• No results found

[Pandora's TeAm] Raine Cantrell Sivatagi Hajnal Olvasora

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2021

Share "[Pandora's TeAm] Raine Cantrell Sivatagi Hajnal Olvasora"

Copied!
560
0
0

Loading.... (view fulltext now)

Full text

(1)
(2)

A Pandora’s TeAm bemutatja: RAINE CANTRELL SIVATAGI HAJNAL Release date: 2011-07-02

A Könyv Megjelenésének éve:………...1993 Kiadó:…………...…...HAJJA & FIAI Oldalszám:…..………...…...264 Az eredeti könyv oldalszáma:………….……..……329 Fejezetek száma:………..……….……….………..…23 ISBN:…...……..…..…...963 7603 79 4 Rendszer Igény: ……….…Office 97+; OpenOffice3+ Egyéni font készlet:………..……() Igen (X)Nem

A könyvet nem kell megköszönnöd, hobbyból csináljuk. De tiszteld meg a munkánkat azzal, hogy ezt az oldalt benne hagyod a doc.-ban, és változatlan formában töltöd fel más oldalakra! Ha tetszik a könyv, és megengedheted magadnak, vásárold meg, ezzel is támogatva a szerzıket/kiadókat!

Az e-book olvasása nem helyettesíti a papír alapú könyvet, és a polcodra sem tudod feltenni!

(3)

A lángoló szenvedély sötét oldala

– Figyelmeztetlek, én nem az a férfi vagyok, aki illik hozzád.

Faith tisztában volt ezzel. Nem felejtette el, milyen erıszakos és veszélyes is valójában, különösen ha még figyelmezteti is rá. De mindez most nem számított. A férfi szavai izgalommal itatták át a testét.

– Engedj el, Delaney – mondta. – Ismerem az érzéseidet, te nem akarsz engem igazán.

– Valóban? – kérdezte a férfi, s száját egy ellenállhatatlan mozdulattal a nı ajkaihoz érintette. Keveredı leheletük s a borzongató közelség megpezsdítette Faith vérét. Kész volt ajkait csókra tárni, amint azt a férfi kívánja. Nem akart arra gondolni, vajon helyesen teszi-e, hisz már régóta nem ölelte meg senki. A melegség lassan minden idegsejtjét elérte, érezni kezdte testének sürgetı vágyát.

(4)

– Miért is ne – villant át a férfi agyán, s engedett az ajkak csábításának.

Ez több volt egyszerő csóknál. Delaney fölényes magabiztossággal s különösebb vágy nélkül bővölte el partnerét. A tiltott gyümölcs íze azonban egyre kíváncsibbá tette, s érezte, hogy Faith nem áll neki ellen.

(5)

INDIÁN ROMANTIKA

A sorozatban eddig megjelent:

Joanne Redd: A tőz asszonya

Cassie Edwards: Vad boldogság

Raine Cantrell: Sivatagi hajnal

Elıkészületben:

(6)

Raine Cantrell

(7)

Eredeti cím: Desert Sunrise

Copyright © 1992 by Theresa Di Benedetto All rights reserved!

Fordította: Kozsup István

Hungarian edition and translation ©1993 by Hajja & Fiai Kiadó

ISSN 1217-2995 ISBN 963 7603 79 4

Hajja & Fiai Kiadó Felelıs kiadó a kft. ügyvezetıje Szedte és tördelte a Hajja & Fiai Nyomtatta és kötötte az Alföldi Nyomda

Felelıs vezetı: György Géza

A nyomdai megrendelés törzsszáma: 8822.66-14-1 Készült Debrecenben, az Úr 1993. évében

(8)

A legenda

Az égkı az indián legendák értékes gyöngyszeme. Egy szent kı, amely talizmánként szolgál az ördög ellen, az éltetı víz és a gyógyítás köve.

Mikor a kincsekre éhes spanyol hódítók bányákba kényszerítették az indiánokat, hogy értékes köveket és egyéb ásványokat szerezzenek számukra, a megtalált kincsek soha nem voltak olyan értékesek, mint amilyet az indiánok használtak ruházatuk díszítésére és életük védelmére.

A drágakövek használata elterjedt szokás volt az indián törzsek között. Ugyanúgy becsülték ezeket a köveket, mint az „inde"-ket, ahogy saját magukat nevezték. De a zuni indiánok másként hívták ıket: „apachu"-nak, vagyis ellenségnek tartották. Valaha Apaches de Nabaju volt a neve minden athapaskan

(9)

indián törzsnek. Manapság navahóknak és apacsoknak hívjuk ıket, s bár ısi kultúrájuk gyökerei azonosak, már régóta különváltan élnek. Az apacsok „duklij"-nak nevezik a kék vagy zöld köveket, ugyanis ez a két szín nincs megkülönböztetve nyelvükben. Az ilyen kı szent anyag. Mindennél fontosabb eszköz a sámán (orvosságos ember) számára. Szokás volt gyermekszületés elıtt vagy utána néhány nappal egy égszínkék gyöngyszemet amulettként a bölcsıbe tenni. Harcban és vadászaton hozzásegített a pontos találathoz. Kellı hatalma volt, hogy meghozza az életet adó esıt, és vizet találjon a sivatagban. A monda szerint a varázskövet csak az szerezhette meg, aki a vihar utáni szivárvány végéhez vándorolva megkereste azt a nedves földön. Egy kis darab drágakı a folyóba dobva eloszlatta a félelmet az átkelés elıtt.

A duklij volt az apacs sámán hivatásának jelképe. Nélküle elképzelhetetlen volt bármilyen gyógyító vagy varázsló szertartás.

(10)

Ezt a földet, melyet a spanyolok Pimería Alta néven ismertek, mely otthont adott a felsı-pimai embereknek, vagyis Apacheriát, az apacsok földjét ma Arizonának nevezik.

A Sárkány-hegység délkeleti részén éltek valaha a chirichaua apacsok. Talán ezen a vidéken rejtızik az igazi drágaköveket ırzı bánya. A terület azonban az indiánok temetkezési helye, s ez ideig csak egy fehér ember járt ott: Tom Jeffords, Cochise apacs fınök barátja, így a bánya titkát homály fedi.

(11)

Elsı fejezet

Faith Becket ismerte a férfiról terjengı pletykákat. Ismert olyan asszonyokat, akik féltek tıle. Gyakran hallotta a róla szóló híreszteléseket, miszerint ismer minden apacs trükköt és vízforrást, valamint hogy együtt nıtt fel Cochise fiaival, Tazával és Naiche-vel. Tudta azt is róla, hogy mióta az apja meghalt a Yuma börtönben, gyakran vannak törvénytelen útjai. De Faith elszánt volt, és nem törıdött a szóbeszéddel.

A férfit Delaney Carmichaelnek hívták. Tökéletesen megtestesítette mindazt, mely népére jellemzı: kemény, kiszámíthatatlan és veszélyes.

A nap hevesen tőzött Prescott utcáinak kiszáradt földjére. Faith megigazította ruháját, mielıtt a falnak támaszkodó Delaney-hez

(12)

lépett. A férfi magas, széles vállú volt. Sovány, barna arcát beárnyékolta ütöttkopott kalapja.

Egy rövid fejmozdulattal jelezte, hogy nem kíván tudomást venni róla. A nı megtorpant. Elhatározta, hogy felveszi a harcot ezzel a rideg elutasítással. Kérni jött, s vele született büszkesége ezt egyébként is megnehezítette.

– Mr. Carmichael! – kezdte. – Nem – válaszolta a férfi.

Faith felkapta a fejét, és mélyen a szemébe nézett. Nem sok jót olvasott ki belıle. Delaney Carmichael tekintete éppoly barátságos volt, mint egy sivatagi kıszikláé. De szemében volt valami halvány bíztatás, mint a gomolygó esıfelhı a kiszáradt föld felett.

A férfi nem nézett egyenesen a szemébe, de mégis érezte tekintete erejét. Faithnek úgy tőnt, mintha egy áthatolhatatlan burok venné körül a férfit, mely nem engedi, hogy bepillantson a sokat megélt ember titkaiba.

Egy rövid idıre gondolatai visszakalandoztak saját múltjába. Tudta, hogy mit jelent harcolni a túlélésért. Ez az egyik oka

(13)

annak, hogy most itt áll, s nem engedi, hogy elküldjék.

– Három hete figyelembe sem veszi apám üzeneteit. Most már velem sem hajlandó beszélni? – kérdezte.

– A hallgatás is válasz.

– Lehet, hogy önnek igen, Mr. Carmichael, de nekem nem! – mondta a nı, és a férfi mellé lépett. Keményen megnyomott minden szót, ezzel is kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. Sem védekezés, sem pedig kacérkodás nem volt a hangjában. Cipıje kopott és poros volt a városban tett hosszú sétának köszönhetıen. Fakó gyapjúszoknyát viselt. Munkától megviselt kezét egy pillanatra alig észrevehetı csípıjére tette.

Kemény volt, akár az apja. Delaney döntése gyors volt, és határozott. Faith a szél és a nap ellen, melyek már rajta hagyták kézjegyüket, egy fıkötıt viselt. A férfi az arcának finom vonásait szemlélte. Faith megragadta az alkalmat, hogy mélyen a szemébe nézzen.

(14)

Szentséges Isten! Delaney megdöbbenten meredt a lányra. Szíve összeszorult, mint mikor életében elıször ölni kényszerült. A nı szeme olyan volt, akár a varázskıé. Egy fényesen ragyogó gyöngypár, mely elbódítja azt, akire ránéz. Sok évvel ezelıtt megesküdött, hogy egy nap majd megtalálja a párját annak a drágakınek, mely egy bırszíjon a nyakában lógott.

Akkor még kisfiú volt. Most már felnıtt férfi, ki már nem hisz az álmokban. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megérintse a követ. Eddig mindig hővösnek érezte azt a helyet, ahol az a testével érintkezett. Most egy forró, majdhogynem égetı hıhullám áradt szét a testében errıl a pontról. Vett egy mély lélegzetet, s érezte, hogy enyhül a testét feszítı nyomás. A vágy, hogy megérintse a követ, továbbra is megmaradt. A szíve erısen dobogott. Minden akaraterejét összeszedve nyugalmat erıltetett magára. Faith nagyon szép nı. Korábban egy lány már késztette ıt arra, hogy mindent neki adjon, de ennek már sok-sok

(15)

éve. Újból vett egy mély lélegzetet, s elfordította tekintetét a nı elbővölı szemérıl.

Kötekedı, durva, arrogáns – villantak át Faith fejében a szavak, és megcsikorgatta fogait. Tudta, miért nézett olyan áthatóan rá a férfi. Mérges volt elhanyagolt külsejére. Sajnos, nem volt sem ideje, sem pedig energiája, hogy kicsinosítsa magát. A hosszú séta és a perzselı nap megtette a magáét. Érezte, hogy hátáról csorog a víz. Különben is azt gondol, amit akar. – Látom, megtalálta ıt, Becket kisasszony! – hallotta hirtelen. A hang irányába fordult, és összeráncolta homlokát, mielıtt elmosolyodott.

– Ó, igen, Mr. Abbott, köszönöm!

Tolly Abbott csoszogott feléjük egy tarka kendıvel törölgetve arcát. Kövér volt, bozontos haja és szakálla szürke és fésületlen.

– Del! – motyogta, amint melléjük ért, megemelve a kalapot a fején.

Delaney egy kurta biccentéssel nyugtázta az üdvözlést.

(16)

– Becket kisasszony édesapja nagyon aggódik a déli utazás miatt. Magaddal viszed

ıket? – kérdezte Tolly.

– Errıl még nem tudtunk beszélgetni, Mr. Abbott – válaszolt gyorsan Faith attól félve, hogy Delaney elmegy.

– Borzasztóan meleg van ma, kisasszony! – mondta Mr. Abbott, aztán Delaney-hez fordult. – Nem érzed? Miért álltok itt kint ahelyett, hogy beülnétek a kávézóba meginni egy hideg limonádét?

– Nem, azt nem! Vagyis nem akarom terhelni ezzel Mr. Carmichaelt – vágta rá Faith. – Amit mondani szeretnék, ahhoz nem kell sok idı.

– Bizony, kisasszony, mondtam is az édesapjának, hogy Del nagyszerő ember. Erıs és kemény. Kiválóan verekszik. Ismer minden kis zugot egészen a határig. Olyan halkan jár, akár egy apacs. A múltkor is, mikor rátámadt három gazfickó...

– Tolly, nincs valami dolgod az istállóban? – szólt rá Delaney.

(17)

– De igen, Del, csak Becket kisasszonynak próbálok segíteni.

– Felesleges! – vetette oda a férfi.

– Egy pillanat! Maga nem... – csattant fel Faith, de magába fojtotta a tiltakozást.

Delaney nem mozdult. Egyszerően csak állt, mint egy kıszobor. Mint egy férfi. Mint egy sivatag. Kiszámíthatatlan, veszélyes és kemény. Ezt soha nem fogom elfelejteni – gondolta Faith.

– Jassy lent van az istállóban. Menj, nézd meg, akar-e valamit! – szólalt meg a férfi.

Ez parancs volt, nem más. Ezt mindnyájan tudták. Tolly a nı felé fordulva megemelte a kalapját, és elcsoszogott.

– Maga mindig ilyen durva? Tolly nem szolgált rá, hogy így bánjanak vele.

– Tolly soha nem szolgál rá – mondta Delaney de a keménységgel hamar célt lehet érni, nincs szükség felesleges beszédre.

– Célt érni? Ah, már értem! Le akar rázni. Csak arra válaszoljon, Mr. Carmichael, hogyan

(18)

intézi az ügyeit akkor, ha valaki egy tisztességes munkát ajánl fel?

– A karámba kell mennem, asszonyom! Úgy látszik, nem kívánja tudomásul venni azt a tényt, hogy nem akarok beszélgetni magával. És a felkínált munkából sem kérek!

Ha a gondolat rögtön tetté válhatna, Faith Becketet valószínőleg felkötötték volna azért, ami most megfordult a fejében. De szüksége volt erre az emberre, s így nem hagyott fel makacsságával. Csak ilyen módon érhette el célját.

– Hallgasson meg – mondta. – Mi nem maradhatunk tovább Prescottban. Maga nem akarja észrevenni, mennyire fontos nekünk, hogy érvényesítsük a föld iránti igényünket. Idıre van szükségünk, hogy felderítsük a terepet, öntözırendszert telepítsünk, és házat építsünk. A letelepedési törvény három év haladékot ad, hogy végrehajtsuk a szükséges fejlesztéseket, mielıtt fizetnünk kell. Ez nem jelentene gondot, ha volna elég pénzünk, hogy embereket vegyünk fel. Erre nem telik, de arra

(19)

igen, hogy magának fizessünk azért, hogy oda vigyen minket.

Delaney a falnak támasztotta a hátát, karját keresztbe fonta a mellén, és sandán felnézett a kalapja mögül.

– A földmővesek egy vödörbıl öntözik a földet, és ık ezt hívják öntözırendszernek.

– Ez csalás, Mr. Carmichael. A farmerek ismernek minden módszert, amit a földmővesek használnak. Mi mindent legálisan akarunk csinálni. Már figyelmeztettek minket a földmővesek miatt. Senki sem akadályozhatja meg, hogy követeljük azt a földet, amiért fizettünk.

Delaney elgondolkozva figyelte az arcát, mikor a földmőveseket említette. Mintha egy kicsit keserően hagyta volna el a száját ez a szó. Bár ı maga sem rajongott túlságosan értük,

– Nos? – sürgette a választ Faith. – Nem hallja? Az apacsok lovagolnak,

– A városban azt beszélik, hogy mindig hallani ıket. Azt nem tudja, hogy a hadsereg kiadott egy közleményt, melyben minden

(20)

telepest biztosítanak arról, hogy a járırcsapatok megvédik a lakosságot?

– Asszonyom! – csattant fel a férfi. – Már háromszáz éve próbálják kiőzni innen az apacsokat. Ha eddig nem sikerült, ezután sem fog. A hadsereg képtelen arra, hogy a rezervátumban tartsa az indiánokat. Fogják csak a közleményüket minden más irományukkal együtt, és gyújtsanak belıle tábortüzet! Erre a célra tökéletesen meg fog felelni.

– Figyelje meg, Mr. Carmichael, elıbb-utóbb gyızni fognak.

– Az igazságot nem lehet letagadni, Becket kisasszony.

Faith bosszúsan dobbantott egyet. Tartott tıle, hogy a férfinak igaza van. Mindig is mondta az apjának, hogy hiábavaló fáradság ezzel az emberrel próbálkozni, ı azonban kitartott elképzelése mellett. Faith erıt vett magán, és újra próbálkozott.

– Nem ajánlottunk elég pénzt? – kérdezte. – Nem.

(21)

– Nos, mi az az összeg, amiért egy magafajta embert meg lehet vásárolni?

Delaney egy gyors és váratlan mozdulattal a falhoz szorította a nıt. Faith már a sírás határán volt a ránehezedı súly miatt. A férfi ekkor elengedte, de ı nem mozdult.

Delaney tanulmányozni kezdte a nı arcát, de olyan alapossággal, ahogyan a sivatagi nyomokat szokás. Faith egyenesen a szemébe nézett, büszkén és tüzesen. A szája olyan szép volt, hogy nem lehetett csak egyszer rápillantani. Delaney arca híven tükrözte érzéseit. Faith karcsú teste készen állt a további küzdelemre. A férfi arcán enyhe vigyor jelent meg.

– Talán én nem pénzért vagyok megvehetı, hercegnım – mondta.

Faith biztos volt benne, hogy ezzel az ajánlattal meg akarta ıt döbbenteni a férfi. Ez sikerült is, de nem annyira, mint Delaney szerette volna. Dühítette, hogy a vágyakozás legkisebb jelét sem látta a férfi szemében. A nap élesen megvilágította finomra formált

(22)

vonásait. A nı kelletlenül oldalra fordult, és az utcát nézte. Az apja kérésére megtesz mindent, de azt nem engedheti meg Delaney Carmichaelnek, hogy kigúnyolja.

– Minden igaz, amit magáról beszélnek? – kérdezte olyan hangon, ahogy az igehirdetı beszél a sátánhoz.

Delaney nem akarta felismerni a sértettséget a szemében. Hátrébb lépett, és elfoglalta az elıbbi támaszkodó helyzetét. Tudta magáról, hogy nehezen sajnál meg valakit, de a hercegnı már kezdett lassan az idegeire menni.

Az utca felé fordította fejét. Nézte azt a három embert, akik éppen most fordultak ki a földhivatal ajtaján. Elkomorult. Bányászok, pionírok, földmővesek – gondolta mindenki földet akar. Tudta, hogy nemsokára a rezervátumok sem lesznek biztonságban a terjeszkedı igényektıl. Már lassan két éve annak, hogy John Clum, aki a San Carlos nevő legnagyobb indián rezervátum ügyeivel foglalkozott, lemondott hivataláról.

(23)

Azok a fafejek Washingtonban nem értették elképzeléseinek értékéit. Indián rendırséget akart szervezni, mely biztosította volna a rezervátumok békéjét. A hadsereg, a bankárok, éppúgy, mint az érintett területek lakossága, nem támogatták a terveit. Delaney tudta, hogy az emberi kapzsiság eredményezte John távozását.

Megvetıen nézte, amint a három ember egyenletes libasorban haladt a Whiskey sor felé. A már két év óta tartó hajsza az arany és az ezüst után készteti a kormányt, hogy egyre nagyobb területeket hasítson le a rezervátumokból a fehérek számára. Ráadásul a rezervátumba küldött élelem javát is szétosztják a bányászok között, s ami marad, az ehetetlen és silány.

Volt idı, mikor kifejezetten ellenszenves volt neki ez a kevélyen lépkedı John Clum. Aztán látta, hogy milyen bátran és merészen küzd ez az ember az indiánok jogaiért a tanácsadó testületben. Látta, milyen kemény harcot kellett folytatnia a hadsereggel szemben az indián

(24)

rendırség felállításáért. Meg tudta bocsátani Johnnak azt a személyes ambícióját, hogy a San Carlos-i sikereken felbuzdulva négyszázötven lázadó mimbrebost és Geronimo törzséhez tártozó chirichaua indiánt hozatott a New Mexicó-i Warm Springs ügynökségtıl.

Azt azonban nem tudta megbocsátani, hogy cserbenhagyta és a hadsereg könyörületességére bízta ıket, hiszen a katonák a legszívesebben még az emlékét is kiirtanák az indiánoknak.

Faith a férfi mellé lépett, aki egy röpke pillantásra méltatta csupán. Nem az az ember volt, aki fölösleges mozdulatokat tesz, vagy kíváncsiskodik. Látott már embereket meghalni ezek miatt. Hasonló helyzetben korábban biztos megkérdezte volna, hogy miért nem Faith apja jött el ezzel a kéréssel a lánya helyett.

– Megszegtünk esetleg valami ismeretlen helyi törvényt? – kérdezte a nı.

(25)

– Ha beszél egy nıvel, Mr. Carmichael, nem sért-e ez meg esetleg valamilyen helyi szokást? Vagy talán a maga érzéseit?

– Ha arra gondol, hercegnı, hogy nem szeretem a nıket, akkor rossz úton jár – mondta, és egy hamiskás mosoly jelent meg az arcán. – Épp eléggé szeretem ıket. De mindent a megfelelı helyen és idıben. Most inkább arra válaszoljon, hogy miért magát küldte az apja?

– Mert eltörött a lába – vágta rá gyorsan, nem akarván jobban elmélyedni az elıbbi témában.

– Bıvebben? – szaladt ki a száján a kérdés, amit rögtön meg is bánt, hisz így csak marasztalja a nıt.

– Egy nyertesen befejezett kártyacsata után némi nézeteltérése támadt a partnereivel. Ez az elsı éjszakán történt, mikor ideérkeztünk. Ezért üzent magának, hogy látogassa meg. Nem is tudom, mi történt volna szegény apámmal, ha Tolly Abbott nem talál rá. Szerencsénk volt abban is, hogy dr. Holliday díjmentesen rendbe

(26)

hozta a lábát, különben mindent elvesztett volna.

Ne kérj kegyelmet ott, ahol nem adnak – gondolta a férfi. Tiszteletet érzett a nı iránt, bár egy kicsit bosszantotta mézédes hangja. Nyugtalan érzést váltott ki belıle.

– Holliday nem orvos – mondta haragosan –,

ı csak egy fogász. Az is csak azon ritka

alkalmakkor, mikor józan, hercegnı. İ egy kígyóember.

Faith tagadólag megrázta a fejét. Az a sápadt bırő fiatalember mindig elızékeny és kedves volt hozzá és az apjához egyaránt, amikor csak találkoztak, dacára az ıt körül lengı

szomorúságnak, Eszébe jutott enyhe délies akcentusa és szúrós kék szeme, mikor visszautasította a fizetséget.

Delaney nem vesztegette az idejét, hogy vitatkozzon vele. Azon kapta magát, hogy megint azokon az ostoba embereken jár az esze, akik idevonszolják magukat és családjukat erre a terméketlen földre a sivatag mellé, hogy négyszögölenként huszonöt centért

(27)

négyszázötven négyszögölnyi poklot vegyenek. És azt otthonnak fogják nevezni.

Megfordult, mint aki menni készül, de Faith megragadta a karját. – Nem mehet így el, legalább azt mondja meg, miért nem hajlandó nekünk dolgozni?

Mindkét szempár a nı kezére szegezıdött. Faith érezte a férfi karjának duzzadó erejét, s hirtelen elöntötte a forróság. Igyekezett nem törıdni a testét átható borzongással.

– Mondja meg, miért nem, vagy hogy mennyit kér – kérlelte –, de ne hagyjon tovább könyörögni!

– Egy nınek soha nem szabad egy férfihoz könyörögni, bármirıl is legyen szó.

– Eddig soha nem kellett. – Maga nagyon makacs!

– Nekünk csak az a föld lehet az otthonunk! – Faith elkeseredett kísérletet tett, hogy visszanyerje önuralmát. Rádöbbent, hogy még mindig szorítja a férfi karját, s elkapta a kezét, mintha megégette volna. – Csak vesztegetem

(28)

mindkettınk idejét. A segítségével vagy anélkül, de nekünk oda kell menni.

– Prescott új seriffet kapott. Nemsokára ez a város is civilizált hely lesz.

– De a mi földünk délen van, egy Tombstone nevő bányatelepen. Maga ismeri azt a vidéket, miért nem akar segíteni nekünk?

– Ha az apja azt mondta magának, hogy rám van szüksége, akkor hazudott. Csak a puskám kell neki.

Faith meglepıdött a férfi hangjából kiérzıdı keserőségen. Mielıtt gondolkozhatott volna a válaszon, észrevette, hogy két nı éppen most lép ki a szemközti bolt ajtaján. Már majdnem levette róluk a tekintetét, mikor látta, hogy az idısebb hölgy, megpillantván Delaney-t, mondott valamit a fiatalabbnak, aki aztán többször is hátrafordulva a férfira mosolygott. Ez, valamilyen érthetetlen okból, módfelett bosszantotta Faitht.

– A legjobb légy abban, amit csinálsz, hercegnı – sóhajtotta a férfi.

(29)

Volt valami sértettség a hangjában. A nı most vette csak észre rajta a fegyvert, melyet úgy viselt, mintha testének egy része volna. Eddig egész idı alatt szándékosan tartózkodott attól, hogy a pisztolyra nézzen. A fegyvert tartó öv kopott volt, a csat fakó. A dísztelen markolat olajosan csillogott. Faith arra gondolt, hogy ez a férfi egyedül van, nincs, aki gondját viselné. Nadrágja kopott volt, inge elnyőtt és csúnyán foltozott. Csizmája felett is jócskán eljárt az idı. Tekintete idınként megállapodott hosszú lábán.

Faith érezte, hogy túl hosszú ideig bámulja, szemléli a férfit; széles vállát, nyakát, barna bırét, szájának érdekes vonását. Frissen borotvált volt, de biztos volt benne, hogy mielıtt a nap lemegy, újra elborítja arcát fekete szıre.

– Kész? – kérdezte a férfi mély, szinte már ellenséges hangon. – A nık úgy méregetik a férfiakat, mintha csak egy lovat vennének.

– Nem, én sohasem gondoltam erre – mondta Faith, és kétségbeesetten érezte, hogy elpirul.

(30)

Meg kellett törölni a halántékát, mely izzadni kezdett. – Igaz, amit Tolly mondott magáról, hogy ismer minden vízforrást a határig?

– Azt tudom, ami az életben maradáshoz kell.

– Az embernek egyéb célja is van az életben a túlélés mellett.

– Akkor úgy látszik, hogy az itteni emberek kivételek. Itt az életben maradás jelent minden egyebet, s mindenkinek a magánügye, hogy csinálja.

– Gondolom, fegyverének ügyes használatával, Mr...

– Elég ebbıl az udvariaskodásból! Szólítson Delaney-nak. Az itteni emberek nem állhatják a finomkodást, hercegnı.

– Köszönöm a tanácsot – csattant fel Faith, mert már nagyon idegesítette az állandó hercegnızés.

– Warringernek van egy hordó tiszta vize a boltban, ha inni akarna, mielıtt elmegy.

– Tudom – mondta Faith. Elkeserítette a visszautasítás. Nem sokon múlott, hogy ne

(31)

hagyja ott, de meggondolta magát. Nem volt abban a helyzetben, hogy megtegye.

A férfi eltakarta vigyorgását, miközben dohányt vett elı a zsebébıl. Szóval ennyire makacs vagy – gondolta. – A nık gyakran ilyenek errefelé. Amíg egy indián meg nem skalpolja, vagy ha a nıre éhes bányászok nem udvariaskodnak vele annyit. Ha nem hal éhen egy marhavész miatt, vagy nem öli meg a sivatag.

– Kér? – kérdezte, s gyakorlott mozdulattal betekerte a dohányt a papírba.

Faith megrázta a fejét, és nézte a férfi mozdulatait, aki gyorsan végighúzta nyelvét a cigarettán, és összetapasztotta. Faith a száján felejtette a tekintetét. Egy pillanatra összeakadt a szemük, s a nı testén enyhe villámütés szaladt végig. Delaney ujjai hosszúak és forradásosak voltak. Meglepıdve látta, hogy tiszták és ápoltak. A Kansastól megtett hétszázötven mérföldes utazás meggyızte arról, hogy általában a férfiak nem sokat törıdnek a tisztálkodással errefelé. Vajon akkor is ilyen

(32)

finomak ezek a kezek, mikor egy nıt érintenek? – villant át a fejében, de gyorsan elhessegette ezt a gondolatot. A forróság és a nyers vidék segített, hogy a nıknek ne támadjanak hasonló gondolataik a férfiakról.

Delaney végighúzta a gyufát a falon, rövid ideig nézte, ahogy ég, majd a szájához emelte. Belélegezte a füstöt, majd egy karikát formázva kifújta.

– Ha akarja – mondta feljebb tolva homlokán a kalapját –, kérek Tollytól egy szekeret, és visszakísérem a táborhelyére.

Kelletlen ajánlat volt, de eddig a legjobb, amit a férfi az irányában tett.

– Kedves magától – mondta, s remélte, hogy a feltámadt reménysugár, amit érzett, nem ül ki az arcára. – És akkor majd beszél apámmal?

Egy pillanatra mindkettıjük képzeletében megjelent egy tágas szekér, melynek olajozatlan kerekei csikorogva haladnak az úton.

(33)

– Nem volt jó ötlet az apjától, hogy értem küldte, miután beszélt Tollyval – mondta a férfi.

– Nem Tolly volt az egyetlen. Opie Burgerss-szel és még másokkal is beszélt. – Alsó ajkát fogai közé csippentette, majd elgondolkozva mondta. – Bár igaz, hogy maga nem ért annyira a nyomkereséshez, mint egy apacs, de...

– Legalább éltem velük – fejezte be a mondatot Delaney némi utálkozással a hangjában. – Én úgy mondanám, hogy eleget tudok hozzá.

Faith eredetileg nem akart kérdezısködni, de a terjengı pletykák felkeltették a kíváncsiságát, s most, hogy jobban megismerte, még többet akart tudni. Tolly Abbott mesélt róla valamit az apjának, amit ı – nem épp illendı módon – kihallgatott. Tolly említett egy embert, aki azért halt meg, mert az hazugnak nevezte Delaney-t, mikor az megvádolta, hogy az apacsoktól lopta a lovát. Egy másik szerencsétlen egyszerően csak azért halt meg, mert csalónak nevezte. De

(34)

egy olyan esetrıl is mesélt, hogy megmentett egy sebesült bányászt a Galiuro-hegységben, és a Thomas-erıd-be vitte. „Jó ember, aki melletted áll", szögezte le minden kedvére való történet után.

– Elijesztik azok a dolgok, amiket rólam hallott, ugye?

Faith megborzongott, hogy kitalálta a gondolatait. – Némelyik – válaszolta kedvesen. – Ha maga olyan jó, mint amilyennek mondják, akkor miért nem akar nekünk dolgozni? Opie Burgesstıl tudom, hogy a múlt hónapban ott hagyta a vasútépítést.

– Opie egy öreg pletykafészek!

– Igen, igaza lehet. De magának nincs munkája. Én – azt mondják – jó szakács vagyok. A gyerekek miatt ne aggódjon, ık sem bánnák. Azonkívül megfoltoznám a ruháját – mondta Faith, és megérintette a férfi ingét.

– Ez mind nagyon szép. De hány napig bírja ki víz nélkül? Mennyi mérföldet tud megtenni naponta, hercegnı? Nézze ezt a földet, hány ember próbálta már vért izzadva megmővelni,

(35)

és mennyi jön még utánuk. Olyan terepen hajtják állataikat, ahol foszlányokká szakadna a finom, fehér bıre. Harcolnak és gyilkolják egymást; fehéret, mexikóit és indiánt egyaránt. Ha a pionírok megjelennek, a bányászok és a földmővesek nekik esnek, s már kész is a vérontás.

– Elég! Nem ijeszt meg ezzel.

– Pedig jobban tenné, ha hallgatna rám. A sivatag meglehetısen szomjas föld, és megvan a saját törvénye. Jól tanulja meg, és ne felejtse el soha: azé minden, aki hamarabb érkezik. Legyen az víz, föld vagy nı.

Faith már látta lelki szemei elıtt, hogy a férfi megint el fogja utasítani az ajánlatukat. Apja kérése jutott eszébe, hogy keresse meg ezt az embert, vegye rá, hogy vezesse át ıket az ellenséges vidéken. Ott nincsenek kitaposott utak, mint Oregonban. Tudta, milyen kevés pénzük maradt, s hogy mindenképpen át kell jutniuk azon az istenverte, terméketlen földön. Keserően gondolt az úton elszenvedettekre: édesanyja elhunytára és álmainak elvesztésére.

(36)

Delaney felé fordult. Kemény, kiszámíthatatlan és veszélyes. Így igaz, és ez még nem is minden – gondolta.

– Nem gondolja meg magát, bármit is mondok? – szegezte a férfinak a kérdést.

– A fegyverem nem eladó – mondta, és eltaposta félig égett cigarettáját.

– Sokan vannak a városban, akik győlölik magát. Legalább ennyien vannak azok, akik iránt maga érez így. Azt mondják, minden további nélkül megölne egy embert kevesebb pénzért, mint amennyibe egy ebéd kerül. Már tudom, mi az oka, hogy nem vállalja el a munkát: itt nem kell gyilkolni – mondta Faith, majd hátrébb lépett egyet a férfi megvillanó fagyos tekintete elıl. Öntudatosan fölszegte a fejét. – Már csak egy kérdésem van. Merre találom azt az embert, akit Chelli-nek hívnak?

– A pokolban nagyobb biztonságban lenne, mint mellette.

– Maga nem hajlandó elvállalni a munkát Nekem nincs sem idım, sem lehetıségem több.

(37)

Faith a szoknyája mögé rejtette reszketı kezét. Minden bátorságát össze kellett szednie, hogy így beszéljen vele, de nem tehetett mást. Nem volt más lehetıség, csak mihamarabb eltőnni Prescottból.

– Az ég szerelmére – fakadt ki Delaney –, mi volt a baj a férfiakkal, ahonnan jött? Maga nem tartozik...

– Semmi baj nem volt velük! – vágott közbe a nı. Érezte, hogy a teste szinte pattanásig feszül.

– Mi az istenért nem ment férjhez valamelyikhez, s maradt volna nyugton?

Delaney sohasem fogja megtudni, milyen erıfeszítésre volt Faithnek szüksége, hogy ránézzen, s milyen fájdalomba került a válasz.

– De megtettem. Az esküvı napján lovasok jöttek az új otthonunkba. Földmővesek, Mr. Carmichael! De nem nászajándékot hoztak, hanem nem akartak látni minket a farmon, amit a férjem megvett, İ meggondolatlanul

kifogásolni kezdte a meggyızési módszerüket. A nászéjszakámon temettem el.

(38)

A férfi tudta, hogy még más is történt. Kavargott benne a tehetetlen fájdalom és a szerelem érzése, de nem engedte, hogy úrrá legyenek rajta. Látta a lángoló fájdalmat a nı szemében, amelyet azonban gyorsan újra magába zárt.

– Ha nem tudja vagy nem akarja megmondani, merre találom azt a Chelli nevő embert, akkor keresek mást, aki megteszi – jelentette ki gyorsan, harcolva a lelkében kavargó érzésekkel.

– El fogja rabolni mindenüket, amijük van, aztán otthagyja magukat valahol meghalni – mondta, majd megpróbált barátságos arcot vágni, miközben végigmérte a nıt a feje búbjától a lába ujjáig. – De magát lehet hogy nem, hercegnı. Hanem eladja pénzért.

Faith összeráncolta az arcát. – Megszívleljük a figyelmeztetést. Én nem vagyok egy gyámoltalan nı, Mr. Carmichael.

Fejének királyi tartása, mézédes hangjának meggyızıereje, s hogy a tanács ellenére kitart

(39)

szándéka mellett, válaszra késztette a Delaney-t.

– Próbálja meg a Prérikutyánál, a Whiskey soron.

Faith egy kurta biccentéssel elköszönt a férfitól, majd egy katonának is becsületére váló precizitással megfordult és elment.

Mr. Carmichael még állt egy darabig, s nézte a távolodó nıt, szoknyájának lágy mozgását, – Legalább nem hord főzıt és hat alsószoknyát – motyogta, de a nı nem hallhatta. Majdnem utánaszólt, de aztán meggondolta magát. Hagyja még egy kicsit barangolni. Még szüksége van egy kis idıre, mielıtt döntene.

Lelépett a járdáról, és elindult a sikátor árnyékában türelmesen várakozó ember felé.

(40)

Második fejezet

Azt hiszem, a nyomába szegıdöm – morfondírozott Delaney. – Elment az esze annak az ostoba nınek, hogy Chellit akarja szerzıdtetni.

– Ha egy szamár túl messzire merészkedik, az könnyen a hiénák zsákmánya lesz.

Néhány díszesen becsavart tincs ékesítette az apacs fekete haját. Az arcán lévı néhány finom barázda jelezte gyermekkorának messzeségét. Az egykor büszke harcos mára sovány öregemberré lett. A fehér ember létrehozta rezervátum egyetlen eredménye az állandósult éhezés látható jelei voltak.

Delaney az indián szemébe nézett. – Már megint van valami baj? Mióta Clum...

– Mindig baj van, Delaney. Élelmet kaptunk, és sokan megbetegedtek.

(41)

– Ó, Krisztusom! – sóhajtott a férfi, és becsukta a szemét. – Hát senki nem hallgatott a figyelmeztetésre a legutóbbi eset óta!

Nem várt választ, nem is felelt senki.

– Ez alkalommal mi volt a kukorica és a cukor közé keverve, törött üveg vagy sztrichnin?

– A második. Számít ez valamit?

– Az átkozottak! Hogy a jó égbe ne számítana! – sziszegte, s összeszorította öklét tehetetlenségében. Hogyan óvhatnánk meg a gyerekeket az ilyen alávaló gaztettektıl? A pinole az apacsok kedvenc étele, és sajnos túl sokan tudják, hogy mennyire ki vannak éhezve az édességre. Minél jobban éheztetik az indiánokat, annál inkább védtelenek az ilyen esetekkel szemben. A fehérek a barátság látszatával jönnek a rezervátumba, és halált hagynak maguk után.

– Mi történt az új felügyelıvel? – kérdezte Delaney. – Azt hiszem, elég nyilvánvaló volt számára, hogy jobban jár, ha a hazugságot választja.

(42)

– Hammond ráteszi a kezét a földre. Hangoztatja, hogy nem tartozik közénk. Van egy bányaterület, amit Hay fiának adott el.

– Az Indiánügyi Hivatal megbízottjának a fia?

– Igen. İ lelkes híve a fehér ember igazságának. Ráadásul a marhák is túl soványak és betegek. Nem sokáig hordozzák már Hammond billogját.

– Az istenverte arany! Remélem, nem találnak ott semmit.

– Tudták, hogy van arany a földben, már mielıtt elfoglalták.

Delaney az égre nézett. – Néhány hónappal ezelıtt megjelent Archie Mclntosh levele a Phoenix Herald-ban. Hallottam, hogy Fisk ezredes San Carlosba ment, hogy tájékozódjon az ottani helyzetrıl. Tárgyalt a helyi hatóság képviselıjével. Schurz becsületesnek látszik. Mikor Jeffords sürgette Geronimót és Ponce-t, hogy Juh-val és Nolgee-vel együtt térjenek vissza Mexikóból, már látnia kellett, mi készül. Miért nem csinált semmit?

(43)

– İ vissza akarja szerezni San Carlost, de nem hallgatnak rá.

– És Geronimo? İ nem fog tétlenül várakozni! İk harcoltak a katonákkal, mielıtt a rezervátumba mentek.

– Clum próbálta megmutatni nektek, hogyan érdemes felvenni a küzdelmet – mondta Delaney. – Be kell bizonyítani, hogy a marhahús-felvásárlók csalnak a méréskor, s akkor talán valaki a Holland Református Egyházból felvállalja az ügyet. Vagy megnyeri Mclntosht, hogy intézkedjen az indiánügyi megbízottak testületénél, és akkor majd a saját szemével látja a korrupciót és a kapzsiságot. Az emberek szeretik Hartot, és Hammond nem szaladhat az ügynökséghez.

– Azt fogod tenni, amit az apád? – kérdezte az apacs.

Delaney a távolba nézett. – Nem tudom. De azt hiszem, nincs miért elhagynotok a rezervátumot. Túl sok lenne a kockázat.

– Victorio lányának a férjét is megölték. Sok minden szól San Carlos elhagyása mellett.

(44)

– Victorio tudja, hogy bosszút kell állnia. – İ azért harcol, hogy visszaszerezze mindazt, amit népétıl elloptak.

– A harc nem mindig a legjobb válasz – vélte Delaney. A gyomra émelyegni kezdett egy újabb kitörés gondolatától.

– Itt van Brodie, ı még nyomoz utánad. Ha túl közel jön...

– Akkor meghal – fejezte be a mondatot Delaney, minden érzelem nélkül.

– Igen, ezt kell tenned, hiszen elrabolta az asszonyodat. Elvette a földedet.

– Nem, ı soha nem volt az enyém. Csak felhasznált Brodie számára. A föld sem volt igazán az én tulajdonom.

– Naiche nem fogja ráemelni a kezét. İ gyenge, és azonkívül ott van neki a fia.

Delaney érzelmei befelé fordultak, – İ nem az enyém – összeszorított fogai közt csikorgatta ezeket a szavakat, melyek megbolygatták lelkének legsötétebb zugait. De csak egy pillanatra, majd könyörtelen határozottsággal bezárta az emlékezés kapuit.

(45)

– Van még valami fontos? – kérdezte.

– A tél már olyan gyorsan közeleg, mint a sivatagi homokvihar. Nincsenek takaróink, sem pedig meleg ruháink. Az élelem is túl késın jön ahhoz, hogy etetni tudjuk éhes gyerekeinket. A sápadtarcúak éjszakánként elpusztítják a kukoricát, még mielıtt betakaríthatnánk. Elias győlölete, ki nyakunkra hozza ellenségeinket, a papagókat, hogy lesöpörjenek minket a föld színérıl. A te vasutad is egyre több embert hoz ide, akik mind a halálunkat kívánják.

Senki sem fogja elfelejteni Eliast és a Camp Crant-i mészárlást. A fehérek gaztette volt. Jó, ha emlékezünk arra, hogy Eskiminzin még bízott a fehér emberben, mikor fogta kislányát, és visszatért Camp Grantbe. De elszomorít, hogy a testvéreim nem tudják, milyen véget mértek gyermekeinkre a papagók. De ez már a múlt, és néha jobb is elfelejteni.

Az emlékezetem hosszú és olyan szomorú, mint a testvéreimé. Nem felejthetjük el Crookot és az ı fehér ember iránti győlöletét. Mi mindannyian emlékezünk rá, mikor

(46)

szembeszállt Eliasszal a védtelen gyerekek és asszonyok mészárlásával szemben.

Delaney csendben volt. Eskiminzinre gondolt, aki mikor megölte fehér barátját, Charles McKinney-t, a következıket mondta: „Az ellenségét a gyáva ember is meg tudja ölni, a barátját viszont csak a bátor.” Ezt tette, hogy meggyızze népét: nem lehet barátság az anglosokkal, miután az Arivaipa-kanyonban a lovasság bekerítette az apacs erıdöt, és tüzet nyitott rá.

Még sokáig tudott volna kutatni az emlékeiben, de eszébe jutott dárdával keresztüldöfött barátjának a képe, s ez arra intette, hogy jobb, ha odébbáll, mielıtt észreveszik.

Egy újabb cigarettát sodort magának, és rágyújtott. Nézte az üres utcát, majd megkérdezte. – Yancy még mindig Brodie-nek dolgozik?

– Kísérgeti. Néha a Clantonok szolgálatába áll.

(47)

– Brodie felvásárolja ıket, ahogy ezt mások is teszik. Nem célszerő megkérdezni, honnan valók a jószágok.

– Az én puskám pont megfelelı, nem kérdezısködik ezekrıl az emberekrıl – jegyezte meg Delaney, majd türelmetlenül kifújta a füstöt.

– Milyen az a nı, aki arra kér téged, hogy a mi földünkre hozd? – kérdezte Seanilzay.

Delaney az apacsra nézett, és elvigyorodott. – Nocsak, akarja ıt a barátom?

– A bıre túl fehér, a nyelve túl éles. Te sok napot sétáltál már egyedül. Ez nem jó az embernek.

– Nekem megfelel. Én szeretek egyedül lenni.

– Ennek az asszonynak a szemét nem lehet elfelejteni.

– Ó, igen, Seanilzay. Istenemre, tényleg nem. – Nem jó, ha távollétedben elfelejted azt, amit tanultál.

– Én nem felejtettem el semmit – mondta Delaney lágyan, de nyomatékosan ezt mondd

(48)

meg Naiche-nak is. A bátyámnak meg azt, hogy rövidesen hazamegyek.

– Itt az idı, mennem kell – mondta az apacs. – Hamarosan visszafizetem az adósságomat – mondta Delaney, és megérintette barátja vállát.

– Találkozzunk jó egészségben legközelebb – köszönt el Seanilzay, és hangtalanul elsuhant lágy mokaszinjában.

Delaney arra gondolt, hogy bárcsak a gondolatai is ilyen könnyedén hazarepíthetnék. Otthon és Elise. Valaha ez a két szó elválaszthatatlanul összefonódott. Elise az asszonya. Most Brodie felesége. Keserőséget érzett a szájában. Az utcára köpött. Hercegnıje nem volt messze tıle. Egy hosszú percig nézte, mint vadász a zsákmányát, majd úgy döntött, hogy utánamegy.

A reggel felhıtlen és forró volt, mint ahogy az a legtöbb késı tavaszi napon lenni szokott. A tiszta ég és a máris perzselı nap pokoli hıséget ígért. Aki talpon volt, az is nagyon megfontoltan mozgott. Delaney sem tett

(49)

másként. Hercegnıje egyszer sem pillantott hátra, hogy megnézze, követi-e valaki.

Faith megvetette azokat az embereket, akik a tőzı nap ellenére ott álldogáltak a Vizsgáló Hivatal elıtt. Borzongás fogta el, amint Silver City nagybecső polgárait arról hallotta beszélni, hogy ki ajánl kétszázötven dollárt egy apacs skalpért. Figyelmét a Tombstone Mining and Milling Company híradása kötötte le, miszerint egy tízfokozatú zúzó malmot építettek a San Pedro folyó partjára. Miközben azon gondolkozott, hogy milyen is lehet egy tízfokozatú zúzómalom, megpillantott egy térképvázlatot, mely a legnagyobb örömére arról tanúskodott, hogy az igényelt földjük környéke már szépen benépesült. Mosolyogva fogadta Opie Burgesst, aki kalapját levéve mellé szegıdött.

– Hogy van az édesapja, Becket kisasszony? – kérdezte.

– Sokkal jobban, köszönöm. Már tud bicegni is.

(50)

– Örömmel hallom. Beszélt végül is Delaney-vel?

– Attól tartok, nem érdekli a dolog.

– Furcsa figura az az ember. Soha nem fogom megérteni, miért hagyta ott a munkáját Santa Fében. A Kongresszustól kapták a földet, hogy utat vágjanak nyugat felé. Aztán jöhet a vasút. Ez persze nem tetszik a vízi fuvarozóknak. Mondtam már, hogy Delaney révészként is dolgozott?

– Nem emlékszem, Mr. Burgess. De bocsásson meg, most sietnem kell.

Folytatta útját, nem is sejtve, hogy Delaney egyre szorosabban követi. A férfi hallotta Opie utolsó mondatait, de azok nem nyugtatták meg. 1866-ban kezdett a vasútnál dolgozni, mikor az Atlantic és a Pacific társaság elıször tervezte, hogy megépíti a Springfieldtıl Arizonán keresztül San Diegóig tartó pályaszakaszt. A pánik 1873-ban tört ki, mikor az indiánok elıször támadták meg az építkezést. Ekkor kilépett a vállalattól, remélve, hogy leállítják a földek további elrablását. De az Atchinson

(51)

Topeka & Santa Fe Vasúti Társaság megragadta a kínálkozó lehetıséget, és megszerezte az A & P-tıl a földhasználati jogot. Nem telt bele három év, és elérték, hogy a Kongresszus támogatásával folyjon az építkezés Arizona és Új-Mexikó területén.

Amitıl tartott, bekövetkezett: Opie ıt is megállította. Nem vette le a szemét zsákmányának kecses mozgásáról. Tudta, hogy az utca túloldalán Bet Tampas megszakítja a boltja elıtti szokásos sepregetést, hogy zavartalanul bámulhassa a hercegnı elvonulását.

– Del, áruld el nekünk, mi a véleményed a Southern Pacific Santa Fé-i építkezésérıl.

– Nincs róla mit mondani, Opie, keresztülvágják az indián földet.

– De csak Fort Yumáig jutottak el. Te dolgoztál a texasi szakaszon, igaz, hogy minden odaveszett?

– Hát igen, ugyanaz a helyzet, mint az A & P-nél 73-ban. – Delaney nem ismerte az Opie

(52)

mellett álló embert, s így megtartotta a véleményét magának.

– Azt mondod, nem éri meg pénzt fektetni ebbe a vállalkozásba? – kérdezte Opie, látva Delaney zavartságát.

– Ha megütöd a fınyereményt, és van egy rakás pénzed, amit ki akarsz dobni az ablakon, akkor jobbat nem is tehetnél – mondta, de tudta, hogy hazudott. A kormány készteti a vasutakat, hogy profitot termeljenek. Kizárólagos jogot biztosít számukra faáruk és ásványi anyagok szállítására, és földet minden mérföldért. Mindezeken felül kapnak 16 000 dollárt a mocsaras, 32 000 dollárt a dombos és 48 000-t a hegyvidéki szakaszokért, mérföldenként. Ez az átkozott profit utáni hajsza okoz minden bajt.

– Úgy hallottam, hogy Fred Harvey egy ragyogó üzletet csinált Santa Fében – mondta az ismeretlen, majd Delaney kérdı pillantására válaszolva bemutatkozott.

(53)

– John unokaöccse, az őj kongresszusi képviselınk – magyarázta Opie.

Delaney biccentett ugyan, de nem nyújtott kezet. Látta ugyanis, hogy hercegnıje lelassította lépteit, s már indulni akart.

– Tudja, hogy Harvey egy újabb vállalkozást alapított, olyat, mint amilyen Topekában van? – kérdezte Marcus.

– Tudom, hogy Santa Fe beleegyezését adta, hogy amíg összeállítják az építkezési, fuvarozási stb. költségeket, addig övé a haszon.

– Kiváltságos információ volt, nem igaz? – Igen, biztosan – felelte Delaney, és továbbment.

Faith befordult a sarkon. Lépteit nem lassítva gyorsan megigazította fıkötıjét. Egy kicsit izgatott volt, s megpróbált nem gondolni arra, mire is készül. A kocsma elıtt elhaladva bentrıl hangos, durva kiabálást, boríző vihorászást hallott.

Delaney látta, amint a napfény megcsillan a haján. Olyan volt ez a szín, mint a meleg,

(54)

aranybarna méz. A gyermekkorára gondolt, és megnyalta a szája szélét.

Ekkor egy ember lépett elı egy ajtó mögül, s meglátva a nıt, utánaindult. De még mielıtt egy lépést is tehetett volna, Delaney ott termett, és egy határozott balegyenessel visszaküldte oda, ahonnan jött. Hamiskás mosoly jelent meg az arcán; ez volt az elsı eset, hogy valakinek az

ırangyalául szegıdött. De a hercegnınek

tudnia kellett, hogy a Whiskey sor nem igazán a neki való hely.

Faith pontosan ugyanezt gondolta. Szinte reszketett a tudattól, hogy be kell mennie az egyik kocsmába. Futó pillantásokat vetett a kirakatokban lévı újságokra, s meglepetten tapasztalta, hogy Delaney Carmichael szinte valamennyi címlapon szerepel. Meglehetısen ellentmondásos kép tükrözıdött róla. Az egyikben gyilkosként, a másikban hısként szerepelt. Visszagondolt beszélgetésükre, mikor azt állította, hogy Prescott kezd civilizált város lenni. Nos, lehet, hogy javult valamit a helyzet az utóbbi idıben, de ez még mindig

(55)

nagyon messze állt attól, amit ez a szó Faith számára jelentett.

Nem engedte, hogy elkalandozzanak a gondolatai. Egy korcs kutya morgott rá, amint áthaladt egy sikátoron. Az állat egy szeméttartállyal volt elfoglalva, de Faith jobbnak látta, ha szoknyáját kissé megemelve sietısebbre veszi a tempót. Fellépve a járdára észrevett egy hirdetést, mely huszonöt centért kínált szállást éjszakára. Zilált hangulatában bele tudta képzelni magát a hotel elé kötött lovak helyzetébe, amint rángatják kantárjaikat a növekvı hıségben. Az izzadság egyre jobban elhatalmasodott rajta. Egy jó forró fürdıt kívánt finom szappannal. Majdnem lehetetlen volt tisztán tartania magát és a hosszú haját, A vízbıl mindig túl kevés volt ahhoz, hogy fürdésre lehessen pazarolni. Két dülöngélve éneklı alak majdnem letaszította a járdáról. Faith megborzongott, és abban bízott, hogy nem kell hasonló alakokkal szembenéznie, ha majd megtalálja Chellit. Arra gondolt inkább, hogy fiatalabb bátyjai mennyire tiltakoztak a

(56)

fürdés ellen az ültetvényen, mikor megtudták, hogy nekik kell vizet húzniuk a vékonyan csörgedezı patakból. Prisszel kapcsolatban már más volt a helyzet. Amikor csak tehette, szaladt a patakhoz. Néha irigyelte húgát az ártatlanságáért, még meg is esküdött, hogy vigyázni fog rá.

Ezek a gondolatok ráébresztették a jelenre. Az utazás a sivatagon keresztül nem tőnik túlságosan veszélyesnek, de csak abban az esetben, ha az apjának pontosak a térképei, Sajnos, nemcsak az idı rövidsége sürgette Prescott elhagyását, hanem a bányászok folyamatos beáramlása is veszélyt jelentett számára. Még ma kell találnia valakit, aki vállalja, hogy kivezeti ıket innen.

Faith fellépett az elvetemedett fatornácra, és majdnem elvesztette az egyensúlyát. Felnézett és meglátta a fényesen csillogó betőket, melyek tudtára adták, hogy megérkezett. A táblán a következı felirat volt: Prérikutya.

Kihúzta magát, s vett egy mély lélegzetet. Azt kívánta, hogy bárcsak nyelné el a sivatag

(57)

Delaney Carmichaelt, majd megindult az ajtó felé, mielıtt még a maradék bátorsága is elillant volna.

A szagtól, ami megcsapta, majdnem megtántorodott. Izzadság, füst, trágya, szesz és még ki tudja, mi minden meghatározhatatlan bőz elegye fogadta, melyet a bent rekedt meleg és a vályogtéglás fal csak tovább fokozott. Néhány gyors szájon át történt levegıvétel segített lecsillapítani megindult gyomrát. E néhány pillanat alatt a kocsma megmerevedett. Abbahagyták a beszédet, az ivást és a kártyázást, s aki csak bent volt, az mind a belépıre bámult. Faith bizonytalanul lépett egyet. A tökéletes csend már majdnem elviselhetetlenné vált. Most már nem kívánta a sivatagba Delaney Carmichaelt. A poklot tartotta a megfelelı helynek. Nem mert senkinek sem a szemébe nézni. Tekintetét a hordóra fektetett deszkára szögezte, mely bárpultként szolgált. A legszívesebben elszaladt volna. Bár nem hallott semmi zajt, a biztonság kedvéért hátranézett, nyitva van-e még az ajtó.

(58)

Delaney az ajtókeretnek támaszkodva figyelte az eseményeket. Hüvelykujját övébe akasztotta, s diszkréten vigyorgott.

Faith erıt vett magán és megszólalt. – Egy Chelli nevő embert keresek. – Mivel választ nem kapott, még egy lépést tett elıre és hozzátette: – Meg tudná valaki mondani, merre találom? Senki sem mondja meg? Én...

– Fogd be a szád, Blucee! Ha sokat okoskodsz, a végén egy karón találod majd magad!

A Blucee-nek nevezett fickó, aki már félig felállt a székrıl, gyorsan visszaült a helyére. A rossz külsejő bányász, aki az elıbbieket mondta, áthajolt az asztalon, és megfogta a karját.

– Nézd, vele van Carmichael is!

Faitht elöntötte a forróság. Úgy az ajkába harapott, hogy majdnem kiserkent a vér. Hármat számolt és hátrafordult. – Maga visszautasította az ajánlatomat. Nehogy megpróbálja megakadályozni, hogy találjak valaki mást!

(59)

– Mert különben mi lesz, hercegnı? – Del? Te vagy az? – hallatszott bentrıl. Faith megfordult. A szoba távolabbi végében egy nı elhúzta a függönyt egy folyosó elıl, és bekiabált. – Chelli, gyere, nézd, ki van itt! – Majd Delaney-re nézve magyarázkodni kezdett. – Éppen Earppel és Hollidayjel kártyázik, de mindjárt jön. Tudod, Del, mi mindig szívesen látunk.

A nı nem mosolygott, de rekedtes hangja bizalmat ébresztett Faithben. – Szeretnék beszélni vele – mondta.

– Édesem, Chelli sok mindent tud, ami egy nınek kell, de beszélgetni, azt nem! – mondta némi gúnnyal a hangjában. – Gyere ide nyugodtan, itt jó – helyen leszel!

– Azt hiszem, félreértett, én munkát akarok ajánlani neki.

– Ha még nem mondtam volna – válaszolta a nı mi nem szeretjük a bonyodalmakat.

– Edna Mae! – hallatszott egy mély hang valahonnan a függöny mögül. – Hozz még egy

(60)

üveggel! Ha zaklat valaki, mondd meg, Virgil Earp seriffhelyettes majd megy és intézkedik!

– Egy nı akar Chellivel beszélni! A gúnyos nevetés megijesztette Faitht.

– Hé, Virg! – kiáltotta Delaney. – Azt hittem, dél felé indultál!

– A bátyáimat várom. Wyatt és James Dodge-ból jönnek, és hozzák a családjukat is.

– Dodge! – suttogta Faith szinte magában, s megfagyott ereiben a vér. Egy pillanatig hang sem jött a torkára.

– Kérsz valamit inni, Del? – kérdezte Edna Mae, és már indult is a bárpult felé.

– Kérem, nagyon szeretnék beszélni Chellivel, most azonnal – vett erıt magán Faith.

– Chelli, gyere már ki!

Faith kétségbeesetten Delaney-re pillantott, s mikor visszafordította a fejét, a legszívesebben elfutott volna. Egy szarvasbır ruhás ember állt elıtte.

(61)

– Van a nyavalyát! A hercegnı keres – mutatott a nıre Delaney.

Faith esküdni mert volna, hogy mindenki hallja, mennyire vacog a foga. Delaney jellemzése errıl az emberrıl tündérmese volt a valósághoz képest. Ruhája koszos volt, s bár nagyjából hasonló magas volt, mint Delaney, zömökebbnek, erısebbnek látszott. Bal arcán egy hosszú forradás húzódott. Vastag, fekete haja sőrő fonatokban lógott. Szélesen vigyorgott, miközben ráérısen nézegette a nıt. A szemében nem volt semmi melegség. Faith érezte, hogy úrrá lesz rajta az undor. Szeretett volna elmenekülni.

– Nos, hercegnı? – szólalt meg Delaney. – Szükségünk van egy kísérıre, aki segít abban, hogy eljussunk délre. Apám megfizeti azt az árat, amit kér, csak induljunk minél hamarabb.

Chelli nem válaszolt. Hanyagul kihúzott egy széket egy bányász alól, aki lehuppant a földre. Arrébb rúgta, majd széles mozdulattal lesöpörte

(62)

a legközelebbi asztalt, s hellyel kínálta a hölgyet.

Faith nem szívesen mozdult meg. Nem akart közelebb kerülni ehhez az emberhez, de érezte Delaney parancsoló tekintetét. Két lépést elırelépett.

– Emlékezz arra, amit mondtam, hercegnı – súgta halkan Delaney.

– Ugye, tisztességes munkát ajánl, s nem akar átejteni? – kérdezte Chelli, és a nı felé tolta a széket.

– Azon a napon, amikor te tisztességes munkát fogsz végezni, szögre akasztom a puskám – jegyezte meg Delaney.

– Nem egy ember halt már meg ilyen szavakért – mondta Chelli fenyegetıen.

– Néhanapján, amigo, néhanapján – felelte Delaney, megragadta a nı karját. – Menjünk, hercegnı! Edna Mea, tedd el az italt legközelebbre.

Faith elıbb Delaney kezére, majd az arcára nézett. – Én nem megyek sehova, még nem fejeztem be a tárgyalást Mr. Chellivel.

(63)

– De befejezte – jelentette ki Delaney

Lassan felálltak. Faith lángoló szemmel nézett a férfira, aki viszont hővösen tekintett le rá. – Ostoba, önfejő nıszemély – gondolta magában. Átkarolta Faith derekát, s mielıtt tiltakozhatott volna, a vállára emelte, majd elindult vele a kijárat felé, – Egy szót se – figyelmeztette a nıt.

– Del! – kiáltott utánuk Chelli.

A férfi visszanézett rá. Chelli keze a pisztolya körül motoszkált. – Nézd, Del, jelenleg sok a tennivalóm – mondta. – De figyelmeztetlek, nem felejtem el, ami történt.

Sőrő füttyszó közepette Faith és Delaney elhagyták a Prérikutya panziót. Most, hogy magával hozta a nıt, Delaney azon gondolkozott, vajon mit kezdjen most vele?

(64)

Harmadik fejezet

– Kapaszkodjon, hercegnı!

Faith nem is tehetett volna mást. Túlságosan is távol volt a biztos talajtól.

Delaney körülnézett. Fenyegetıen nézett az emberekre, akik csodálkozva pillantottak rájuk. Könnyedén lépkedve haladt Tolly istállója felé.

Érezte Faith testének melegét. Nem volt különösebben nehéz, legalábbis nem annyira, hogy izzadni kezdjen. A nı hallgatott, melybıl a férfi arra következtetett, hogy neheztel rá. Próbálta összeszedni a gondolatait, hogyan kérjen bocsánatot, de tudta, hogy úgysem hinne neki, és az igazat megvallva, maga sem bánta, amit tett.

Faith a férfi ingébe kapaszkodott. Hasát erısen nyomta annak széles válla, s ezért nem igazán érzett kedvet a beszélgetéshez. Azt eddig is tudta, hogy Delaney keményfejő és

(65)

keményszívő ember. Most már tudta, hogy a teste is az. Jelenetet sem akart rendezni, nehogy még pletyka legyen belıle. Így hát megadással tőrte a sorsát.

Miközben zötykölıdve haladtak elıre, Faith azon gondolkodott, miképpen állhatna bosszút a férfin, részint mert úgy kezeli, mint egy liszteszsákot, részint meg, hogy belehajszolta ebbe a kalandba. Egy belsı hang arra figyelmeztette, hogy igazak lehetnek a férfi nyerseségérıl és durvaságáról terjengı pletykák, de elhessegette magától a gondolatot. Gyomrát egyre jobban megviselte ez a helyzet, de nagylelkően nem tett semmi olyat, ami megnehezítette volna a férfi dolgát.

A csípıs trágyaszagról tudta, hogy megérkeztek. Hallotta Tolly üdvözlését, legalábbis ezt vette ki hadaró beszédébıl.

– Fogd be a szád, Tolly, s hozz ide egy szekeret – rendelkezett Delaney. – Becket kisasszony elintézte az ügyeit a városban, itt az ideje, hogy elutazzon.

(66)

Faith fészkelıdni kezdett, mire Delaney lassan, szorosan magához ölelve, lecsúsztatta a földre.

– Itt várjon! – parancsolta nyersen a férfi. Faith felvonta a szemöldökét, majd gyorsan rendezgetni kezdte megviselt ruházatát.

– Ne tegyen úgy, mint aki nem örül, hogy elhozták arról a helyrıl! – támadt rá Delaney.

Faith felkapta a fejét, és mérgesen a szemébe nézett.

– Mint egy zsák lisztet, Mr. Carmichael? – Nincs rá oka, hercegnı, hogy mérges legyen.

– Sok mindent lehetne most rám mondani – válaszolt Faith lágyan és kedvesen, miközben diszkréten ökölbe szorította apró kezét –, de hogy mérges vagyok, az nem egészen pontos kifejezés arra, amit érzek!

Delaney lenyőgözve bámulta haragos nézését. Tudta, hogy egyre nagyobb hatással van rá a nı.

– Én nem akartam megsérteni magát, de Chelli most...

(67)

– Errıl most nem kívánok vitatkozni! – vágott közbe Faith, és keresztülnézett a férfin.

Delaney csupán vállat vont, és az istálló felé nézett.

– Tolly, siess már!

– Ó, Mr. Carmichael! – mondta Faith kedveskedı hangon.

A férfi újból felé fordult. Ekkor Faith egy jól irányzott ökölcsapással állon vágta a férfit, aki az ütéstıl és a meglepetéstıl megtántorodott, és a lóitató vályú kellıs közepébe zuhant.

Faith csípıre tette az öklét, és mosolyogva szemlélte a férfit, ahogy az letörli arcáról a vizet. – Figyelmeztettem, én nem vagyok egy gyámoltalan nı.

– Hercegnı...

– Faith, Mr. Carmichael. A nevem Faith Ann Becket...

– Nem volt még férjnél, asszonyom? – Maga kegyetlen és durva és..

– És akar engem! – vágott közbe a férfi. – Akarom... magát – hadarta a nı, s nem tudta elhinni, hogy ezt így, minden kertelés

(68)

nélkül az arcába vágták. Dermedten állt, és sőrőn pislogni kezdett.

Delaney kipréselte a vizet a hajából, s a kalapja után nyúlt. Láthatóan élvezte a helyzetet.

Faith nézte, ahogy kikecmereg a vályúból, s a ruhájából csöpögı víz tócsába rendezıdik alatta. A nı döbbenten látta, hogy e gyalázatos megjegyzés után még szemtelenül a képébe is mosolyog.

– Ne nézzen így, hercegnı! Drága dolog a víz, s igazán nincs szükségem még egy fürdıre. Remélem, azt nem akarja, hogy belefulladjak?

– A vízbe fúlás túl szép halál az olyanoknak, mint maga – jegyezte meg Faith, miközben olyan lenézıen mérte végig a férfit, ahogy csak lehetett. – Tolly! – kiáltott az istálló felé. – Kérem, siessen!

– Egy perc, és ott vagyok, kisasszony! – Van magában némi temperamentum. – Ellentétben magával!

Delaney közelebb lépett, a nı vállaira támaszkodott.

(69)

Határozottan jól áll magának – mondta mélyen a szemébe nézve.

– Ha ez bók volt, akkor köszönöm, ha nem, akkor meg nem érdekel, mit gondol rólam.

Delaney kicsatolta övét, s pisztolyával együtt a földre engedte. Simítgatni kezdte vizes ruháját. Faith nem mozdult. A férfi nem látta az arcát, mert széles fıkötıje árnyékot vetett rá. Formás alakját viszont annál alaposabban szemügyre vette. Kétszer is akart mondani valamit a férfi, de aztán meggondolta magát. Faith érezhetıen zavarban volt. Delaney úgy döntött, hogy nem akár belebonyolódni a helyzetbe. Megvannak a saját problémái, azokra kell koncentrálnia. De nem hagyta nyugodni a dolog. Idegesítette, mint mikor a durva nyereg kidörzsöli a lábát. Vajon miért vágta állon?

Delaney morogva vette tudomásul, hogy az inge nem fog egyhamar megszáradni.

Elemezte magában a történteket: utánament, megvédte egy olyan gonosztevıtıl, mint Chelli, és mi a köszönet? Kapott érte egy hideg fürdıt.

(70)

Ez a neked való nı! – gondolta magában. – Megteszel érte mindent, de csak fájdalmat kapsz cserébe. Nos, keressen magának egy másik marhát, aki oda viszi, ahová ı akarja.

A nyelve is éles. Hogyan bírná hallgatni mérföldrıl mérföldre a hosszú úton. Korábban megígérte neki, hogy hazaviszi az apjához, igaz, ott semmire sem mennek a földigénylésükkel, de ez már nem az ı gondja. Gyorsan le kell zárni ezt az ügyet.

Faith idegesen pillantott hosszú árnyékára. Hátat fordított a férfinak. Nem volt elég bátor ahhoz, hogy a szemébe nézzen. Mérges emberrel nem lehet egyezkedni, s neki minden érzéke azt súgta, hogy Delaney mérges.

Hát legyen csak! Még hatvanévesen sem vallaná be neki, mennyire örült, hogy követte, és nem hagyta magára. Ha az a módszer, ahogy kivitte ıt a kocsmából, gyengédebb volt, mint ahogy azt más nıkkel tette volna, akkor megbocsátana neki. Ez elég tág értelmezése volna a keresztényi segítségnek, de megtenné. Még mindig fájt a gyomra, furcsa

(71)

idehozatalának köszönhetıen. Eszébe jutott korábbi gúnyos megjegyzése is: „Talán nem pénzért vagyok megvehetı, hercegnım.'' Azt hitte talán, hogy ı egy olyan ostoba nı, aki magát ajánlja fel ellenszolgáltatásként. Még soha nem engedte magára erıszakolni a férfiak kívánságát. Martin jutott eszébe, de elfojtotta feltörekvı gondolatait.

– Tudja, a férfiak általában hamar elvesztik a fejüket – jegyezte meg Delaney azt akarva, hogy Faith megforduljon.

– A nık is, Mr. Carmichael – vágott vissza elutasítóan, s nem mozdult.

– Vegyük úgy, hogy ez most a kezdet – javasolta a férfi.

– A kezdet? – ismételte Faith lágyan, s megköszörülte a torkát.

Egy okos nı most tudná, hogy ez bocsánatkérést jelent – gondolta Delaney –, és a férfi felé fordulna engedve, hogy az tegye, amit jónak lát. Emlékezett rá, mikor azt mondta neki, hogy egy nı soha nem könyöröghet egy férfihoz, s nem értette, mért nem veszi Faith

References

Related documents

For instance, the total cost of access (including ISP, local calls and line rental) in developed countries range from 1.2% to 2.5% of the GDP per capita (OECD 2000)..

The Committee’s objective is to support comprehensive community programs, events, projects and services that directly benefit victims including, but not limited to, support for

4.2.1 ANALIZA VPLIVA SISTEMA VODENJA KAKOVOSTI NA NEFINANČNI DEL POSLOVANJA 4.2.1.1 Analiza števila zaključenih projektov v tekočem letu Podjetje je na začetku leta 2013 vpeljalo

Project Teams and Team Roles, Oracle Projects Fundamentals Creating Task Assignments, Oracle Project Management User Guide Generating Forecasts, Oracle Project Management User

business, speculation is exactly what it is. In July 2008 the ever provocative Huffington Post featured a 

(e) “Product Identity” means product and product line names, logos and identifying marks including trade dress; artifacts, creatures, characters, stories,

 Goal regarding buildings: (nearly) climate-neutral building stock by 2050, i.e.. reduction of primary energy consumption by 20% until 2020 and 50% by 2050 (compared

Whipsaws haven’t exactly been unfamiliar terrain lately� A lot of black swan events have happened this year� Despite that, trading in forex remains appealing to many people� It’s