Sarah egyetemi tanulmányainak költségeit bejárón iő munkával teremti el . Olyan férfinál dolgozik, aki álmai férfijaő küls re, de sajnos igen gyakran váltogatja a szeret it. Benjáminő ő igen meglep dik, amikor egy fontos vacsorára szólóő meghívását volt barátn i rendre elutasítják. Kényszer ségb l aő ű ő bejárón t kéri meg, kísérje el. Leesik az álla, amikor meglátja,ő hogy az addig nem felt n lány milyen szép tud lenni, és rájön,ű ő hogy Sarah okos is.
Amanda Stone BEJÁRÓN TŐ
KERESEK Gold Book Kft.
SZERELEM & ROMANTIKA 96 Copyright © 2000 by Amanda Stone
Fedélkép: Corel Corporation All rights reserved!
Hungarian edition and translation Copyright © by Gold Book Kft. Szedés, tördelés, tipográfia: Gold Book Kft.
Terjeszti a Magyar Posta, a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt.
Terjesztés gondozása: Zsíros Zoltán. Fax: 266-0384
ISSN 0866-367X ISBN 963 9248 22 3 Kiadja a Gold Book Kft. Felel s kiadó a kft. ügyvezet jeő ő
Első
Az egyetem hatalmas, 2-es el adóterme már csakő nem tele volt. Az els szemeszter els napján a diákok még a nyáriő ő vakáció élményeinek hatása alatt álltak. Ahogy belépett Mr. Lloyd, a dékán, elcsendesedett mindenki. Csak néha hallatszott egy- egy köhintés.
- Nos, hölgyeim és uraim, üdvözlöm önöket! Nem akarom felesleges szócsépléssel fecsérelni az id t. Önök újak itt, deő hamar meg fogják szokni a rendet. Az aulában lévő hirdet táblán megtalálő ják, mely szak melyik kollégámhoz tartozik. Az el adások id pontját szintén ott tudhatják meg.ő ő Kérem, töltsék ki ezeket a kérd íveket, és holnap reggel nyolcő óráig adják le a titkárságon! Kemény munka vár mindannyiunkra, de remélem, hogy sokan hagyják el ezt az épületet kit n diplomáű ő val a kezükben! Most pedig néhány szót arról, hogy...
Nyikorogva nyílt ki az ajtó, ami a csend miatt a valóságosnál hangosabbnak t nt. Mindenki arra kapta a fejét. Egy vékonyka,ű szemüveges lány lépett be, idegesen babrálva hosszú, barna haját, amit szoros copfba font.
- Ha szabad megkérdeznem, kit tisztelhetek a hölgyben? - kérdezte szigorúan a dékán: A lány pirulva, zavartan lesütötte a szemét.
- Sarah Tyler, uram! - motyogta. - Hangosabban, ha lehet!
- Sarah Tyler. Elnézést, én csak...
- Foglaljon helyet, Tyler kisasszony! Örülök, hogy megtisztel a jelenlétével!
A teremben halk kuncogás hallatszott, és néhányan összesúgtak.
- Nem kértem kommentárt! Jól jegyezzék meg: mindennek az alapja a pontosság és a fegyelem! Kisasszony, üljön le végre!
Sarah, amilyen gyorsan csak tudott, leült a legközelebbi székre. Igyekezett minél kisebbre húzni magát. Azt kívánta, bárcsak rögtön megnyílna alatta a föld. Csakis vele fordulhat el , hogy rögtön az els napon elkésik! Kezd dött azzal, hogyő ő ő reggel elaludt, mert bedöglött az az átkozott vekker. Aztán az autója nem akart indulni. Végül elindult, de félúton defektet kapott, és már az Isten sem menthette meg attól, hogy elkéssen.
Miközben a dékán folytatta a mondandóját, megpróbáltő lopva körülnézni. Jobbról két vastagon rúzsozott, kifestett lány vigyorgott gúnyosan. Remélte, hogy nem egy csoportba fognak kerülni a kés bbiekben.ő
- Ne is tör dj velük! - súgta valaki balról a fülébe. Ekkor vetteő észre a fekete hajú lányt, aki mellette ült.
- Ha annyi eszük van, mint amennyi látszik, akkor az első vizsgán kibuknak. Egyébként Debbie Smith vagyok, szia!
Sarah zavartan elmosolyodott. - Szia, Debbie!
Aztán több szót nem is váltottak, de amikor kifelé özönlöttek a teremb l, Debbie megvárta Sarah-t.ő
- Te is kollégista leszel?
- Nem, itt lakom nem túl messze. És te honnan jöttél?
- Ne is kérdezd! - forgatta a szemét Debbie. - Georgiából, egy Isten háta mögötti kis porfészekb l. Csak az eszem volt,ő ami kiszabadíthatott onnan. Mindig jól tanultam, így ösztöndíjjal bejutottam ide. És most már; ha a fene fenét eszik is, el-végzem! Soha többé nem akarok oda visszamenni! És te? Mi az életed története?
- Nem hiszem, hogy érdekelne. Inkább nézzük meg, melyik csoportba kerülünk. - Próbáltak a hatalmas tábla elé furakodni, ami elég nehezen ment a rengeteg diák miatt. Végül hosszas lökdös dés után célhoz értek, de legalább fél órába telt, mireő kisilabizálták, hová is tartoznak.
- Ez nagyszer ! Együtt leszünk - lelkendezett Debbie. - Nincsű kedved beülni valahová egy kávéra?
- Nekem még... rengeteg dolgom van! - Ugyan, Sarah! Ráér kés bb is!ő - Nem mehetek! Ne haragudj! Debbie elkomolyodott.
- Ha nem, hát nem! Sajnálom, jót beszélgettünk volna. Talán majd máskor.
Sarah lehajtott fejjel bólogatott.
- Igen... persze. Szia! - indult a kijárat felé. - Nincs semmi baj? - fogta meg a karját Debbie. - Nincs, csak...
- Csak?
- Olyan kívülállónak érzem magam. Nem tudom, mit keresek én itt... - mondta halkan Sarah.
- Szerintem mégis üljünk le beszélgetni. Hidd el, jót fog tenni. Nekem is be kell még rendezkednem, de azt hiszem,
várhat a pakolás. Tegnap felfedeztem itt a közelben egy nagyon cuki helyet. Csendes, és isteni kávét f znek.ő Indulhatunk? - karolt Debbie Sarah-ba.
- Na jó, de csak rövid id re!ő
Beültek Sarah tizenöt éves Fordjába, ami még az édesapjáé volt, és elindultak. Az autó néha ugyan köhögött és rángatott, de végül lerobbanás nélkül célhoz értek.
- Ez borzasztó! Miéit nem adod el ezt a roncsot? Kész életveszély vele közlekedni!
Sarah felkacagott.
- Végre nevetni látlak. Így sokkal kedvesebb az arcod. Gyakrabban kellene mosolyognod, ahelyett hogy összeszorítod a szádat. Úgy nézel ki, mint a saját, nagyanyád.
Sarah zavartan leszegte a fejét, Debbie persze rögtön rászólt.
- Ne a cip d orrát bámuld folyton! Ha valaki rád szól, lesütödő a szemed. Nézz a másikra, és álld a tekintetét! Mindenki céltáblája leszel, ha így viselkedsz!
- Én ilyen vagyok - mondta Sarah mérgesen.
- Egy frászt vagy ilyen! Most kellene tükörbe nézned, az arcod egészen kipirult a haragtól. Ne haragudj, de én mindig
szinte vagyok. Sajnos, eléggé nagyszájúnak születtem. ő
- Miért bánod? Én örülnék neki, ha egyáltalán meg mernék szólalni.
- Tudod, hányszor kerültem már bajba amiatt, hogy nem tudtam tartani a számat? De téged azért nem árt kezelésbe venni. Majd én megtanítalak egy-két dologra, és minden rendben lesz! - ölelte át Sarah vállát, és bementek a kávézóba. Rendeltek egy-egy cappucinót, és közben Debbie-nek be nem állt a szája.
- Kár, hogy nem te vagy a szobatársam. Képzeld el, hogy ezentúl egy bodorított hajú apuci kedvencével kell együtt laknom, aki ráadásul még sz z is.ű
Sarah a szája elé kapta a kezét, és Debbie döbbenten nézett rá.
- Ugye, nem azt akarod mondani, hogy... te is?! A lány szótlanul nézte az asztal lapját.
- Nem akartalak megbántani, de áruld el, miért?
- Nem hiszem, hogy attól több lesz valaki. Én mindenesetre nem szeretném elkapkodni. Mindig úgy képzeltem, hogy a nászéjszakámon a férjem lesz az els ... ha egyáltalán férjhező megyek valaha.
- Te jó ég! Mintha te jöttél volna Georgiából! Itt élsz New Yorkban, és… De azért barátod volt?
- Persze, hogy volt, tizennégy éves koromban, de aztán elköltöztek, és vége lett. Kés bb pedig nem értem ráő szórakozni.
- De mostantól ráérsz. Majd együtt elmegyünk bulizni. - Debbie, én már öreg vagyok a bulizáshoz.
- Már hogy lennél öreg? Nekem eszembe sem jut, hogy húszévesen öreg vagyok.
- Én már huszonöt múltam. Debbie tátott szájjal bámult rá.
- Sarah Tyler, te vagy a világ nyolcadik csodája! De miért most kezdted el a tanulást?
- Édesapám hosszú ideig beteg volt, t kellett ápolnom.ő - És most már jól van?
- Tavaly meghalt. Utána dolgoznom kellett, hogy elkezdhessem az egyetemet. Most itt vagyok, de mindennap olvasom a hirdetéseket. Muszáj pénzt keresnem, másképp nem megy.
- És az édesanyád?
- még akkor meghalt, amikor én megszületŐ tem. - De rokonaid csak vannak?
Sarah megrázta a fejét. - Egyedül élek.
- De hiszen ez borzasztó! - szörnyülködött Debbie.
- Már megszoktam. És most már itt vagy te is. Olyan jó, hogy végre érdekel valakit, mi van velem!
- Igen, azt hiszem, jól megértjük majd egymást.
Sarah hirtelen új barátn jére nézett, és felraő gyogott az arca. - Van egy fantasztikus ötletem! Mi lenne, ha hozzám költöznél, együtt könnyebb lenne. Én nem lennék egyedül, neked pedig mégsem kellene kollégiumban laknod.
- Ez most komoly?
- Hát persze! Na, mit szólsz?
- Én nem is tudom... Igen - nevetett Debbie. - Akkor mire várunk? Menjünk a holmidért!
Sarah nagyon hosszú id óta érezte magát végreő felszabadultnak és boldognak. Végre nem lesz egyedül, és Debbie talán majd egy kicsit húzza magával. Mert tényleg úgy néz ki, mint egy vénasszony.
Kora este volt, mire végeztek a pakolással, be-rendezkedéssel. Közben rendeltek egy pizzát, és jóíz enű falatoztak.
- Képzeld - nyelt nagyot Debbie -, reggel összefutottam egy irtó helyes sráccal. Azt hiszem, Brian Moor a neve. Egy csoportba fogunk járni. Haláli jól néz ki. Olyan kedves volt, talán van nála esélyem.
- Te mindig ilyesmin gondolkozol?
- Mi az, hogy ilyesmin? Imádok ismerkedni... és imádok szerelmes lenni. Fel sem foghatom, hogy neked mindez nem hiányzik.
- A huszonéves- fiúk mind éretlen tacskók, csak a szex jár a fejükben.
- Ne kezdj erkölcsi prédikációt tartani! - nevetett Debbie. Nem hiányzik néha, hogy egy er s mellkasra hajtsd a fejed,ő vagy valaki a karjába vegyen és megcsókoljon? Én folyton err lő ábrándozom. Számomra teljesen érthetetlen, hogy tudsz fiúk nélkül élni, nem rülsz bele a vágyakozásba.ő
Sarah egy pillanatig komolyan nézett rá, aztán elnevette magát.
- Elárulok egy titkot. De esküdj meg, hogy senkinek nem mondod el. A férfiideálom harminc év fölötti, de olyan, mint egy gyerek. Kedves, imádnivaló, de ha a szükség úgy hozza, bizton-ságban lennék mellette. Leginkább a világosbarna hajú, kék szem férfiak tetszenek. Azt szeretném, ha ilyen lenne aű férjem!
Debbie hanyatt vágta magát a sz nyegen.ő
- Ilyen nincs! Sarah Tyler csak férjként tud maga mellett elképzelni egy férfit!
- Ne nevess ki, én ezt komolyan gondolom. Meg rzömő magam annak, aki méltó lesz rá.
- És ha teszem azt holnap megismernéd álmaid hercegét? Adódhat olyan helyzet, hogy képtelen leszel nemet mondani. A vágy általában legy zi a józan észt.ő
- Ez velem nem fordulhat el ! - szögezte le Sarah komolyan.ő Aztán mindkett jükb l kitört a nevetés, és csak nevettek, deő ő annyira, hogy folyt a könnyük is. Sarah végre boldog volt, végtelenül boldog...
Második
A hatalmas ódon kastély egy nyolcszáz hektáros birtok közepén állt. Tornyai büszkén törtek az ég felé. A sok-sok ablak vakítóan verte vissza a szeptemberi Nap fényét. A kastély körül gyönyör en gondozott park terült el. A sövény milliméternyiű pontossággal nyírva. A pázsit zöldje pedig olyan volt, mintha valami csodálatos festékb l keverték volna ki. Aki ideő látogatott, úgy érezte, mintha tündérországban járna. Az épülett l nem messze húzódott egy hatalmas istálló, melybenő tizenöt ló kapott helyet.
A kastély f bejáratán hatalmas, oroszlánfejes kopogtatóő lógott. Lakói évszázadok óta a Harris-dinasztia tagjai, akik gazdag és befolyásos személyek voltak mindig. A híres család legutolsó leszármazottai Benjamin és Claire Harris voltak. kŐ már csak a hétvégéket töltötték a kastélyban, vagy néha egy-egy estélyt rendeztek itt. Egyébkent pedig New York szívében volt bérelt lakásuk. Apjuk halála után Benjamin és a n véreő foglalkoztak a családi cégek, vállalkozások ügyeivel. A világon mindenfelé volt érdekeltségük. Hajózási és légitársaság, textilgyárak, szálloda- és étteremláncok viselték a Harris nevet.
Mint általában hétvégén, itt volt a kastélyban Claire is, Benjamin is. A hatalmas nappaliban ültek, és kávéztak. Benjamin hanyagul keresztbe vetett lábbal, hátrad lve ült aő száztíz éves kanapén. Alapjában véve is a lezserség jellemezte a férfit. Általában kényelmes, sportos ruhákat hordott - Claire legnagyobb bosszúságára -, és csak akkor er szakolta magáraő az öltönyt vagy a szmokingot, ha nagyon muszáj volt. Már közelebb állt a negyvenhez, mint a harminchoz, mégis gyakran viselkedett úgy, mint egy gyerek. Ha valamihez nem volt kedve, hát fütyült az egészre. Családja még nem volt. Szerette a n ket, de annyira egyiket sem, hogy feleségül is vegye. Éső persze Claire is állandóan rködött felette. Féltette az öccsét éső a családi vagyont. Éppen ezért nem nézte jó szemmel Benjamin s r n váltakozó barátn it. Rendű ű ő szerint ebb l adódtak a vitákő közöttük. És mint mindig, Claire a család vagyonát és jó hírét emlegette.
- Nem értem, Claire, miért vagy így kétségbeesve? Judy nagyon kedves lány!
- Na és? Megnyugodhatsz, eszem ágában sincs feleségül venni! Különben is, már elég régóta együtt járunk, nem ártana egy kis változatosság.
- Megáll az eszem, Benjamin! Három hete még Diana volt a téma, most meg azt mondod, hogy unod Judyt. Mikor n sz márő fel végre? Mi lesz, ha egyszer az egyik régi barátn d felhív,ő hogy apa lettél?
- Kizárt dolog! Nagyon odafigyelek az ilyesmire.
- A korodbeli férfiak régen megn sültek, csaő ládot alapítottak. - És a korodbeli n kkel mi a helyzet? - vágott visszaő Benjamin.
Claire sért dötten állt fel.ő - Ez nem volt szép t led.ő
- Ne haragudj, de az agyamra megy, hogy folyton a magánéletemmel foglalkozol! Tör dj inő kább Travisszel és a saját életeddel! Noszogasd a diplomata barátodat, hogy ideje lenne megn sülő nie.
- Hagyd békén Travist. Nagyon rendes férfi. És ha tudni akarod, azt mondta, holnap eljön és megbeszéljük az esküvő részleteit.
- Ez aztán a lánykérés! - nevetett Benjamin. - De legalább te családot alapítasz.
- Benjámin! Tudod, hogy a Harris nevet csak te viheted tovább. Én már öreg vagyok egy gyerekhez, de te… ha találnál végre egy rangban hozzád ill lányt, lehetnének gyerekeitek, éső a név fennmaradna! - nézett rá könnyes szemmel Claire.
Benjamin lemondóan sóhajtott.
- Már megint itt tartunk! Hagyjuk most ezt! - ölelte át a n vérét. - Ha megtalálom az igazit, eső küszöm mindenre, ami szent, feleségül veszem! De kérlek, ne sürgess! Na, mit szólnál hozzá, ha kilovagolnánk?
- Menj csak egyedül, nekem még el kell kéő szítenem Travis szobáját.
- Claire! Azért vannak az alkalmazottak, hogy megcsinálják! - A saját munkámban jobban bízom.
Benjamin legyintett, és a hátsó ajtón át kisietett. Az istálló felé vette az irányt. Kedvencét - az éjfekete kancát - pillanatok alatt felnyergelte. Felpattant a hátára és kivágtatott.
- Gyerünk, szépségem! - noszogatta a lovat, és vágtatni kezdett. Élvezte, ahogy a szél az arcába vág, az inge alá bújik. Az egész teste bizsergett, imádott lovagolni. Ilyenkor nem érezte az id múlását, csak száguldott kifulladásig.ő
Mire visszaért, Claire már a konyhában tevékenykedett. A házvezet n a sarokban ült egy széken, és kávézott.ő ő
- Ez aztán az élet, Ann! - kacsintott Benjamin a termetes asszonyságra.
- Látja, Mr. Harris, a n vére megint makacső kodik. - már csak ilyen.Ő
- De engem akkor miért fizetnek?
- Azért, drága Ann, hátha egyszer Claire megunja. Magának csak hétvégén kell elviselnie, de nekem állandóan. Ahány bejárón m volt, mind felmondott, mert Claire-nek nem tetszettő a takarítás, a kávé íze, egyszóval semmivel sem volt meg-elégedve. Ezért rendre csinál mindent. Képzelheti…ő
- Ha nem vettétek volna észre, én is itt vagyok! A lakásod pedig örökké egy disznóólhoz hasonlított, míg más csinálta. De ezen nem is csodálkozom, mert minden második bejárón túlő csinos volt, és az ágyadban kötött ki. Hogy lett volna akkor ideje takarítani!
Benjamin felnevetett.
- Drága Claire! Nem lehetsz örökké az ranő gyalom! Ha minden igaz, akkor Travis és te hamarosan összeházasodtok, és nem tartom valószín nek, hogy a leend férjed otthagyjaű ő Washingtont és az állását.
- Távházasság is van...
- Akkor semmi értelme az esküv i cécónak!ő
- Hát, akkor nem megyek hozzá! – jelentette ki Claire határozottan.
- N vérkém, neked elment az eszed! Végre boldog lehetnél,ő és te képes vagy felrúgni a kapcsolatodat, csak azért, hogy nálam takaríthass? És ellen rizd a barátn imet...ő ő
- Nem vehetsz feleségül akárkit!
- Ezerszer elmondtam, hogy nem akarok akárkit elvenni. S t,ő egyel re senkit. Légy nyugodt, tudok vigyázni magamra.ő
- Ebben nem vagyok olyan biztos!
- Hagyják már végre abba! - szólt közbe Ann. - Nem elég, hogy nem tudom a dolgomat végezni, még ezt a cirkuszt is végig kell hallgatnom, minden hétvégén! Elegem volt, felmondok!
- Ugyan, Ann, ne sért djön meg! Ez volt az utolsó eset.ő F leg, hogy Claire Washingtonba kölő tözik, és végre nyugtom lesz.
- Lassan a testtel, egyel re még nem beszélő tünk az esküv r l. Várjuk meg ezzel Travist. Egyébként, azt szeretném,ő ő
ha Ann New Yorkba költözne. Csak magában bízom meg... Vigyázhatna Benjaminra.
- Bocsásson meg, Claire kisasszony, de eszem ágában sincs New Yorkba költözni. Még csak az hiányozna! Egész életemben vidéken éltem, engem a város megölne. Sajnálom, de egy öreg fát már nem lehet átültetni!
- Nagyon helyes! - bólogatott Benjamin. - Majd én keresek magamnak egy jó bejárón t.ő
- Már csak az hiányozna! - csapott az asztalra Claire. - Megoldom ezt a problémát is, ne aggódj.
Sarah és Debbie együttélése kit n ötletnek bizoű ő nyult: mindketten jól érezték magukat egymás társaságában. Debbie hozzájárult a háztartással kapcsolatos kiadásokhoz, és így mindkett jüknek könnyebb volt. Sarah számára a beilleszkedéső eleinte nagyon nehézen ment az egyetemen. Folyton piszkálták gyámoltalansága, esetlensége miatt, ám Debbie nagyszájúságának és talpraesettségének köszönhet en hamarő békén hagyták.
Egyik nap békésen üldögéltek az egyetem melletti park egy padján, arcukat a Nap felé fordították, és sütkéreztek. Sarah még a szemüvegét is levette.
- Legszívesebben egész nap itt ülnék - sóhajtott Debbie. - Mi lenne, ha a hátralév el adásoő ő kat ellógnánk?
- Szó sem lehet róla! Édesapám mindig azt mondta: Amit vállaltál, teljesítened kell, bármilyen nehéz is.
- Igaza van a papádnak, de most az egyszer nem tehetnénk kivételt?
- Jó lenne, de azért vagyunk itt, hogy diplomát szerezzünk. - Sarah, néha olyan savanyú tudsz lenni! Soha nem akarsz szórakozni, kikapcsolódni.
- De akarok, csak nem a tanulás rovására. - Így vénlány maradsz.
Ekkor egy magas, barna fiú állt meg el ttük,ő - Nem zavarok?
- Szia, Brian, hogy kerülsz te ide? - csicsergett Debbie.
- Gondoltam, szusszanok egy kicsit a következ el adáső ő el tt. Nekem is ez a kedvenc padom, itt szoktam üldögélni,ő mert ez a legcsendesebb rész. De azt hiszem, indulnunk kellene - pillantott az órájára.
- Benneteket össze kellene kötni - sóhajtott Debbie -, én szívesebben lennék most máshol.
- Nem rossz ötlet - nevetett Brian, és Sarah-ra nézett. A lány zavartan tette fel a szemüvegét.
- Miért nem kontaktlencsét használsz? Tudod, milyen szép így az arcod?
- El fogunk késni! - hajtotta le a fejét Sarah, és siet ső léptekkel indult az épület felé.
- Most miért rohant így el? - nézett a fiú Debbie-re.
- Szegénykém, egy hétig sem fogja kiheverni, hogy megszólítottad. Nincs hozzászokva, hogy ilyen helyes fiúk udvaroljanak neki.
Brian felnevetett.
- De hiszen tényleg szebb az arca, ha nincs rajta a szemüveg.
- Nem beszélhetnénk inkább rólam? - nézett rá Debbie ártatlan szemmel.
A fiú szemtelen pillantással mérte végig. - Most, hogy így mondod…
- Na látod! Nincs kedved este elmenni valahová? - És a barátn d?ő
- Túl fogja élni! Egyébként sem szeret szórakozni. Hétkor találkozzunk a könyvtár el tt, haő marabb úgysem végzek.
- Rendben. De jobb lesz, ha mi is megyünk - fogta meg Brian a lány kezét.
Kis híján elkéstek. Debbie gyorsan leült Sarah mellé; aki a jegyzeteit rendezgette.
- Sikerült gyarapítanod a gy jteményedet?ű - Lehet. Este randizunk, mit szólsz hozzá?
- Tudod, mi a véleményem. Nem is ismered ezt a fiút.
- Éppen azért találkozunk, hogy megismerjem. Irtó helyes srác, nem? És olyan kedves - pillantott hátra Debbie Brian felé -, hallhattad, mit mondott neked is.
- Szerintem csak megjátssza magát. És az olyan buta libák, mint te is, bed lnek a fehérített fogsorának még az idétlenő vigyorának - dohogott Sarah.
- Valld be, hogy zavarba hozott - súgta Debbie, mert a professzor, aki az angol irodalom előadásokat tartotta, éppen akkor lépett be.
- Nekem nagyon megfelel a szemüvegem! - zárta le a témát Sarah.
Délután a két lány az egyetemi könyvtár felé vette az irányt. - Hétre végeznem kell - jegyezte meg Debbie.
- Igyekezz a tanulással, és akkor nem lesz lelkiismeret-furdalásod! Egyébként nekem is sietnem kell, mert ma munkát akarok keresni.
Hét óra el tt Debbie elment, és nem sokkal kéő s bb Sarah iső elindult. Még délel tt felírt néhány címet az egyetemiő hirdet tábláról, ahol munkát kaphat. Els ként egy gyorsbüfébeő ő ment, ahol mosogatót és takarítót kerestek, de az id beosztáső miatt nem tudta elvállalni. A második címen a bébiszitteri állást már egy órája betöltötték. A harmadik hely egy bár volt. Egy pillanatra elt n dött, vajon jó címet írt-e fel, de aztán mégisű ő belépett.
A pulthoz ment, ahol egy pincérn unott arcő cal törölgette a poharakat.
- Elnézést... Az állás miatt jöttem.
A n végre ránézett, és elkerekedett a szeme.ő - Te? Biztos vagy benne, hogy jó helyen jársz?
- Igen... azt hiszem - felelte Sarah zavartan. - Beszélhetnék a f nökkel?ő
- Fel lem? Sam, itt van egy kis csaj, azt mondő ja, az állás miatt jött.
Egy nagydarab, sz rös férfi jött ki az oldalajő tón. - Jó napot, uram! Sarah Tyler vagyok.
- Hello, Sarah! Gyere, menjünk az irodámba. Üzleti ügyekr lő csak ott tárgyalok.
Sarah szorosan magához ölelte a táskáját, úgy ment a férfi után.
- Na, Sarah, vetk zz le szépen, hadd lássam, mid van!ő - Hogy mondja? - dadogta ijedten a lány.
- Igyekezz már, sok a dolgom!
- Én az állás miatt jöttem, miért vetk zzem le?ő - Ide figyelj, kislány, én táncosn t keresek...ő - Akkor... itt valami félreértés lesz. Én nem...
- Biztos? - nézett rá mohó szemmel a férfi - pedig jó feneked van! - simított végig rajta.
Sarah rült er vel vágta ki az ajtót. Elrohant a pincérnő ő ő mellett, ki az utcára, és csak rohant tovább. Csak egy sarokkal odébb állt meg kifulladva, lihegve. Ekkor eszmélt rá, hogy a kocsiját a bár el tt hagyta. Legy zte a félelmét, és visszament.ő ő Gyorsan beült és imádkozott, hogy beinduljon. Végre hazafelé vette az irányt. Még otthon is reszketett. Csak amikor lezuhanyozott és ivott egy forró kávét, akkor nyugodott meg
valamelyest. De még mindig érezte az undort, ha eszébe jutott a férfi otromba, sz rös keze, amint végigő simította a fenekét.
- Hogy lehettem ilyen ostoba? Apa, miért hagytál itt? Olyan egyedül vagyok! - Sírva ölelte magához a kispárnáját.
Így talált rá Debbie, mikor tíz óra tájban hazaért.
- Te meg mit kuporogsz itt a sötétben? - gyújtotta fel a villanyt. - Sarah, mi történt?
- Olyan... egyedül vagyok.
- Már hogy lennél egyedül? Vagy haragszol, hogy elmentem Briannel?
- Dehogy! - szipogott Sarah. - Hiányzik az édesapám. olyanŐ er s volt mindig. Mellette biző tonságban éreztem magam. Megvédett bármit l, még az olyan alakoktól is, mint Sam.ő
- Sam?
- Elmentem egy címre, és kiderült, hogy sztriptíztáncosn tő keresnek. És az a Sam... az undorító sz rös mancsával...ő megfogta a fenekemet.
Debbie nevetni kezdett, mire Sarah mérgesen csattant fel: - Lehet, hogy te még élvezted volna is, de én... - újra sírva fakadt.
- Nyugi! Ne haragudj! Az ilyen hapsikat egyszer en el kellű küldeni a fenébe. El sem hiszem, hogy öt évvel id sebb vagyő nálam, Sarah. Annyira tapasztalatlan vagy, mint egy óvodás. Az pedig a te hibád, ha elnézted a címet. Na, töröld meg szépen a szemed! Ha akarod, legközelebb majd együtt megyünk.
Sarah hüppögve bólogatott, és trombitálva kifújta az orrát. - Neked legalább jól telt az estéd?
- Igen. Egy klubba mentünk. Brian istenien tud táncolni… és csókolózni. Csak az zavart, hogy húsz lányból tizenkilenc régi ismer sként üdvöő zölte.
- Én figyelmeztettelek!
- Hát persze... de most velem jár, és kész! Nem sok lány dicsekedhet ilyen men sráccal.ő
- Te tudod. Ideje lenne aludni, különben reggel elkésünk - állt fel Sarah. - És Debbie! Ha hosszú távra szeretnéd Briant, ne add magad oda az els hét után!ő
- Szervusz, Travis! - ölelte meg Claire a magas, szülő ő halántékú férfit.
- Köszönöm. Gyere, menjünk be, Ann máris tálalja az ebédet. Benjamin is rögtön itt lesz, csak kilovagolt egy kicsit. Tudod, milyen. Él-hal a vidéki életért.
- Lehet, hogy neki van igaza? - dörzsölte meg a tarkóját Travis. - Teljesen kikészültem.
- Majd megmasszírozlak - karolt a férfiba Claire.
Letelepedtek a nappaliban, Travis töltött mindkett jüknekő egy italt. Közben megérkezett Benjamin is. A haja kócos, a szokásos farmer és ing pedig vizes volt az izzadságtól. Ám t ező láthatóan cseppet sem zavarta.
- Hello, Travis! Örülök, hogy itt vagy!
- Látom, még mindig imádod a vágtázást - fogott kezet a két férfi. - Tölthetek neked is egy italt?
- Köszönöm, nem kérek. Inkább keresek a hűt ben egyő narancslét.
- Rögtön ebédelünk - szólt utána Claire.
Mire Benjamin megfürödve és átöltözve az ebédl be ment, aő n vére és Travis már az asztalő nál ültek.
- Ha már végre így együtt vagyunk, szeretnék mondani valamit - állt fel Travis. - Claire-nek már említettem, de hivatalosan is be akartam jelenteni: két hét múlva összeházasodunk.
- Gratulálok. De miért pont két hét múlva?
- Mert akkor tudok elszabadulni, aztán csak hónapok múlva. Egyébként pedig nem akarok felhajtást. Csak a szüleim, te és mi leszünk. Feleslegesnek tartom azt a rengeteg pénzt kidobni az ablakon.
Benjamin megvonta a vállát.
- Ez a ti dolgotok - de belül csalódottságot érzett. Sajnálta a n vérét. Még jó, hogy gyerekük nem lesz, különbenő megszöknének szegény srácok! - gondolta. Bár még soha senkinek nem mondta, arról álmodozott, hogy ha egyszer meg-n sül, meghívja az esküv re a fél világot. Hadd, osztozzomeg-nő ő mindenki az boldogságában. De hogy ez az id mikor jön el,ő ő maga sem tudta. Havonta új barátn je volt, mégsem találtaő meg azt, akibe rülten szerelmes lenne, és vele akarná leélni aző életét.
- Sok boldogságot! - ölelte meg Ann Travist és Claire-t.
- Úgy terveztem, hogy az esküv után Waő shingtonban fogunk élni, mert a munkám miatt semmi esetre sem lakhatunk New Yorkban.
Bár Claire mosolygott, Benjamin látta az arcán, hogy egyáltalán nem örül ennek a ténynek.
- Lássunk hozzá az ebédhez! - csapta össze a kezét végül. Délután Travis lepihent, így Benjamin és Claire kettesben maradtak.
- Holnap az els dolgom lesz, hogy hirdetést adok fel.ő Találnom kell egy megbízható bejárón t.ő
- Majd én elintézem! - er sködött a férfi.ő
- Hogyisne! Magam fogom kiválasztani az illet hölgyet!ő - Ahogy akarod - legyintett lemondóan az öccse. - Mondd csak, Claire, biztos, hogy ezt akarod? Mármint Travist meg Washingtont. Nem t nsz túl boldognak.ű
- Persze hogy ezt akarom, csak még meg kell szoknom a gondolatot, hogy elköltözöm. Hiányozni fog New York, meg a kastély... de majd túl leszek rajta. Ismerhetsz annyira, hogy tudd, nem hátrálok meg.
- Rendben, de azért látogass meg id nként! Persze, nemő muszáj minden héten - nevetett Benjamin.
- Lehetetlen alak vagy!
- Megyek, megnézem a lovakat - adott egy puszit Claire-nek, és már rohant is.
- Végre! - vetette el magát Debbie az ágyon. - Utálom a hétf ket!ő
- Egyetértek! - sóhajtott Sarah, miközben fáradt szemét dörzsölgette. - Mi lesz a vacsora?
- Ez a te gondod, ma te vagy a soros!
- Ugye, csak viccelsz? Semmi er m kotyvasző tani! Inkább rendelek egy pizzát, mit szólsz hozzá?
- Nekem mindegy, csak itt legyen tíz percen belül, különben éhen halok!
Sarah a telefonhoz ment, és pillanatok alatt lebonyolította a rendelést. Alig negyedóra múlva az asztalon illatozott a sajtos, sonkás pizza.
- Tegyél már valamit az asztalra! - sürgette Debbie Sarah-t. - Nem kellene állandóan a nappaliban ennünk! Folyton tele van morzsával a sz nyeg!ő
- Ez jó lesz - húzott ki Debbie egy újságot Sarah táskájából. Széthajtotta és az asztalra tette.
- Meg rültél? Ez a mai!ő Az álláshirdetéseket akartam megnézni benne.
- Köszi szépen.
Mohón estek neki a pizzának.
- Mi a helyzet Briannel? - kérdezte két falat között Sarah. - Még mindig elb völ , úgyhogy hiába háű ő pogsz folyton. - Csak neked akarok jót!
Debbie megvonta a vállát, és unottan böngészni kezdte a tészta alatt az újságot. Hirtelen nagyot nyelt.
- Ezt hallgasd meg! „New York-i üzletember heti három alkalomra megbízható bejárón t keő res. Csak igényesek jelentkezzenek. Magas fizetés. Feltétel: ötven év feletti, életkor."
- Na és? Én még nem vagyok ötven.
- Válj egy kicsit. Hallottál már a Harris családról? rültŐ gazdagok, és már csak ketten tartják a frontot. Benjamin Harris, és a vénlány n vére, Claire. Szerintem adta fel a hirdetést,ő ő máskülönben miért lenne lényeges az életkor? Sarah, szerintem meg kellene próbálnod.
- Semmi értelme, túl fiatal vagyok a feltételekhez. Bár szemüvegben hazudhatok még plusz tíz évet - nevetett Sarah.
- Ne viccelj! Szerintem Ben Harrisnak is van beleszólása, ki lesz az alkalmazottja. Elvégre az lakásáról van szó. Te pedigő úgysem pályázol az árvára és a pénzére. Próbáld meg, nem vesztesz vele semmit, de ha mégis sikerül, egy rakás pénzt kaphatsz a munkádért.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet - akadékoskodott a lány.
- Ha abba a bárba bemertél menni, akkor ehhez is van bátorságod, nem? Csak egy önéletrajzot kell küldeni.
Sarah hosszan gondolkozott.
- Na jó, de szerintem semmi értelme. - Hozom a papírt és a tollat.
Harmadik
Claire egy nagy dobozba pakolta az aznapi postát, és a nappaliba vitte, Majdnem ötvenen jelentkeztek a hirdetésre. Sorra végigolvasta mindet, és mire végzett, megérkezett Benjamin is.
- Szervusz. Mi ez a halom levél?
- Azok levelei, akik a bejárón i állásra jelentő keztek. El akarod olvasni mindet? Bár én már választottam, a hölgy ötvennyolc éves, és már dolgozott ilyen munkakörben.
- Ötvennyolc éves? Claire, te bébiszittert akarsz fogadni mellém?
- Sajnálom, Benjamin, de a fiatalokban nem lehet megbízni. - Mutasd csak azokat a jelentkezéseket!
- Mindet ötven feletti hölgyek írták. Kivéve kett t. Az egyikő egy huszonöt éves egyetemista lány, a másikat végig sem olvastam, mert már az els mondatban három súlyoső helyesírási hibát találtam. Hidd el, Benjamin, a választottam megfelel lesz. Hogy is hívják? Tyler, Martha vagy Saő rah? Nem tudom pontosan, mert az egyetemista lány is Tyler. A jöv hétő elején értesítem, hogy felvettük. Addig várok, hátha lesz jobb ajánlat.
∗∗∗
Egyik este, mikor Debbie és Sarah fáradtan hazaértek a könyvtárból, és visszahallgatták az üzenetrögzít t, ismeretlenő n i hang szólalt meg.ő
- „Jó napot, Claire Harris vagyok. A jelentkezési lapja alapján önt választottuk az állásra. Kérem, pénteken szíveskedjen felkeresni a következ cíő men…"
Sarah tátott szájjal hallgatta, Debbie pedig nagyot visított. - Ugye mondtam? Sikerült!
- Nem értem...
- Lehet, hogy te voltál az egyetlen fiatal, és Mr. Harris téged választott. Nem mindegy? A lényeg, hogy tiéd az állás. Péntekig még gatyába rázlak, mert nem árt, ha kicsit talpraesettebb vagy.
Péntek délután Sarah idegesen készül dött a taő lálkozóra. A gyomra és a térde remegett, Debbie próbált lelket önteni belé.
- Ne izgulj már annyira, csak viselkedj úgy, ahogy szoktál! Még jól is jön, hogy olyan szürke kisegérnek nézel ki ezzel a
szemüveggel, különben Claire Harris páros lábbal rúgna ki: Úgy vigyáz az öccsére, mint egy anyatigris.
- Köszönöm a biztatást.
- Szívesen, de indulj már, különben elkésel!
Id be telt, mire Sarah megtalálta a címet, és csak remélniő tudta, hogy nem késett el. Amikor megállt a lakás ajtaja el tt,ő úgy érezte, rögtön elájul. Megpróbálta összeszedni magát, és becsengetett.
Kisvártatva egy magas, karcsú n nyitott ajtót.ő - Tessék, mit óhajt?
- Jó napot, asszonyom. Sarah Tyler vagyok. Az állás miatt jöttem.
- Valami tévedés lesz. Én egy ötvennyolc éves hölgyet választottam, vagy talán hazudott a jelentkezési lapon?
- Nem... én nem titkoltam el, hogy huszonöt éves, és egyetemista vagyok - felelte megszeppenve Sarah, és már átkozta magát Debbie-vel együtt, hogy belement ebbe az egészbe.
- Várjon egy pillanatot! - hajtotta be az ajtót a h . Kisvártatvaő visszajött egy papírral a kezében. - Tyler... ez a maga telefonszáma?
- Igen, asszonyom. Az üzenetrögzít vette a hívását, mertő nem voltam otthon.
- Igen. Már értem - sóhajtott Claire Harris -, összekevertem a neveket. Akit én választottam, szintén Tyler, de kétszer olyan id s, mint maga. Most mit csináljak? - töprengett, majdő végigmérte a lányt. - Jöjjön be, foglaljon helyet - ültette le a nappaliban. - Az a helyzet, hogy a többi lapot kidobtam. Viszont holnap lesz az esküv m, és vaő sárnap este már Washingtonban leszek. Nincs id m másvalakit keresni. Az öcsémre pedig nemő bízhatok ilyesmit. Úgyhogy kénytelen vagyok beérni magával. Igaz, hogy túl fiatal, de... nem hiszem, hogy Benjamin szemet vetne magára.
Sarah elvörösödött, és lehajtotta a fejét.
- Ne sért djön meg, kedves, nem akartam bántani. Nem aztő mondom, hogy csúnya, hanem...
- Jelentéktelen? - kérdezte halkan Sarah. - Semmi baj, asszonyom, már megszoktam.
- Nos, ez az öcsém lakása. Hetente háromszor kell jönnie. Kitakarít, a ruhákat elviszi a mosodába, satöbbi. És lenne még egy dolog... szemmel kell tartania az öcsémet: milyen n kkelő találkozik, mennyire komoly a kapcsolat. Megadom a
wa-shingtoni számomat, és ha valami gond van, maga azonnal felhív!
- Azt akarja, hogy kémkedjek?
- Dehogy! De el fordulhat, hogy összefut Benő jamin soros barátn jével. Csak annyit kell tennie, hogy kinyitja a szemét éső a fülét, nem akarnak-e összeházasodni.
- Értem. De az öccse mit szól ehhez?
- Természetesen nem örül neki, de legalább egy kicsit visszafogja a férfiasságát. Most pedig az anyagiakról: heti háromszáz dollárt fizetek. Megfelel?
- Igen... persze. Köszönöm!
- Benjamin a hétvégéket vidéken tölti a kastélyban. Ilyenkor beiktathat egy-egy takarítást. A másik két napot magára bízom. Akkor ezzel meg is volnánk.
Sarah felállt, hogy elköszönjön, de Claire rászólt.
- Üljön csak vissza nyugodtan, mindjárt, itt lesz Benjamin. Végül is tudnia kell róla, ki a bejárón je, Addig hozhatok egyő kávét?
- Nem, köszönöm... - gy rögette Sarah zavarű tan a pulóvere alját. Kellemetlenül érezte magát, semmi, kedve sem volt Benjamin Harrisszal megismerkedni. Félt t le, mint mindenő rámen s, szoknyabolond férfitól.ő
Kisvártatva megérkezett Benjamin, elegáns öltönyben, kezében diplomatatáskával. Kifogástalan öltözékével ellentétben haja rakoncátlanul hullott a homlokába. Barna b rével és kócos hajával Saő rah sokkal inkább el tudta képzelni vidéki cowboynak, mint New York-i üzletembernek.
- Csakhogy itt vagy! - sietett elé Claire. - Bemutatom az új házvezet n det, Sarah Tylert.ő ő
- Örvendek - nyújtotta a kezét Benjamin. - Mondja, maga tényleg hatvanéves?
- Nem... "
- Mert Claire egy öreg hölgyre készített fel, erre egy fiatal n tő találok itt.
- Az én hibám. Összekevertem a neveket - szólt közbe a n vére. - Már nincs id m mást keő ő resni, de szerintem Sarah is megfelel.
- Hát persze! Majd adok egy listát a barátnőimr l, hogyő rendszeresen tájékoztatni tudja Claire-t. Ugye megkérte magát, hogy figyeljen?
- Ne féljen - fordult felé Claire -, nem fogja megenni, és az iménti kijelentését nekem szánta.
- Akkor... én most mennék. Legközelebb kedden tudok jönni. - Rendben, itt vannak a kulcsok. És Sarah... nem bánja, ha leinformálom?
- Csak nyugodtan. Viszontlátásra! Viszlát, Mr. Harris! - köszönt el, de nem nézett a férfira.
- Örülök, hogy megismertem - szólt utána Benjamin.
Sarah megkönnyebbülve lépett ki az utcára. Beült az autójába, és hazarobogott, ahol már izgatottan várta Debbie.
- Mesélj, milyen volt?
- Borzalmas! Olyan ostobának érzem magam. Kiderült, hogy Claire Harris nem is engem vett fel, hanem egy hatvanéves n t,ő csak összekutyult valamit.
- Akkor most mi van, kirúgott?
- Nem. Már nem tud változtatni, így felvett engem. Úgy látszik, t lem nem félti az öcsikéjét. Finoman megjegyezte,ő hogy Benjamin aligha fog az ágyába cipelni.
- És a n azt mondta, hogy csúnya vagy?ő
- Azzal értett egyet, hogy jelentéktelen. Egyre megy.
- Azért a kett nem ugyanaz. Igenis, megszéő pülnél, ha nem hordanád ezt az otromba szemüveget! És néha felvehetnél egy miniszoknyát is. A hajadon is lehetne vadítani...
- Debbie! Én nem akarok… vadulni. És nem szeretem a miniszoknyát, vékony a lábam.
- Nagyon jó lábad van, nem értem, miért rejted azokba az idétlen b nadrágokba!ő
- Gondolod, hogy megkaptam volna az állást, ha fenékig érő szoknyában állítok be?
- Ez igaz. De most már felvettek - erősködött Debbie.
- Hagyjuk abba! Ne a küls mért szeressenek, hanem azért,ő amilyen vagyok.
- De ahhoz el bb észre kell venniük!ő
- Köszönöm, de abból nem kérek! Megyek, és el veszem aő könyveimet. Hétf re rengeteg anyag van feladva.ő
Debbie hiába kiabált utána, Sarah válasz nélkül vonult a szobájába, és leült az íróasztalhoz. Hiába olvasta azonban egy órán keresztül az oldalakat, rádöbbent, hogy egyetlen szót sem jegyzett meg. Két kézzel megtámasztotta az állát, és a falat bámulta. Akaratlanul is a Harris testvérek felé kalandoztak a gondolatai. F leg Benjamin járt a fejében. Kócos, sz késbarnaő ő haja, kedves mosolya, a kis szarkalábak a szeme körül, er s,ő
meleg kézfogása... Milyen kérges volt a tenyere! Egyáltalán nem egy üzletember kezére vallott. Vajon mivel foglalkozhat hétvégén, hogy ilyen edzett, markáns a teste? Igen… ilyen férfi szerepelt az álmaiban. De Benjamin Harris és Sarah Tyler világa fényévekre volt egymástól. Vajon egyszer ő is talál egy Benjamin Harrist, akinek csak keli?ő
- Sarah, mi van veled? Alszol? - Tessék... mi történt?
- Már legalább ötször szóltam, de te mintha egy másik világban járnál! Mi érdekes van azon a falon, hogy ilyen áhítatos szemmel bámulod? - nevetett Debbie.
- Semmi... csak elgondolkoztam.
- Gyere vacsorázni, csináltam egy kis salátát.
- Rögtön megyek - felelte Sarah, de még mindig nem tért magához teljesen, Megrázta a fejét, és becsukta a könyvet. „Hagyd abba, Sarah Tyler, semmi értelme az ábrándozásnak" - súgta az esze, de a szíve sajgott. Rádöbbent, mennyire sze-retné, ha végre is tartozna valakihez... mondjuk álmaiő férfijához...
Negyedik
Az esküv igazi Travis Parker-módon zajlott le, jóő formán csak kimondták az „igen'-t. Aztán megebédeltek egy étteremben, és kész. Benjamin rettenetesen unta az udvarias vigyorgást, szeretett volna már a farmon lenni, és levenni ezt az átkozott öltönyt meg nyakkend t. Ebéd után Claire elő rohant vásárolni néhány dolgot, és csomagolni a másnapi utazáshoz. Travis szülei a délutáni géppel visszarepültek Washingtonba, Benjamin pedig egyenesen a birtok felé vette az irányt. Ann friss almás lepénnyel várta.
- Mmm... nagyon finom! Ez többet ér, mint az egész esküv iő ebéd.
- Nem volt túl romantikus, igaz? - kérdezte Ann.
- Az egyszer biztos. De ha Claire-nek így jó, hát lelke rajta. Ha én egyszer megn sülök, az biző tos, hogy itt a kastélyban lesz az esküv , és az összes szoba tele lesz vendéggel. Már csak aő megfelel n t kell megtalálnom!ő ő
Ann elmosolyodott.
- Hát nem mondhatni, hogy hiányt szenved, Mr. Harris! Tizennyolc éves kora óta ismerem magát, de még egyszer sem vettem észre, hogy egyetlen hetet is barátn nélkül töltöttő volna. Volt már legalább egyszer igazán szerelmes?
- Folyton az vagyok, Ann.
- Ugyan, menjen már! Hogy lehet ennyi n be szerelmesnekő lenni? A mi id nkben ez még nem így volt, akkor tisztelték aő n ket! Egy kézcsók is nagyon sokat jelentett. Szegényő megboldogult szülei, ha élnének, nem örülnének túlságosan, hogy a drága fiacskájuk ilyen linkóci életet él. Már legalább három gyereknek kellene itt szaladgálnia.
- Majd eljön az az id is!ő
- Szeretném megérni, de ha így folytatja, lemondhatok róla - dohogott Ann. - Folyton a lovak! Az az egy, amit igazán szeret!
- Jó, hogy mondja! Már megyek is az istállóba. A testes asszonyság megcsóválta a fejét. - Megint a lovak...
Ez alkalommal Sarah már könnyen megtalálta a lakást. El kereste a kulcsait, és kinyitotta az ajtót. Sok mindenreő számított, de arra, amit látott, nem. A nappaliban mindenfelé ruhadarabok. A díványon három ing, a fotelban kétféle zakó, a dohányzóasztalon nyakkend k. Még a tévé tetejér l is lógottő ő
egy. Sarah azon tanakodott, hogy ezek után be merjen-e nézni a lakás többi helyiségébe. Sejtése nem csalt; a fürd szobábanő fogkrémmaradványok, a szennyestartó dugig ruhával, a mosdó szélén pedig egy vízt l csöpög törülköz foő ő ő gadta. Hosszas keresgélés után rátalált a takarító felszerelésre, és hozzálátott a munkához. Igyekeznie kellett, hogy idejében visszaérjen az egyetemre. Közben azon t n dött, hogyan tud egyetlen emberű ő ekkora felfordulást csinálni. Jócskán eltelt az id , mire mindentő rendbe tett. A lakás szinte ragyogott a tisztaságtól. Sarah elégedett volt magával, és még az el adásról sem késett el.ő
Debbie persze rögtön faggatni kezdte. - Megtudtál valamit a híres Mr. Harrisról?
- Azt hiszed, turkálok a holmija között? Elég volt rendbe tenni azt a disznóólat. Borzasztó rendetlen férfi! Ha mindennap ekkora felfordulást csinál, nem hiszem, hogy elég lesz a heti három alkalom. Legközelebb csütörtökön megyek, de már el reő félek, mi vár rám.
Sarah félelme nem volt alaptalan. A harmadik hét után rá kellett döbbennie, hogy bizony rendesen meg kell dolgoznia a pénzért. Benjaminnál csak egyszer futott össze, a liftajtóban. A férfi akkor indult el hazulról, Sarah pedig takarítani ment. Benjamin barátságosan üdvözölte, és már rohant is tovább. Amikor belépett a lakásba, a szokásos látvány tárult elé, és Sarah fáradtan rogyott le a díványra. Végül aztán még bele is kellett húznia, mert késésben volt. Lóhalálában zárta be az ajtót, és már rohant is az egyetemre.
Fárasztó volt minden másnap hol délel tt, hol délutánő szaladni. Közben keser en megállapította, hogy az ű ő álomférfijának kimondottan rendszeret nek kell lennie. Amikorő a délutánja szabad volt, rögtön a könyvtárba ment, hogy készüljön. Éppen elhelyezkedett a széken, és a tarisznyáját készült el venni, amit akkor hordott magával, ha a táső kájában nem fért el az összes könyv. Meglepetten tapasztalta, hogy nyoma sincs a jegyzeteinek. Debbie Briannel randizott, így ő sem segíthetett. Próbált visszagondolni, hol hagyhatta, végül ijedten állapította meg, hogy utoljára Benjamin Harris lakásában volt nála. Mivel másnapra feltétlenül kellettek a jegyzetek, kénytelen volt elindulni érte. Mérges volt, mert emiatt legalább másfél órát veszít a tanulásra szánt id b l.ő ő Kinyitotta az ajtót és belépett. A nappali felé indult, mert úgy emlékezett, ott tette le a tarisznyát. Hirtelen nyílt a
fürd szobaajtó, és Benjamin lépett ki rajta vizeő sen, törülköz velő a derekán.
- Miss Tyler! Hogy kerül ide? A frászt hozta rám.
- Mi történt, drágám? - jelent meg mögötte egy sz ke n ,ő ő szintén törülköz ben.ő
Sarah borzasztó zavarban érezte magát. Szinte látta maga el tt lángoló fülét és arcát.ő
- Elnézést, Mr. Harris! Délel tt... itt felejtető tem a jegyzeteimet…
- És megtalálta?
- Igen - ölelte magához a tarisznyáját -, már itt sem vagyok. Benjamin a sz ke n höz fordult.ő ő
- Rögtön jövök! - Az ajtóig kísérte Sarah-t.
- Nagyon sajnálom, hogy így betörtem... nem gondoltam... - Nyugi, minden rendben!
- Akkor... viszlát!
- Miss Tyler, a barátn met Lindának hívják, és azt iső megmondhatja Claire-nek, hogy t sem akaő rom feleségül venni - súgta, és elmosolyodott.
- De én nem...
- Viszlát! - mondta barátságosan Benjamin, és becsukta az ajtót a döbbent lány el tt.ő
Sarah-t elfutotta a méreg. Haragudott Benjaminra, amiért azt feltételezi róla, hogy kémkedik. Még csak lehet séget semő adott, hogy tisztázza magát. Egy pillanatra majdnem megnyomta a cseng t, hogy jól megmondja a magáét, de aztánő mégsem tette. Elvégre Benjamin a munkaadója. És az igazat megvallva bátorsága sem volt hozzá. Ő mindig a csendes, visszahúzódó Sarah volt, és úgy t nt, az is marad élete végéig.ű
Hiába ment vissza a könyvtárba, hogy tanuljon, annyira zaklatott volt, hogy nem bírt koncentrálni. Folyton a délutáni jelenet jutott eszébe. Rosszkedv volt amiatt, hogy Benjaminű nem bízik benne. Szeretett mindig tisztességesen élni és vi-selkedni, de sajnálta, hogy a férfi ezt nem veszi észre. De hát hogy is vehetné, amikor alig találkoznak, akkor is csak futólag. Az ilyen férfiaknak, mint Benjamin Harris, csak a Lindák, Diane-ok, Barbarák keltették fel a figyelmét... .a hosszú combokról és nagy mellekr l már nem is beszélve. Ezek szerint akárő ő ítéletnapig is várhat, hogy álmai férfija észrevegye.
Szombat reggel Sarah már korán, elindult Benjamin lakására, mivel a hétvége hátralév részét taő nulással akarta tölteni. Az
állandó rohanás miatt néhány tárgyból lemaradt. Lelkiekben felkészült a reá váró feladatra, és nagy sóhajtással nyitott be.
- Miért van az, hogy eddig még egyetlen alkalommal sem hazudtolta meg magát Mr. Nagymen ? - fakadt ki, mikorő meglátta a nappalit. A hálószoba fel l hirtelen vekkercsörgéstő hallott. Összeráncolt homlokkal indult az ajtó felé. Nem tudta mire vélni, hiszen Benjamin általában már pénteken kiutazott a farmra. Ahogy benyitott, megpillantotta a férfit, ahogy hason fekve, bal lábát kissé felhúzva aludt. Úgy t nt, cseppet semű zavarta az óra er teljes csörgése, békésen szuszoő gott tovább. Sarah lekapcsolta az órát, és azon tanakodott, felébressze-e Benjamint vagy sem. Elnézte az alvó férfi izmos, kisportolt testét, széles vállát. Hátára keskeny csíkot festett az ablak sze-gélyén besz r d fény. A szája résnyire nyitva, és az arca olyanű ő ő volt, mint egy kisgyereké, aki tündérekr l álmodik. Aző alsónadrágján apró kis szívek voltak, amit l Sarah-nakő nevethetnékje támadt. „Hogy hordhat valaki ilyen idétlen gatyát?"
Tekintete elid zött a férfi formás fenekén, és hirtelenő elszégyellte magát, amiért ilyen illetlenül bámulta, kihasználva, hogy alszik. Kiosont a szobából, és még az ajtót is becsukta maga után. Felmérte, hol is kezdje a takarítást, végül a fürdő-szoba mellett döntött, mivel oda jóformán belépni sem lehetett. Már csaknem készen volt, amikor megjelent Benjamin álmos szemmel, ásítozva. Sarah éppen a mosdókagylóról súrolta le a fogkrémet, és morgott, hogy a férfi milyen rendetlen.
- Hello, Miss Tyler! Ha jól hallom, éppen engem küld melegebb éghajlatra!
Sarah ijedten fordult hátra. - Mr. Harris! Megrémített!
- Nem állt szándékomban. Nagyon haragszik rám a fogkrém miatt?
A lányból gondolkodás nélkül törtek el a szaő vak:
- Igen, mert úgy érzem magam, mint egy mókuskerékben! Amit megcsinálok egyik nap, maga másnapra tönkreteszi! Mintha csak szórakozásból csinálná! Miért hagyja mindig a mosdóra száradni a fogkrémet?
- Gusztustalan, ugye? Tudom, hogy borzasztó rendetlen vagyok, ha mindennap jönne, talán nem lenne ekkora felfordulás. Egyébként meg, szerintem rendesen meg van fizetve!
- Ó, igen? Én gyakran még kevésnek is találom. F leg mikorő a koszos gatyáit és zoknijait szedegetem össze a lakás minden sarkából, hogy aztán rohanhassak vele a mosodába. És ha már itt tartunk, szerezzen be egy mosógépet, mert már kétszer késtem el az el adásról, mivel nem volt szabad gép. Nemő értem, miért kell a ruháit mindenfelé szétdobálni? Nem tudná visszaakasztani, ha nem veszi fel? - hadarta egy szuszra. Maga is meglep dött, milyen hevesen kifakadt. De már hetek ótaő csak gy lt benne a feszültség, és most robbant. Szája elé kaptaű a kezét, és elfordult.
- Ez igen! - tért magához Benjamin. - Végre megismerhettem! Azt hittem, azon kívül, hogy „jó * napot, Mr." Harris", mást nem is tud mondani. Ja, a kémkedést ki ne felejtsem! - A férfi nyugodt hangon, majdhogynem kedvesen beszélt, de Sarah kihallotta bel le a gúnyt. Szégyellte magát,ő de most már nem hagyhatta annyiban.
- Eszemben sincs kémkedni! A két hónap alatt négy különböz n r l volt tudomásom; persze leő ő ő het, hogy ez csak töredéke a valóságnak. De egyszer sem, egyetlenegyszer sem számoltam be a n vérének. Kizárólag annyit mondtam, hogyő nem úgy néz ki, mint aki n sülni készül. A magánügyeihező egyébként sincs semmi közöm, már az is sok, amit véletlenül tapasztalok. Engem az édesapám becsületes, tisztességes életre nevelt!
- Akkor most biztosan büszke magára! - Az lenne, csak sajnos már nem él.
- Sajnálom. A mosógépet megkapja - mondta komolyan Benjamin, és megfordult. Sarah utána szólt.
- Mr. Harris! Ha nem bízik bennem, vagy nincs megelégedve a munkámmal, akkor mondjon fel!
A férfi megállt és lassan visszafordult.
- Nagyon tetszik, ahogy takarít - jelent meg egy apró mosoly a szája sarkában -, Kórókisasszony!
- Várjon csak, mi az, hogy Kórókisasszony? Maga szerint olyan vagyok, mint egy... kóró?
- Igen.
- Mindenesetre köszönöm. Bár, ha belegondolok, még mindig szerencsésebb, mintha madárijeszt nek vagy bányarémnekő hívna.
Benjamin elnevette magát.
- Félreért… Én úgy gondoltam, olyan tüskés és szúrós, mint a kóró.
- Gondolja, hogy ett l jobban érzem magam? Tisztábanő vagyok a küls mmel, és hosszú combokkal, bájos pofival nemő kaptam volna meg ezt az állást sem. Ahelyett, hogy ilyen kedvesen bókol, miért nem utazik már? Vagy kivételesen nem a birtokon tölti a hétvégét?
- Dehogynem. Tegnap üzleti vacsorán voltam, és valamikor hajnalban keveredtem haza.
- Az üzletfelének százas mellb sége és vörös sörénye is volt?ő - jegyezte meg cinikusan Sarah, miközben kiviharzott a nappaliba.
- Most már aztán elég legyen! Mi jogon számoltat el? Nem a feleségem. Esetleg csak szeretne az lenni!
- Inkább apáca leszek, minthogy magához menjek. Attól mentsen meg az Isten, hogy ilyen férjem legyen!
- Nem kell túlságosan fohászkodnia, kevés bolond van a Földön! - csattant fel a férfi, és Sarah látta felvillanni a szemében a harag szikráját. De nem bánta, szinte élvezte, hogy végre megmondhatta a magáét. Eddig volt a szemérmes,ő szégyell s Sarah, de úgy látszik, ragadt rá valami Debbieő stílusából. Annyit mindenesetre elért, hogy letörölte azt a csábító reklámmosolyt Benjamin arcáról. De amit az imént mondott a férfi, övön aluli ütés volt.
- Egyszer talán majd feln , és rájön végre, hogy nemő minden, ha valaki bomba n ! Akinek pedig van egy csöpp esze,ő átlát az elb völ moű ő solyán. Egyébként ne legyen úgy oda magától; ép esz férfi nem hord szívecskés gatyát! - Sarahű kárörvend en figyelte, ahogy a férfi elvörösödik.ő
- Vegye tudomásul, csak azért nem rúgom ki, mert kevesen képesek elviselni a rendetlenséget, amit csinálok!
- Azt ne higgye, hogy most kegyet gyakorol velem! Arra még nem gondolt, hogy én is felmondhatok? Nem olyan nagy öröm elviselni azt a szépfiú vigyorát!
- Ne aggódjon, majd úgy id zítek, hogy ne találkozzunk! -ő csapta be maga mögött a fürdőszobaajtót Benjamin.
- Nagyon helyes! - kiáltott utána Sarah, és dúlva-fúlva kezdett pakolni a nappaliban. Hallotta, hogy a férfi zuhanyozik, és közben elégedetten elmosolyodott. - Úgy kell neki!
Úgy t nt, Benjamin komolyan gondolta, amit mondott. Hetekű teltek el anélkül, hogy egyszer is találkoztak volna. Sarah elt n dött, vajon most hogy intézi a találkáit. Néhányszorű ő észrevette ugyan, hogy rúzsos csikkek maradtak a
hamutar-tóban, és el fordult, hogy a férfi inggallérja is folő tos volt. A rendetlenség viszont maradt a szokásos, s t, Sarah-nak úgyő t nt, mintha még több fogkrém lenne a mosdóban, mint eddig.ű Emiatt rendszeresen begurult, és egyik alkalommal mérgesen kidobta a fogkrémes tubust a szemétbe. Ám a következő alkalommal új tubust és kétszer annyi krémet talált a kagylóban. Erre bosszúból átrendezte a férfi szekrényét. Felcserélte az alsónadrágokat a zsebkend kkel, a zoknikatő pedig az éjjeliszekrény fiókjába tette. Kíváncsian várta, mit lép erre Benjamin. Nevethetnékje volt, mikor arra gondolt, milyen képet vág majd, ha reggel rohan, és semmit nem talál. Felkészült a legnagyobb bosszúra is, ám legnagyobb megrökönyödésére, mikor legközelebb takarítani ment, Benjamint otthon találta: Az íróasztalnál ült, és elmélyülten olvasott valami papírt.
- Hello, Mr. Harris! - köszönt be Sarah vidáman.
- Jó napot, Miss Tyler! - felelte mogorván a férfi, de nem nézett fel.
Sarah munkához látott. Az els meglepetés akkor érte,ő amikor a mosdót meglátta. Egy fikarcnyi fogkrém sem volt rajta. Aztán a konyhába ment, és egyetlen koszos edényt sem talált. A nappaliban szintén rend volt. Már éppen sarkon fordult volna, hogy kérd re vonja Benjamint, mi ez az egész, de a férfiő már a háta mögött állt, zsebre dugott kézzel.
- Úgy látom, talált egy másik bejárón t! - mondta Sarah, deő a torka elszorult.
- Látja, milyen rend van? Nem maga az egyetlen, aki takarítani tud! - felelte durcásan Benjamin.
- Akkor én mehetek?
- Csak nyugodtan. Végre kipihenheti magát. Ezentúl az új alkalmazott jön.
Sarah az ajtó felé indult, de miel tt kinyitotta volna,ő visszanézett.
- Csak egy férfi képes rá, hogy ablaktisztítóval mosogasson! - Bevágta maga mögött az ajtót, és abban a pillanatban hihetetlen nyugalom áradt szét benne. Tudta, hogy a férfi csak idegesíteni akarta, mégis bántotta, hogy a bosszúnak ezt a módját választotta. De lebukott. Nincs olyan n , aki összekeveriő a mosogatószert az ablaktisztítóval.
Ám Sarah csak ment tovább, mintha nem is hallotta volna. A férfi a liftajtóban érte utol, és nekitámaszkodott, hogy ne csukódjon be.
- Miss Tyler... az el bb hazudtam.ő - Tudom.
- Én csak bosszút akartam állni, amiért eldugta a holmimat. - Nem dugtam el, csak átrendeztem. Ne haragudjon, sietek! - tolta el Sarah Benjamin kezét, mire az ajtó becsukódott, és a lift elindult lefelé. Önelégülten mosolygott: ez jó lecke volt a férfi-nak! Ahogy a lift enyhe zökkenéssel megállt és Sarah kilépett, Benjaminbe botlott, aki kivörösödve, lihegve d lt a falnak.ő
- Hallgasson meg! Kérem...
- Maga sem hallgatott meg, amikor kémkedéssel vádolt! - Jó, bocsánatot kérek. Most pedig azért voltam ilyen undok, hogy visszavágjak.
- Annyi haszna mindenesetre volt, hogy egyszer végre kitakarított maga után.
- A mosdó tényleg nem egy leányálom.
- Valóban nem az, és a többi sem! - Sarah valósággal szárnyakat kapott. Végre egyszer diriő gál, szid mást! Ező határtalanul jó érzéssel töltötte el. Elindult, a kijárat felé.
- Akkor megbocsát? - kiáltotta utána Benjamin.
- Azt nem mondtam! - fordult meg, de ahogy meglátta a férfi elkámpicsorodott arcát, elnevette magát. - Érje be annyival, hogy egyel re nem mondok fel. De akkor nincs többő fogkrémsúrolás!
- Áll az alku, ha nem pakolja át többször a ruháimat! Kezet ráztak, és Benjamin újra a régi volt.
- Ezentúl jó lesz vigyáznom magával.
- Lehet. Most megyek, maga meg mossa el újra az edényeit. Viszlát!
Este Debbie mérgesen ment haza. Hangosan bevágta az ajtót, és elvetette magát a díványon.
- Neked meg mi bajod van? - Semmi.
- Látom, pont úgy nézel ki, mint akinél minden rendben! - Sarah, már nagyon unom az okos szövegedet! Egy fabatkát sem ér az egész!
- Megmondjam? Brian keresett magának egy másik barátn t,ő mivel t lem nem kapta meg, amit akart. Hála a teő tanácsaidnak! - Debbie sírva fakadt.
- Nagyon sajnálom - ölelte át Sarah.
- Hát még én! De tudod mi a legborzasztóbb az egészben? Közben rájöttem én is, ha igazán szeretett volna, akkor tud várni. Szemét alak, neki csak az a lényeg, hogy minél több lányt megkapjon. Egy szava sem volt igaz.
- De legalább id ben rájöttél.ő
- Sarah, veled ilyesmi sosem fordulna el . Te mindig átlátsző az embereken. Kár, hogy nem mered a szemükbe mondani.
- Akkor van egy jó hírem. Benjamin Harris olyan lesz ezen túl, mint a kezes bárány. Most aztán jól megkapta a magáét.
- Nem hiszek a fülemnek! Hová lett a jó öreg Sarah, aki mindenre bólogat?
- Annak vége! Hála neked. - Sarah elmesélte, mi történt, és nagyokat nevettek Benjamin pórul járásán. Elalvás el tt Sarahő jóles érzéssel gondolt arra, hogy a férfi végre észrevette t.ő ő
Ötödik
A leckének megvolt az eredménye. Benjamin szemmel láthatóan igyekezett rendet tartani. Ha véletlenül összefutottak, mindig érdekl dött a lány hogyléte fel l. És volt még változáső ő b ven. A kis piros szíves alsónadrágot Sarah nem látta többé.ő
Egyik délután otthon találta Benjamint. Éppen telefonált. Akaratlanul is hallotta a férfi szavait:
- Ugyan már, Nora! Ne butáskodj, szívem! Ez most nagyon fontos. Ne tedd le! Nora... - Dühösen lecsapta a kagylót, és újra tárcsázott.
- Elizabeth? Szervusz, drágám! Halló, itt vagy? Letette! - ahogy megfordult, észrevette Sarah-t. - Hello, Miss Tyler! Hogy van?
- Én jól. De ugyanez nem mondható el magáról, ahogy elnézem. Történt valami? .
- Egy fontos üzletfelemmel és a feleségével vacsorázom ma, egyszer en nem mehetek egyeű dül.
- Talán hívja fel a több ezer barátn je egyikét.ő
- Mit gondol, eddig mit csináltam? Egyikük sem akar látni. Hihetetlen!
- Ne csodálkozzon! Azok után, hogy engedelmesen ágyba bújtak magával, szépen faképnél hagyta ket. Gondolja, hogyő szép emlékeket hagyott bennük? A felszínes, hazug kapcsolatai miatt nincs barátja, aki segítene, igaz?
Benjamin arca hirtelen felragyogott. - Megvan a megoldási Maga fog elkísérni.
- Eszemben sincs! Az én feladatom csak a takarításig terjed! - De nagyon fontos lennel - próbálkozott újra a férfi.
- Akkor sem! Nem vagyok bábú, amit úgy rángat, ahogy magának tetszik!
- Ha nem jön el, kirúgom...
- Tegye azt! - nézett elszántan a szemébe Sarah. - Miss Tyler, kérem... Könyörgök!
Sarah csíp re tette a kezét, és nagyot sóhajő tott. - Úgy látszik, én sem vagyok okosabb a többi n nél.ő
- Imádom! - puszilta meg az arcát Benjamin. - Hétre magáért megyek.
- Nem szükséges.
- Ragaszkodom hozzá! Együtt kell érkeznünk, mivel maga lesz az unokahúgom.
Sarah szíve belesajdult a férfi kijelentésébe. Unokahúg, hát persze. Végtére is nem akar leb gő ni, hogy egy pápaszemes madárijeszt a barátn je. Már bánta, hogy igent mondott.ő ő
- Adok pénzt, vegyen magának valami szép ruhát.
Ez már csak olaj volt a t zre. Sarah haragtól vörösl arccalű ő kiáltott a férfira.
- Nem kell a pénze! Azt hiszi, képtelen vagyok egy elegáns étteremhez felöltözni? Sajnos, megígértem, hogy elmegyek, de ilyen baklövést többé nem követek el! Ne jöjjön értem, csak mondja meg, melyik étterembe megyünk, és mikorra legyek ott! Érje be ennyivel!
Tanítás után Sarah karon fogta Debbie-t.
- Gyere, elmegyünk vásárolni. Vennem kell valami elegáns ruhát.
- Hová készülsz?
Ahogy Sarah elmesélte, mi történt, újra elfutotta a méreg. - Majd én megmutatom annak a beképzelt majomnak!
- Hihetetlen, hogy ennyire megváltoztál! - hüledezett Debbie. - Olyan vagy, akár egy... amazon. Van egy isteni ötletem! Úgy átváltoztatlak, hogy Benjamin Harris rád sem fog ismerni. Csak bízd rám magad, és egy szót se szólj!
Sarah hét óra el tt pár perccel ért az étterem elé. Taxivalő ment, mert a saját autójában nem bízott. Ahogy kiszállt, meglátta Benjamint, ahogy az órájára pillantva idegesen várakozik. Bár nagyon izgult, mit szól majd a férfi, azért elindult felé. A haja laza fürtökben omlott a vállára, szemüveg helyett pedig kontaktlencsét tett a szemébe. Egyszer szabású, mégisű elegáns fekete ruhát viselt, ami nagyszer en kiemelte eddigű elrejtett alakját. A lába a körömcip t l optikailag hosszabbnakő ő t nt. Debbie még egy szolid sminket is készített az arű cára, és a jelentéktelen Sarah-ból egyszerre egy vonzó, csinos - s t, szép -ő n lett. Legeslegjobban Sarah csodálkozott, hogy így iső kinézhet. De be kellett vallania, jól érezte magát az új b rében.ő
- Jó estét! - köszönt Benjaminra, ahogy mellé ért.
- Hello! - köszönt vissza a férfi, de máris az útra fordította a tekintetét. Ám azon nyomban vissza is kapta, és szó szerint leesett az álla.
- Uramisten! - suttogta.
- Ennyire borzasztó, ahogy kinézek? - mosolygott Sarah magabiztosan. Érezte, hogy szép.
Benjamin nagyot nyelt.
- Nem... ez hihetetlen! Biztos, hogy maga Sarah Tyler? Az én Kórókisasszony bejárón m? Hová bújtatta eddig ezt az arcot?ő Egyszer en gyöű nyör !ű
- Azért ne túlozzon! Nem kellene még bemennünk?
- Bocsásson meg. Szabad a karját? - Sarah úgy érezte magát, mint egy hercegn Benjamin lepleő zetlen csodálattal bámulta, és még élvezte is.ő
Amikor megérkeztek a vacsorapartnerek, és Benjamin úgy mutatta be, mint a barátn jét, érező te, hogy megnyerte a csatát. Lám csak, is meg tud hódítani egy ilyen elérhetetlennek t nő ű ő férfit.
Tíz óra jócskán elmúlt, mikor végre haza indultak. Benjamin felajánlotta Sarah-nak, hogy hazaviszi, ám makacskodott.ő
- Miattam ne fáradjon, majd hívok egy taxit.
- Ragaszkodom hozzá, hogy én vigyem el! - mondta ellentmondást nem t r hangon Benjaű ő min, és kinyitotta a lány el tt a kocsiajtót. - Azt hiszem, sikerülni fog ez az üzlet, és eztő magának köszönhetem. Nem csak elb völ , hanem okos is volt,ű ő és láttam Billard arcán, hogy ez nagyon imponál neki.
- Örülök, hogy segíthettem.
- Nem haragszik, ha megkérdezem: eddig miért nem így nézett ki?
- Egyszer talán... megérti. Ez a kontaktlencse viszont borzasztó! Folyton úgy érzem, rögtön kiesik. Azt hiszem, mégis maradok a szemüvegnél.
- Pedig csodaszép szeme van - mondta gyöngéden Benjamin. - Nem akar még elindulni? - kérdezte zavartan Sarah.
Az utat hazáig szótlanul tették meg. Benjamin az ajtóig kísérte a lányt.
- Még egyszer köszönöm, hogy segített.
- A f nökömnek azért megtehetek ennyit. Holő nap elutazik a birtokra?
- Igen. - A férfi nem vette le a tekintetét Sarah arcáról. Közelebb lépett, és az arcához hajolt,
- Akkor jó éjszakát! - fordult meg gyorsan Sarah, és becsukta maga után az ajtót.
Debbie az ablaknál állt.
- Mindent láttam! Szuper voltál! Benjamin Harris mostantól úgy fog szaladni utánad, mint egy pincsi.
- Gondolod? De tudod, az bánt, hogy csak így kellenék neki. A régi Sarah-t nem mutatta volna be úgy, mint a barátn jét.ő
