tosabb színei a levendulakék és az ibolyalila, Hester ennek megfelelően kicserélte az egész ruhatárát. Ma rózsaszín csipkével szegélyezett, csupa fodor ruha masszív termetét.

Hestert régi barátság fűzte Prudence családjához. Néhai férjével a Merryweather - tanyától nem messze eső ódon, ütött-kopott urasági kastélyban éltek. Az eltűnt Pembroke- ékszerekhez hasonlóan hírhedt Pembroke - kísértet volt Prudence első kézzelfogható élménye a túlvilági jelenségek körében végzett kutatásai terén.

- Azért érdeklődöm Angelstone felől, mert Trevor azt a nevetséges gondolatot vette a fejébe, hogy nekem óvatosnak kell lennem a gróffal - magyarázta Prudence. - Úgy látszik, attól fél, hogy az az ember el akar csábítani. Persze ez merő képtelenség, de Trevor nagyon izgatott miatta.

- Lehet is. A gróf, mint mondtam, nagyon érdekes ember, de eddig semmi jele, hogy feleséget akarna keresni magának. Ezért arra kell gondolnunk, hogy ha felfigyel egy ifjú hölgyre, akkor egész más dolgok járnak a fejében.

- Lehet, hogy egyszerűen csak társalogni akar vele kettejüket kölcsönösen érdeklő intellektuális témákról - felelte reménykedve Prudence.

- Nem valószínű - tette le elgondolkodó arccal a csészéjét Mester. - Angelstone többek között éppen azért olyan érdekes figura, mert semmibe veszi a társaság szabályait. Ő is éppúgy lenézi az előkelőek világát, mint annak idején a szülei.

- De hiszen azt mondtad, hogy rendre meghívják a legelegánsabb bálokra és estélyekre. - Persze. Semmi sem esik olyan jól a társaságnak, mint ha egy nemesi címet viselő, dúsgazdag és veszedelmes hírben álló úriember a megvetésével tünteti ki.

- Értem. Rendkívül furcsa.

- Egyáltalán nem az. Emlékezz csak, hogy rajongott a társaság Byronért. Angelstone nagyon eszes ember. Tudja, hol az a határ, amit nem léphet át. És mivel elfogadta a címet, a város minden estélyi rendező asszonya igyekszik elhalmozni meghívásokkal.

- Valóban érdekes ember - jegyezte meg Prudence.

- Igen - felelte Mester. - És azt is érdekes lenne tudni, hogy miért nem használta fel a címmel együtt kapott hatalmát arra, hogy tönkretegye a rokonait.

- Tönkretegye? - nézett rá összehúzott szemöldökkel Prudence.

- Könnyen megtehetné, végtére is egész vagyon felett rendelkezik. És óriási társadalmi befolyása van. Mindenki azt mondja, csak azért nem űzette ki a rokonait a társaságból, mert mulattatja, hogy macskaegér játékot űzhet velük.

- Nem hiszem, hogy szántszándékkal bántja a családját. Én egészen megkedveltem őt - kockáztatta meg Prudence.

(17)

- Biztos vagyok benne, hogy ha akar, tud elbűvölő is lenni. És nyilván még annál is

elbűvölőbb volt, amikor táncra kért téged. Igazság szerint, Prue, Trevor teljes joggal aggódik, hogy közted és a gróf között valamiféle kapcsolat jön létre. Angelstone állítólag különös dolgokban leli kedvét. Lehet, hogy most azt vette a fejébe, hogy tönkreteszi a szezon legérdekesebb különcét.

- Ugyan már! - harapott az ajkába Prudence. - Végül is huszonöt éves vagyok - kicsit túl azon a koron, amikor tönkre lehet tenni valakit.

- Még nem, drágám. Még nem. És ha van valami, amit a társaság jobban szeret, mint egy Bukott Angyalt, akkor az egy jó, zaftos kis botrány. Pillanatnyilag te vagy a téma a városban. Minden szem rajtad van. Ha a nevedet hozzákapcsolják Angelstone-éhoz, se vége, se hossza nem lesz a szóbeszédnek. Prudence belekortyolt a teájába, azután válaszolt: - Csupán a Pembroke család kincsei miatt kerültem a figyelem középpontjába.

- Hogyne, drágám - felelte sugárzó arccal Mester, és szeretetteljesen megpaskolta a gyémántfüggőt a nyakán. Ez is azok között a holmik között volt, melyeket Prudence talált meg. - Mindenki tudja, hogy te találtad meg az ékszereimet, amikor a Pembroke - kísértet után nyomoztál. A történet mindenkit elbűvölt.

- Nagy kár, hogy a Pembroke- kísértetet viszont nem találtam meg - fintorgott Prudence. - Sokkal érdekesebb lett volna egy igazi kísértettel találkozni, mint egy halom ékszerre rábukkanni.

- De közel sem olyan hasznos, Prue, közel sem olyan hasznos. Megváltoztattad az életemet, drágám, és nem tudom, hogyan hálálom meg neked valaha is.

- Nagyon jól tudod, hogy busásan megfizettél azzal, amikor Trevort és engem fölhoztál Londonba egy látogatás erejéig. Szüléink halála óta Trevor sehogy sem leli helyét vidéken. Itt a városban szert tesz némi nagyvilági jártasságra, és közben remekül érzi magát.

- Ez a legkevesebb, amit megtehettem értetek - válaszolta Hester. - Tudom, mennyire aggódtál Trevorért, én azonban sok mindent szeretnék tenni érted is, drágám. - És összevont szemöldökkel nézett Prudence illedelmes, divatjamúlt muszlinruhájára. - Kérlek, engedd meg, hogy új ruhákat vásároljak neked.

- Jaj, Hester, ezt már megbeszéltük. Nem engedhetem meg, hogy egy halom olyan ruhát vegyél nekem, amiket aztán soha nem tudok hordani, ha visszamegyek Dorsetba. Csak kidobnál egy csomó pénzt az ablakon.

- Jó estét, hölgyeim!

Prudence fölnézett, Trevor lépett be a szobába azzal a kiszámítottan hanyag mozgással, amit oly aggályos lelkiismeretességgel tanult meg újdonsült barátaitól. Újabban mindent ebben a különös stílusban csinált. Kicsit fárasztó, gondolta Prudence.

Öccséből egyik napról a másikra hamisítatlan társaságbeli ficsúr lett. Bonyolultan

megkötött nyakkendőjétől bélelt kabátjáig, csíkos mellényéig és testhezálló pantallójáig maga volt a testet öltött elegancia.

Bármennyire bosszankodott is ezen a keresettségen, Prudence nagyon szerette Trevort. Okos, értelmes fiatalembernek tartotta, akiből nagyon jó ember lesz, ha egyszer megnyugszik, és egy kicsit érettebbé válik. Néha aggódott, hogy Trevor talán nem akar majd visszatérni a nyugalmas vidéki élethez, miután belekóstolt a város kínálta örömökbe. És ha becsületes akart lenni magához, be kellett vallania, hogy nem csak Trevor találná a jövőben kicsit unalmasnak a falut. Meg kellett állapítania, hogy Londonban sokkal izgalmasabb és érdekesebb az élet, mint gondolta.

Nem is a bálok és estélyek bűvölték el, inkább a könyvesboltok, múzeumok és hasonlók bő választéka. Itt, a városban sokkal alaposabb kutatásokat végezhet a jelenések körében, mint amire otthon volt alkalma. És jóval nagyobb az esélye arra is, hogy olyan emberekkel találkozik, akiknek szükségük lehet az ő különleges jártasságára.

(18)

- Jó napot! Iszik teát? - emelte föl Hester a teáskannát.

- Boldogan- lépett előbbre Trevor lelkesen. - Óriási hírem van! - Csupa fül vagyunk, kedvesem - motyogta Hester.

- Ezt nem fogják elhinni - düllesztette ki a mellét Trevor, miközben átvette a csészealjra állított csészét.

- Isten engem úgy segéljen, hogy én, Trevor Merryweather, bocsánatkérést csikartam ki magától az Ördögtől.

- Csakugyan? - pislogott rá Hester.

- De még mennyire! Angelstone nem fog többé zaklatni, Prue-fordultTrevor büszkén Prudence-hez.

- Erre mérget vehetsz. Bocsánatkérésre kényszerítettem a csibészt, amiért megsértett téged. Mindenki tud róla. Az egyik segédjét küldte el a klubomba, ahol minden barátom hallhatta a bocsánatkérését.

- Utoljára mondom, Trevor - nézett rá Prudence a Hester finom, szaténselyem huzatú székében terpeszkedő öccsére -, hogy Angelstone nem sértett meg engem. Nagyon is tisztességesen viselkedett. Semmi sértő nem volt abban, ahogy tánc közben velem bánt.

- Annak az embernek rossz híre van - közölte Trevor, és elvett egy süteményt a tálcáról. - Te, persze, nem tudsz róla. Egy hölgynek ilyesmiről nem is kell tudnia. Az a lényeg, hogy ilyen ember ne legyeskedjen körülötted. Mindenki azt mondja, hogy nincs benne sok köszönet, ha felfigyel valamely asszonyszemélyre.

- Az isten szerelmére! - kiáltotta Prue, - Nevezz meg egyetlen nőt, akit állítólag Angelstone tett tönkre. Csak egy ilyet mondj!

- Jóságos ég! - ráncolta össze a homlokát Trevor. - Csak nem akarod, hogy az efféle pletykákat veled tárgyaljam meg?!

- De, akarom. Ha figyelmeztetnek, legalább tudni szeretném, pontosan mire. Ki volt tehát a legutolsó ártatlan áldozata?

- Ha ebben a szezonban nem volt, csak azért nem, mert a tisztességes családok távol tartják tőle a leányaikat.

- Mondj egy nevet - erősködött Prue. Trevor mogorván nézett rá, majd Hesterhez fordult segítségért.

- Az az érzésem, hogy ön nálam jobban ismeri ezeket a történeteket. Mondjon egy nevet Prue-nek, úgy talán majd elhiszi, hogy a tűzzel játszik, amikor elmegy táncolni Angelstone-nal.

- Nevet? - zongorázott Hester az állán, s egy percre fölbámult a mennyezetre. - Hát, egy időben Lady Charlesworthyval emlegették együtt a nevét, de ez még a múlt szezonban volt, és a hölgy maga is meglehetősen kétes hírű özvegy. Nem vagyok benne biztos, elmegy-e ártatlan áldozatnak, ha érti, mire gondolok. Mindenesetre nekem azt mondták, hogy az ügynek egy ideje már vége.

- Mi történt? - kérdezte önkéntelenül feltámadó érdeklődéssel Prudence.

- A híresztelések szerint Lady Charlesworthy elkövette azt a hibát, hogy féltékennyé akarta tenni a Bukott Angyalt. Mást fogadott a kegyeibe. Állítólag párbaj lett a vége.

- Párbaj? - ráncolta a homlokát Trevor.

- A jelek szerint Angelstone megsebesítetteddé nem ölte meg az ellenfelét - bólogatott Hester, - Állítólag a Bukott Angyal a párbaj színhelyéről egyenesen a hölgy házához ment, s úgy mondják, meg sem állt a hálószobáig, ahol maga ébresztette fel a ladyt, csak hogy elmondja neki, a kapcsolatuknak vége.

- Nagyon igazad van, Hester - mondta Prudence, és megborzongott. Élénken el tudta képzelni, menynyire feldühíthette Angelstone-t Lady Charlesworthy taktikázása. - Lady Charlesworthy nem nevezhető ártatlan áldozatnak. Nem volt szép dolog tőle, hogy fél-tékennyé próbálta tenni Angelstone-t.

(19)

- Nem volt szép? - vetett egy derült pillantást Hester Prudence-re. - Az a szegény asszony bizonyára kétségbeesetten vágyott valami melegségre Angelstone-tól. De ő, azt mondják, olyan hideg, mint a jég.

- Butaság. De térjünk vissza a nevekre. Tudsz akár csak egy fiatal lányról, akit Angelstone tett tönkre?

- Ami azt illeti, nem - emelte a magasba Hester a szemöldökét.

- Mondom, hogy az egy rossz hírű ember - szólt közbe ingerülten Trevor. - Mindenki tudja. - Úgy látszik, nem a fiatal nők megrontása miatt - szögezte le Prudence. - Ezért a jövőben tartózkodj tőle, hogy beleavatkozz a dolgaimba. Megértettél, Trevor?

- A fivéred vagyok, felelősséggel tartozom érted! - vágott vissza Trevor. - Tudok magamra vigyázni.

- Ne legyél ebben olyan biztos! Nem sokat tudsz a férfiakról, Prue. Nem jól ítéled meg őket. Emlékezz csak, mi történt három évvel ezelőtt.

- Elég legyen, drágáim - verte Össze hangosan a tenyerét Hester. - Ha veszekedni akartok, másutt csináljátok, ne az én szalonomban. Most más dolgunk van.

- Mi lenne az? - kérdezte Prudence, hálásan fogadva a témaváltást.

- Hát, csak az, hogy eldöntsük, a héten mely meghívásoknak teszünk eleget. Attól tartok, sok dolgunk lesz - s már nyúlt is a névjegykártyákkal megrakott ezüsttálca után. - Lám csak, hinnétek, hogy ez mind ma érkezett?

- Válogass közöttük te - javasolta Prudence. - Engem nem különösebben érdekel, hogy melyik estélyre megyünk el. Számomra valahogy mind egyformának tűnik. Zsúfoltság van, meleg, és akkora zaj, hogy alig lehet beszélgetni.

- Ha otthonosan akarsz mozogni a társaságban, akkor áldozatot is kell hoznod. Mester kiemelt egy kártyát a többi közül.

- Ó, Thornbridge-ék báljára feltétlenül el kelt mennünk. Sokat lehet hallani az újdonsült Lady Thorn-bridge-ről.

- Hogyhogy? - figyelt fel Trevor.

- Jóval fiatalabb, mint a férje - nézett rá sokatmondó mosollyal Hester. - És gyönyörű. Azt mondják, Thornbridge majd megőrül mostanában a féltékenységtől.

- Nekem ez egyáltalán nem tetszik-jegyezte meg Prudence. - Ki kíváncsi rá, ha az ifjú feleségére féltékeny férj bolondot csinál magából?

- Az egész társaság, kedvesem - nyugtatta meg nyájasan Hester. Ekkor nyílt az ajtó, s megjelent Hester inasa.

- Bizonyos Mrs. Leacock, asszonyom. - Milyen kedves. Vezesse be, Crandall.

Madárcsontú, ezüstfehér hajú, drága anyagból készült gyászruhát viselő asszony lépett be az inas kíséretében a szalonba.

- Milyen kedves tőled, Lydia, hogy meglátogatsz - köszöntötte Hester. - Foglalj helyet. Ismered drága barátaimat, Trevor és Prudence Merryweathert?

- Igen, hogyne.

Mrs. Leacock apró, fényes madárszeme idegesen ugrott Hesterről Prudence-re.

- Ami azt illeti, nem kifejezetten udvariassági látogatás ez részemről, Hester. Azért jöttem, hogy beszéljek Miss Merryweatherrel.

- Nocsak - emelte föl Hester a teáskannát. - Ugye, nem valami kísérletet akarsz kinyomoztatni vele?

- Magam sem tudom - mondta Mrs. Leacock, és leereszkedett egy selyemmel párnázott székre. – De újabban meglehetősen furcsa dolgok történnek a házam nyugati szárnyában. Ezek a kellemetlen események már kikezdték az idegeimet, pedig az orvosom is megmondta, hogy gyenge a szívem.

(20)

- Meséljen el mindent ezekről a kellemetlen eseményekről, Mrs. Leacock - mondta Prudence. - Boldogan tanulmányoznám őket.

- Örökre lekötelezne, Miss Merryweather - csörrentette le csészéjét a csészealjra az apró hölgy. - Lassan elveszítem minden reménységemet, és bár azelőtt nem hittem a kísértetekben, újabban magam sem tudom, mit higgyek.

- Engedje meg, hogy idehozzam a jegyzetfüzetemet- kérte Prudence.

Mrs. Leacock egy óra múlva nagy megkönnyebbüléssel távozott; sikerült egy hivatásos nyomozót felfogadnia. Prudence pedig boldog volt, hogy rábukkant egy megoldásra váró rejtélyre.

(21)

4

Négy nappal később, Thornbridge - ék bálján Prudence úgy érezte, most már elege volt. Rettenetesen bosszantotta Sebastian viselkedése, és ezt meg is mondta neki, mihelyt a férfi rátalált a tömegben.

- Uram, ön nevetség tárgyává teszi az öcsémet.

Sebastian mellett, aki fekete hajával, fekete-fehér estélyi öltözékében olyan volt, mint valami ragadozó nagyvad, a teremben minden más férfi piperkőc divatbábnak látszott. Inkább szenvtelenül, mintsem meglepve fogadta Prudence vádját. Szája a már jól islert kedélytelen mosolyra rándult.

- Inkább legyen elevenen nevetség tárgya, mint nalott. Nem ezt akarta, Miss Merryweather? A lány bosszúsan nézett rá a pápaszeme mögül. Ez az ember határozottan nehéz eset. Nem, nem ezt akartam. Nem kifejezetten ezt.

Sebiastian szemöldöke kérdőn kúszott a magasba.

- Inkább szerette volna, ha elfogadok egyet-kettőt a számtalan kihívásból, amit tőle kaptam az elmúlt napokban?

- Természetesen nem. Nagyon jól tudja, hogy a legkevésbé egy párbajra vágyom kettejük között. Éppen ezt akartam mindenáron elkerülni.

- Megkapta, amit akart - villant rá Sebastian borostyánsárga szeme. - Az alku rám eső részét betartottam. Miért korhol engem, Miss Merryweather?

Prudence-nek az arcába szökött a vér, amikor a férfi fölemlegette a könyvtárban kötött alkujukat.

- Uram, ön pontosan tudja, hogy arra számítottam, valamivel diszkrétebben fogja kezelni ezt az ügyet. Nem gondoltam, hogy a bolondját akarja járatni vele.

Aznap, a délutáni teánál Hester, félig mulatva, félig szánakozva elújságolta Prudence-nek: - Mindenki arról beszél, hogy mihelyt Trevor megtudja, hogy Angelstone beszélgetett veled vagy felkért táncolni, nyomban kihívja párbajra.

- Jaj, ne! - nézett Prudence elszörnyedve a barátnőjére. - Miért nem tudja Trevor befogni a száját?

- Még nagyon fiatal, drágám -vont vállat Hester. - És elszánta magát, hogy megvédelmez téged. Angelstone meg játéknak veszi az egészet. Valahányszor Trevor párbajozni akar vele, azonnal szóvirágokkal díszes bocsánatkérést intéz hozzá.

- És Trevor elfogadja?

- Mi mást tehetne? Angelstone hírén a legkisebb csorba sem esik, mert senkinek sem jut eszébe, hogy gyávának tartsa. Ahhoz túl félelmetes a híre. Egy lélek sincs, aki azt hinné, nem mer kiállni Trevor ellen.

- Bizonyára mindenki úgy gondolja, hogy Angelstone szánalomról és érettségről tesz bizonyságot, amikor visszautasítja, hogy párbajozzék az öcsémmel - mondta Prudence felderülő arccal.

- Nem egészen, kedvesem - válaszolta Hester. - Az emberek azt tartják, Angelstone azért nem akar golyót ereszteni szegény Trevorba, hogy neked ne okozzon bánatot.

- Ezt nem értem.

- Pedig teljesen nyilvánvaló, Prue - sóhajtotta Hester. - Mindenki azt hiszi, Angelstone azért jár a kedvedben, mert te vagy a Bukott Angyal legközelebbi áldozata.

- Ostobaság! - kiáltotta Prudence, de közben nagyon is tudatában volt az egész valóját hatalmába kerítő izgalomnak. Őrültség volt azt képzelni, hogy Angelstone mást is talál benne, mint értelmes és szórakoztató beszélgetőtársat- mindazonáltal a csókját nem tudta kiverni a fejéből.

Ma este elszánta magát, hogy felelősségre vonja azért, ahogyan Trevorral bánik. Nagyon határozott akart lenni.

(22)

- Ha felidézi alkunk feltételeit, Miss Merryweather - nézte Prudence elszánt arcát Sebastian -, emlékeznie kell rá, hogy nem szabta meg pontosan, miként kerüljem el a jövőben esedékes párbajokat a fivérével.

- Nem gondoltam rá, hogy Trevor az állandó kihívásaival bolondot fog csinálni magából. Az első alkalommal annyira ideges volt, hogy azt hittem, hálás lesz, amiért ép bőrrel megúszta a dolgot. Azt hittem, mindent el fog követni, hogy a jövőben kerülje a találkozást önnel.

- Bocsásson meg, hogy ezt mondom, Miss Merryweather, de attól tartok, nem nagyon ismeri a férfiak észjárását.

- Az éretlen férfiak észjárásáról valóban nem sokat tudok - vágott vissza a lány. - És abból, ahogy az öcsémmel bánik, úgy tűnik, uram, hogy ön se sokkal érettebb nála. Nem engedem, hogy a fivérem kárára szórakozzék. És ha már itt tartunk, közlöm, hogy az én rovásomra sem szórakozhat. - Érezte, hogy elpirul, de keményen tartotta magát. - Abban az esetben, ha ez lenne a szándéka.

- Hogy akar benne megakadályozni? – érdeklődött a legkomolyabban Sebastian.

- Ha az kell, nem megyek önnel táncolni, és így egyszer és mindenkorra véget vetek ennek a képtelen helyzetnek - szegte föl az állat kihívóan a lány. - Még az is lehet, hogy nem állok többé szóba önnel.

- Ugyan már, Miss Merryweather. Ne fenyegetőzzék olyasmivel, amit nem fog tudni megvalósítani. Ön is tudja, hogy ha teljes mértékben mellőz engem, akkor hamarosan éppúgy unni fogja mindazt, ami itt zajlik, mint ahogy én unom.

- Bizonyára találnék egy vagy két másik érdekes embert, akivel szívesen eltársalognék - felelte a lány színlelt harciassággal, és kicsit tartott tőle, hogy a férfi átlát rajta.

Csak Sebastian miatt viselte el az estélyek és bálok végtelen sorát, sőt eljött az a pillanat is, amikor már várta az estét, mert tudta, hogy egyik-másik helyen Sebastian is fel fog bukkanni.

Sebastian szeme mindent értően csillogott. Kézen fogta és a táncparkettre vezette a lányt. - Nézzen csak körül, Miss Merryweather - mondta. - Ma este nincs itt senki más, akivel azonos volna az érdeklődésük. Senki más, akivel megvitathatná a nyomozási eljárásokat. A társaság önben csak egy új és különös módon szórakoztató játékszert lát.

- Gyanítom, hogy az ön számára sem vagyok ennél több, uram - vetett rá egy fürkésző pillantást Prudence.

- Sok jelenlévővel ellentétben, én tudom, hogyan vigyázzak a játékszereimre - felelte Sebastian, és már vitte is magával Prudence-t a keringő ütemére. - Számomra nem öröm eltörni és azután elhajítani őket.

- Mit akar ezzel mondani, uram? - kérdezte elfúló lélegzettel Prudence.

- Azt, hogy mellettem biztonságban van, Prue válaszolta halkan a férfi, majd hozzátette: - És a kölyökkutyaként acsarkodó öccse is.

Prudence nem tudta, hogyan fogadja eme ünnepélyes fogadalom első részét, így aztán a másodikba kapaszkodott bele:

- Ezek szerint nem kínozza tovább Trevort?

- Ne féljen. Előbb vagy utóbb rá fog jönni, hogyha én akarok valamit, akkor nem engedem, hogy bárki is utamba álljon. A végén fel fog hagyni a próbálkozással. Egyébként

gondolkoztam a legutóbbi beszélgetésünkön, és egy újabb kérdésem van önhöz. - Mi lenne az? - nézett rá elbizonytalanodva Prudence.

- Azt mondta, egy padlódeszka alatt talált rá a Pembroke - ékszerekre, miközben

kísértetekre utaló jeleket keresett. Kétlem, hogy a szellem után kutatva minden egyes deszkát felszedett volna.

- Nem, persze, hogy nem - hagyta rá Prudence.

- Akkor honnan tudta, mely deszkákat kell felszednie? - Ó, az nagyon könnyű volt, uram! Kopogtattam.

Figure

Updating...

References

Updating...

Related subjects :