Egy
Katy Evans: ENYÉM
egy „Valós” szerelmes történet
Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik ugyanúgy éreztek, mint
én,
de még akkor is egy kicsivel többet akartak.
‘MINE’ PlaylistEzeket a dalokat hallgattam „Az enyém” írása közben.
Remélem ti is úgy élvezitek majd őket, mint Remy és Brooke. J
Goo Goo Dolls : „IRIS”
Kelly Clarkson: „DARK SIDE”
Sara Bareilles: “I CHOOSE YOU”
Labrinth
feat
Emeli
Sandé:
“BENEATH
YOUR
BEAUTIFUL”
Lifehouse: “FIRST TIME”
Goo Goo Dolls : “STAY WITH YOU”
Lifehouse :“BETWEEN THE RAINDROPS”
Corrs : “BREATHLESS”
Orianthi: “ACCORDING TO YOU”
3 Doors Down: “HERE WITHOUT YOU”
Avril Lavigne: “WHEN YOU’RE GONE”
Nickelback: “FAR AWAY”
Red: “HOLD ME NOW”
Muse: “UPRISING”
Imagine Dragons: “DEMONS”
Ed Sheeran: “KISS ME”
Shania Twain and Bryan White :“FROM THIS MOMENT
ON”
ENYÉM
♥ ♥ ♥
A szív nem más, mint egy üreges izom, ami életünk során
sok milliárd alkalommal dobban. Körülbelül ökölnyi nagyságú,
négy részből áll: két pitvar és két kamra. Fel nem foghatom,
hogy tud ez a kis izom befogadni olyan magával ragadó
érzelmeket, mint a szerelem. A szív az, ami szeret? Vagy a
lelkeddel szeretsz, ami örökkévaló? Nem tudom. Csak azt
tudom, hogy érzem a szerelmet a testem minden apró
molekulájával, minden lélegzetvételemmel, a lelkem minden
örökkévalóságával. Megtanultam, hogy nem futhatsz, ha
elszakad az ínszalagod, de a szíved millió darabra törhet, és
még akkor is képes vagy szeretni, az egész megmaradt
lényeddel.
Engem összetörtek és újra összeraktak.
Szerettek és én is szerettem.
Szerelmes vagyok, és ez a szerelem, ez a férfi, örökre
megváltoztatott. Régebben érmekről, bajnoki címekről
álmodtam, de most kizárólag egy kékszemű harcosról
álmodom, aki egy napon megváltoztatta az életem, amikor az
ajkai az enyémhez értek.
♥ ♥ ♥
EGY
Fordította: MayaÜDV ÚJRA ITT, SZÖKŐÁR!
Brooke
Két hónapja, pontosan hatvankét napja tértem vissza hozzá.
Ezernégyszáznyolcvannyolc órányi hiány, vágyódás és szükség.
És még több idő telt el azóta, hogy nők, férfiak, szurkolók ezrei,
a világ bármely pontjáról, látták veszíteni.
És most visszatért. Itt van. Az új földalatti harc, szezonnyitó
meccsén. Úgy edzett, mint egy őrült. Még több izmot
növesztett. Felkészültebb, mint valaha, és tudom, hogy ebben
a szezonban megszerzi, amit akar. A Washington D.C.-ben lévő
arénában, körülbelül ezren gyűltek össze, és amikor bejelentik
a jelenlegi meccs győztesét, a tömeg izgatottsága fokozódik.
Mindannyian tudjuk, hogy őt fogják szólítani. Az asszisztense,
Pete, a jobbomon ül, feszült és éber.
Elmondta nekem, hogy ma ő a nagy „attrakció” – hogy az
arénában, majdnem mindenki, miatta jött el. Tudom, nagyon is
tisztában vagyok vele. A levegőt izgatottság, parfüm, sör és
izzadság szaga tölti meg. A két előző harcos kilép a ringből,
egyiküket a csapata támogatja és a szívem őrülten dobog,
ahogy mozdulatlanul ülök a helyemen, az első sorban középen,
pontosan ott, ahol az én pasim akarja, hogy legyek. Úgyhogy itt
vagyok, várok, a testem zsibbad, a szívem a nevének ritmusára
kalapál. Remington, Remington, Remington…
A hangszórók recsegnek, ahogy a bemondó bekapcsolja a
mikrofont, én pedig majdnem kiugrom a bugyimból.
– Hölgyeim és uraim, mindannyian emlékszünk, hogyan tört
darabokra a lelkünk – a mi szellemünk! – amikor a tömeg
kedvence, tavaly elvesztette a döntő meccset.
A tömeg fújol, a torkom elszorul, felsejlik előttem Remy
összezúzott teste, ahogy kicipelték a ringből.
– Egyet se féljenek emberek! – REMY!!! – kiáltja valaki.
– Azonnal jelentse be! – üvölti egy másik.
–
Ó, igen, be fogom. Ne legyen kétsége felőle, be fogom –
mondja a bemondó komoran, fájdalmasan, csak hogy húzza
még egy kicsit a tömeget. – Oly sok pletyka és spekuláció után,
végre hivatalos lett! Ebben a szezonban ringbe lép, és nem ejt
foglyokat, emberek! Itt van ő, hölgyeim és uraim. Itt! Van! Ő!
Tudják, kiről beszélek?
A tömeg harsog:
– SZÖKŐÁR! – Ki?– SZÖKŐÁR!
– Még egyszer, mert nem hallom tisztán! – SZÖKŐÁR!
–
Így van, hölgyeim és uraim! Itt van a mi kedvenc
rosszfiúnk az aljas mosolyával és a halálos ökleivel, készen
arra, hogy föld alá tegyen bárkit, aki az útjába áll idén. Az első
és egyetlen, Remingtoooon Tate, a SZÖKŐÁR!
Vad izgalom fog el, amint a tömeg felpattan, és úgy üvölt,
mint soha korábban.
–
Szent isten! A szurkolók igazán kiéheztek már rá! –
suttogja Pete.
És én is. Szűzanyám! Én is!
Odaát, a ring túl oldalán a nők a bugyijaikat lengetik. A
bugyijaikat! Egy másik táblát szorongat, rajta felirattal:
ÁRASSZ EL SZÖKŐÁR!
A szám kiszárad, és a gyomromban ezer és egy pillangó
repked, amikor meglátok egy villanásnyi vöröset. És aztán
közelebb ér.
A kifutón át a ringhez üget. Az ő ringjéhez. A testem élettel
telik meg, ahogy figyelem őt, ahogy átvág a tömegen. Néhány
rajongó kiszabadult a helyéről és megpróbálja elérni őt, de ő
nem foglalkozik velük, átvág a kifutón, a vörös bársony
köntösének csuklyája árnyékot vet az arcára. Remy. Az én
Remym. A férfi, akit egész lényemmel szeretek.
– Szökőár, te vagy a szex, a SZEXIben! – Remy, kibaszottul gyereket akarok tőled!
Felugrik a ringbe egy gördülékeny mozdulattal, és lassan,
mindenféle sietség nélkül, leveszi a SZÖKŐÁR feliratú
köpenyét. Nők ezreinek sikításától cseng a fülem, ahogy Remy
a sarokba sétál, hogy átadja a másodedzőjének a köpenyt,
Rileynak. Riley mosolyogva megpaskolja izmos hátát és mond
neki valamit. Remington hátrahajtja a fejét, mintha nevetne,
aztán a ring közepére sétál, kinyújtóztatja hosszú, kidolgozott
karjait, és elkezdi
tudom-hogy-mindannyian-velem-akartok-baszni körét. Meghalok. Soha, de soha nem fogok hozzászokni
a látványhoz, amikor a ringben van. A szívem a torkomban
dobog, a belsőmben lüktet a szükség és a mellkasom olyan,
mint egy lufi, ami ki akar pukkadni az izgatottságtól. Kemény,
karcsú és tökéletes, maga a veszély, a szépség, és az enyém. A
szememmel magamba szívom azt, amiért minden más nő itt
nyáladzik, és én tehetetlenül hagyom, hogy a pillantásom újra
és újra végigsimítsa, tökéletes alakját. A tekintetem imádja
cirógatni barna testét és megcsókolni a tintafekete kelta gyűrűt
a bicepszén. Imádom a testét és a hosszú, erős lábait, szobrokat
megszégyenítő karját, keskeny csípőjét és széles vállait.
Annyira kidolgozott minden egyes izma, hogyha végigfuttatod
az ujjaidat tökéletes alakján, pontosan meg tudod mondani, hol
kezdődik az egyik és hol végződik a másik. És ahogy még egy
kicsit elfordul, látom kemény, nyolckockás hasát – nyolc! Igen,
lehetetlen, de igaz… és az arca. Szent Isten, fel sem tudom
fogni! A borostás áll. A fantasztikus, kék szemek. A szexi
vigyor. A gödröcskék. A mosoly, ami az ajkán játszik, az
arckifejezésén látszik, hogy egy csomó disznóságot tervez az
éjszaka, ami elől nem menekülhetsz, de ugyanakkor férfias és
játékos is. A közönség felsóhajt mögöttem, ahogy felénk fordul.
A pillangók a gyomromban őrülten repkednek, ahogy kék
tekintete a tömeget pásztázza, magában rajtunk mulatva. Jót
szórakozik azon, mennyire megszállottan imádnak az emberek
mindent, Remington Tate-ben. Mögöttem egy középkorú
szőke, túl sok botoxszal, fel-le ugrál, és úgy üvöltözik, mint egy
eszelős:
– Remy! Le akarlak szopni!
A késztetés, hogy a hajánál fogva ráncigáljam ki innen a nőt,
elborít, de ugyanakkor tudom, hogy nem tudsz ránézni anélkül,
hogy megkívánnád. Ő egy csődör. Baszásra született. Kúrásra.
És annyira kell nekem, mint a következő lélegzet. Jobban
akarom, mint bármelyik visítozó nő itt. Akarom minden
összetört részét. Akarom a testét. A szívét. A gyönyörű lelkét.
Azt mondja, hogy az enyém. De tudom, hogy van egy kis rész,
Remington Tate egy apró darabkája, ami soha nem lesz senkié.
Az övé vagyok, de ő megszelídíthetetlen és legyőzhetetlen. Az
egyetlen, aki valaha megverheti Remington Tate-et, önmaga.
Ott van fent, megfoghatatlan és misztikus, a rejtély végtelen
fekete doboza. És én el akarok veszni benne, még akkor is, ha
sosem jutok ki többé. Pete a bordáim közé könyököl, és a
fülembe súgja:
– Uram atyám, annyira igazságtalan, hogy az összes figyelem
az övé, és ez – jelez saját, szikár önmagára, – semmit sem kap.
Mosolygok. Pete, a göndör hajával és barna szemével,
mindig öltönyben és nyakkendőben mászkál. Ő nem csak Remy
személyi asszisztense, hanem olyan neki, akár egy idősebb
báty, és Pete az egyik legközelebbi barátom.
–
Nora úgy szeret téged, ahogy vagy – gúnyolódok vele a
húgom hangján.
Pete rám mosolyog, felemeli a szemöldökét, ahogy a ring felé
bök a fejével, ahogy Remington befejezi a körét, és majdnem
teljesen velem szemben áll. Az idegvégződéseim felpezsdülnek
és bizseregni kezdek, ahogy nevető kék szemei a sort
pásztázzák, ahol tudja, hogy ülni fogok. Esküszöm, minden
tagom remeg a várakozástól, ahogy várom, hogy megtaláljon.
Aztán megvan. Felvillanyoz. Láthatatlan ár indul el köztünk. A
mosolya átcikázik rajtam, és hirtelen, mintha a mellkasomban
a szívem helyén egy lámpás gyulladna, amit ő gyújtott meg. A
tekintete szerelmes forrósága, fogva tartja az enyémet; látom a
csendes örömét ma este, a birtoklási vágyát, a területvédő
bámulását, amivel elmondja mindenkinek a teremben, hogy
ÉN. AZ. ÖVÉ. VAGYOK. Aztán rám mutat. A szívem megáll.
Úgy tűnik, mindenki követi az ujját, amivel felém mutat,
pontosan a mellkasomra, ahol a szívem érte dobog, a szeme
pedig pontosan elárulja: „Ezt most, csak neki”.
Elragadtatott moraj csendül fel körülöttem. Az adrenalin
teljesen felpörget, mint egy pohár tequila, ami rögtön a fejedbe
száll. Az, ahogy a szurkolói szeretik őt. Ahogy ő is szereti őket.
És ahogy engem is szeret. Elképeszt, ahogy a közönség reagál
rá, ahogy ott áll a gödröcskéit villogtatja és felszívja az összes
energiát a szobában, átváltoztatva azt egy SZÖKŐÁRRÁ.
Istenem, szeretem őt, és azt akarom, hogy ezt soha se feledje!
Csókot dobok neki, mert annyira magával ragad az energia.
Elkapja, és a szájához emeli. A tömeg még hangosabb lesz.
Remy rám mutat, nevet, és én is nevetek. A szemeim égnek,
mert annyira boldog vagyok, hogy nem férek a bőrömbe.
Boldog vagyok, mert ő is az, és mert itt van, ahová tartozik. Ez
az ő szezonja. Ebben az évben semmi sem fogja megállítani
Remington Tate-et, hogy ő legyen a Földalatti harc Bajnoka.
Semmi. Meg fog tenni bármit, amit kell, mert ő egy motivált,
energikus, szenvedélyes ember, és habár félek, aggódom és
izgulok egyszerre, mindenekfelett támogatni fogom őt.
–
És most, hölgyeim és uraim, kaphatnék egy kis tapsot,
hogy üdvözöljük a földalatti harc új fiúját, a harcosok
klubjából, a hírhedt, híres és halálos Grang Gonzalezt,
Gooooodzilláááát!
Amikor bejelentik az ellenfelét, Remington nyugodtan
körbejárja a ringet, mint az áldozatára leső párduc, míg egy
hatalmas ezüstrakás lép elő a második kifutóra. Remy kihajlítja
az ujjait az oldala mellett, közben azt nézi, ahogy a férfi
megérkezik a ringbe. Ma este kesztyű nélkül harcolnak, mint a
férfiak a régi időkben. Az új harcos alig bújik ki a köpenyéből,
amikor a közönség szitkozódásba kezd.
– Booo! Booo!
–
Ez a hapsi, jó pár embert kinyírt harc közben – mondja
nekem Pete halkan. – Egy mocskos anyabaszó!
–
Komolyan mondod, hogy harcosok haltak meg ezeken a
küzdelmeken? – kérdezem rémülten, az érzéstől remeg a
gyomrom.
Pete a szemét forgatja.
–
Brooke, ezek cenzúrázatlan harcok. Néha megesnek
dolgok.
A gondolat, hogy Remy gyilkosokkal küzd, egészen új szintre
emeli félelmeimet. A félelmek, amiket elnyomtam, míg az
emberem a közönség biztatását és megbecsülését itta magába.
Félelmek, amik öklömnyivé szorították a gyomromat.
Remington összeüti az öklét az ellenfelével és a tömeg
elcsendesedik. A belsőm is lenyugszik. Vadul, majdhogy nem
idegesen méregetem az új fiút, mintha bármit is megtudnék
egyedül abból, hogyan néz. A fiatal férfi fehér bőre sima,
mintha olajjal kenték volna le. Nem szabályellenes, síkos testtel
harcolni?
Hosszú haját lófarokba fogva viseli, és erőteljes izmai
olyanok, mint bármely más harcosé, amit láttam. Senki sem
olyan kemény és csodálatos, mint Remy. Fogadok, hogy nincs
más, aki annyira vigyáz a testére és ugyanazzal az
erőbedobással küzd, mint ő. Amikor a harang felkondul, nem
veszek levegőt. A harcosok közelednek egymás felé. Remington
várja, hogy az ellenfél mozduljon, a védelme tökéletes, minden
apró izma nyugodt, bevetésre készen áll. Végül Godzilla ad le
egy lengő ütést kezdésként. Remy lebukik, és az oldalát éri az
ütés, aztán – hihetetlen – leveri azt a hatalmas szörnyet, egy
hatalmas robajjal.
Eláll a lélegzetem, amikor a bemondó elkezd számolni.
Remy arcán egyedi mosoly, miközben a rezzenéstelen alakot
nézi a ring padlóján, mintha csak arra biztatná, hogy
mozduljon. De nem mozdul. Egy kiáltás szalad végig a
tömegen. Pete felugrik, és a levegőbe öklöz.
Ez az! Igen! Ki a férfi? Na, ki a férfi?
–
Egy ütés, hölgyeim és uraim! – száll a bejelentés a
hangszórókból. – Egy kibaszott ütés! Visszatért! Férfiak, nők,
lányok és kibaszott fiúk, ezen az estén, a tiétek az egyetlen és
utánozhatatlan SZÖKŐÁR!
A bíró felemeli Remy kezét, mutatva győzelmét. És habár az
egész aréna az ő nevét üvölti, fantasztikus, kék szemei, azonnal
találkoznak az enyémmel, amitől a testem lángolni kezd.
Istenem. Remy egy kibaszott szex isten. És bazira beindít.
– Szökőár, kérlek, oh légyszi, légyszi had érintselek meg!
Egy visítozó nő rohan a ring széléhez és felé nyújtja a kezét a
kötelek között. Remington megszánja őt és megfogja a kezét.
Végighúzza az ajkait a csuklóján, amitől a nő hisztérikusan
üvölt. Nevetek, de egy pillanatra féltékeny leszek.
Remy felnéz rám, és azonnal elengedi őt, aztán, halálos,
vadmacskákra emlékeztető mozdulattal lemászik a ringből.
Teljes a csend az arénában, olyannyira, hogy csak a saját
szívverésemet hallom. Remington… Remington… Remington.
Remy hozzám sétál, a mosolya mindent elárul.
–
Féltékeny vagy –mondja azon a mély, lábujjgörbítő
hangján.
– Egy kicsit – felelem, saját magamon is nevetve.
Ő nem nevet, hanem mosolyog, és a mosolya a szemében is
csillog, amint a torkom oldalán felcsúsztatja az ujját, aztán
érzem, hogy az ujjhegye az alsó ajkamon simít végig. A
pillangók újra felébrednek a pocimban. A szemei félig
lecsukódnak, miközben az ajkamat szemléli. Lassan simogat az
ajkam egyik sarkától a másikig, aztán, úgy tűnik, azt gondolja,
ez a száj az övé, lecsap és elveszi. Az ajkai felégetnek. A
gyomrom összeszorul, amikor szétfeszíti az ajkaimat, és a
nyelve benyomul forrón, nedvesen, erőteljesen, hogy röviden
megízleljen engem. Visszafojtok egy nyögést.
–
Ne legyél – mondja nekem érdes hangon, kipirosodott
ajkamat nézi, csodálja saját munkáját. Egy pillanatra a
homlokomra szorítja az ajkát, majd visszatér a ringbe, azzal a
szokásos kecsességgel és nyugalommal, ahogy szokott.
Lélegzet visszafojtott hang hallatszik mögülem:
–
Szentséges ég! Legalább tízszer akarom még csinálni
vasárnapig!
– Bassza meg, pontosan itt volt előttem!
Megnyalom az ajkaimat és még mindig érzem a szexi
rohadék ízét, az egyetlenét, akitől a bimbóim megkeményednek
és a puncim nedves lesz, annyira akarom őt.
Amint a következő ellenfelét szólítják, Remington lehajol a
lábujjához, hogy kinyújtóztassa az izmait. Felvillanó mosolya,
gödröcskéi elárulják, mennyire élvezi, hogy itt hagyott engem
szerelmesen, vágyakozva. Az elvetemült.
Parker Drake, a „Terror”, közeledik a ring felé, egy harcos,
akire még tavalyról emlékszem. És a harang felkondul. Ting.
A tömeg elhallgat, ahogy a küzdelem elkezdődik, mindkét
harcos üt és hajol. Remy ütései erősek, és tisztán hallom, ahogy
az ökle célba talál, mélyen, erősen és gyorsan, mint a villámlás.
Bam, bam bam bam!
Fészkelődök a helyemen, figyelem őt, aggódás és félelem
közt őrlődöm, amikor Parker a földre kerül. Felugrok.
–
Szökőár! – kórusban kiáltok a közönséggel, tudva, hogy ez
az első a sok-sok alkalomból, amikor itt leszek vele, azt
figyelve, hogyan szerzi vissza azokat a dolgokat, amiket feladott
értem.
Kettő
Fordította: Cassia Átnézte: Jane
BOLDOGSÁG = Ő
Életem során, csak egy férfival töltöttem együtt a teljes
éjszakát. Vele. Szeretem, ahogy az izmai körbe vesznek,
miközben alszunk. Szeretem az ágyneműn érezni az illatát, a
miénket, hogy a válla vált a kedvenc párnámmá, még ha olyan
kemény is, mint a pokol. Nem tudom megérteni, hogy ez miért
van így, de ő úgy tűnik, igen. Karjaival átöleli a derekam és
magához ránt, érzem az illatát, a melegét és imádom. Minden
egyes apró részletét. Különösképpen, mikor a nyakamba temeti
az arcát, és úgy érzem, hogy visszavonhatatlanul az övé vagyok.
A probléma az, hogy úgy néz ki az ágy ő felőli oldala, mint ha
kirobbant volna onnan. Fura érzésem van a mai nappal
kapcsolatban és eközben azt sem tudom megmondani, hogy ő
miért nincs a szobában.
A levegő megváltozik, mikor nincs a közelben. Amikor itt
van, egy lassú erőteljes vibrálás vesz körül, mely felizgat, és
biztonságérzetet nyújt.
Totál, függő lettem tőle.
Hat hónappal ezelőtt, egy egyéjszakás kalandra vágytam,
csak egy kis szórakozásra miután egy egész évet szenteltem a
karrieremnek.
Ehelyett…
én
megkaptam
őt.
A
kiszámíthatatlan, dühítő, szexi őt… a férfit, ki minden nő
nedves álma. Nem akartam, de végül totál belé estem. És most
szeretni őt, a legizgalmasabb hullámvasút, melyen valaha
ültem.
Felülök az ágyban, és megdörzsölöm a szemem, mielőtt
kiégetné a reggeli nap, bárcsak az én ereimben is Red Bull és
Monster folyna, mint az övében. Alig aludtunk valamit a
kedvenc elfoglaltságunk miatt, de ő már itt sincs. Észreveszem
a kész csomagjait az ajtó mellett, miközben még az én cuccaim
szanaszét hevernek. Ő természetesen már bepakolt, hogy
elinduljunk a turné következő állomására. Hunyorgok egy
kicsit, majd kicsúszom az ágyból, hogy vadásszak magamnak
valami ruhát, amit fel tudok venni. Ekkor észreveszem a levelet
az iPhone-ja mellett az éjjeliszekrényen, amit már nagyon
ritkán használ a fő funkciója szerint, kivéve, ha zenét kell
hallgatnia. Elkapom a szememet róla, mert csak újra előhozza
azokat a szörnyű emlékeket. El kell fojtanom a késztetést, hogy
apró darabokra tépjem, majd végig nézzem, ahogy lefolyik a
kicseszett WC-n. De Remington nagyon dühös lenne. Ő
kincsként őrzi ezt a hülye levelet, amit akkor hagytam neki,
mikor eljöttem. Mert azt mondtam neki, amit még senki
ezelőtt.
Szeretlek Remy.
A lábam remegni kezd és elmondom magamnak, amit már
oly sokszor, nem vagyok tökéletes. De tanulni fogok. Sosem
álmodtam szerelemről, egy társról… csak sportról és a legújabb
futócipőről. Főleg nem, tüskés, fekete hajról és kék szemekről.
Tanulok és tanulok, hogy olyanná váljak, akit egy ilyen férfi
megérdemel. És azzal akarom tölteni az életem, hogy
megmutassam neki, én megérdemlem őt. Biztosítani akarom,
hogy vissza fogja szerezni azt, amit miattam elveszített. Ha
valaki a világon megérdemli, hogy bajnok legyen az Ő.
– Ő egy pina, nyugodj már le, basszus – hallom a mogorva,
férfias hangját az ajtón kívülről.
Nevetnem kell, ahogy az egész testem reagál, mikor
meghallja Remyt, ahogy azt mondja „pina”, – a méhem
összeszorul, és máris egy kicsit melegem lett. A francba.
Vigyorgok, miközben az ő cuccai között kutatok valami ruha
után, mert tudom, hogy imádja, ha az ő ruháit hordom. Azt
hiszem, úgy érzi, hogy a tulajdona vagyok, és őrület, hogy
mennyire szeretem, mikor előveszi domináns énjét. Mikor a
szeme kék, csak birtokolni akar, mikor fekete, uralni.
Élvezem mikor ilyen morgós, ő meg élvezi, mikor a cuccait
hordom.
Szóval, miért is ne lehetne egy kis élvezetben része mind
kettőnknek, ma reggel? Magamra kapom az ökölvívó köntösét,
a hátán a hatalmas Szökőár felirattal, a fürdő szobába rohanok,
megmosom az arcom és a fogam, a hajam pedig lófarokba
kötöm.
Hallom a nevetését a nappali felől, mire Peter mormogása a
válasz. A zsigereim életre kelnek, hihetetlen ez a pasi, és amit a
hangja velem tesz… ohh… Istenem.
El sem tudom magyarázni, mi ez a
reszketés-borzongás-bizsergés kombináció bennem, de ez már nevetséges. Totálisan
nevetséges.
–
Ő leellenőrzött téged, haver – mondja Peter, ami
megrémít. – A megfigyelői körbe járták az egész szállodát, hogy
kiderítsék, hol fogunk megszállni legközelebb.
–
Csak nyugi és figyelj tovább Pete – mondja Remington,
meglátom őt, én csak bámulok magam elé egy percig és
hallgatom az el-elakadó lélegzetem.
Az én kék-szemű oroszlánom.
Fekete haja ördögien feláll. Koromsötét kelta-tetkó fut végig
izmos karján, ami megfeszül, ahogy kortyol egyet az
elektrolitos italból. Látom fenséges, izzadt mellkasát. Azt a
lovaglásra termett keskeny csípőjét, melyen az alacsonyan lógó
nadrág miatt, jól látszik a csillag tetkója. Forrónak és erősnek
néz ki, és csak úgy árad belőle az energia. Mint egy mágnes úgy
vonz magához, és én megyek... ohhh, de mennyire, hogy
megyek.
–
Brooke, jó reggelt – Diane Werner, a szakácsa és
dietetikusa köszön nekem a konyhából.
Szinte lustán, Remington megfordul, és lassan, nagyon
lassan elindul felém. Csodálatos, kék szeme végig fut, az ő piros
köntösébe bújtatott testemen.
– Nos, hello Ms. Szökőár – fut át rajtam szórakozottan, Peter
szeme.
Elmosolyodom. Mert én, nem csak a Szökőáras ruháit
akarom viselni. Bárcsak megkérdezné végre tőlem, hogy viselni
akarom-e a nevét. Egyszer azt mondtam a legjobb
barátnőmnek, hogy soha nem megyek férjhez, mert nekem
mindig a karrierem lesz az első. Horkantás… ja persze.
– Hello Pete, Szia Diane – köszöntem álmoskás hangon, de a
szememet még mindig az én Remingtonomon tartottam. Pont
úgy bámulom őt most is, mint minden reggel, az elmúlt
hónapok során. Mondogatnom kell magamnak, hogy ő nem
álom, nem fantázia, ő igazi. Az én IGAZIM.
Megmentette a húgomat egy olyan férfi karmai közül, akinek
én még csak a nevét sem tudom. Remington habozás nélkül
dobta oda az előző szezon bajnoki győzelmét, cserébe a
szabadságért. Nekem még csak el sem mondta mire készül.
Elvesztette a címét, rengeteg pénzt és csaknem az életét is,
hogy mentse a húgom, Norát.
De én nem tudtam, hogy értem teszi.
Annyit tudtam, hogy ez volt az utolsó küzdelem a szezonban.
És ő vesztett. Megverték. Bántalmazták. Eleset. Leköpték.
Felkelt. Skorpió újra leköpte, megalázta.
Meg akartam halni.
Az én harcosom, ki mindig kitartóan, szenvedélyesen,
elszántan küzdött, egyszer csak nem volt hajlandó tovább
harcolni.
Istenem, annyira, de annyira rossz volt.
Ő nem bántott engem, csak a húgomat mentette.
Életem legnagyobb hibáját követtem el, mikor ott hagytam
őt azután, ha nem állít be a szülővárosomba, hogy végleg
biztonságba helyezze a húgomat, a fájdalom elpusztított volna,
ahogy megérdemlem. Hiszen nem tudok élni a szerelme, a
mosolya és főként Remington nélkül.
– Hello – suttogom
–
Szóval az én kis csillagszóróm él – mondja ördögien
csillogó szemekkel.
Nevetésben tör ki, Pete köhög – Srácok, még mindig itt
vagyok és Diane is.
Mosolyom elhalványul bár Remingtoné még mindig sokat
ígér, hirtelen zavarba jövök. Szégyellősnek érzem magam,
szűziesnek. Úgy néz rám, mint aki pontosan tudja, mit tett
velem tegnap este és ma reggel. És tessék, már megint azt
csinálja, beveti ellenem azokat az elképesztően szexi
gödröcskéit, ahogy lassan felém közelít.
Járásra kényszerítem a lábaim, hogy félúton találkozunk.
Hirtelen megtorpanok, mikor kinyúl egy izmos kar és köntöse
szélénél fogva magához ránt – Gyere ide – dübörög végig
rajtam a hangja.
Lehajtja a fejét és apró csókot ad a fülem mögötti
hiperérzékeny területre. Miközben szorosan ölel és a keze föl-le
jár a hátamon, a feliratot követve. Mintha valaha is
emlékeztetni kéne, hogy ott van. Szinte kifulladok, amire
felemeli a fejét és szája már le is csapott az enyémre. Kinek kell
itt levegő. A francba, megöl ezzel.
– Remington hallasz engem? – kérdezi Pete.
Remington halkan dörmögi a nevemet, azon a mély baszós
hangján. –Jó reggelt Brooke Dumas – a hasam összeugrik
válaszul, mire folytatja a fülem csókolgatását. Pete hangja
riaszt meg, mikor újra megismétli a kérdését. Megpróbálok
arrébb lépni, de Remington nem engedi.
Lábával magához rántja a közeli széket és mikor lezuhan rá,
engem is magával ránt az ölébe. Peter hangja hallatszik, már
sokkal határozottabban. – Megdupláztam a felderítőket, hogy
követni tudják az övéi minden mozdulatát.
Az ujjai a hátamon futnak le-föl. Csak rám figyel, engem néz.
Pete a fejét rázza.
– Rem… haver… az a rohadt fattyú kicsalta tőled a győzelmet
tavaly és pontosan tudja, hogy most veszíteni fog ebben a
szezonban. Kémkedik utánunk és mindent meg fog tenni, hogy
szabotálja az évedet. A fejedbe fog nyúlni és a szart is kihozza
onnan.
Remingtont provokálni nem a legjobb ötlet. Hisz
történetesen nem az nyugodt, temperamentumos típus.
Keményfejű, kitartó, makacs különösképpen mikor a mániás
fázisában van. Hidd el nem szeretnéd megpiszkálni őt, mikor a
sötét oldalon van. Hacsak nem vagy hajlandó foglalkozni utána
a problémával. Ami egy 90 kilós, vakmerő, megfékezhetetlen
probléma.
Szeretem a több mint 90 kilós vakmerőségét, de a
vakmerősége mindig aggaszt. Még ha úgy tűnik, hogy őt a
legkisebb mértékben sem zavarja Pete figyelmeztetése.
Válasz helyett felém fordul, miközben a hajammal játszik a
tarkómon. – Szeretnél reggelizni? – kérdezi.
Az ajkamat harapdálom, és soványka hangom kérdezem
tőle, hogy Petet megkíméljem – Úgy érted, az után, hogy
magamra hagytál az ágyban? – megcsípi az orrom és nekem
dől – Üzleti hívásom volt.
–
Igazából, furcsán másnaposnak érzem magam. Nem
vagyok éhes egyáltalán.
– Másnapos, mitől? A számtól? – kérdezi villogó szemekkel.
Lenézek a szájára, és annyira szexi, tökéletes, és amire
használja,
az
még
tökéletesebb.
Szexi
szemétláda.
Természetesen ő ad nekem másnaposságot, olyat, amilyennel ő
előtte még sosem találkoztam.
–
Tudod – vág közbe Pete – kevésbé foglalkoztatna az ügy,
ha nem tudná, hogy ő a Kriptonitod – bólint felém.
– Nem fog a Kriptonitom közelébe jutni. Előbb töröm össze a
kibaszott csontjait – a csend meggyőzéssel teli, és ahogy érzem
az indulatait végig cikázni a karomon, hirtelen hánynom kell.
A múlt szezon, döntő meccse vált a legrosszabb
rémálmommá.
–
Pedig én el tudom képzelni, hogy ő már tudja a módját,
hogyan érje el a Kriptonitodat – mondja Pete – megtalálja a
módját, hogy megnyomja a piros gombod, amely zavarttá és
vakmerővé tesz.
Remington hozzám fordul, kisöpri a hajam a szememből,
miközben az arcomat tanulmányozza. Jól tudja, hogy ő az
utolsó ember, akinek hallani akarom a nevét, még inkább azt,
hogy róla beszéljenek.
Fekete Skorpió az én személyes Voldemortom, akit az a
seggfej húgom szabadított rám. Ami a legrosszabb az egészben,
hogy ez fáj Remingtonnak. Ez végzetes. Ami fáj nekem, az fáj
neki, és fordítva. Ohhh... Istenem, arról fantáziálok, hogy
hogyan ölném meg azt a szemétládát.
–
Neked fog ugrani, hogy megkínozzon – folytatja Peter
baljós hangon. Remi engem figyel csendben, de mikor
figyelmét újra Pete felé fordítja, hangja már sokkal komorabb.
– Pete, ő kezdhet játszadozni, de úgyis elveszíti azt – mondja
neki.
– Én leszek az, aki helyrerakja a dolgokat, ha veszítesz – Pete
végig simít kezével nyakkendőjén – ennek a szezonnak csúnya
vége lehet. Mi azt szeretnénk, hogy erős és felkészült legyél
haver. Oké, most szedjük össze magunkat, fél óra múlva irány a
repülőtér. De figyelmeztetlek, Phoenix talán nem is olyan
nyugodt, mint reméltük.
– Együtt megoldjuk. Majd megduplázzuk a biztonságiakat –
mondja komoly hangon Remington.
– Rendben, hadd telefonáljak egyet… – elnézem Petet, ahogy
a konyha felé tart. Remington hangja elmélyül, ahogy az
osztatlan figyelmét nekem szenteli.
–
Elaludtál – mormogja az arcomba, miközben lemosolyog
rám – felpróbáltalak az este?
A hangjából csak úgy árad a szexuális töltet. Érzem a lábam
között a kezdődő bizsergést. – Úgy hallottam isteni szex volt –
ugratom.
Lágyan felnevet, és hüvelykujjával végig simít az ajkamon –
Ez így igaz. Készen állsz?
Megnyalom a hüvelykujját és mosolyogva bólintok.
– Hiányoztál reggel az ágyból – suttogom.– Istenem, te is. Szükségem van rá, hogy az első dolog, amit
reggel meglátok, a te csinos szemed legyen.
Magához szorít és arcát a hajamba temeti, minden
feszültsége egyetlen szóban benne van – Skorpió. Az orromat a
mellkasába fúrom, és hosszan magamba szívom őt, ahogy ő
szív magába engem. A szoba megszűnik körülöttünk. A világ
megszűnik körülöttünk. Ebben a pillanatban semmi sem
számít. Csak az, hogy a karjai szorosan átölelnek és az én
karom is szorosan öleli őt. Azt hiszem, egy része még mindig
nem tudja elhinni, hogy újra a karjaiban tart, mert olyan
erősen szorít, hogy alig kapok levegőt. De nem is akarok
levegőt. Én hülye, képes lettem volna, két hónapja mindezt
feladni. Hülye. Hülye.
–
Szeretlek – suttogom. Mikor nem válaszol, kinyitom a
szemem és megreszketek, ahogy látom milyen tekintettel néz le
rám. Ujjával újra végig simít az ajkamon, majd óvatosan
magához von, mintha értékes kincs lennék. Leereszti a fejét és
ajkát a fülemhez érinti. – Most már az enyém vagy – suttogja.
Három
Fordította: Jane
REPÜLÉS ARIZONÁBA
A magánrepülő, Remy legnagyobb játékszere. A csapat
mindig a repülő elején található székeket foglalja el, míg
Remington és én, a hátul lévő padot, ami a legközelebb van az
óriási faburkolatú bárhoz és a lapos képernyős Tv-hez, ennek
ellenére ritkán használjuk őket.
Izgalommal teli a levegő, ahogy felszállunk. A szezon
hivatalosan is megkezdődött, – és Remington tegnap esti
bunyója után, a csapat fel van dobódva. Pete és Riley, még
össze is ütötték az öklüket a pilótákkal, miután kiszálltunk az
Escalade-ból.
–
A dolgok sokkal jobbak most, hogy itt vagy, – mondja
nekem Diane, miközben elhelyezkedik a plüss,
jobb-mint-első-osztályú székében. – Annyira izgatott vagyok, hogy újra együtt
látlak titeket.
–
Meg kell, hogy mondjam, – Lupe edző szól közbe, és
őszintén, mivel ez az ember folyton morcos, majdnem furcsa
látni azt a nagy mosolyt a kopasz fején, - te bárminél jobban
motiválod az emberem. Nemcsak, hogy örülök, hogy
visszajöttél, de titokban imádkoztam is, hogy megtörténjen,
pedig én egy istenverte ateista vagyok.
Nevetek és a fejem rázom, ahogy haladok előre a folyóson, és
mielőtt hátra érek, Pete magához hív.
– Brooke, láttad már az új Boss öltönyöket? – kérdezi.
Szemöldök ráncolva hátra fordulok, hogy Pete-re nézzek, és
látom, hogy Riley is felszállt már a gépre. Pete rám vigyorog és
végigsimít a fekete nyakkendőjén, ahogy megvizsgálom a
megjelenését, és Riley is vigyorog és széttárja a karját, hogy
jobban szemügyre tudjam venni. Fogalmam sem volt róla, hogy
új öltönyük van.
Konkrétan, ezek a srácok mást sem viselnek, és ma, mint
minden nap, mindketten készen állnak rá, hogy a
jelentkezzenek a Sötét zsaruk 12 részére, – vagy bármelyikre,
amelyik soron következik.
Pete, a göndör hajával és barna szemeivel, valamilyen
hírszerző stréber lenne. Riley, a szőke hajával és szörfös pasi
kinézetével lenne az, aki véletlenül démonokat öl, miközben
lassan kinyitja az autó ajtaját, vagy valami hasonló.
– Mit szólsz? - nógat.
Megbizonyosodom, hogy azzal a „wow” arckifejezéssel nézek
rá, amikor válaszolok.
–
Fiúk, szexik vagytok! – Nyüszítek, amikor Remington a
fenekembe csíp és a derekamnál fogva végig húz a folyóson,
hátra a helyünkre.
Leültet és mellém huppan, összehúzott szemöldöke alatt alig
látszottak a szemei.
–
Mondd még egyszer ezt, egy másik pasinak.
– Miért?– Pete és Riley annyiraaaaaaaaa… – A kezei előre lendülnek
és a hónaljamat kezdi el csiklandozni.
– Megpróbálod még egyszer? - ösztökél.
–
Oh, Istenem, a te sötét zsaruid rohadtul… – Erősebben
csiklandoz.
–
Azt hagyod, hogy kimondjam azt a szót, hogy szexi! –
nyöszörgök, ahogy abba hagyja.
Kék szemei ragyognak, Remy ajkai a legprovokálóbb
mosolyra húzódnak, amit valaha láttam, és társítva az állán
lévő gödröcskéivel, a lábujjaim határozottan begörbülnek.
–
Meg szeretnéd próbálni még egyszer, Brooke Dumas? –
rekedten noszogat.
–
Igen, megpróbálom! Mert úgy gondolom, hogy Pete és
Riley hihetetlenül… – Annyira csiklandoz, hogy hadonászok és
rúgkapálok a levegőben, aztán levegő után kapkodok, és
valahogy félig a székemen ülve, félig elterülve kötök ki, a
melleim a kemény mellizmaihoz nyomódnak minden éles
levegővételnél. A mosolyunk elhalványul, ahogy a szexuális
feszültség ránk telepszik, ahogy mélyen egymás szemébe
nézünk.
Hirtelen előre nyúl és a hüvelykujjával a fülem mögé dug egy
elszabadult tincset, hangja megkeményedik, egyik gödröcske
eltűnik a másik után.
–
Akkor mondd ki, amikor a nevem mondod, - mondja, és
megborzongok, ahogy az ujját végig húzza az államon.
–
Nem elég nagy az egód? - suttogom, miközben az arcát
bámulom. A szögletes áll, a tüskés haj, a sima sötét szemöldök
az átható kék szemek fölött, amelyekben csíntalanságot és
éppen annyi féltékenységet látok, ami elég arra, hogy a
hüvelyem összeszoruljon.
– Azt lehet mondani, hogy meglehetősen összement, amikor
a barátnőm fixírozta azt a két szarházit – hátradől, hogy fel
tudjak ülni, és amikor megteszem, ő kényelmesen elterül, úgy
ahogy a szexi pasik szoktak ülni, a lábai széttárva és a hosszú
karjai kinyújtva a szék hátuljánál, ahogy homlok ráncolva
engem néz.
– Mit kellett volna mondanom? – mosolygok gúnyolódva. –
Hogy nem néznek ki jól az új öltönyeikben? Olyanok, mint a
testvéreim.
– Nem, ők olyanok, mint az én testvéreim.
– Látod? És én a tied vagyok, szóval ugyanaz – vállat vonok
és lehúzom a szoknyám a térdemre. – Most tudod, hogy én mit
érzek, amikor ezer nő kiáltja a neved, – teszem hozzá
önelégülten, amint becsatolom magam.
Az állam alá nyúl és maga felé fordít, hogy rá nézzek.
– Kit érdekel, hogy mit kiabálnak, amikor megőrülök érted?
Puffanás. Ez a szívem volt.
– Ugyanez van velem is. Nem kell morognod, amikor a pasik
rám néznek.
Szemei sötétre változnak, és maga mellé ejti a kezét és
szoros vonallá préseli a száját.
–
Légy hálás, hogy van bennem valamennyi önkontroll és
nem szegezem fel őket a legközelebb lévő oszlopra. Kibaszottul
tisztában vagyok azzal, hogy miket művelnek veled
gondolatban.
– Csak azért, mert te azt teszed, nem biztos, hogy más is azt
csinálja.
– Persze, hogy azt csinálják. Lehetetlen lenne nem azt tenni.
Mosolygok, mert tudom, hogy gondolatban számos
alkalommal megdug, amikor nem teheti meg a valóságban. És
természetesen, én is ezt teszem. Fogadni mernék, még egy
apáca is ezt tenné, ha meglátná őt.
Csintalannak érzem magam, a pólója alá csúsztatom a
kezem és érzem a dudorokat nyolc-kockás hasizmán, élvezem a
bőre tapintását az ujjbegyeim alatt. Imádom az emberi test
minden porcikáját. Nem csak azért, mert sportterapeuta
vagyok, hanem azért is, mert én is sportoló voltam, és teljesen
ámulatba ejt, hogy mire képes a testünk, hogy mennyit bír,
amikor a határokat feszegetjük, hogy egyből reagál, amikor a
párosodási és túlélési mechanizmus életre kell... De, hevesen
tudom szeretni az emberi testet, és Remy teste az én
templomom. El sem tudom mondani, mit tesz az én testemmel.
–
Minden lány levetkőztet, amikor verekedsz – mondom
neki, és a mosolyom elhalványul, ahogy felüti a fejét a
féltékenység. – Bizonytalanná tesz, hogy miért pont engem
választottál ki a tömegből.
–
Azért, mert tudtam, hogy te, nekem vagy teremtve.
Kizárólag, csak nekem.
A testem azonnal megfeszül a szavai hallatán, annyira szexi,
amikor ez a magabiztos mosoly terül szét az arcán.
–
Igen, csak neked – helyeselek, miközben azokba a csodás
kék szemekbe nézek. – És most nem tudom, hogy mit akarok
jobban megcsókolni, téged vagy a gödröcskéidet?
A gödröcskék eltűnnek, és a szemében izzó fény is, ahogy
előre nyúl, hogy megdörzsölje az alsó ajkam.
– Engem. Előbb mindig engem. Aztán a többi részem.
Az alsó ajkamon melegséget és kellemes simogatást érzek,
miközben a légi kísérők befejezik a bepakolást és becsukják a
repülő ajtaját, és én halványan tudatában vagyok annak, hogy a
csapat a helyükön ülve beszélget, a saját sürgető suttogásom
hallom.
– Hadd kapcsoljam ki a mobilom... De határozottan tartozol
nekem, egy jó reggelt csókkal. Még akkor is, ha már dél van. –
Bólintok, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak.
Kuncog, és érzem, ahogy megborzongok tőle.
–
Sokkal többel tartozom neked, de az ajkaiddal fogom
kezdeni.
Istenem. Remington? Megőrjít. Majdnem unatkozva
mondja. – Ja, most meg foglak csókolni. Felpörgök tőle. A
vérem pezseg, ahogy rá gondolok, és gyorsan kiveszem a
telefonom a táskámból, hogy kikapcsoljam, amikor észreveszek
egy üzenetet Melanie-tól.
Melanie: Legjobb barátnőm! Ezer éve nem beszéltünk, és
tényleg hiányollak. Mikor jössz haza?
Mel! Kiegyenesedek, hogy használni tudja mindkét kezem,
hogy visszaírjak neki:
Te is hiányzol nekem! Nagyon, Mel! De annyira boldog
vagyok! Annyira kibaszott boldog vagyok, hogy az már nem
vicces! Vagy mégis az! Látod? Mintha részeg lennék! Ha ha ha.
Melanie: Nekem is kell egy Remy.
Brooke: Most, hogy elkezdődött a szezon, kitervelek valamit,
hogy mikor tudsz meglátogatni! Én fizetem! Nora is jöhet.
Melanie: De megtartod az albérleted Seattle-ben?
Egy pillanatra összeráncolom a szemöldököm, mert amikor
otthagytam az életem és úgy döntöttem, hogy a végsőkig
követem a szexistenem, mialatt ő felkészült erre a szezonra, az
albérletem eszembe sem jutott.
Visszaírok Melanie-nak:
Tényleg elköteleztem magam vele, Mel, szóval valószínűleg
nem fogom meghosszabbítani a szerződésem, amikor az lejár.
Az otthonom most már itt van. Felszállunk, de később írni
fogok. Szeretlek, Mel!!!!
Melanie: DETTÓ !
Kikapcsolom a telefonom és a táskámba teszem. Amikor
felemelem a fejem, a hüvelyem összerándul, amikor meglátom
Remy kezében az ezüst iPodot. Ez az ember tényleg tudja, hogy
hogyan csábítson el a zenével. Nézem, ahogy a válogatások
között keresgél, és a lassú, érzéki módszertől, nedvesség árad
szét a combjaim között.
Ördögi mosollyal néz fel rám, majd előre nyúl és felteszi rám
a fejhallgatót, és én nagyon izgatott vagyok, amikor a Lejátszás
gombra kattint. A dal elkezdődik, és az átható, kíváncsi kék
szemek engem bámulnak, a reakciómat lesi.
Elolvadok a székemben.
Érzem, ahogy a szívem kalapál. Mert a daltól, amit
választott, eláll a lélegzetem.
A homlokát az enyémhez préseli, miközben nézi, ahogy a
zenére figyelek, és engem annyira megérint ez a dal, hogy
remeg a kezem, amikor az ő fejhallgatóját lecserélem az én
fülhallgatómra, és egyiket az ő fülébe dugom, hogy mindketten
hallgatni tudjuk a zenét.
A homlokunk újra összeér, figyelem az arckifejezését, ahogy
ő is az enyémet... és mindketten hallgatjuk ezt a csodás dalt.
Nem akármilyen dalt. Az Ő dalát.
Iris... a Goo Goo Dolls-tól.
A tekintete elsötétül ugyanazoktól az érzelmektől, melyek
bennem is tombolnak, és aztán az arcom egyik felére fekteti a
tenyerét. A testem megfeszül, ahogy közelebb húzódik. Érzem a
leheletét az arcomon, ahogy megszünteti a szánk között lévő
távolságot. Mire az ajka az enyémet súrolja, én már
szétnyitottam őket és becsuktam a szemem. Lassan, lustán
súrolja az ajkaimat, egyszer, kétszer. Egy hang szökik ki a
torkomon, mint egy erősebb csókért követelőző nyögés, de
ahelyett hogy meghallanám, ezt hallom:
Amikor minden arra van utalva, hogy széttörjön
Csak azt akarom, hogy tudd, hogy én ki vagyok.
Istenem, nem tudom ezt a dalt anélkül hallgatni, hogy ne
úgy érezzem, hogy felemészt legbelül. Olyan közel kell
kerülnöm hozzá, amilyen közel csak tudok. Tetőtől talpig
vágyom rá, minden egyes porcikám vágyik rá. Felemelem a
fejem és gyöngéden az ajkához nyomom az ajkaimat,
türelmetlenül túrok a hajába. Remy, oh, Istenem, csókolj
erősebben.
Megvárakoztat, ahogy a kezével jobb szögbe mozdítja a
fejem, és akkor, akkor az ajkai végre az enyémekre zárulnak, a
nyelve a számba furakodik, míg jobban ki nem nyitom és
zihálok, felvillanyozva, amikor a nyelvünk összesimul. Nem
hallom a morgását, de érzem a vibrálást a mellkasában, és
megborzongok, ahogy a nyelvem az övéhez ér és ellazítom a
számat az ő utasítására. Mert senkiben nem bízok jobban,
senki sincs, aki előtt minden falat lebontanék magam körül,
csak ez a férfi. Egyik kezével végigsimít az oldalamon,
gyengéden szívja az alsó ajkamat, érzem a duzzadó forróságot a
lábaim között. Az akadozó lélegzetem. A mellbimbóim
megkeményedése. Az égető érzés a bőrömön.
Nem tudtam mennyire szükségem van erre a csókra
mostanáig, mikor a testem remeg az ajkaitól, és megmozdítom
az ajkaimat, nyelvemmel visszacsalogatom az övét.
Azt sem tudom, hogy Pete, vagy Riley vagy bárki más
figyel-e bfigyel-ennünkfigyel-et, az Iris szól a fülünkbfigyel-en, az ajkaink nfigyel-edvfigyel-esfigyel-ek és
éhesek. Könnyedén benyúl a felsőm alá, miközben szív, szop,
kutat, ízlel. Lehetetlennek tűnik, de a testem minden centijét
élvezet tölti el, csupán attól, amit a szája az enyémmel tesz.
Nyöszörgök és megharapom, és elveszít egy keveset az
uralmából.
Kicsatolja a biztonsági övem és hátradönt, míg teljesen
elterülök a hátsó ülésen.
A zene elhallgat és egy új dal kezdődik, de frusztrált hangot
ad ki, amikor a zsinegek összegabalyodnak, kirángatja a
fülünkből a fülhallgatót és oldalra dobja. Aztán végignéz
rajtam. Hirtelen, már semmire sem figyelek, csak a
szívverésemre, ahogy újra lehajtja a fejét.
–
Kibaszottul kívánlak! – mondja, aztán megérzem, ahogy
ajka újra az enyémhez ér. Forróság áramlik szét bennem, ahogy
birtokba veszi a számat. Összesimuló nyelvek. Dédelgető
kezek. Összekeveredő lélegzetek.
A
combjaim
között
annyira
megduzzadok,
hogy
fáradhatatlanul fészkelődök alatta és a szám gyorsabban és
türelmetlenebbül mozog az övé alatt. Érzem a kidolgozott
hasizmait a pólója alatt, és a testem újra izzani kezd, ahogy a
hosszú, erős kezét újra a felsőm alá csúsztatja.
Megőrjít. Akartam ezt a csókot, de most már többet akarok.
Minden pórusom, sejtem izzik. A szánk annyira egymáshoz
illik, érzem, hogy élek, hogy szeretnek. Szeretem, akarom őt,
szükségem van rá. Iszonyatosan. Azt hiszem, soha nem fogja
igazán tudni... mennyire szégyellem magam, amiért
elmentem... mennyire fáj, hogy megbántott... mennyire elszánt
vagyok, hogy vele maradjak... mennyire szeretem őt …
A hüvelykujjai rátalálnak a mellbimbóimra, és annyira
érzékenyek, hogy a legenyhébb cirógatás is élvezet hullámokkal
árasztja el a testemet.
–
Remy, le kell állnunk, – zihálom, ameddig még működik
egy pár agysejtem. De még ha ezt is mondom, az izmait
markolászom, és a pokolian felizgult részemet még az sem
érdekli, ha itt és most fog megtörténni a dolog.
De úgy gondolom, hogy dührohamot kapna, ha a többiek
végighallgatnák, ahogy elélvezek.
Egy kicsit elhátrál és hosszan belélegzik. Aztán rám néz, a
szemei izzanak, és egy kicsit durvábban újra megcsókol.
Lágyan morog és leáll, fejét az enyémnek dönti, élesen veszi a
levegőt.
–
Tegyél be egy dalt nekem – dörmögi, miközben ülő
helyzetbe húz.
Érzem, hogy a szám duzzadt, előkapom az iPodom és
elkezdek a dallistámon keresgélni, miközben próbálom
figyelmen kívül hagyni a lábam közötti lüktetést.
– Csak előbb add vissza az eszem.
Nevet és megcsípi az orrom.
– Játssz le nekem egy pimasz, szerelem ellenes dalt.
–
Annyira sok van, hogy azt sem tudom, hol kezdjem –
elkezdek keresgélni, amikor az ujját az enyémre teszi és elkezd
irányítani.
– Van számodra egy. Olyan, amit szeretsz.
A hangjától kellemes borzongás fut át rajtam. Rákattint a
lejátszásra egy olyan pimasz dalnál, amit szeretek, de ez nem
egy csajos dal.
Ez Kelly Clarkson-tól, a Dark Side.
Elolvadok, amikor meghallom a dalt. Szeretem Kellyt, de ez
a dal. A szavak. Remy tudni akarja... hogy maradni fogok, hogy
megígérem, hogy nem lépek le...?
Újra rám néz, azzal a beképzelt kis mosolyával. De a szemein
nem ezt látom. A szemei kérdőn néznek rám. Tudni akarja.
És amikor megfogja a kezem és az ujjaink összefonódnak, a
fülhallgató nélküli füléhez hajolok.
–
Megígérem. Megígérem, tiéd a szívem, és én is a tiéd
vagyok. Mindig is a tiéd leszek.
Nincs olyan dal a földön, és nincs olyan hosszú dal lista, ami
kifejezné, hogy mennyire szeretem. Szeretem, amikor fekete a
szeme és akkor is, amikor kék, és annak ellenére, hogy tudom,
– mélyen legbelül, – hogy nem hiszi el, hogy azért jöttem, hogy
maradjak, – egy nap, esküszöm egy nap el fogom érni, hogy
higgyen nekem. Mosolygunk, ahogy továbbra is a dalt
hallgatjuk, és amikor megszorítja a kezem, én visszaszorítok,
azt mondogatom magamnak, hogy bármi történjen is, én soha,
de soha nem fogom elengedni a kezét.
♥ ♥ ♥
A Phoenix-i hotel olyan, mint egy álom. A nagy, 20 emeletes,
agyag épület csodásan elterül a sivatagi tájon, virágzó
kaktuszok veszik körül, olyan hatalmas és élénk színű
virágokkal, hogy sürgető vágyat érzek arra, hogy oda menjek és
leellenőrizzem, hogy valódiak-e.
Bent, a márvány előtérben, két kamasz lány összesúg és
Remyre mutat, ahogy elhalad, mivel természetesen észrevették
őt. Annyira feltűnő, mintha egy bika haladna el melletted egy
hotel előterében. A tekintetük gyorsan ránk szegeződik, – a
csapatra, aki vele érkezett, – és aztán elkezdenek engem
fixírozni.
Szórakozottan felhúzom az egyik szemöldököm, és ők úgy
tűnik, rájönnek, hogy valószínűleg a barátnője vagyok, de nem
tudom visszafogni magam, hogy ne éledjen fel bennem a
birtoklási vágy, amikor még egyszer végig futtatják rajta a
kiéhezett tekintetüket.
– Nézd azt a két megszállott lányt! Mindig magára vonzza a
tekinteteket, – mondja Diane. - Nem vagy ezért féltékeny?
–
Iszonyatosan, – mondom, miközben undorodva
grimaszolok a saját féltékenységem miatt.
Remy rám pillant és kacsint, mialatt ő és Pete a kulcsokra
várnak, és Diane nevetve belém könyököl.
–
Atyám, ez az ember tisztában van a saját vonzerejével! -
mondja. - De én a helyedben, nem lennék féltékeny Brooke, a
teljes csapat érzi a köztetek lévő szerelmet. Soha nem láttuk,
hogy így oda legyen valakiért. Nem számít, hány nő parádézott
itt, ő mégis visszament hozzád.
–
Ezt hogy érted? – ráncolom a homlokomat. – Nők
parádéztak, hol?
– A hotelünknél.
– Úgy érted, mostanában?
Felfordul a gyomrom, amikor Diane szemei tágra nyílnak és
elsápad.
Elkezdi rázni a fejét, és akkor… akkor elkezd körbe
tekintgetni, mintha be akarna bújni egy kibaszott
virágcserépbe!
–
Brooke – suttogja, a hangja bocsánatkérő, ahogy egyet
hátra lép. Miért? Azt hiszi, hogy meg fogom ütni? Úgy nézek én
ki, mintha meg akarnék ütni valakit? Senkit sem akarok
megütni, mert alig állok a lábamon.
Minden elhomályosodik, ahogy oda fordulok és Remy hátát
bámulom, az előtér másik felében. A mozgására gondolok,
olyan, mint egy ragadozó, amikor szeretkezünk.
Gondolatban látom a szemeit, ahogy engem néz, amikor
elélvezek a kedvéért. Elképzelem, ahogy egy hotelágyon fekszik,
miközben több tucat nő kényezteti őt, a kék szemei, – az én kék
szemeim, – figyelik, ahogy szétesnek a kedvéért.
És akkor arra gondolok, hogy talán nem is kékek voltak.
Lehetett volna fekete is. Remy a legnyersebb formájában,
intenzív és mániákus, olyan vakmerő, amilyen csak lehet.
Azért, mert ő nem átlagos. Közel sincs az átlagoshoz. Ő nem
csak kibaszott Remington „Szökőár” Tate, – ő bipoláris, és
egyik hangulatból a másikba esik. Amikor mániákussá válik,
néha nem emlékszik rá, hogy mit tett. És abban a hónapban,
amikor elmentem, nagyon, de nagyon mániákus volt. A szemei
feketék és titokzatosak, kétségbeesetten néztek rám egy kórházi
ágyról…
A bensőm görcsbe rándul, annyira, hogy a tüdőmet a
torkomban érzem, ahogy eszembe jut, ahogy le akarta magáról
rántani a lélegeztetőkészülékét, hogy megállítson.
Szívdobogtató verekedés vagy repülés, észreveszem Riley-t a
hall másik felében, a telefonján keresgél, miközben én élénken
emlékszem, amikor nem is olyan régen, egy csapat ragyogó,
szép nőt vitt fel Remington lakosztályába, – hogy „felvidítsák”,
amikor egy sötét periódusa volt.
Még mielőtt megálljt tudnék parancsolni magamnak,
mintha puskából lőttek volna ki, oda megyek, az öklöm remeg a
testem mellett.
– Hány kurvát hoztál Remington ágyába, Riley? – Tessék? - Zavartan teszi el a telefonját.
–
Azt kérdeztem, hogy hány… kurvát... vittél az ágyába.
Egyáltalán tudta, hogy mit csinál velük?
Rápillant Remington széles vállára, aztán elkapja a
könyököm és a liftek felé húz.
–
Semmi közöd hozzá, Brooke. Emlékszel? Te leléptél!
Leléptél, amikor összetörve feküdt egy rohadt kórházi ágyon,
Pete vigyázott a húgodra, a rehabon, és én alig tudtam össze
szedni a darabkákat, a leveled… ami a kibaszott leveled miatt
történt! Valami, amit soha, de soha még csak fel som tudsz
fogni! Abban az esetben, hogy ha elfelejtetted volna, Remnek
hangulat problémái vannak. Szüksége volt rá, hogy kijöjjön a
rohadt sötétségből -
– Hé! - Remington visszahúzza őt a gallérjánál fogva, és úgy
összeszorítja az öklét, mintha fel akarná emelni. - Mi a faszt
csinálsz?
Riley kiszabadítja magát és átható pillantást vet rám, ahogy
visszagyűri a nyakkendőjét, a hülye új Boss öltönyébe.
–
Próbáltam elmagyarázni Brooke-nak, hogy nem volt ilyen
nagy boldogság, amikor ő nem volt itt.
Remy mellbe böki Riley-t.
– Téma lezárva. Értetted?Riley állkapcsa megfeszül, és Remington úgy mellbe löki,
hogy hátra kell lépjen.
– Megértetted? – követeli.
Riley bólint.
– Ja, megértettem.
Egy szó nélkül, Remington átkulcsolja a nyakam és beterel a
liftbe.
De liftezés alatt, a bensőmet elönti a fájdalom, még ha
próbálom is megértetni saját magammal, hogy nincs jogom így
érezni.
Anélkül, hogy valójában bármit is látnék magam előtt,
bámulom a luxuslakosztályt, amelybe belépünk. Ez az új
otthonunk.
A hotel szobáink mindig otthonosak, de nem olyanok, mint
az otthonom. Az én otthonom messze van. Én otthonom, most
már ez a férfi. És el kell fogadjam a tényt, hogy az, hogy őt
szeretem, tönkre tehet. A Remington iránt érzett szerelmem,
újra és újra össze fog törni. Amikor bunyózik és több ütést kap,
mint amit én el tudok viselni, összetörök. Amikor gyengéd
velem és több szeretetet ad, mint amit úgy érzem, hogy
megérdemlek, összetörök. Amikor rohama van és a szemei
elfeketednek, és nem emlékszik arra, amit mond és tesz…
összetörök.
–
Tetszik a szoba, kis csillagszóróm? - A teste melege
körülölel, amikor hátulról a karjaiba zár. Melegséget érzek.
Biztonságban érzem magam.
– Újra el akarsz rohanni, amikor besötétedik?
Az ajkai végig simítanak a nyakam és a kulcscsontom között,
és a pehelykönnyű érintés fájdalom hullámot küld a szívembe.
Úgy érzem, mintha lenyeltem volna egy egész kertnyi égetően
forró kaktuszt, ahogy felhúzom a felsőm gallérját és
megfordulok.
– Lefeküdtél más nőkkel?
Tekintetünk találkozik, és az elővigyázatosság ismerős
remegése fut át rajtam, ahogy bámulom az arcát. Esküszöm,
nem tudom kitalálni, hogy mire gondol.
–
Tudom, hogy nem áll jogomban ezt kérdezni tőled -
fürkészem a kék szemeit, és ő is ezt teszi hasonló intenzitással.
– Szakítottunk, igaz? Vége volt. De… megtetted?
–
Számít az neked? – kérdezi szemtelenül, egyik
szemöldökét felhúzva. – Ha lefeküdtem valakivel?
A düh és a féltékenység, olyan gyorsan lángra lobban
bennem, hogy elkapok egy párnát a kanapéról és a mellkasának
csapom, ahogy felrobbanok.
– Mit gondolsz, te rohadt szemét?
Elkapja a párnát és eldobja.
- Mondd el, hogy mennyire számít – a gonoszság szikrája a
szemeiben, csak még jobban dühít, fogcsikorgatva még egy
párnát hozzá vágok.
– Mondd meg!
– Miért? - elhajítja a párnát és elindul felém, ahogy hátrálni
kezdek, szórakozott mosoly jelenik meg az arcán. - Elhagytál,
kis csillagszóró. Elhagytál egy édes levéllel, amelyben kedvesen
azt írod, hogy baszódjak meg, és legyen szép életem.
–
Nem! Ott hagytalak egy olyan levéllel, amelyikben
elmondom, hogy szeretlek! Egy olyan dologgal, amit te addig
nem mondtál nekem, míg vissza nem jöttem és könyörögtem,
hogy mondd ki.
–
Rohadtul aranyos vagy így. Gyere ide - megfogja a
tarkómat és a karjaiba húz, és szükségem van minden erőmre,
hogy kiszabadítsam magam.
– Remington. Te kinevetsz! – elkeseredetten sírni kezdek. –
Azt mondtam, gyere ide – újra a karjaiba húz, és én
küszködök, hogy kiszabaduljak.
–
Remy, mondd el! Kérlek, mondd el, hogy mit tettél? -
könyörgök.
A falhoz szegez és a homlokát az enyémnek dönti, tekintete
birtokló.
– Tetszik, hogy féltékeny vagy. Azért van, mert szeretsz? Úgy
érzed, hogy hozzám tartozol?
– Engedj e – fújtatok dühösen.
Felemeli nagy, lebarnult kezét és olyan finoman fogja meg az
arcom, mintha üvegből lennék.
–
Én úgy érzem. Teljesen a birtokomban vagy. Az enyém
vagy. Nem engedlek el.
–
Visszautasítottál – suttogom, a fájdalom éget belül. –
Hónapról, hónapra. Úgy éreztem, meghalok érted. Kezdtem
megbolondulni. Én… úgy jöttem… mint egy kibaszott idióta! A
lábad elé! Távol tartottad magad tőlem, ameddig… egy kicsit
meghaltam belül, annyira akartalak. Több akaraterőd van,
mint Zeusznak! De az első nő, akit az ajtód elé hoznak… abban
a pillanatban, hogy már nem vagyok itt, az első kurvák, akiket
neked hoznak…
Még mindig mosolyog, de a fény a szemeiben elhalványult,
és most vad intenzitással néz.
– Mit tettél volna, ha itt vagy? Megállítod őket? – Igen!
– De itt voltál?
Remegve lélegzek.
Lehajtja a fejét és mélyen, kíváncsisággal a szemében rám
néz.
– Hol voltál, Brooke? – erős, meleg kéz kúszik a torkomra, és
végig húzza a hüvelykujját az ütőeremen.
–
Össze voltam törve – sírok a dühtől és a fájdalomtól. –
Összetörtél.
– Nem. Te. A leveled. Tört engem össze – eltűnt a mosolya,