- 2 -
James Dashner
A Halál-kúra
- 3 -
Eredeti cím: The Death Cure
2011 by James Dashner
Szabad fordítás, 2013. Készítette: Angel Korrektúra: Zozo
- 4 -
1. FEJEZET
A szag volt az, amitől Thomas kezdett bekattanni. Több mint három hete volt egyedül.
Nem zavarták a fehér falak, a fehér mennyezet és padló. Nem hiányolta az ablakokat. Nem zavarta, hogy a villany mindig ég.
Az óráját elvették. Naponta háromszor kapott ennivalót. Sonkaszelet, burgonyapüré, nyers sárgarépa, kenyérszelet és víz. Három hete senki nem lépett be a szobába, senki sem szólt hozzá egy szót sem. Nem voltak könyvek, nem volt TV, vagy videó, nem volt játék.
Több mint három hete élt teljes elszigeteltségben, és már abban is kételkedett, hogy nyomon tudja követni az időt. Az ösztöneire hagyatkozott. Megpróbálta kitalálni mikor van éjszaka. Olyankor aludt.
Az étkezés sem adott neki támpontot, mert úgy tűnt, szándékosan rendszertelen időpontokban kapta.
Egyedül. A szín nélküli, kipárnázott szobában. Az egyik sarokban, szinte elrejtve volt egy rozsdamentes acélból készült WC. Ez az egy szín volt a szobában a fehéren kívül és egy régi fa íróasztal, amihez nem tudott odamenni egy láthatatlan faltól.
Már az állandó csendet is nehezen viselte. Rengeteg ideje volt a gondolkodni a Kitörés vírusán, ami lassan eltüntet belőle mindent, amitől ember.
Nem engedték őt fürödni, nem kapott tiszta ruhát. Bűzlött.
Ez volt az, amitől már az idegei majd szétpattantak, ami lassan megőrjítette őt. Ha csak egy darab rongyot kapott volna. Inkább nem ivott volna, csak legalább az arcát meg tudta volna mosni. De csak az a piszkos ruha volt rajta, amiben bezárták ide.
Ágyneműje sem volt. Az egyik sarokban gömbölyödött össze a földön, karjaival átölelve magát, hogy egy kis melegséget érezzen. Gyakran rázta őt a hideg.
Nem tudta miért a saját testének a szaga zavarta őt a legjobban. De valamiért a higiénia hiánya félelemmel töltötte őt el, szörnyű gondolatai támadtak tőle. Mintha a teste valami tőle független rothadó, bűzlő, bomló valami lenne. Kívülállónak érezte megát tőle.
Kapott elegendő ételt és annyi vizet, hogy ne legyen szomjas. Csak annyit. Meg rengeteg időt kapott. Rengeteget edzett. Órákig futott például, amennyire lehetett abban a kis szobában. Az eszével hiába tudta, hogy az ápolatlanságnak semmi köze a fizikai állapotához. Attól ugyanúgy működik a szíve, vagy a tüdeje. Mégis kezdett a rögeszméjévé válni, hogy a piszkossága, a bűz, a halálát sietteti.
- 5 -
Visszatértek a sötét gondolatai Teresával kapcsolatban. Lehet, hogy Teresa megint hazudott neki, amikor utoljára beszéltek és ő már azelőtt elveszítette a józan eszét, mielőtt idehozták volna? Még Brenda is figyelmeztette őt, hogy hamarosan rosszul alakulnak a dolgok.
Igaza volt…
Mindezeken túl még a barátai miatt is aggódott. Mi lehet velük? Hol vannak vajon? Mit tett a
Kitörés az ő fejükkel? Azok után, amiken keresztül mentek, tényleg ez lenne a vége?
A harag úgy kúszott bele, mint ahogy egy reszkető patkány keres egy morzsányi ételt és egy kis melegséget. Napról napra intenzívebb lett a dühe. Néha azon kapta magát, hogy már nem tudja kontrollálni és remeg tőle egész testében. De nem akarta erre pazarolni az erejét. Majd a megfelelő helyen, a megfelelő időben szabadjára engedi.
A „VESZETT” tette ezt vele! Ők vették el az életét, a barátait. Kihasználták őt a céljaik érdekében, nem számolva a következményekkel. Mindenért megfizetnek! Thomas egy nap ezerszer is megesküdött erre.
Ilyen gondolatok futottak át az agyán, miközben a hátát a falnak támasztva ült szemben az ajtóval. Úgy gondolta, a huszonkettedik napja lehet itt ebben a fehér szobában. Már reggelizett, edzett utána, így késő délelőtt lehet…
Mindig az ajtóval szemben ült le, abban a reményben, hogy egyszer nem csak egy kis rés jelenik meg az alján, amin becsúsztatják az ételt, hanem kinyílik és ő kimehet végre.
Ült. Leste az ajtót. Várt, hallgatta a csendet. Érezte a teste bűzét.
A barátaira gondolt, aztán Minhóra, Newtre, Frypanra... és még néhány fiúra..
Brenda és Jorge eltűntek a szeme elől még a Berg-en. Eszébe jutott Harriet, Sonya és még pár lány a „B” csoportból. Na meg Aris…
Vajon Brenda volt az tényleg, aki figyelmeztetést küldött neki mikor először felébredt itt a fehér szobában? De hogy hallhatta őt az agyában? És vajon Brenda az ő oldalán áll?
De legtöbbször - ha nem is akarta - mégis Teresára gondolt. Az utolsó szavai ezek voltak: A „VESZETT” jó!
Jó vagy rossz, Thomas szemében minden rosszért, ami történt vele, a „VESZETT” a felelős. Már ha csak rágondolt, forrt a vére a dühtől… Néha arra gondolt, ez az egy dolog, ami miatt még meg tudta őrizni a józan eszét. A bosszúvágy! Csak arra várt már.
Evés. Alvás. Edzés. Bosszúvágy.
Ezt csinálta a következő három napban. Egyedül. A huszonhatodik napon az ajtó kinyílt.
- 6 -
2. FEJEZET
Thomas már számtalanszor elképzelte ezt a pillanatot. Hogy mit fog csinálni, mit fog mondani. Hogy csak rohan ki az ajtón, szembeszáll mindenkivel, aki meg akarja állítani és csak fut, menekül.
De ezekkel a gondolatokkal csak az időt múlatta, amolyan szórakozásképpen. Nagyon is tisztában volt vele, hogy a „VESZETT” nem engedné, hogy ez megtörténjen. Minden apró részletet megterveznek a következő lépés előtt.
Amikor az ajtó enyhe sziszegő hang kíséretében elkezdett kinyílni, majd kitárult, Thomast is meglepte a reakciója. semmit nem csinált. Valami azt súgta neki, hogy ugyanolyan láthatatlan akadály jelent meg, mint közte és az asztal között. Ez nem a megfelelő pillanat volt a cselekvésre. Még nem.
Nem is nagyon lepődött meg, amikor a Patkány-ember sétált az ajtóhoz, aki az utolsó próba előtt az Égés-tesztre kényszerítette őket. Ugyanaz a hosszú orr, a menyét-szerű szem. A haja ugyanúgy rá volt fésülve a fején lévő kopasz foltra és ugyanazt a nevetséges fehér öltönyt viselte. Talán valamivel sápadtabb volt, mint mikor Thomas utoljára látta.
A kezében lévő vastag mappában rendetlenül berakott papírok voltak.
- Jó reggelt Thomas. - bólintott mereven és választ sem várva becsukta az ajtót és leült az íróasztal mögé. Letette a mappát, és keresgélni kezdett benne. Amikor megtalálta amit keresett, rátette a tenyerét. Szánalmasra sikerült mosolygással nézett Thomasra.
Amikor Thomas megszólalt, el is feledkezett róla hogy mennyi ideje nem beszélt. Olyan volt a hangja, mint valami károgás:
- Csak akkor lesz jó ez a reggel, ha kimehetek végre innen. Egy villanásnyi időre megváltozott a férfi arckifejezése.
- Igen, igen. Tudom. Semmi gond. Egy csomó pozitív hírrel jöttem ma. Bízz bennem.
Thomas szégyellte, hogy megfeledkezett magáról és elárulta miben reménykedik. Jobban kell vigyáznia.
- Pozitív hír? Gondolja, elég intelligens vagyok hozzá?
A Patkány-ember hallgatott néhány másodpercig mielőtt válaszolt volna.
- Intelligens, igen. Ez egy fontos ok volt. - ismét hallgatott, mintha olvasni akarna Thomas gondolataiban. - Gondolod, hogy mi élvezzük ezt? Hogy mi örülünk, ha szenvedni látunk?
- 7 -
Mindent megteszünk a cél érdekében, és te is hamarosan meg fogod tudni az egésznek az értelmét. - a férfi hangja egyre erősödött, ahogy beszélt, az utolsó szavakat szinte már kiabálta, még az arca is belevörösödött.
- Hűha! - válaszolta Thomas merészen. - Nyugodjon meg szépen öregem, mert három lépésnyire van a szívrohamtól. - Jó érzés volt, hogy ki tudta mondani ezeket a szavakat. A férfi felállt és előrehajolt. A nyakán kidagadtak az erek, mint valami feszes zsinórok. De aztán mégis leült és vett néhány mély lélegzetet.
- Azt hittem négy hét ebben a fehér dobozban elég lesz arra, hogy teljesen megalázzunk. De úgy tűnik arrogánsabb vagy mint valaha.
- Mikor mondja már ki, hogy nem vagyok őrült, mikor? Hogy soha nem is kaptam el a betegséget, a Kitörés-t? - Thomas nem tudott uralkodni magán. Egyre inkább nőtt a haragja, már úgy érezte, szétrobban a feje. De nyugalmat erőltetett megára. - Ez az egy dolog segített abban, hogy megőrizzem a józan eszemet. Tudom, hogy hazudott Teresa is. Tudom, hogy ez is csak egy teszt, mint a többi.
- Na akkor most ha nem megyek a következő próbára mi lesz? Felküldenek a kibaszott Holdra? Vagy bedobnak az óceánba egy szál gatyában? - mosolygott a hatás kedvéért.
A Patkány-ember üres szemekkel meredt Thomasra. - Befejezted?
- Nem fejeztem be! - már napok óta várta, hogy beszélhessen. Most hogy itt a lehetőség, nem jut eszébe semmi. Pedig milyen szépen eltervezte az egészet.
- Azt akarom, hogy most azonnal mindent mondjon el! Mindent! Azonnal!
- Ó, Thomas. - mondta halkan a Patkány-ember, mint amikor egy kisgyereknek kell elmondani valami szomorú hírt. - Mi nem hazudtunk neked. Tényleg benned van a Kitörés vírus.
Thomas meghökkent és ismét elöntötte őt a düh. Vajon most is hazudik a Patkány-ember? Kíváncsi volt rá. De megvonta a vállát, mintha nem is érdekelné különösebben.
- Nos, én még nem bolondultam meg. - eszébe jutott Brenda rettegése a betegségtől, a Kergék… Hogy lehet ezt megemészteni, hogy ő is beteg? De még minden rendben van vele. Még mindig épelméjű. Most pedig csak ez számít, ebben a pillanatban ez a legfontosabb. A Patkány-ember felsóhajtott.
- Nem érted. Nem érted, hogy azért jöttem, hogy elmondjam… Thomas közbevágott:
- 8 -
- Akkor miért nem mondja? Miért jön ki olyan nehezen a száján? Mire vár? - észre sem vette Thomas, hogy beszéd közben felállt. Majdnem elveszítette az önuralmát.
A Patkány-ember szeme hidegen villant rá.
Thomas tudta, mindegy hogy hazudik ez az ember, akkor is meg kell hallgatnia, ha ki akar végre kerülni. Lassan megnyugodott.
- Igen, tényleg előfordult, hogy hazudtunk nektek. Gyakran elhallgattunk valami szörnyű dolgot, amiről tudtuk, hogy meg fog történni. De ez is része volt a tervnek. Annak a tervnek, amit egyszer már te is elfogadtál, sőt, segítettél létrehozni. Kicsit másképp alakultak a dolgok, mint azt az elején gondoltuk, ez így igaz. De hűek maradtunk a terv megalkotóinak a szelleméhez.
Thomas lassan megrázta a fejét. Tudta, hogy részt vett valamikor ő is a terv létrehozásában. De még sok mindent nem értett.
- Ha nem válaszol nekem, miért várja tőlem azt, hogy higgyek magának?
Természetesen emlékezett arra, hogy dolgozott a „VESZETT”-nek. Igaz, hogy sok mindent elfelejtett, de azért időnként felvillantak a múltból emlékek. Tudta, hogy Teresa is ott volt, Ő is segített létrehozni az Útvesztőt. De ezek csak felvillanások voltak az emlékeiből.
- Nincs tovább értelme, hogy tudatlanságban tartsunk téged. - mondta a férfi. - Már nincs rá szükség.
Thomas hirtelen nagyon kimerültnek érezte magát. Lerogyott a földre és nagyot sóhajtott. Megrázta a fejét.
- Semmit nem értek. Azt sem tudom, mit higgyek el és mit ne.
A Patkány-ember elkezdett beszélni, de teljesen másképpen mint eddig. Mint egy professzor. - Nos, azt tudod, hogy az egész világon elterjedt egy szörnyű betegség, ami az emberek agyát támadja meg. Minden, amit eddig tettünk, egyetlen egy célt szolgált:
Az agyminták elemzése és egy terv kidolgozása a Kitörés gyógymódjára.
Átéltetek szenvedéseket, fájdalmakat. Voltak, akik az életüket veszítették el. Te ugyanúgy tudtad, mint mi, amikor ez az egész teszt sorozat elkezdődött, hogy ez a tét, hogy áldozatokat kell hozni. Mindannyian készek voltunk arra, hogy mindent, mindent megtegyünk az emberi faj megmentésért.
Most nagyon közel állunk a megoldáshoz. Nagyon-nagyon közel!
Thomasnak több alkalommal is jöttek vissza emlékképek a múltból. Az álmai is bepillantást engedtek neki ide-oda. De ezek mind olyanok voltak, mint egy gyors villanás a fejében.
- 9 -
Most, ahogy hallgatta ezt a férfit, úgy érezte, mintha egy magas szikla legtetején állna, a mélységben pedig ott lebegnének a válaszok. Az, hogy meg is értse ezeket a válaszokat, annyira erősen élt benne, hogy a férfi ezzel tudta őt sakkban tartani. De még mindig nagyon óvatos volt.
Tudta, hogy amikor meghaltak azok, akik megtervezték az egész teszt-sorozatot, ő is benne volt a csapatban, akik folytatták a munkájukat. Az Útvesztő megtervezésében is része volt… - Emlékszem annyira, hogy szégyelljem magam miatta. - ismerte el. Az Útvesztő csak egy teszt volt, de részt vett más tervezésben is.
- Majd a végén másképp látod a dolgokat Thomas. De kérdeznék én tőled valamit: Olyan nagy bűn feláldozni néhány életet, ha az egész emberi fajt megmentheted? Gondolj a régi alapigazságra: A cél szentesíti az eszközt. Vagy volt más választásunk?
Thomas csak nézett. Olyan kérdés volt ez, amire nem volt jó válasz.
A Patkány-ember lehet, hogy csak mosolygott, de Thomasnak úgy tűnt, gúnyosan. - Ne feledd, hogy valamikor hittél benne Thomas.
Kezdte összeszedni a papírokat, mintha már menni akarna, de nem mozdult.
- Azért vagyok most itt, hogy elmondjam neked: Az adataink már majdnem teljesek. Hamarosan elérjük a célt. Ha kész a terv a gyógymódra, akkor mond majd a barátaiddal együtt, hogy milyen igazságtalanok is voltunk.
Thomas szeretett volna visszavágni. Lett volna egy-két keményebb szava a férfihoz, de visszafogta magát.
- Milyen terv az, amihez egy csomó tizenévesnek kell szenvednie, vagy éppen meghalnia. A többieknek meg ezt kell végignéznie. Mi köze mindennek egy betegség gyógyításához? - Ennek nagyon is sok köze van hozzá. - sóhajtott nagyot a Patkány-ember. - Hamarosan mindenre emlékezni fogsz, és van egy olyan érzésem, hogy megbánsz sok mindent. De addig is, van még valami, amiről tudnod kell. Ettől talán észhez térsz.
- Mi lenne az? - Thomas el nem tudta képzelni mi újat mondhat még neki ez az ember. A Patkány-ember felállt, megigazította a nadrágját és a kabátját. Utána hátratette a kezét. - Mint mondtam neked, a Kitörés vírus ott van benned, minden testrészedben él. De semmiféle hatással nincs rád. Te egy rendkívül ritka embercsoporthoz tartozol: Immunis vagy a Kitörés-re.
Thomas nyelt egy nagyot. Nem tudott megszólalni. Az olyanokat, mint te, az utca embere úgy nevezi: Védfej
- 10 -
A Patkány-ember még hozzátette: Nagyon, nagyon utállak!
3. FEJEZET
Thomas nem talált szavakat. Annak ellenére, hogy már mennyi hazugságot mondtak neki, tudta, hogy amit az imént hallott, az igaz. De amikor az újabb információt hozzárakta azokhoz, amit eddig megtudott, akkor sem értette még meg egészen a teszteket.
Valószínűleg nem csak ő volt immunis a betegségre, hanem a többi fiú is, és a „B” csoport tagjai is. Ez lehetett az ok, amiért őket választották ki a tesztekre.
Hogy a bonyolult kísérletekhez, a tesztekhez miért van szükség a szörnyekhez, akikkel az útjaik során találkoztak… Sok mindent összerakott már magában, értette, hogy a „VESZETT” a Kitörés-re keresi a gyógymódot. Most mintha újabb emlékek tértek volna vissza.
- Látom, most hiszel nekem. - törte meg a csendet a Patkány-ember. - Amikor rájöttek, hogy vannak olyan emberek, mint te is, hogy csak hordozzák a vírust, de nem betegszenek meg, akkor kiválasztották közületek a legintelligensebbeket. Így született meg a „VESZETT” . Természetesen olyanokat is beválasztottak a teszt csoportba, akik nem védettek a betegséggel szemben. Amikor egy kísérlet folyik, mindig szükség van egy kontroll csoportra is Thomas. Így lehet teljes képet kapni az adatokból.
- És aki nem… - nem fejezte be a kérdést és nem is akarta igazán hallani a választ.
- Aki nem immunis? - Patkány-ember felvonta szemöldökét. - Azt hiszem, nem kell sokat találgatni, mi történik vele, igaz? De most azt hiszem, mielőbb le kellene zuhanyoznod. Bűzlesz, mint egy hetes hulla. A zuhanyzóban találsz tiszta ruhát.
Már ellépett volna az ajtóból, amikor Thomas utána kiáltott: - Várjon!
- Igen? - nézett vissza a férfi.
- Miért hazudta azt nekünk, hogy ha elérünk a Menedékig, akkor megkapjuk a gyógyító kúrát?
- 11 -
- Nem volt az egészen hazugság. - vont vállat a Patkány-ember. - Azzal, hogy eljutottatok oda, a tesztet hajtottátok végre, vagyis segítettetek a további adatok gyűjtésében. Ezekből az adatokból tudjuk majd kidolgozni a gyógymódot. Mindenkinek.
- Miért csak most mondta el nekem ezeket? És miért voltam ide bezárva négy hétig? - nézett körül a szobában. Az emlékképei még mindig nem voltak elegendők ahhoz, hogy ilyen furcsa dolgokat megértsen. - Na és miért hazudott nekem Teresa? Mi volt az értelme?
- A Változók. - válaszolta a Patkány-ember. - Minden, ami történik veled és a többiekkel, orvosok és pszichológusok által gondosan kidolgozott, kiszámított események. Segít megtalálni a válaszokat a Gyilkos-zónában felmerülő kérdésekre, ahol a Kitörés a legnagyobb károkat okozza. Tanulmányozzuk a különböző érzelmeket és reakciókat, mire, hogy reagál a vírus. Keressük a választ arra, hogy bennetek miért nem működik a gyengítő hatása.
A Gyilkos-zóna mintákat keressük Thomas. Feltérképezzük a kognitív és fiziológiai reakciókat, hogy kialakíthassuk a gyógymódot. Minden amiatt történik.
- Mi az a Gyilkos-zóna? - kérdezte Thomas. Próbált kutatni az emlékei között, de semmit nem talált. - Még ezt mond meg, és már megyek.
- Nem értem Thomas. - válaszolta a férfi. - Te megcsípetted magad a Siratóval, emlékezned kellene. A Gyilkos-zóna, az agyad, ahol a vírus megtelepszik. Minél nagyobb területet fertőz meg, annál nagyobb az erőszakosságra való hajlam és a paranoia. Ezért vizsgálja a „VESZETT” az agyat a probléma megoldása érdekében. Nem emlékszel minek a rövidítése a „VESZETT” szó? Világkatasztrófa, Gyilkos zóna Kísérleti Tanszék. - A Patkány-ember roppantul elégedettnek tűnt magával. Szinte boldognak látszódott.
- Gyere, menjünk. Szedd rendbe magad. Tudod, hogy állandóan figyelünk, úgyhogy ne próbálkozz semmivel és akkor nem lesz semmi baj.
Thomas csak ült és próbálta megemészteni az imént hallottakat. Igaznak tűnt, amit a férfi mondott, tényleg egyre több mindenre emlékszik. De azért a Patkány-emberrel és a „VESZETT”-tel szemben megmaradt a bizalmatlansága.
Hagyta, hagy ülepedjenek le benne az új információk. Szép kis halom gyűlt össze, lesz min törnie a fejét.
Szó nélkül kiment a szobából és követte a férfit. Egy kerámia burkolatú hosszú folyosón találta magát. A falak bézs színűek voltak, és bekeretezett képek lógtak rajta. Egyiken egy kolibri volt egy piros virágon, egy másikon esős, ködös erdei tájkép. A harmadikon a tenger, ahogy a partot nyaldossák a hullámai. A feje fölött fénycsövek zümmögtek.
- 12 -
Végre megálltak egy ajtó előtt. A Patkány-ember kinyitotta és Thomas bement. Egy nagy fürdőszobában találta magát, ahol beépített szekrények és zuhanyzó volt. Az egyik szekrény ajtaja ki volt nyitva, látta benne a tiszta ruhát és egy pár cipőt. És egy órát.
- Fél órád van körülbelül, addig igyekezz elkészülni. - mondta a férfi. - ha végeztél, várj nyugodtan. Visszajövök érted és újra együtt lehetsz a barátaiddal.
A barátok szó hallatán Thomasnak Teresa jutott eszébe. Megpróbált szólni neki gondolatban, de semmi. Annak ellenére, hogy megvetette a lányt, nem felejthette el, hogy ő volt a legjobb barátja valaha. Nehéz lett volna teljesen elengedni őt.
- Fél óra múlva itt vagyok. - mondta a férfi és rácsukta az ajtót.
Thomas megint egyedül maradt. Még mindig nem lehetett a barátaival, de már közelebb került hozzájuk egy lépéssel. Annak ellenére, hogy nem tudta mire számíthat a továbbiakban, legalább már nem volt abban a szörnyű szobában. Végre. Gyorsan ledobálta a ruháit és beállt a zuhany alá, hogy ismét embernek érezhesse magát.
4. FEJEZET
Póló és farmer. Futócipő. Mintha megint az Útvesztőben lenne. Friss, puha zokni. Legalább ötször súrolta végig magát, mire úgy érezte, hogy újjászületett. Remélte, hogy a dolgok már jobbra fognak fordulni.
Jó lenne, ha átvehetné végre az irányítást a saját élete felett. A tükörben meglátta a tetoválást. Ez mindig emlékeztetni fogja őt arra, ami történt, pedig azt kívánta, bárcsak elfelejthetné az egészet.
A falnak dőlt és várt. Azon tűnődött, vajon a Patkány-ember tényleg visszajön-e, vagy most csak egy másik helyiségbe zárták őt be. De nemsokára meghallotta a lépteit és megjelent a férfi.
- Húha, de elegáns lettél! - jegyezte meg egy félmosollyal a férfi.
Thomas szeretett volna valami gúnyosat visszavágni, de végül csak annyit mondott:
- Sokkal jobban érzem magam. Szóval… köszönöm! - és megpróbált visszamosolyogni. - Mikor mehetek a többiekhez?
- Most. - intett a fejével, hogy kövesse őt. - Már három különböző teszten mentél keresztül. Azt reméltük, hogy a második fázis végén már fel tudjuk térképezni a Gyilkos-zónát, de még hiányzik valami. De mint mondtam, már nagyon közel vagyunk a megoldáshoz. Most már
- 13 -
teljes jogú partnerként segítesz a tanulmány finomításában. Még egy kicsit mélyebbre kell ásni. hogy megoldjuk a rejtélyt.
Thomas hunyorgott. Sejtette, hogy a harmadik teszt a fehér szoba volt. De mi van a többiekkel? Gyűlölt volna együtt dolgozni a „VESZETT”-tel, és csak remélni merte, hogy már nem találnak ki semmiféle új tesztet a barátai számára.
Megérkeztek egy ajtó elé. A Patkány-ember kinyitotta és belépett. Thomas követte. A megkönnyebbülés futott végig rajta, ahogy meglátta a barátait. Szétszóródva, kis csoportokban ültek. Mindenki egészségesnek látszott és boldognak. Beszélgettek, nevetgéltek. Minho, Frypan, Newt, Aris, Sonya, Harriet….
Thomas szerette volna azt mondani nekik, hogy vége, de tudta úgysem hinnék el neki. Körülnézett újra, mert nem látta Brendát és Jorge-t. Utoljára a Berg-en látta mindkettőjüket. De mielőtt megkérdezhette volna a Patkány-embertől, hogy hol vannak, Minho kiáltása hangzott fel. Mosoly terült szét az arcán.
- Ördög és pokol! Ez Thomas!
A bejelentést hangos huhogások, kiabálások, éljenzések követték.
Az aggódástól összeszorult a gyomra és továbbra is azt a két arcot kereste a szobában. Nem szólalt meg, csak tovább vigyorgott. Aztán meglátta Teresát.
A lány felállt és szembe fordult vele. A fekete haja tisztán, fényesen terült szét a vállán, bekeretezve sápadt arcát. Piros ajkai szétnyíltak, ahogy egy hatalmas mosoly terült szét az arcán. A csillogó kék szeme fénylett.
Thomas majdnem odaszaladt hozzá, de eszébe jutott mik voltak az utolsó szavai mindazok után, amik történtek: A „VESZETT” jó!
- Hallasz? - szólította őt telepatikusan, csak kíváncsiságból. Nem érezte a jelenlétét az agyában és nem is válaszolt a lány. Csak álltak és bámulták egymást összekapcsolódott tekintettel.
De már ott volt mellette Minho és Newt. A vállát csapkodták, a kezét rázták és húzták magukkal.
- A fenébe is, már azt hittük meghaltál, Tommy! - mondta Newt és megszorította a kezét. A hangja ugyanolyan zsémbesnek tűnt, mint máskor.
- Örülök, hogy egyben vagy! - mondta Minho egy önelégült mosollyal az arcán, de a szemei furcsán csillogtak. - Újra együtt a csapat. Jó hogy élve látom azt a rusnya képed! Vagy százféleképpen láttalak meghalva. Fogadok, hogy minden este sírtál utánunk!
- 14 -
- Igen. - motyogta Thomas.
Mindannyian próbáltak természetesen viselkedni, de tekintettel arra, hogy hetek óta nem látták egymást, ez nem is volt olyan egyszerű.
Elindult Teresa felé. Elsöprő vágyat érzett, hogy a szemébe nézzen… aztán majd lesz valami. - Szia.
- Szia. Jól vagy? Thomas bólintott.
- Azt hiszem. Kicsit durva volt ez a pár hét. - már majdnem megkérdezte, hogy próbálta-e őt telepatikus módon elérni, de nem akarta megadni azt az elégtételt a lánynak, hogy ő megpróbálta.
- Kerestelek Tom. Minden nap próbáltam beszélni veled, de nem ment. - a lány megfogta a kezét, mire gúnyolódó felkiáltások hangzottak.
Thomas piruló arccal elvette a kezét. Maga sem értette miért lett dühös. De a többiek csak a zavarának tudták be.
- Óh. - mondta Minho. - Most majdnem olyan aranyos, mint amikor belevágta a dárdát az arcodba!
- Ez az igaz szerelem! - nevetett Frypan. - Mit tenne vele, ha nem szeretné???
Thomast nem érdekelte mit gondolnak a többiek, de elhatározta, hogy megmutatja Teresának, nem felejti el, amit tett vele. Mindegy milyen volt a kapcsolatuk. Megpróbál vele barátságos maradni, de csak két emberrel lesz bizalmas. Ez a kettő: Minho és Newt. Senki más.
A Patkány-ember tapsolt a folyosón, hogy figyeljenek.
- Mindenki foglaljon helyet. Mielőtt eltávolítjuk a törlést, pár dolgot meg kell beszélnünk. Thomas csak véletlenül figyelt fel a törlés szóra, annyira mellékesen mondta a férfi.
A terem elcsendesedett és a férfi eléjük állt. Mosolyt erőltetett az arcára és megismételte, amit az előbb mondott, majd hozzátette:
- Igen, hölgyeim és uraim. Mindenki visszakapja az emlékeit. Az összeset!
5. FEJEZET
Thomas ledöbbent. Gyorsan Minhóhoz lépett. Miután magukhoz tértek a Dobozban, onnantól fogva próbálnak visszaemlékezni a gyerekkorukra, a családjukra, a nevükre.. Első hallásra örült neki, hogy mindezt visszakapja. De ez túl sok lenne hirtelen. Ahogy belegondolt, rájött,
- 15 -
hogy nem is hangzik ez már annyira jónak. A zsigereiben érezte, hogy csak a Patkány-ember szájából hangzik ez olyan egyszerűnek.
- Ahogy azt ti is tudjátok, a teszteket befejeztük. - köszörülte meg a torkát a Patkány-ember - Amikor visszaállítjuk a memóriátokat, tovább tudunk lépni. Már tájékoztattunk titeket a
Kitörés-ről és a tesztek szükségességéről. Már nagyon közel állunk hozzá, hogy befejezzük a
Gyilkos-zóna tervet. A további finomításokhoz számítunk az együtt működésétekre. Gratulálok mindenkinek!
- Azt hiszem, oda kellene menni és betörni a hülye orrát. - mondta Minho ijesztően nyugodt hangon. - Elegem van abból, hogy úgy viselkedik, mintha minden happy lenne és nem halt volna meg a barátaink fele.
- Én is szeretném látni betört orral. - csattant fel Newt.
Olyan indulat volt a barátja hangjában, mintha legalább a betegség harmadik fázisában lett volna.
A Patkány-ember a szemét forgatta.
- Először is, már figyelmeztettelek benneteket, hogy ha megpróbáltok bántani, annak súlyos következményei lesznek. Biztosak lehettek benne, hogy most is figyelnek titeket. Másodszor, nagyon sajnálom azokat, akiket elveszítettünk. De a végén, ti is azt fogjátok mondani, hogy megérte. Sajnáljuk a veszteséget, de a számuk elenyésző akkor, ha az emberi faj túlélése a tét. Minho vett egy nagy levegőt, mint aki mondani akar valamit, de becsukta a száját.
Thomas tudta, nem számít mit mond a Patkány-ember. Az sem számít, hogy hazudik, vagy igazat mond. Minden szava egy csel. Sem szavakkal, sem ököllel nem tudnak ellene harcolni. Egy dologra volt nagy szükségük: türelemre.
- Maradjatok csendben, hallgassuk meg mit mond még. - szólt Thomas nyugodtan.
- De miért kellene megbíznunk abban, amit mond? - szólt Frypan. - És azokban, akik törölték az emlékeinket? Mindazok után, amiket velünk csináltak, vissza akarják állítani a törlést? Köszönöm, nagyon kedves, de én inkább nem akarok tudni a múltamról.
- A „VESZETT” jó. - szólalt meg Teresa olyan hangon, mint aki magában beszél. - Mi van? - förmedt rá Frypan. Mindenki megfordult és Teresára nézett.
- A „VESZETT” jó. - ismételte meg Teresa sokkal hangosabban, és úgy fordult a székén, hogy mindenkivel szemben legyen. - Amikor magamhoz tértem a kómából, ez a három szó jutott az eszembe. Fel is írtam a karomra, de folyton ez jár az agyamban. Fogjátok be a
- 16 -
szátokat, és hallgassátok meg amit ez az ember beszél. Csak akkor értetek meg mindent, ha visszakapjátok az emlékeiteket.
- Egyetértek. - kiáltotta Aris sokkal hangosabban a szükségesnél. Thomas csendben volt, hallgatta a többiek érveit.
A fiúk többnyire Frypan mellé álltak, a „B” csoport pedig Teresa mellé. Mintha csatában kellett volna dönteniük arról, hogy döntenek.
- Csend legyen! - üvöltötte a Patkány-ember. Megvárta, amíg elhallgatnak valamennyien. - Nem fog senki hibáztatni, amiért bizalmatlanok vagytok. Sok mindenen mentetek keresztül, láttátok a barátaitokat meghalni, átéltétek a terrort többször is. De ígérem nektek, ha mindent megtudtok, miért volt szükség ezekre a tesztekre, akkor megértitek és elfogadjátok.
- Mi van ha nem akarjuk? - kiáltotta Frypan. - Ha nem kérjük vissza az emlékeinket? Thomas megkönnyebbülve nézett a barátjára. Pontosan azt mondta ki, amit ő is érez. A Patkány-ember felsóhajtott.
- Azért, mert tényleg nem érdekel mi történt veled korábban, vagy azért mert nem hiszel nekem?
- Ó, én semmi olyat nem tudok elképzelni, amiért meg kellene bíznom magában. - felelte Frypan.
- Hát nem veszed észre, hogy nem akarok rosszat? Ha nem akarod, hogy visszaállítsák a törlést, akkor nem csinálják.
Vajon tényleg lehet választani, vagy ez csak egy újabb blöff? Thomas nem tudta volna megmondani, de a válasz meglepte.
A szoba ismét elcsendesült. Mielőtt bárki megszólalhatott volna, a Patkány-ember, aki már elindult az ajtó felé, visszanézett.
- Tényleg úgy szeretnéd leélni az életed, hogy nincs emléked a szüleidről? A családodról? A barátaidról? Most itt a lehetőség, hogy visszakapd azokat az emlékeket, amik addig voltak, mielőtt ez a kísérlet elkezdődött. Mi visszaadjuk. De lehet, hogy ez a lehetőség nem ismétlődik meg.
Thomas nagyon szeretett volna emlékezni a családjára. Sokszor gondolt erre. De már tudta milyen a „VESZETT”. Nem akart egy újabb csapdába besétálni. Ki tudja, mit bütykölnének az agyával megint. Hogy hihetné el, hogy megint mindenre emlékezni fog?
Amikor a Patkány-ember először említette, hogy a „VESZETT” megszüntetné a törlést, már akkor rossz érzése támadt. Félt attól, hogy milyen emlékeket állítanának neki vissza. Ha
- 17 -
ragaszkodnak a teljes igazsághoz, akkor ő azzal nem akar szembenézni. Hiszen azt is mondta neki ez az ember, hogy utálja őt.
Figyelte, ahogy a férfi kimegy a szobából. Thomas, Newt és Minho összehajoltak. - Kizárt hogy ebbe belemenjünk. Szóba se jöhet. - mondta nekik.
- Ámen. - szorította meg Minho a vállát. - Még ha meg is bíznék bennük, mire akarnék emlékezni? Mit tettek Ben-nel és Alby-val!
Newt bólintott.
- Valamit lépniük kell hamarosan. Ha nem, néhányukat fejen vágom. Legalább jobban érzem magam tőle.
Thomas tudta, hogy óvatosnak kell lenniük. - Ne kapkodjunk. Majd eljön a megfelelő pillanat.
Thomas érezte, ahogy szétárad benne az erő. Újra együtt volt a barátaival. és vége volt a tesztnek. Mit tud még velük csinálni a „VESZETT”?
Felálltak és elindultak az ajtó felé. Már a kilincsen volt a keze, amikor visszanézett a többiekre. Ők még mindig beszélgettek és úgy tűnt, azt választják, hogy állítsák vissza az emlékeiket.
***
A Patkány-ember várta őket az előtérben. Egy ablaktalan folyosón vezette őket, amíg egy nagy acélajtó elé nem értek. Úgy nézett ki, hogy légmentesen záródódik. A fehér ruhás ember mágneskártyát helyezett az ajtó melletti nyílásba és a nagy fémlemez néhány kattanás és csikorgás kíséretében felnyílt. Thomast a Tisztáson lévő kapukra emlékeztette a hang.
Egy zsilipbe kerültek. A Patkány-ember előbb becsukta az ajtót, és csak mikor az bezárult, akkor nyitotta ki a másik ajtót. Onnét egy nagy helyiségbe jutottak. A burkolata és a színe ugyanolyan volt, mint annak a szobának, ahol azelőtt tartózkodtak.
De a hátsó falon ágyak sorakoztak, mindegyik mellett fenyegető kinézetű szekrények, műszerek, különböző kijelzőkkel. Mindnél lógott egy maszk is, amihez fém és műanyag csövek csatlakoztak.
Thomas el nem tudta képzelni, hogy valaki hagyja csak úgy felrakni ezt a dolgot az arcára. A Patkány-ember az ágy felé intett.
- 18 -
- Itt fogjuk visszaállítani az emlékeiteket, amiket töröltünk az agyatokból. Ne aggódjatok. Tudom, hogy félelmetesnek tűnnek ezek az eszközök, de annyira nem fájdalmas.
- Annyira nem fájdalmas… - ismételte Frypan. - Nem tetszik ez. Tehát mégiscsak fáj.
- Természetesen kisebb kényelmetlenséggel jár a műtét. - mondta a Patkány-ember és odament az ágy oldalánál lévő géphez. Elkezdte nyomogatni a gombokat és zümmögés töltötte be a termet.
- Várjon egy kicsit. - szólt Teresa. - Ugyanezzel az eszközzel el is vehetnek az agyunkból bármit és irányítani is tudnak vele, igaz?
Thomasnak eszébe jutott Teresa viselkedése, ahogy Alby vonaglott az ágyba, Gally, aki megölte Chuck-t. Mindez a „VESZETT” irányítása és ellenőrzése alatt történt.
Thomas ismét tétovázott. Engedje, hogy végrehajtsák rajta ezt a visszaállítást? Teresa folytatta:
- És mi van a… - a lány tétovázva Thomasra nézet.
Thomas tudta, hogy a telepatikus kommunikálásra gondol. Ami kicsit olyan, mintha közös lenne az agyuk. Thomasnak hirtelen megtetszett ez az ötlet, hogy ez örökre eltűnne belőle. Akkor biztos eltűnne belőle az az üresség is, amit érez Teresa miatt.
- Tehát mindent visszaállítanak? Mindent? - folytatta Teresa. A Patkány-ember bólintott.
- Mindent. Egy kis eszköz marad az agyatokban, ami lehetővé teszi számunkra a Gyilkos-zóna feltérképezését. … És nem kell kérdezned, amit akartál, látom a szemedben. Nem lesztek többé képesek arra a kis trükkre. Se Thomasszal, se Aris-sal. Eddig is ki tudtuk kapcsolni ideiglenesen. Nos, most véglegesen kikapcsoljuk. Miután helyreállítottuk a hosszú távú memóriátokat, többé nem leszünk képesek manipulálni az agyatokat. Egyedül az a kis eszköz marad, amit említettem az előbb.
Millió kérdés futott át mindegyikük fején. Egymás közt suttogtak. Annyi mindent át kellett gondolni, számolni a következményekkel. Sokan voltak dühösek a „VESZETT”-re. De úgy tűnt, harc nélkül fog távozni a csoport.
- Ez nem agy lesz. - mondta Frypan. - Érted? No-agy. - válaszként csak páran felnyögtek. - Rendben. Azt hiszem, kész vagyunk. - mondta a Patkány-ember. - Még egy utolsó dolog, amit el kell mondanom, mielőtt visszakapjátok az emlékeiteket. Jobb lesz, ha tőlem tudjátok meg… emlékeztek az utolsó tesztre…
- 19 -
A Patkány-ember összekulcsolta a kezeit a háta mögött és olyan gyászos képet vágott, mint aki a saját temetésén kénytelen jelen lenni.
- Néhányan közületek immunisak a Kitörés-re. De néhányan… nem. Most végigmegyek a listán. Legyetek szívesek nyugodtan fogadni.
6. FEJEZET
Csend lett. Csak a gép zümmögése hallatszott. Thomas tudta, hogy ő immunis-legalábbis ezt mondta neki a férfi. De senki másról nem tudja, hogy az-e. Émelyítő félelem lepte őt el. - A kísérlethez, hogy pontos eredményt kapjunk, - mondta a Patkány-ember - szükség volt egy kontroll csoportra. Mi távol tartottuk tőletek a vírust, ameddig csak lehetett. Légi úton terjed és nagyon fertőző. - elhallgatott és körbenézett.
- Mindjárt frászt kapunk. - mondta Newt. - Eddig is úgy tudtuk, hogy betegek vagyunk. - Igen. - szólt Sonya is. - Hagyja a drámát és mondja!
Thomas észrevette, hogy Teresa ott áll mellette. vajon neki is elmondták már, hogy immunis? Az kell hogy legyen, máskülönben nem választották volna ki őket különleges feladatra.
A Patkány-ember megköszörülte a torkát.
- Rendben. Akkor mondom. A legtöbben immunisak vagytok a betegséggel szemben és felbecsülhetetlen adatokat segítettetek nekünk összegyűjteni. Csak ketten nem számítanak most jelöltnek. De térjünk át a listára. A következő emberek nem immunisak: Newt….
Thomast mintha mellbe vágták volna. Kétrét görnyedt és a padlót bámulta. A Patkány-ember kiáltott még pár nevet, de Thomas azt már nem is hallotta. Nem is gondolta, hogy Newt mennyit jelent neki, amíg meg nem hallotta most a nevét.
Eszébe jutott, hogy korábban mondta a férfi, hogy a kontroll alanyok olyanok, mint a ragasztó, segítik egybe tartani a projekt adatait.
A Ragasztó. Ez volt Newt tetoválásán, ami most is ott van rajta, mint egy fekete heg.
- Tommy, kapd össze magad! - Thomas felnézett. Newt állt előtte karba tett kézzel és egy kényszeredett vigyorral az arcán.
Thomas kiegyenesedett.
- Én szedjem össze magam? Most mondta a vén fasz, hogy nem vagy immunis a Kitörés-re. Hogy tudsz …
- 20 -
- Nem aggódom a kibaszott Kitörés miatt haver. Már az is csoda, hogy még életben vagyok egyáltalán. És még élek, sőt még fogok is.
Thomas nem tudta, hogy a barátja komolyan mondja, vagy csak keménynek akar látszani. De
ő is mosolyt erőltetett magára.
- Reméljük, hogy csak lassan őrülsz meg. És amikor majd kisgyerekeket akarsz enni, fejen vágunk.
- Rendben. - mondta Newt, de a mosoly eltűnt az arcáról.
Thomas szétnézett a szobában, de a feje még mindig szédült a gondolataitól.
Az egyik fiú, egy Jackson nevű, akivel nem nagyon került közelebbi kapcsolatba, a semmibe meredt üres szemmel. Egy másik a könnyeivel küszködött. A „B” csoportból az egyik lány hangosan zokogott. A baráti körül állták és próbálták vigasztalni.
- Nagyon sajnálom. - mondta a férfi. - Nem akarom magamat ismételni, de a lényege a tesztnek a gyógymód kidolgozása. A legtöbben nem védettek a Kitörés korai szakaszában. Bízom benne, hogy megtaláljuk a gyógymódot mielőtt a betegség terjedni kezdene bennetek. De a további próbákhoz szükséges a részvételetek.
- És mi van, ha megint csak kitalálták az egészet? - kérdezte Minho.
A Patkány-ember ügyet sem vetett rá. Odament a legközelebbi ágyhoz, kinyújtotta a kezét és megfogta az egyik fém-eszközt.
- Erre nagyon büszkék vagyunk. Ez a tudomány és az orvosi technika bravúrja. A Kiesett reaktor. Ez a főszereplője az egész eljárásnak. Ezt az arcotokra helyezzük - ígérem ezzel is szépek lesztek. A fül csatornákon keresztül hatol be az agyba és végzi el a szükséges műveletet. Az orvosok és nővérek adnak nektek nyugtatót, amitől csak egy kis tompa, kellemetlen érzés lesz az egész beavatkozás.
Elhallgatott és körülnézett a szobában.
- Transz-szerű állapotba fogtok kerülni, amikor az emlékek elkezdenek visszatérni. Kicsit hasonlít ahhoz, amin páran átestetek az Útvesztőben. De közel sem lesz annyira rossz, ezt megígérem. Van még pár ugyanolyan szoba, mint ez, és egy egész csapat orvos várakozik a kezdésre. Biztos vagyok benne, hogy még millió kérdésetek lenne, de a kérdéseitekre a választ meg fogjátok kapni a saját emlékeitekből. Úgyhogy én most megyek, és megvárom amíg a „Q” és az „A” eljárás tovább halad.
Még egy pár pillanatot kérek, csak meggyőződöm róla készen áll-e az orvos-csapat. Addig, még aki bizonytalan volt, eldöntheti mit szeretne.
- 21 -
Ahogy keresztülhaladt a szobán, csak a fehér nadrágjának susogó hangja hallatszott, ami szinte belevágott a csendbe.
Amint becsukódott mögötte az acélajtó, kitört a zaj. Mindenki egyszerre beszélt. Teresa odament Thomashoz és Minhóhoz.
Minho közelebb hajolt a lányhoz, hogy hallani lehessen a hangját.
- Teresa, te sokkal több időt töltöttél ezekkel, mint bárki más. Valószínűleg több mindenre is emlékszel. Nézd, én nem is próbálom titkolni hogy egyáltalán nem kedvellek, de a véleményedre kíváncsi vagyok. Nos, mit gondolsz erről az egészről?
Thomas ugyanolyan kíváncsian várta, mit mond a lány. Még mindig élt benne ez kis remény, hogy a „VESZETT” ellen fog szólni.
- Meg kell tennünk. - mondta Teresa és Thomas egyáltalán nem lepődött meg. Végleg kihalt benne a remény. - Ez az egyetlen helyes dolog, amit tehetünk. Az emlékeinkre szükségünk van. Döntsétek el, mi legyen a következő lépés.
Thomas fejében száguldoztak a gondolatok, ahogy próbált mindent összerakni.
- Teresa, én tudom, hogy te nem vagy ostoba. De azt is tudom, mennyire odavagy a „VESZETT”-ért. Nem tudom, most mire készülnek, de én nem veszem be.
- Én sem. - mondta Minho. - Végig manipuláltak minket, szórakoztak a hülye agyunkkal. Honnan tudhatnánk milyen emlékeket kapunk? A sajátjainkat, vagy betolnak helyette valami újat?
Teresa sóhajtott egyet.
- Nem fogjátok fel a lényeget. Ha tudnának bennünket irányítani, akkor miért csinálnák ezt az egész színjátékot a választási lehetőséggel? Akkor egyszerűen megtennék, amit akarnak és kész. Ráadásul azt mondta, hogy azt a kis részt, amivel eddig befolyásolhattak, kiveszik. Ez nekem korrektnek tűnik.
- Nos, én soha nem bíztam bennük. - csóválta Minho a fejét. - Most sem hiszek nekik. Én Thomasszal vagyok.
- Aris-sal mi a helyzet?- kérdezte Newt, aki olyan csendben volt egy ideje, hogy Thomas észre sem vette őt. - Veletek volt, mielőtt kijutottatok az Útvesztőből, nem? Ő mit gondol erről?
Thomas körülnézett és látta, hogy Aris néhány lánnyal beszélget a „B” csoportból. Mióta Thomas megjött, egyfolytában velük lógott. Soha nem fogja neki megbocsátani, hogy ő is részt vett abban az átverésben, amivel Teresa bekényszerítette őt abba a kamrába.
- 22 -
- Megkérdezem tőle. - mondta a lány.
Thomas és a barátai figyelték, ahogy odamegy hozzá és dühösen suttognak egymásnak. - Utálom ezt a csajt. - mondta Minho.
- Ugyan már, nem olyan rossz ő. - mondta Frypan.
- Ha ő belemegy, akkor én biztos, hogy nem. - forgatta Minho a szemét.
- Én sem. - értett egyet vele Newt. - Én vagyok az, akiben ott az a rohadt Kitörés. Nekem nem sok vesztenivalóm lenne. De nem dőlök be még egy trükknek.
- Kíváncsi vagyok, mit mond. Már jön is. - szólt Thomas. Rövid beszélgetés volt.
- Ő még biztosabb benne, mint mi. Igen-t mond.
- Ez akkor megoldotta a kérdést. - mondta Minho - Ha Aris és Terasa mellette vannak, akkor én ellene.
Thomasnak minden ösztöne azt mondta, hogy Minhónak igaza van. De eddig nem nyilvánította ki hangosan a véleményét. Teresa arcát figyelte. A lány megfordult és visszanézett Thomasra. Ismerte ezt a pillantását, várta, hogy utána menjen.
De már gyanús volt a lány minden tette neki. Igyekezett üres tekintettel ránézni, mintha nem értené mit akar.
- Akkor magatokra hagylak. - mondta a lány és elment.
Thomas szíve még most is elszorult, annak ellenére amik történtek.
- Ó, ember! - szólt Frypan. - Nem hagyjuk, hogy azokat a vackokat az arcunkra rakják, nem igaz? Legszívesebben visszamennék a Tisztásra a konyhámba. Esküszöm, megtenném.
- És a Siratók? Róluk elfeledkeztél? - kérdezte Newt.
- Nem zavartak engem soha a konyhába. - vont vállat Frypan.
- Akkor már csak egy új helyet kell találnunk, ahol nyugodtan főzhetsz nekünk. - Newt megfogta Thomas és Minho karját és elhúzta őket.
- Azt hiszem eleget hallottam a rohadt érvekből. Én nem fekszem le arra az ágyra! Minho megszorította Newt vállát:
- Én sem!
- Úgyszintén! - szólt Thomas, és végre elmondta a fiúknak, amire hetek óta gondolt. - Nem megyünk sehová, majd meglátjuk mi történik. - suttogta. - De amint lehetőségünk adódik, harcolni fogunk azért, hogy kijussunk erről a helyről!
- 23 -
7. FEJEZET
A Patkány-ember visszajött mielőtt Newt vagy Minho bármit válaszolhatott volna.
De ahogy Thomas az arcukra nézett, látta, hogy benne vannak a dologban. Száz százalékig.
Váratlanul több ember jött be a szobába. Mindegyiken egy kissé bő zöld ruha volt és a „VESZETT” szó betöltötte minden ruha mellrészét.
Thomasnak hirtelen az jutott eszébe, hogy ha ennyire alaposan átgondolták a teszt minden részletét, akkor nyilvánvaló, hogy szándékosan hagyták meg ezt a fenyegetően hangzó rövidítést. Lehet, hogy ez is mint Változó szerepel ebben az egészben? Mert hiába mondják, hogy a „VESZETT” jó és jót akar, a szó mégiscsak ott motoszkál a fejükben és éppen az ellenkezőjét sugallja.
De ez is csak találgatás, mint ahogy a kezdetektől fogva minden.
Mindegyik orvos - vagyis Thomas feltételezte róluk, hogy orvosok - egy-egy ágy mellé állt és a mennyezetről lelógó maszkokon állítgatták a csöveket, kapcsolókat, gombokat nyomogattak.
- Mindenki számára van egy ágy - mondta a Patkány-ember. - egy papírlapot vett elő. - Csak azok maradjanak a szobában, akiknek a nevét olvasom. Felolvasott egy pár nevet, köztük Sonya és Aris nevét, de az „fiúk közül senkiét. - Akinek nem mondtam a nevét, kövessen.
Az egész helyzet olyan volt, mint mikor bolhából csinálnak elefántot. Túl komolyan vették és ez egy kissé bizarr mellékízt adott a dolognak.
Thomas még nem tudta mit is tehetne, ezért várva a megfelelő pillanatra, tovább haladt a csoporttal. Némán követték a Patkány-embert ki a szobából, majd le egy újabb ablaktalan folyosóra, amíg el nem értek egy ugyanolyan ajtóhoz, mint az előző szobáé.
Itt ismét elővette a listát és neveket olvasott fel. Köztük volt Newt és Frypan is.
- Én nem akarom! - mondta Newt. - Azt mondta, választhatunk és én ezt az átkozott döntést hoztam. Egy mérges pillantást vetett Thomasra és várta, hogy mit reagálnak.
- Rendben. - mondta a Patkány-ember. - Elég hamar meg fogod még gondolni magad. Maradj velem, amíg a többieket szétosztom.
- Frypan? - kérdezte Thomas és megpróbálta elrejteni a meglepetését, hogy milyen könnyen belement a Patkány-ember Newt döntésébe.
- Azt hiszem… én mégis szeretném, hogy csinálják. - mondta Frypan szégyenlősen. - Megőrültél? - kérdezte Minho. Thomas is megdöbbent.
- Én .. szeretnék emlékezni. Te válassz amit akarsz, én ezt választom. - Igyekezzünk! - szólt a férfi és Frypan besietett a szobába.
Thomas tudta, nem tehetnek mást, mint hogy engedik őt. Már csak az miatt aggódott, hogy mielőbb megtalálja a kiutat, és ha sikerül, megmentse a többieket.
- 24 -
A Patkány-ember nem szólította még Minhót, Teresát, Thomast, Harrietet és még két lányt a „B” csoportból. Az utolsó ajtó előtt álltak. Eddig csak Newt utasította el az eljárást.
- Köszönöm, de nem! - mondta Minho, amikor intett a férfi, hogy menjenek be a szobába. - Azért nagyra értékelem az invitálását.
- Én sem megyek! - jelentette be Thomas. Már unta a várakozást és még mindig nem látott semmi esélyt a szökésre.
A Patkány-ember Thomasra meredt, kifürkészhetetlen arccal. - Jól érzi magát, Mr. Patkány-ember? - kérdezte Minho.
- A nevem Janson igazgatóhelyettes. - válaszolta halkan és feszülten. De a szemét nem vette le Thomasról. - Add meg a tiszteletet az idősebbnek!
- Én meg úgy gondolom, maga meg arról szokhatna le, hogy úgy kezel minket, mintha állatok lennénk. - felelte Minho.
- Miért nem akarod, Thomas? - A Patkány-ember, azaz Janson végre Minhóra nézett.
- Túl sok mindent figyelembe kell venni. - elhallgatott és kihúzta magát. - Azt mondtuk nektek, választhattok. Ez így is van. Gyertek velem és még mondok pár dolgot, amitől hajlandóak lesztek részt venni ebben a beavatkozásban.
Thomas teste megborzongott. Eljött a megfelelő pillanat. Tudta. Minhóra nézett és látta az arcán, ő is ezt érzi. Észrevétlenül biccentettek egymás felé ás követték Jansont.
A szoba, ahová mentek, ugyanolyan volt, mint a többi. Hat ágy állt benne, ugyanúgy lógtak a maszkok az ágyak fölött. Amelyik gép még dolgozott, az zümmögő és csiripelő hangot adott ki. Egy személy volt benn, aki ugyanolyan ruhát viselt, mint az orvosok.
Thomas körülnézett. A mellette lévő ágysor végén zöld ruhában Brenda feküdt. Sokkal fiatalabbnak nézett ki, a barna haja és az arca olyan tiszta volt, amilyennek Thomas soha nem látta a megperzselt városban. Ránézett és megrázta a fejét. Mielőtt Thomas felfogta volna, mi történik, a lány átfutott a szobán és megölelte őt. Olyan erősen szorította, mint aki soha nem akarja többé elengedni.
- Brenda, mit csinálsz? - kiáltott rá Janson. - Menj vissza az ágyba.
A lány Thomas fülébe suttogott olyan halkan, hogy alig értette meg mit mond.
- Ne bízz bennük! Ne bízz! Csak bennem és a Paige kancellárban. Thomas, senki másba ne! - Brenda! - Janson szinte sikoltott.
- Sajnálom. - motyogta a lány. - Csak megörültem, hogy túlélte a harmadik tesztet. Megfeledkeztem magamról. Sajnálom. - visszasétált az ágyához. Megfordult, rájuk nézett, de az arca már üres, kifejezéstelen volt.
- 25 -
Thomas alig tudta levenni a szemét Brendáról. Mit gondoljon most? Azt súgta ne bízzon senkiben. Ezek szerint az ő oldalán áll. De akkor miért működik együtt a „VESZETT”-tel? Nem volt ő beteg? Ki lehet az a Paige kancellár? Vagy ez csak egy újabb teszt? Egy új Változó?
Amikor a lány átölelte, mintha valami hatalmas erő áradt volna belőle. Eszébe jutott az is, hogy amikor a fehér szobába került, a lány beszélt a fejében. Már akkor is arra figyelmeztette őt, hogy rosszul állnak a dolgok. Még mindig nem értette, hogy tudott a lány telepatikus úton beszélni vele… már ha tényleg ő volt.
Teresa, aki már megkapta a nyugtatót, kijött a szobából és odalépett hozzá, félbeszakítva a gondolatait. - Mit keres ez itt? - egyértelmű ellenszenvvel a hangjában. Thomast már minden zavarta a lányban, ez is. - Azt hittem egy Kerge.
- Nem tudom. - mondta Thomas és eszébe jutottak a Brendával együtt töltött idő a Megperzselt városban. Furcsa módon hiányzott neki az a hely. - Talán csak dobott nekem egy Változót.
- Ő is csak része volt a show-nak, nem?
- Talán. - Thomas is úgy gondolta, az lett volna logikus, ha Brenda a „VESZETT”-tel van együtt. De az azt jelentette volna, hogy végig hazudott neki. Remélte, hogy ez nem így van.
- Nem kedvelem őt! - mondta Teresa. - Olyan… fondorlatos.
Thomas alig bírta megállni, hogy ne üvöltsön rá Teresára. Vagy ne nevesse ki. Ehelyett nyugodtan beszélt vele.
- Menj, hagyd őket az agyaddal játszadozni.
Talán éppen Teresa ellenszenve miatt kellene Brendában megbíznia.
- Csinálj amit akarsz. - vetett rá Teresa egy éles pillantást. - Én is aszerint döntöttem, mi a jobb. - ezzel ellépett tőle és várta Janson utasításait.
Janson mindenkit elirányított az ágyához. Csak hárman maradtak: Thomas, Minho és Newt. Thomas az ajtóra pillantott. Vajon ha azon kifutnának…
Ekkor megszólalt a Patkány-ember, mint aki olvas a gondolataiban.
- Hé, ti lázadók! Figyelek rátok! Ne próbálkozzatok semmivel. Odakinn fegyveres őrök vannak. Thomasban erősödött a gyanú, hogy olvasnak a gondolataikban. Olyan szorgalmasan gyűjtenek mintákat az agyukból, akkor ez egyáltalán nem elképzelhetetlen.
- Egy csomó barom! - suttogta Minho. - Azt hiszem csökkentek az esélyeink.
Thomas nem válaszolt. Brendát nézte, aki a padlót bámulta, mintha valamin nagyon gondolkodna. Hiányzott neki Brenda. Nagyon szeretett volna vele beszélni, és nem csak amiatt amit mondott neki. Futó léptek zaja hallatszott a folyosóról. Három férfi és két nő rontott be a szobába. Mindegyikük fekete ruhában volt és talpig felszerelkezve. Kötelek, szerszámok, lőszerek és… fegyverek.
Thomas a fegyvert bámulta. Próbált valamit előkotorni az emlékeiből, de szinte biztos volt benne, hogy soha nem látott még ilyen fegyvert.
- 26 -
A készülék kékes fénnyel csillogott. A középen lévő fémcső csillogó fém gránátokkal volt tele. A készülékben elektromos energia sercegett. A csövek Thomas és két barátja felé mutattak.
- Túl sokáig vártunk. - csattant fel Newt rekedt suttogása. Thomas tudta, hogy hamarosan újabb lehetőség fog kínálkozni.
- Elkaptak volna minket úgyis. - mondta Thomas úgy, hogy szinte csak az ajkai mozogtak. - Csak türelem.
Janson az őrök mellé lépett és rámutatott az egyik fegyverre.
- Ez az Gránátvető. Az őrök nem fognak habozni, ha használniuk kell ellenetek. Nem fognak megölni, de nekem elhihetitek, öt percig úgy fogjátok érezni, inkább meghalnátok.
- Amúgy elmondaná nekünk, mi folyik itt tulajdonképpen? - Thomas egyáltalán nem érzett félelmet. - Azt mondta nekünk, van választási lehetőségünk. Akkor mire fel ez a hadsereg?
- Mert nem bízunk bennetek. - Janson egy kis szünetet tartott, mintha gondolkodna mit is mondjon. - Azt reméltük, hogy mindannyian azt választjátok, hogy vissza akarjátok kapni az emlékeiteket. De ez csak a dolog egyik része. Azt pedig soha nem mondtam, hogy a továbbiakban nincs szükségünk rátok. - Micsoda meglepetés! Újabb hazugság! - kiáltott fel Minho.
- Nem hazudtam. Döntöttetek, most vállalnotok kell a következményeket. Őrök, kísérjétek őket a szobájukba a holnap reggeli tesztig. Bármit bevethettek ellenük!
8. FEJEZET
A két női őr magasabbra emelte a fegyverét és széles, kerek szájkosarat mutattak a fiúknak.
- Ne akarjátok, hogy használjuk ezeket! - mondta ez egyik nő. - Egy rossz mozdulat és meghúzzuk a ravaszt.
A három férfi megigazította a Gránátvető hevederét, és a fegyver továbbra is rájuk irányult.
Thomas még mindig furcsa nyugalmat érzett. Nem is nyugalom volt ez, inkább elégedettség, hogy a „VESZETT” három tizenéves ellen öt fegyveres őrt vet be.
A férfinak, aki Thomas karját fogta meg, kétszer olyan vastag volt a karja, mint az övé. A magas, erős testalkatú férfi kilépett az ajtón és magával húzta Thomast. Visszanézett, és látta, hogy Minho a padlón hever, Newt pedig még küzd. Tudták, hiába.
Húzták-vonszolták a fiúkat folyosókon keresztül. Csak Minho morgott és átkozódott. Thomas próbált neki szólni, hogy hagyja abba, mert a végén még meglövik azzal a Gránátvetővel, de a barátja egészen az ajtóig küzdött foggal-körömmel.
Az egyik fegyveres őr mágneskártyával kinyitotta az ajtót. Egy kis szoba tárult a szemük elé. Két emeletes ággyal, asztallal, székekkel és egy konyha-sarokkal. Thomas egyáltalán nem ilyenre
- 27 -
számított. Azt hitte majd valami döngölt padlós helyiségbe viszik őket, ahol esetleg egy törött szék lesz az összes berendezés.
- Befelé! - mondta az őr. - Majd hozok ennivalót. Örüljetek, hogy kaptok enni azok után, ahogy viselkedtetek. Holnap tesztek lesznek, így jobban teszitek, ha evés után alszotok.
Betolták őket a szobába és kattant a zár mögöttük.
Thomasnak azonnal a fehér szoba jutott eszébe, és pánik fogta el a bezártság miatt.
Nyomta, húzta az ajtót teljes erejével, verte mindkét öklével és hangosan kiabált, hogy engedjék ki. - Nyugi. - mondta Newt. - Senki nem fog jönni kiengedni.
Thomas megfordult, és amikor meglátta a barátait, kissé megnyugodott. De mielőtt szólhatott volna bármit is, Minho kezdett el beszélni.
- Azt hiszem ezt a lehetőséget elcsesztük! Vagy öregemberek leszünk, vagy már hullák mielőtt még egy ilyen varázslatos pillanat elénk gurul, Thomas. Azelőtt kellett volna tenni valamit, mielőtt az őrök felbukkantak.
- Sajnálom. De amikor ezeket a fegyvereket a pofánkba nyomták, akkor már tényleg nem lett volna értelme bármivel próbálkozni.
- Igen. - mondta Minho. - Mi volt az a nagy összeborulás Brendával? - Mondott valamit. - vett Thomas egy nagy levegőt.
- Mit? - ült fel Minho az ágyon.
- Azt mondta, ne bízzak senkiben, csak benne és egy Paige nevű kancellárban.
- Mi ez a szarság egyébként? - kérdezte Newt. - A „VESZETT”-tel dolgozik? Ki ez a lány egyáltalán? Nem csak egy kis hülye színésznőcske volt a városban?
- Nekem is úgy tűnik, hogy ő sem jobb, mint a többiek. - szólt hozzá Minho.
Thomas nem értett velük egyet, de még magának sem tudta volna megmondani miért, nemhogy a barátainak.
- Nézd, én is dolgoztam nekik, mégis bízol bennem. Nem igaz? Semmit nem jelent. Lehet, hogy nem volt más választása, vagy lehet, hogy megváltozott. Nem tudom.
Minho hunyorgott, mint aki elgondolkodott, Newt pedig leült a földre, mint egy duzzogó kisgyerek. Thomas megrázta a fejét. Annyira rejtélyes és kusza volt minden. Kinyitotta a kis hűtőszekrényt, mert kezdett éhes lenni. Talált egy kis sajtot és gyümölcslevet.
Nem sokkal később megjelent egy nő és hozott nekik egy tálca sertéskarajt burgonyával. Megették, de lefeküdni még túl korai lett volna.
Thomast még mindig az bosszantotta, hogy talán az ő hibája, amiért nem sikerült megszökniük. Valami mással kellene próbálkozni, de semmi nem jutott eszébe.
- Csak hoztak ennivalót azok a faszfejek. Csak tegyük meg, amit akarnak. És egy napon majd valamennyien boldogan élünk.
- 28 -
Thomas átvette a szót tőle:
- Igen, majd találunk egy kedves szép lányt, letelepszünk... gyerekeink lesznek. Itt a világ végén az
őrültek között.
- A „VESZETT” majd rájön, hogy ez a tervünk, és mi élünk boldogan, míg meg nem halnak.
- Még csak nem is vicces. - mondta Newt rosszkedvűen. - Még ha meg is találják a gyógymódot, akkor ott van a megperzselt világ. Kurva hosszú ideig tart majd, hogy egyszer megint minden normálisan működjön. Még ha én ezt már nem is fogom látni.
Thomasnak még csak most tűnt fel, hogy eddig Newt egy helyben ült a földön és a padlót nézte. - Azok után, amiket már velünk csináltak, semmit nem hiszek el nekik. - Thomast még mindig lesújtotta, hogy a barátjára kimondták a halálos ítéletet ezzel a gyógyíthatatlan betegséggel.
- Ez a Janson fickó azt hiszi, hogy mindent beveszünk. - folytatta Thomas. - Hogy valami nagy jót akarnak csinálni, megmentik az emberiséget. Akik immunisak, azok sem tudnak egy olyan világban élni, ahol az emberek 99,9 százaléka pszicho-szörny.
- Mi a lényeg? - motyogta Minho.
- Egy dolog rémítette meg. Az, hogy nem akarjuk visszakapni az emlékeinket. Vagyis ki kell tartanunk emellett.
- Akkor a következő lehetőséget ne hagyjuk ki Tommy. - mondta Newt. - Holnap. Valahogy. - szólt Minho.
Thomas megismételte: - Holnap. Valahogy.
Newt ásított. A másik két fiúra is átragadt.
- Jobb lesz, ha abbahagyjuk a fecsegést és alszunk!
9. FEJEZET
Thomas több mint egy órás sötétben bámulás után elaludt. Jöttek az álmok, az emlékek, mint egy rakás szanaszéjjel szórt kép.
Egy nő ült az asztalnál és mosolyogva figyeli, ahogy felemeli a gőzölgő csészéjét és iszik egy kortyot belőle. „Edd meg a gabonapelyhet is szépen.” Az anyukája az, a drága arcával, a kedves mosolyával. Nem hagyja ott őt, vigyáz rá. Amikor megeszi az utolsó falatot is, elviszi a tálat a mosogatóba, de előbb végigsimítja a haját.
Az emeleten vannak egy kis szobában. Egy hatalmas, ezüst színű kastélyt építettek együtt. Ő a szőnyegen ül, az anyja egy széken a sarokban. Sír. Az álmodó Thomas tudja miért. Az apjánál már diagnosztizálták a Kitörés-t. Rajta már jelentkeztek az őrültség jelei. Az anyja is beteg, vagy az lesz
- 29 -
hamarosan. Thomas tudja, még nem fejlesztették ki a tesztet, amivel korán felismerik a betegséget. Azt is tudja, majd rájönnek az orvosok, hogy ő immunis a Kitörés-re.
A következő álomképen egy forró napon kerékpározik. A járda forró. A járda két oldalán fű helyett csak kiégett gazok vannak. Az anyukája mosolyogva figyeli őt. A közeli tóhoz mennek. Alig van víz az alján, az is büdös. Kavicsokat szed és próbálja dobálni úgy, ahogy az apukája mutatta neki tavaly nyáron. Nem sikerül neki. Fáradtak, melegük van. Elindulnak hazafelé.
Sötétebb emlékképek bukkannak föl. Megint a házban vannak és egy sötét öltönyös férfi ül a kanapén. Papírok vannak a kezében. Thomas mellett ott áll az anyukája és fogja a kezét. A férfi arról beszél, hogy akik túlélték a Napkitöréseket, létrehoztak egy közös kormányt a világon. Ez még Thomas születése előtt történt. Ez a kormány alapította a „VESZETT”-et, aminek az a célja, hogy a Gyilkos- zónát vizsgálja, ahol a vírus kárt tesz az agyban. A férfi azt mondja, hogy Thomas immunis a betegségre. Másmilyen az immunrendszere. A lakosság kevesebb, mint egy százaléka immunis és ők mind húsz éven aluliak. A világ veszélyes a számukra, mert a többiek gyűlölik őket. Védfej-nek gúnyolják, és szörnyű dolgokat csinálnak velük. A „VESZETT” meg tudja védeni Thomast, ő pedig a segítségükre lehet abban, hogy megtalálják a betegség gyógymódját. Thomas az egyik legokosabb azok közül, akiket teszteltek. Az anyjának nincs más választása, mint elengedni őt, ha nem akarja, hogy a fia végignézze, ahogy lassan megőrül. Az anyukája később azt mondta neki, hogy nagyon szereti őt és örül, hogy nem fogja látni, ahogy ugyanaz történik vele, mint az apjával. A betegség elvette az apjából mindazt, ami emberré tette őt.
Az álom elhalványult és Thomas mély, álomtalan alvásba merült.
***
Másnap, kora reggel hangos kopogásra ébredt. Épp hogy felkönyökölt, már nyílt is az ajtó és a tegnapi
őrök - mind az öten - jöttek be, a Gránátvetővel a kezükben. Janson lépett be utánuk.
- Ébresztő fiúk! Úgy döntöttünk, hogy visszakapjátok az emlékeiteket, akár tetszik, akár nem!
10. FEJEZET
Thomas még kábult volt az álmától. Mintha emlékek lettek volna a gyerekkorából és ez teljesen lefoglalta még az elméjét. Szinte fel sem fogta, amit a férfi mondott.
- Mi a pokol van? - szólt Newt. Ő már kikelt az ágyból, az ágy szélénél állt és ökölbe szorított kézzel meredt Jansonra.
Thomas még soha nem látta azt a gyilkos tüzet Newt szemében. Még most ért el a tudatáig mit is mondott a Patkány-ember.
- 30 -
- Nem erről volt szó! - kelt le ő is az ágyról.
- Attól tartok nincs más választásotok. - válaszolta Janson. - Vége a hazugságoknak. Ha ti hárman még sötétben tapogatóztok, semmi nem fog úgy működni, ahogy kellene. Sajnálom. Szükségünk van rátok. Newt miatt is, hogy megkapja a kúrát.
- Velem aztán ne foglalkozzon. - morogta Newt.
Thomasnak felébredtek az ösztönei. Ez volt az a pillanat, amire várt. Erre az utolsó cseppre a pohárban. Óvatosan Janson arcát kezdte figyelni. A férfi ellágyult, mintha csak megérezte volna a növekvő veszélyt a szobában és semlegesíteni akarta volna.
- Nézzétek fiúk, én megértelek titeket. Sok szörnyű dolgot láttatok, de a legszörnyűbb az a vége lesz, ha nem segítetek. Nem tudjuk megváltoztatni a múltat, nem törölhetjük ki azt, amik történtek veletek, nem adhatjuk vissza a barátaitokat, akik meghaltak. De a járulékos veszteség a terv velejárója.
- Nem adhatják vissza? Járulékos veszteség? - üvöltötte Newt. - Ennyit tud mondani?
- Vigyázz magadra! - figyelmeztette őt az egyik őr és a fegyverét Newt mellkasára irányította. Csend lett.
- Fogy az idő. menjünk. - szólt Janson. - Az őrök mindenre képesek, elhihetitek. Minho leugrott a felső ágyról.
- Igaza van. - mondta tárgyilagosan. - Ha meg tudjuk menteni Newtet és még ki tudja hány más embert, akkor tényleg csak az idióták maradnak itt a szobában. - Minho Thomasra villantotta a szemét. - Menjünk.
Elsétált a Patkány-ember mellett, az őrök mellett és már a folyosón haladt, anélkül hogy visszanézett volna.
Janson felvonta a szemöldökét. Thomas alig tudta elrejteni a meglepetését Minho furcsa bejelentése hallatán. Mintha valami tervet eszelt volna ki… Rákacsintott Newtre és azt mondta.
- Gyere, megnézzük mit is akarnak. Tudod, hogy én dolgoztam nekik mielőtt az Útvesztőbe mentünk. És nem is volt olyan rossz. Nem igaz?
- Ó, hát persze! - forgatta Newt a szemét, de elindult ő is az ajtó felé. Thomas mosolygott magában.
- Ha ennek vége, hősök lesztek! - mondta Janson. - Fogd be a szád! - sziszegte Thomas.
Követték a Patkány-embert a labirintusszerű folyosókon újra. Janson úgy viselkedett az úton, mint egy idegenvezető, folyamatosan mesélt az épületről. Elmondta, hogy egyrészt a gyakori viharok miatt nincsenek ablakok, másrészt a csavargó fertőzött emberek miatt. Thomasnak rögtön eszébe jutott az a nő, aki odament hozzájuk, mielőtt felszálltak volna a buszra az Útvesztőből való kijövetelük után. Szinte el sem hitte, hogy ez alig pár hete történt, olyan távolinak tűnt.
- 31 -
- Jó lenne, ha befognád végre a pofád! - unta meg végül Newt a kalauzolást. De Janson arcáról nem tűnt el a mosoly.
Amikor elérték azt a helyet, ahol előző nap jártak, Janson feléjük fordult: - Remélem ma már ti is csatlakozhattok a többiekhez.
- Hol vannak? - kérdezte Thomas. - A többi alany utókezelésen van. Newt megragadta a kabátja hajtókáját:
- Még egyszer alanyoknak nevezed őket, kitöröm a nyakad!
Két őr nyomban ott termett és kiszabadították Jansont Newt kezei közül, miután a fiút a földre teperték. Janson megigazította magán a ruhát, és azt mondta:
- Jobb lesz, ha gyorsan túlesünk ezen az egészen. Newt feltápászkodott és utána szólt:
- Soha többet ne beszélj így rólunk. Nem vagyunk valami kibaszott egerek, akik a sajtot próbálják megtalálni. Megmondhatod a hülye haverjaidnak, ne féljenek, nem foglak bántani.
Thomasra nézett, aki hallgatott. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból ezek a szavak ugrottak be az agyába: „A VESZETT jó” Mintha nem is a korábbi önmaga lenne, úgy érezte, meg kell tenniük, amit várnak tőlük. Nem számít milyen aljasságokat követtek már el eddig, az a fontos hogy megtalálják a gyógymódot a betegségre. Nem értette mi történt. Összekeveredtek a gondolatai. Mintha megváltozott volna benne valami. De hirtelen visszatért a régi énje.
- Newt, Minho. - mondta halkan. - Azt hiszem, igaza van, tegyük meg. Megbeszéltük tegnap este. Minho arcán ideges mosoly jelent meg, Newt keze pedig ökölbe szorult.
Most vagy soha!
11. FEJEZET
Thomas nem habozott. A könyökét hátralendítette a mögötte álló őr arcába, közben az előtte lévő lábába rúgott. Mindketten megdöbbenten a földre estek, de gyorsan észbe kaptak.
Thomas a szeme sarkából látta, hogy Newt is leküldött egy őrt a földre. Minho is küzdött. Az ötödik nő a fegyverét emelte fel, de mielőtt meghúzhatta volna a ravaszt, Thomas kirúgta a kezéből. A nő a halántékán ütötte meg, amitől elvesztette az egyensúlyát és a földre esett.
Fel akart kelni, de egy térd nyomódott a hátába, a tarkóján pedig érezte a fegyver csövét.
- Engedélyt kérek! - ordította a nő. - Mr. Janson, adja meg az engedélyt és megsütöm a hülye agyát! Thomas nem látta a többieket, de a zajokból hallotta, hogy a dulakodás megszűnt.
