+
YU
HAKLIK
SUHNER
BENTIVOGLIO
JOHNSON
BOJTOR
GRIFFITH
LEWIS
Shiner
Benedek
SZABOLCS
OLVASS A JÖVŐBE!
TUDOMÁNYOS FANTASZTIKUS IRODALMI MAGAZIN XXXVII. ÉVF., 2017. MÁJUS
9 770133 243018 17326 Szlovákia: 8 €
GALAKTIKA
Szlovákia: Szlovákia: 8 € 8 €326
A TRAPPIST-1 ÉS BOLYGÓI
AZ IGAZI ZOMBIK
VIZES BOLYGÓ
Plati nakártyával
csak
1000
Ft!
Plati nakártyával
Plati nakártyávalPlati nakártyával
Plati nakártyávalPlati nakártyával
Plati nakártyávalPlati nakártyával
Plati nakártyávalPlati nakártyával
Plati nakártyávalPlati nakártyával
Plati nakártyával A M AGAZIN ELŐFIZETŐ I Á R A B1-B4.indd 1 2017.04.18. 22:04:57EGY BÁMULATOSAN IZGALMAS SOROZAT
NYITÓ KÖTETE.
W W W . G A L A K T I K A B O L T . H U
AZ EUROPA NEVŰ JUPITER-HOLD
FAGYOS FELSZÍNE ALATT VALAMI ÉL.
VAJON JÓ ÖTLET-E KAPCSOLATOT
TEREMTENI VELE?
TEREMTENI VELE?
TEREMTENI VELE?
Az első szó jogán
A minap meglehetősen kellemetlen helyzetbe kerültem, ami-kor egy hazai telefontársaság csütörtök délután letiltotta a fl ot-tánkat egy banális félreértés miatt. A hivatalos telefonszámon próbáltam meggyőzni a vonal túlsó felén ülő alkalmazottat, kapcsolják vissza a készülékeinket, mert egy szerkesztőségben nem állhat le napokra az élet csak azért, mert a telefontársaság adminisztrációja csigalassúsággal működik. A cég alkalma-zottja a bürokraták rutinszerű hidegségével pattintotta vissza minden felvetésemet. Így este kénytelen voltam személyesen bemenni az egyik ügyfélszolgálatra, ahol egy kedves alkalma-zott a következő módon intézte el az ügyünket. Ugyancsak felhívta a társaság központi számát, röviden összefoglalta a
problémánkat, és kérte a megoldást. Amikor azonban ugyanazzal a rideg, bürokratikus sza-bályokra hivatkozó, elutasító magatartással találkozott, a következőket mondta a vonal túlsó felén ülő kolléganőjének: „Rosszulesik nekem, hogy nem hallom a hangodban az empátiát!” Az idő megállt, kimerevedett, a vonal végén szinte hallani lehetett a meghökkent csendet. S lám, a csoda megtörtént, újra éltek a számaink.
A Galaktika szerkesztőségében rengeteg kézirat fordul meg, melyek a jelen kor elidegene-dett társadalmát vetítik a jövőbe egy borzalmas, bürokratikus antiutópia formájában. Minden annyira hihető és elkeserítő. Valóban ebbe az irányba haladunk? Talán elegendő lehet egyet-len apró mondat vagy szócska, ami nemcsak az egyéni sorsot, de akár az egész világ sorsát disztópiából utópiába billentheti: EMPÁTIA.
Ezennel meginvitálom az olvasókat egy játékra. Próbáljuk meg ügyes-bajos dolgainkat eb-ben a hónapban az empátia szelleméeb-ben intézni! A pillangó-eff ektus elmélete szerint egy pe-kingi pillangó szárnyának megrebbentése képes lehet tornádót előidézni Amerikában. Biztos vagyok benne, hogy az empátia szellemével átitatott cselekedeteink májusban az egész évre kiható pozitív hatásokat idéznek elő országszerte. Hiszen rajtunk is múlik, disztópiában vagy utópiában élünk-e majd.
Dr. Mund Katalin
lapigazgató+
YU HAKLIK SUHNER BENTIVOGLIO JOHNSON BOJTOR GRIFFITH LEWIS Shiner Benedek SZABOLCS OLVASS A JÖVŐBE!TUDOMÁNYOS FANTASZTIKUS IRODALMI MAGAZIN XXXVII. ÉVF., 2017. MÁJUS
9 770133243018
17326
Szlovákia: 8 €
GALAKTIKA
WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN (ELŐFIZETŐKNEK: 1000 FT) ÁRA:1490FT ALAPÍTVA: 1972-BEN
Szlovákia: Szlovákia: 8 € 8 €
326
A TRAPPIST-1 ÉS BOLYGÓI AZ IGAZI ZOMBIK VIZES BOLYGÓ Plati nakártyával csak1000 Ft! Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával A MAG AZIN ELŐFIZET ŐI Á RA 3 Az első szó jogán2017. május 17., 18:00 – AZ SF IRODALMI SZAK OSZTÁLY KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓJA Magyar Írószövetség, I. emelet, Klub (1062 Budapest, Bajza u. 18.)
A műfordító jogai és kötelességei
dr. Sohár Anikó műfordító, egyetemi tanár beszélget kiadókkal, szerkesztőkkel és műfordítókkal
TÁMOGASSA A MAGYAR SCIFITÖRTÉNETI TÁRSASÁG MUNKÁJÁT ADÓJA 1%-ÁNAK FELAJÁNLÁSÁVAL!
A TÁRSASÁG ADÓSZÁMA: 18249248-1-43
Xxx
Irodalmi szer kesz tő: Né meth At ti la ([email protected])
Tu do má nyos szer kesz tő: Ko vács „Tücsi” Mi hály ([email protected])
Olvasószerkesztő: Cs. Fehér Katalin Online igazgató: Juhász György Kommunikációs munkatárs: Lukács Barbara tel.: 06-70/944-8181 ([email protected])
Szerkesztőségvezető: Kovács Eszter ([email protected]) Projektmenedzser: Kozák Tibor
([email protected]) Lapterv/grafi ka: Var ga Ba lázs Terjesztési vezető: Fekete Ádám
([email protected] ) Hirdetés/marketing: [email protected]
A TA NÁCS ADÓ TES TÜ LET TAG JAI
Dr. Luk ács Bé la fi zi kus, a KFKI Ré szecs ke- és Magfi zi kai Ku ta tó in té zet-ének tu do má nyos ta nács adó ja
Dr. Ju hász Ár pád geo ló gus, a TV2 tanácsadója
Dr. Almár Iván csillagász, űrkutató, a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia SETI munkacsoportjának tagja, a nemzetközi SETI bizottság korábbi alelnöke
Réz And rás esz té ta
Lőrincz L. László Zsoldos Péter-díjas író
S. Sárdi Mar git iro da lom tör té nész, egye te mi do cens, a Ma gyar Scifi tör-té ne ti Tár sa ság el nö ke
Alföldi István ügyvezető igazgató, Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
Szabó György médiaszakértő (ex-elnök-vezérigazgató –Sanoma) Szerkesztőség: 1024 Bp., Fény u. 2. Tel: 06-1/457-02-50, Nyitva: H–P 10–16 óra között
Ki adó: Metropolis Media Group Kft. Fe le lős ki adó: a Kft. ügyvezető igazgatója
Ter jesz ti or szá go san a Lapker Rt.
Nyomdai előállítás: Kvadrát Print • www.kvadratprint.hu Elő fi zet he tő: ked vez mé nye sen egy év re (12 szám, Platinakártyával, partneri kedvezményekkel) 12 000 Ft (1000 Ft/hó) • csoportos beszedési megbízással: 1000 Ft/hó • Digitális Galaktika: 9990 Ft • Galaktika XL (12 Galaktika XL, Gyémántkártyával, partneri kedvezményekkel): 27 000 Ft/év (2250 Ft/hó) • csoportos beszedési megbízással: 2250 Ft/hó
Az elő fi ze tés tel je sít he tő át uta lás sal: K&H Bank Zrt. 10403181– 50526767–886710087 vagy ró zsa szín pos ta utal vá nyon a Metropolis
Media Group Kft, 1535 Bp. Pf. 746. cím re. A meg jegy zés ro vat ba kér jük be ír ni a kedvezményezett nevét és postázási címét. Kanadában és az Egyesült Államokban előfi zethető
a Pannonia Könyvesboltban.
www.pannonia.ca • e-mail: [email protected]
Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza!
HU-ISSN 0133-2430 Támogatóink:
68
18
33
004-005-tartalom.indd 4 2017.04.18. 22:03:145
46
56
Tartalom 18 Az igazi zombik 33 A jövő otthona 46 Zöld jövő 56 Obszervatórium 61 Intelligens dizájn 68 Filmajánló 82 Képregény a Galaktikában 87 Kapcsolatfelvétel 93 Galaktika a nagyvilágban6 Lewis Shiner: Prímek (befejező rész)
22 Benedek Szabolcs: Az ütközés
34 E. Lily Yu: Az Orion Parlag boszorkánya
és az ifjú lovag
48 Haklik Norbert: Argosz és én, a rendért
és az igazságért
58 Laurence Suhner: A terminátor
62 Alejandro Bentivoglio: Kalifornia, 35 kilométerre
70 Kij Johnson: Az ezer mélrföldet gyalogló macska
88 Bojtor Iván: Az ómen
94 George Griffith: Pólustól pólusig
115 Bevezető
116 Cory Doctorow: Az ember, aki meghódította a Holdat 180 Cory Doctorow: Anda játéka
201 Cory Doctorow-életrajz
Galaktika XL
novellák
cikkek
6
Xxx
19
Nick alig másfél óra alatt ért vissza a Hope Valley útra. Ahogy elballagott a bank előtt, amely már nem őrizte egyetlen fillérjét sem, jól megnézte a teljes rohamfelszerelésbe öltö-zött nemzeti gárdistát, ahogy elküldözgette az embereket a bankautomatától, melyre egy kézzel írott cetlit is ragasztottak: „Nem mű-ködik.”
– Ez egy szemét hazugság! – visította egy nő. Könnyek peregtek végig az arcán, és az ATM-kártyáját odatolta a gárdista orra elé. – Semmi baja annak a gépnek, csak azok a kapzsi gazemberek kikapcsolták! – A gárdis-ta arca rezzenéstelen maradt az arcvédő ple-ximaszk mögött, de a testtartásából messziről látszott, hogy nagyon is ideges.
Nick elfordította a tekintetét. Az a két húszdolláros szinte feszítette belülről a zse-bét. Már-már teljesen hatalmába kerítette az az érzés, hogy a legjobb volna mind a negy-ven dollárt elverni cukorkákra, lufikra és mindenféle játékszerekre. A felnőttlét szinte elviselhetetlen teher volt számára. Az volna a legjobb, gondolta, ha valaki kézen fogná, és jól elnadrágolná, vagy elmagyarázná neki, hogy nem lesz itt semmi baj.
De inkább visszahajtott David házához, és beült a sovány vigaszt kínáló CNN elé.
A Headline Newsban a világ vallási vezetői is a nyilvánosság elé léptek.
– Ha nem Isten keze van mindebben – tet-te föl a kérdést Pat Robertson –, akkor ki rak-ta ezeket a vezetőket az autókba, hogy védve legyen a biztonságuk? Ki rakta ezeket az uta-sokat a repülőgépekre? A tudomány képtelen megmagyarázni, hogy mi történt velünk az utóbbi 24 órában. Az élet maga a csoda, mi pedig hatmilliárd csodát láttunk egyetlen nap alatt.
„Ancher” Lynne Russell megjegyezte, kommentár nélkül, hogy egyelőre csak egy 6
A Boeing űrruhája
Több társaság is már teljesen biztosra ígé-ri, hogy 2018-ban elindulnak saját űrhajóik. A Virgin és társai azonban nem csak az űr-hajók fejlesztésével foglalkoznak. Űrturistáik számára saját űrruhákat is terveznek. A szán-dék jogos, a mostani űrruhák profi űrhajósok számára lettek kifejlesztve, akik sokáig gya-korolják a használatát. Nehéz, ormótlan, és a felvétele is hosszú ideig tart. Érthető, hogy egy egyszerűbb űrugráshoz valamilyen köny-nyebb ruházatot szeretnének.
A Boeing nemrégiben bemutatta saját ötle-tét. Ezt a ruhát tervezik használni a saját fej-lesztésű Starliner CST-100 fedélzetén, és azt ígérik, ez az űrruha sokkal élhetőbb, mint az eddigi modellek.
Nagyjából 40%-kal könnyebb, mint a korábbi ruhák, de ugyanúgy megvédi a hi-degtől viselőjét, mint a megelőző darabok. A ruha sokkal szellősebb, viselői nem fogják bepréselve érezni magukat, nem lesz benne klausztrofóbia-érzés. A ruhát a cipzár se-gítségével könnyű nyitni és zárni, és külön odafigyeltek arra, hogy félig fekvő helyzet-ben fogják használni. A sisak nagyméretű plexiablaka remek kilátást biztosít. A kom-munikációról beépített headset gondosko-dik. A kesztyűkben tökéletesen használha-tóak az érintőképernyők.
WORLD FANTdíjas szerASY
ző
7
Prímek
Pat Robertson hollétéről tudnak. S hogy ere-deti vagy prím volt-e, aki most szólt a nem-zethez, az szintén maga a misztérium.
A két különböző székhelyről nyilatkozó két dalai láma kölcsönösen egyszerű majá-nak, puszta illúziónak minősítette egymást, az e világi kapzsiság megtestesülésének. A ró-mai pápa viszont közölte, hogy egy időre most elvonul a nyilvánosság elől a saját prímjével.
A tudományosság táborában az EPA, a Környezetvédelmi Hivatal nyilatkozatban mutatott rá, hogy az újabb hatmilliárd em-bernek pusztán a testhőmérséklete, az általuk kilélegzett szén-dioxidról nem is beszélve, katasztrofálisan megnövelheti a globális fel-melegedést. Az egyik tanulmányban pedig azt fejtegették, hogy egy évtized alatt elsiva-tagosodhat a bolygó egész felszíne.
Az össznépesség ugyanakkor továbbra is gyorsan fogyatkozott. Boszniában, Kazahsz-tánban, Jordániában, Szomáliában és
Me-xikóban egy nap leforgása alatt a becslések szerint összesen több tízmillió ember halt meg, és a folyamatnak még nem látni a vé-gét. Los Angeles, London és Moszkva nagy részei lángokban álltak, Mexikóváros pedig belefulladt az oxigénhiányba. Ausztrália és Új-Zéland lezárta a határait, visszafordítva a hajón és repülőgépen érkező mindent és mindenkit. A külföldi turistákat mindkét országból az állami tulajdonba vett Quantas repülőgépeken szállították el.
Quayle elnök, nem tudván, hogy mit kezdjen vele, kinevezte a Nick világából való Bill Clintont a Prím Ügyek különleges tanácsadójának. Az „Ügyek” rész megka-cagtatta a kommentátorokat. Azok ketten keleti idő szerint 5:00-kor léptek elő, és be-jelentették az Amerikai Békefenntartó Erő megalakítását; ez az új szervezet tömöríti a Hadsereg, a Nemzeti Gárda és a helyi rend-őri erők már meglévő személyi állományát,
PRÍMEK
Lewis Shiner
(befejező rész)
Egy meleg, fárasztó nap után hazatérve
semmi sem az, aminek látszik... És ezt
sokan ugyanígy tapasztalják...
WORLD FANTdíjas szerASY
ző
8 Prímek
Xxx
és mindenkit, aki önkéntesként jelentke-zik. A kormány minden újoncnak garantál-ta a szállást, a napi háromszori étkezést, a nemzet háláját, valamint javadalmazást is, kormányzati fizetési kötelezvények formá-jában, amelyeket a válság lecsengése után lehet majd beváltani.
– Ez kellett még! – legyintett David. – Egy-szerűen lehúzták a dollárt a klotyón.
Az újabb, elmaradhatatlan sajtókonferen-cián a frissen kreált „Amerikai Rendőri Erő”, az ARE logójával a háta mögött Quayle beje-lentette:
– Ennek az új fegyveres testületnek az lesz a feladata, hogy védje meg a magántulajdont és az emberi életet, és fenntartsa a közrendet. – Odapillantott a telepromterére. – Átállás….
– Ezeknek természetesen megint a magán-tulajdon az első – mondta David. Nick hirte-len erős szimpátiát érzett iránta.
– Átállás… De mire? – kérdezte Angela. – A statáriumra. A rögtönítélő bírásko-dásra – mondta Nick. – Isten irgalmazzon mindannyiunknak!
Helikopterről készült felvételeken azt lehe-tett látni, hogy a hajléktalanná vált, kétség-beesett emberek tömött sorokban vonultak Mexikóvárosból a texasi határ felé – autók, biciklik, gyalogosok, szekerek, lovak. Vala-ki kora reggel felrobbantotta Ladaredónál a határátkelőül is szolgáló hidat. Az ameri-kai határőrség a jobboldali szélsőségeseket, Tamulipas kormányzója pedig az amerikai határőrséget vádolta a terrorcselekménnyel. De a híd elvesztése nem okozott észrevehető fennakadást. Az emberáradat egyszerűen át-gázolt a Rio Grandén, mint valami iszapos kis békás folyócskán, s egyszerűen félresöpörte az útból az „Állj, vagy lövök!” kiáltásokkal fenyegetőző néhány rendőrt.
– A texasi Austinban – mondta Russel – Harvey Chambers milliárdos maga lett
az egyszemélyes Works Progress Adminis-tration.
Nick belemerült a maga nyugtalanító fan-táziáiba Quayle személyes Új Világrendjével kapcsolatban, de Austin említése most ki-zökkentette őt. A képernyőn munkások, vagy kik, ezreit mutatták, akik ott csoportosultak acél- és üvegtornyok komplexuma körül. Az egyik csapat hosszú, egyenes vonalban kivág-ta a zöldellő tölgyeket és mesqkuitocserjéket, egy másik pedig mögöttük haladva egy nem túl mély árkot ásott. A háttérben további munkások hatalmas kőtömböket raktak le, lapos platójú teherautókról.
Az előtérben egy terepszínű nadrágot és pólót viselő, fiatal riporter a kamera felé for-dult.
– Jó fizetést, meleg ételt és lakhatást kí-nálva az általa létrehozott Sátorvárosban, Chambers megrendelt egy nagyszabású épít-kezési projektet a maga Computics campu-sában. Chambers ugyan semmilyen részletet nem árult el a szándékait illetően, de nem kel-lett hozzá sok ész, hogy az egyik jól informált rezidense hihető feltevésekkel álljon elő. Ezek szerint itt egy nagyon magas, nagyon vastag falról van szó, s minthogy a jövevények a ha-tártól délre eső területekről érkeznek, erre a falra még szükség lehet.
Egy órával később, amikor éppen a vacsora utáni mosogatással bajmolódott, megcsörrent a telefon. David nem vette föl, így Nick hagy-ta, hogy a rögzítő fölvegye az üzenetet: „Ez egy Nicknek szóló üzenet – hallatszott Lisa hangja. – Sajnálom, de nem tudunk helyet találni számotokra. Biztosra veszem, hogy ti is tisztában vagytok a helyzettel. – Nick ki-hallotta Lisa hangjából a megkönnyebbülést, amiért nem kellett mindezt személyesen kö-zölnie. – De ha nem értesültél volna róla, ak-kor tudd, hogy a ak-kormány munkát fog kínálni mindenkinek, aki erre igényt tart.”
9
Prímek
23
Nick gyűrötten és rosszkedvűen ébredt másnap reggel hétkor. Sivatagokról és ho-mokviharokról álmodott, s az egésznek a közepén ott volt egy piramis, az oldalaiba belevésve a Computics logója.
Ahogy kikászálódott az ágyból, Angela még motyogott neki valami érthetetlensé-get, aztán hátat fordított neki. Nick felöltö-zött, aztán átment a nagy házba, dideregve a barátságtalan reggeli hidegtől. David még nem kelt föl, ezért Nick főzött kávét és hoz-ta be az újságot. Örülj ennek, mondogathoz-ta magának. Az egyedüllét most a legértéke-sebb dolog a világon.
Az újság címoldalán azt olvasta, hogy az ARE igen szerencsés húzás volt. A kor-mány, bölcsen belátva, hogy nincs elég fegyvere vagy uniformisa a normális mű-ködéshez, kihirdette, hogy az önkéntesek egységesen kék farmernadrágban és fehér ingben jelentkezzenek. A parancsnokaiktól pedig majd kapnak vörös fejkendőt. És azt is mondták nekik, hogy hozzák magukkal a saját, személyes tulajdonú fegyvereiket.
Külön, de majdnem azonos közlemé-nyeikben a két Ralph Naders figyelmezte-tett, hogy nem sok különbség van az ARE és az önkéntes polgárőrség között, így az-tán bármilyen személyiségzavaros idióta vörös kendőt kötve a fejére és előszedve a saját fegyverét tényleg nagy bajt tud okoz-ni. A témát felvezető riporter lekezelően nyilatkozott ezekről a „szerencsétlen fló-tásokról”.
A szombat mindig is Nick kedvenc napja volt. Éppen hét napja sütötte speciális ser-penyőben a szamócás-mentás palacsintát, s ott üldögélt a napsütötte teraszon, eszeget-ve a palacsintáit. A mai szombaton pedig az étkezőasztalon lapozgatott az újságban, munkát keresve, a korábbi két tucat
oldal-ról nyolcoldalnyira zsugorodott apróhirde-téseket nézegette.
Volt abban minden. Sok személyes hirde-tés, főként prímektől, akik elveszett szemé-lyek után kutattak. Az autókereskedők ideig-lenes visszavásárlási szakértőket és sofőröket kerestek. És még egy csomó munkát kínáltak a telemarketingesek számára. A világ többi része pedig mintha visszafojtotta volna a lé-legzetét.
David végül beballagott, és bejelentkezett az internetszolgáltatójánál, így aztán Nick meg tudta nézni az álláshirdetések listáját a neten. Amely jórészt nem vett tudomást a Prím Eseményről. De miért nem? Nick eltű-nődött. A kibertérben volt elég hely. Ami az elektronikai részvénykereskedési hirdetése-ket illeti, azok még mindig mindenhol felbuk-kantak. A ZDNeten Jesse Berst – két fényké-pével a hasáb fejlécén – arra kérte az olvasóit, hogy ha most véget ér az általuk ismert élet, vagy az egyszerűen csak Harvey Chambers és a Computics legnagyobb néphülyítő dobása, akkor forduljanak az Igazságügyi Minisztéri-umhoz. Az Alta Vista keresőmotor olyan kér-dések feltevésére szólította föl Nicket, mint például: „Honnan jött ez a sok ember?”
Nick fél tucat álláshirdetést talált ++ fej-lesztők számára itt a térségben, bár többsé-gükről gyanította, hogy már nem érvényesek. Átkapcsolt a Computics Writer programra, átnézte a kissé gagyinak tűnő csatlakozási fe-lületet, és gyorsan összeütött egy életrajzot. S eltűnődött, hogy ha majd ki kell töltenie egy álláskereső űrlapot, abban vajon lesz-e egy olyan rubrika, amelyben arra kérdeznek rá, hogy a jelentkező prím-e vagy sem.
Mire elküldözgette az életrajzának má-solatait, már délután lett. Angela kedvet-lennek mutatkozott, s nem volt beszélgetős kedvében, csak bámulta Daviddel együtt a CNN-t. Bill Clinton különleges elnöki
10 Prímek
Xxx
nácsadó beszélt a tiltakozókhoz a Washing-ton Mallnál.
– Én is egy prím vagyok, ahogy közületek itt sokan – mondta. – Én is átélem, hozzátok hasonlóan, a megzavarodottságnak és a szo-rongásnak az ezzel járó érzését.
A tömeg hurrogni kezdett, s mindenféle sértegetéseket ordibált.
Clinton fölemelte a kezét.
– Nagyon kérlek benneteket, menjetek haza! Ez a felfordulás csak akadályoz ben-nünket, hogy segíteni tudjunk a leginkább rászorulókon.
Clinton, akinek szavait elnyomta a bekia-bálások hangzavara, egy idő után vállat vont, és sötét öltönyös testőrei kíséretében lehor-gasztott fejjel elvonult a pódiumról.
A tömeg azt kezdte kántálni, hogy „Nincs igazság, nincs béke!” Nick kihallotta a CNN-riporterek hangjából az egyre növekvő ag-godalmat, aztán pár pillanattal később a tömeg elkezdett megélénkülni, mint valami élőlény az őt ért inzultusra. A kamera vadul pásztázott ide-oda, és mutatta az Amerikai Rendőri Erő fehér inges és piros fejkendős, támadóvonalba felsorakozott, bunkósbo-tokkal és baseballütőkkel hadonászó újon-cait, akik lövöldöztek is valamit a levegőbe. A képernyőt betöltötték a paprikaspray és a könnygáz felhői. És a valós történésekről már csak hangokból lehetett értesülni: jajki-áltások, ordibálás, az emberi testen végigvá-gó bunkósbot csattanása, s aztán a futó lép-tek halkabb dübörgése. Nick elszörnyedt, két fülére szorította a tenyerét, kiment a vécére, és lehúzta, hogy a víz zubogása elnyomja a tévé hangját.
Amikor kijött, elhatározta, hogy elmegy a Crabtree-tó mellé szervezett piknikre. Igazi barátai voltak ott, és a barátság most fonto-sabbnak, szilárdabbnak tűnt számára, mint bármi más ebben a helyzetben. Végigtúrta az
előszobaszekrényt, a softballt és a kesztyűjét keresve – de aztán rájött, hogy itt nem fogja megtalálni.
Benézett a dolgozószobába, ahol a CNN már egy újabb atrocitással foglalkozott, David és Angela pedig hevesen vitatkozott valamin. – …semmi értelme nincs ezt támogatni – mondta David. – Nincs itt semmi, ami csök-kentené az inflációt.
– És hol voltál te az elmúlt harminc évben? – hajolt előre elég agresszívan Angela, de Nick észrevette, hogy a nő tulajdonképpen élvezi a helyzetet. – A pénz nem valóságos dolog, nem realitás. Ez egy szükségszerű fikció, amit mindenki bevesz a játékszabályok kedvéért. Nincs itt semmi, amit támogatni kéne, legföl-jebb a jó szándékú hozzáállásokat.
– Ott van neked, ahogyan ti hívjátok, a Federal Reserve System.
– Ez a „király új pénze”, leszámítva, hogy a király most már meztelen. Így aztán az em-berek átváltják majd a maradék reményeiket és vágyaikat erre a kormányzati értékpapírra. Ez persze egy képzelt, virtuális pénz, de az emberek tapsolnak majd neki. Várd csak ki, és meglátod….
Nick már azt sem értette, hogy miért tudja ő elfordítani a tekintetét az emberek összeve-réséről és a gazdasági vitákról. Ha így tudtam volna veszekedni vele, bármiről, a sértett ér-zelmeken kívül, akkor valószínűleg ő is szere-tett volna engem.
– Figyelj – mondta –, lesz egy vállalati pik-nik, és én szeretnék elmenni. – Túl késő, és túl kevés ez a lelkesedés – tette még hozzá. – Ha gondoljátok, velem tarthattok.
David Angelára nézett, aki máris ingatta a fejét.
– Én kihagyom – mondta.
– Szerintem van még néhány vega hot dog a hűtőben – tette hozzá David. – Ha nem akarsz üres kézzel menni.
11
Prímek
29
A forgalom nem volt éppen elviselhetetlen az I-40-es sztrádán, de a tömegben annyi hely mégsem volt, hogy Nick megszabadulhatott volna a lelkét szorongató érzésektől, és pad-lóig nyomott gázzal száguldozhatott volna a vele szemben rohanó gyönyörű tájakkal. Tudta, hogy ez sem valami túl okos vágyako-zás, akárcsak az, amelyik előkotortatta vele a szekrényből a softballkesztyűjét.
Két óra körül érkezett meg a Crabtree-tóhoz, és a bevezető út szélén parkolt le. Itt családok egész csoportjai éltek szabadtéri, piknikező környezetben és a parkolókban álló lakókocsikban. Hosszú sorok álltak mind-két mosdó előtt. Húsz percbe telt, mire Nick megtalálta Tomot és a többieket; tüzet raktak egy sportpálya közepén, melynek szélén hű-tőládákat pakoltak le. Nicknek erről a falról a Harvey Chambers austini óriáslétesítménye jutott eszébe, arról pedig az ő saját álma.
Nick körbekínálta a vega hot dogjait és a fél vekni zabkenyerét.
– Szabad itt ilyen tüzeket gyújtani? – Hülyéskedsz? – kérdezett vissza Tom. – Konkrétan mi zavar téged? A füst és a kör-nyezetszennyezés? Az értékes természeti erő-források elhasználása? Az engedélyek hiánya miatt bennünket zaklató parkőrök? – Oda-mutatott a körülöttük összegyűlt tömegre. – Ennek az egésznek itt már vége. Kitárgyalva. Lezárva.
Leültek, és grilleztek néhány hot dogot, s közben Tom elmesélte a maga történetét. Mindenkinek van mostanság valami jó szto-rija, gondolta Nick. S azokhoz képest az övé elég laposnak tűnt.
– Késő estig dolgoztam – mondta Tom –, így aztán még nem voltam kint a sztrádán, amikor ez az egész bekövetkezett. Úgy hat óra körül kimentem a mosdóba, s amikor visz-szamentem, ez a másik fickó, aki pontosan
úgy nézett ki, mint én, ott ült a székemben, és gépelt valamit a komputerembe. Ez volt egész életem leghátborzongatóbb élménye. Az az érzés, amikor az ember olyan valamit lát, amire nyilvánvalóan nincs racionális ma-gyarázat. Én egyszerűen sarkon fordultam, visszamentem a hallba, és elképzeltem azt az alakot a Little Nemo című képregényben. Te túl fiatal vagy ahhoz, hogy értsd, miről beszé-lek. Szóval, annak a figurának volt egy ilyen kalapja, rajta az „Ébredj!” felirattal. Flip volt a neve. Én is megpróbáltam mindent, hogy föl-ébredjek: nézegettem a kezemet, belecsíptem a karomba, visszatartottam a lélegzetemet, és hasonlók.
– Ekkortájt jött oda a két Lisa. Összeterel-tek és bekísérÖsszeterel-tek a tanácsterembe mindenkit, aki még az épületben tartózkodott. Elkértük John magnósrádióját, meghallgattuk a híre-ket, és persze amint fölfogtuk, hogy mi tör-tént, mindannyian haza akartunk menni, megbizonyosodni arról, hogy nem esett bajuk a gyerekeinknek, a férjünknek vagy a felesé-günknek.
– Tommal kettőnknek csak egy kocsink volt, s ekkorra már kitaláltuk, hogy kinek a világa is ez. Vagyis nála voltak a kulcsok, az én zsebeimben meg nem volt semmi. Így aztán hazavitt, engem és az én Susie-mat a saját és az ő vendégszobájában helyezett el. Nem igazán panaszkodhatok, de… úgy rá-nézésre nincs közöttünk semmi különbség. Csak éppen én vagyok most a vendégszo-bában, ő pedig az egész házban. Ő vezet, s nekem meg kell őt kérnem, hogy elvinne-e mikor-hova. És mindig elvárja, hogy meg-kérjem. Soha nem utasít vissza, de mindig meg kell kérnem őt.
Néztek egy darabig a tűzbe, aztán Tom szólalt meg:
– Téged nem zavar? Hogy ezek „prímek-nek” neveznek bennünket?
12 Prímek
Xxx
– Mire gondolsz?
– Te is jó matekos vagy. Mi a prímszám pontos definíciója?
– Maradék nélkül csak eggyel és önmagá-val osztható.
– Nem elszomorító ez számodra? Emlék-szel, minek nevezik az olyan számot, amely nem 1 és nem prím?
Nick megvonta a vállát. – Elfelejtettem.
– Összetett szám. Mivel más számokból tevődik össze. A prímszámok viszont önma-gukból állnak.
– Talán önállóak, autonómok is – próbálta Nick megvilágítani a dolgot.
– Gondolod? – bámult rá Tom olyan átható tekintettel, hogy Nick önkéntelenül is elfordí-totta a szemét.
Újabb rövid hallgatás után megint Tom szólalt meg:
– Tudod, mi itt az igazán hátborzongató? Az, hogy a másik Tomnak egyáltalán nincs vonata. – Nick világában Tomnak valójában nem is volt vendégszobája, mert azt teljesen elfoglalta a vasútos terepasztala. – Amikor erre rákérdeztem, akkor először mutatott irántam igazi érdeklődést. „Mindig terveztem egy ilyet – mondja. – Volt is egy Lionel kész-letem, s nagyon szerettem gyerekkoromban.” Én meg folytatom: Igen, tudom. Ott voltam.
De már sehol nincsenek. Azokat a vonato-kat mind én szereltem össze, kézzel. A Texas Eagle-t. A Southern Pacific Number One-t. Aztán kidobtam. – Pattintott az ujjával. – Csak így. Sejtem, hogy nem érted, mi itt a lényeg, amikor az ember mindent elveszíthet, ilyen egyszerűen.
Nick együttérző volt, de nem feledkezett meg arról, hogy tulajdonképpen szórakozni, felvidámodni jött ő ide a parkba. Megevett két hot dogot, ivott egy kólát, aztán kimentette magát, hogy elmehessen a közelben kezdődő
softballmeccsre. Csupasz kézzel kellett játsza-nia, de azért két napja nem érezte már ilyen jól magát – rohangált, kapkodta el a repülő labdákat, hadonászhatott-ütögethetett azzal a nagy ütővel.
A játéknak a sötétedés vetett véget öt óra-kor. Estefelé gyorsan hűlt a levegő – viszont kezdődött a sörözés. Nick nem volt valami nagy ivó, és a kikapcsolódást jelentő test-mozgás nélkül a gondolatai állandóan vissza-kalandoztak Angelára, meg Angelára és Da-vidre, ahogy ők most egyedül vannak David házában.
– Hé! – hangzott egy kiáltás. – Beszél itt valaki spanyolul?
A tűz mellett a másik oldalon ott állt John, a recepciós, mellette egy sovány ember, kék farmerben és pamutvászon dzsekiben, vihar-vert cowboykalapban.
Nick odament hozzájuk.
– Én beszélek egy kicsit – mondta Johnnak, és biccentett a másik férfi felé is – Qué tal?
– Es mi esposa – válaszolt az idegen. –
Ayúdame, por favor.
– Oké – bólintott Nick, és megkérdezte, mi baj a feleségével.
– Éppen babát vár – felelt a férfi. – De az túl korán érkezne. – Gyorsan és hadarva beszélt; Nick eleget hallotta ezt a pergő spanyolt Te-xasban. – El kell vinnem a kórházba, de nem tudom, mert valaki ellopta az autómat.
Nick visszanézett a tűzre, aztán egy pil-lanatig megint eszébe jutott Angela, és az is, hogy az utóbbi két napban hány ember mel-lett hajtott el az úton – és némi bűntudat éb-redt benne.
– Oké – mondta. – Elviszem magukat. – Gracias, muchas gracias. Dios te paye. A férfi hálálkodásától Nick még kellemet-lenebbül érezte magát.
– Az én nevem Nick – mondta, amikor el-indultak. – Maga hová valósi?
13
Prímek
– Én pedig Carlos vagyok – nyújtotta a ke-zét a férfi. – Vera Cruzból jöttem, még régeb-ben. Most pedig San Antonióból.
Nick megjegyezte, hogy ő is élt egy ideig Austinban.
– Ismerem Austint – mondta erre Carlos. – Ott állítólag sok munka van. – Ideges volt, izzadt, odakint pedig már nagyon besötéte-dett. Nick hangokat hallott a közelből, de nem tudta, hogy pontosan honnan jönnek. Hirte-len valahogy kiszolgáltatottnak és egy kicsit bolondnak is érezte magát.
– Aquí es – mondta hirtelen Carlos. Valaki belevilágított, éles fénnyel, Nick szemébe, s ő a legszívesebben visszafordult és elmenekült volna. Amikor pár másodperc múlva kitisztult a szeme, azt látta, hogy a fűben ül pelerinben egy középkorú nő. Egy, a húszon még innen lévő tinédzser leány az ölében tartotta a nő fejét. Az árnyékban még ott állt két vagy három férfi; az egyik a lányon tartotta a zseblámpa fényét.
Nick megkérdezte, hogy a nő tud-e még járni.
– Azt én nem tudom – mondta Carlos. Kö-rülbelül száz méterre lehettek az egyik parko-lótól.
– Megyek a kocsimért – mondta Nick. De rögtön az is eszébe jutott, hogy ezek talán most azt hiszik, hogy ő le akar lépni. – Carlos, nem akar velem jönni?
Nick félig futólépésben nyargalt arra a helyre, ahol a kocsiját hagyta. Carlos mellette ügetett, és megint egyfolytában hálálkodott.
– A piros az enyém – mondta Nick, aztán hirtelen megtorpant. Egy farmernadrágos, fehér melegítős férfi éppen egy lapos fémda-rabot csúsztatott-nyomott bele a vezetőoldali ablakba.
– Hé! – kiáltott rá Nick. – Maga mit művel? A férfi szenvtelenül végignézte Nicket, aztán folytatta a munkálkodást. A közeli
utcai lámpa gyér fényében Nick még ki-vehette a férfi piszkosszőke haját és apró szemét.
– Ez az én kocsim! – Nick hangja reked-tesen-fulladozva szólt, ahogy az utóbbi két nap megaláztatásai kitörtek belőle. Odaro-hant a férfihoz, s megragadta a feszítővasat tartó kezét. A férfi elfordult, a feszítővasat benne hagyva a kocsi ajtajában, és előhúzott valamit az övtáskájából.
Egy 38-as revolvert. A fegyver ott lengett Nick arca előtt, tisztán látszott a csőtorkolat. Nick úgy gondolta, ez itt a halál. Elszomo-rodott, és egy pillanatra jól meg is sajnálta magát.
– Helyesbítés, te köcsög – mondta a fegy-verrel hadonászó ember – A VIN szerint itt ez a kocsi a Chapel Hill-i University Ford tu-lajdona. – Volt a fickó nyakában valami piros. Nick ekkor jött rá, hogy ez az új polgárőrség egyik tagja, akárhogy is nevezik magukat.
– Nézze – mondta Nick. – Ennek az em-bernek a felesége beteg. El kell őt vinnünk a kórházba.
– Nem látok én itt már senkit. – Nick hát-rafordult, és rádöbbent, hogy Carlos is eltűnt. A férfi folytatta: – Nálad van a kocsi kulcsa?
Nick a nyakán kissé szűk pólón érezhette a pulzusa lüktetését. Ami furcsán lassú volt most, de hát minden más is lassúnak tűnt a jégzajlásként rohanó gondolatai sebességéhez képest. Végiggondolta a választási lehetősége-it, s aztán megszólalt:
– Igen.
– Add ide, köcsög!
Nick előkotorta remegő kézzel a zsebéből a kulcsot. Nézte örökkévalóságnak tűnő pár pillanatig, aztán átnyújtotta.
– Beszartál, köcsög? Minden okod meg-van rá.
Nick valójában inkább dühös volt, és tehetetlennek érezte magát. Semmi
14 Prímek
Xxx
szarás”… Sírni szeretett volna. Ahogy oda-nyújtotta a kulcsot, az kicsúszott a remegő kezéből, és csörrenve esett le az aszfaltra.
– Ügyetlen seggfej! Dögölnél meg! – A férfi egyet hátralépett, s a pisztolyával az út menti gazos sáv felé mutogatott. – Húzzál oda, és térdelj le, rohadék!
– Nem – válaszolta erre Nick, és érezte, hogy nem ura a saját hangjának. Nagyon utálta most magát. – Megkaptad a kulcsot, megszerezted a kocsit, valószínűleg te ölted meg ennek a szerencsétlen embernek a fe-leségét és a gyerekét. De ha ez neked nem elég, akkor rajta, ölj meg engem is.
– Te köcsög prím! Azt hiszed, ha megöl-lek téged, az érdekelni fog bárkit is? – Nick ekkor vette észre, hogy a fickó még nála is jobban be van ijedve. Mert ez a váratlan szembeszegülés annyira kizökkentette őt a szerepéből, hogy szinte el is felejtette: ő fe-nyeget fegyverrel a kezében egy másik em-bert. Nick még mindig szerette volna egy baseballütővel szétcsapni azt az undorító pofáját, de már nem gondolta, hogy ez az alak tényleg le akarja őt lőni.
– Megszerezted a kocsit – ismételte Nick, emlékeztetve a fickót, hogy végül is ő győ-zött. Aztán sarkon fordult, és távozott, de még motoszkált benne a gondolat, hogy esetleg rosszul mérte föl a szituációt, és ez a gazember mégiscsak le fogja lőni.
Bement a fák közé, és lepisálta az egyik-nek a tövét. Nem volt annyira illő viselke-dés ez, mint szerette volna, de most már nem érdekelték az ilyen szempontok. Úgy érezte, a forró vére folyik ki belőle, és resz-ketett a gyengeségtől, mire befejezte.
Carlos és a többiek nem voltak sehol. Nick tett még egy tessék-lássék kísérletet, hogy megkeresse őket, de aztán visszament a társasághoz a tábortűz mellé. A két ke-zét majdnem egészen benyújtotta a lángok
közé, de még így sem tudott igazán fölme-legedni.
Tom és Lisa ült le mellé.
– Minden rendben? – kérdezte Lisa. – Mi történt veled?
Nick csak a fejét ingatta. – Mi lesz még belőlünk?
31
Lisa vitte őt haza.
– Csak pár órányi kitérő ez nekem – mondta.
– PalmPilotja volt – mondta Nick. A jelek szerint képtelen volt lelállítani a fejében az incidens fölelevenítgetését. – Ez is csak most jutott el a tudatomig. Egy kis övtáskában tartotta. Azon nézte meg a kocsi rendszá-mát. Számítógépes bűnözők, kézi kompute-rekkel.
– Ez manapság tényleg félelmetessé vált – bólogatott Lisa.
– „Köcsög prím”-nek nevezett engem. Meg „te prím fasz”-nak. Valami elképesztő gyűlö-lettel a hangjában.
Lisa hosszasan bámult rá, amitől Nicknek az jutott eszébe, hogy jobb lett volna megtar-tania magának ezeket a gyerekes meglátásait.
– Na mindegy – legyintett. – A lényeg az, hogy végre szép időnk van.
Lisa nevetett.
– Nem sokáig. Azt mondják, éjszaka már fagyok lesznek.
A bejárati ajtónál Nick kiszállt, majd át-ment a kocsi vezetőoldalára.
– Nem akarsz bejönni egy kicsit? David nagyon barátságos, nyilván semmi kifogása nem lesz ellene.
– Már késő van. Nick bólintott. – Kösz a fuvart.
Lisa gyöngéden rátette a kezét Nick kar-jára.
15
Prímek
– Vigyázz magadra! Lassan és könnye-dén reagálj a dolgokra! Meg fogsz lepődni, mennyi mindent tanulhatsz ezekből az új életviszonyokból.
Kikanyarodott a kocsibejáróról. Nick látta, hogy magasra tartott kézzel még bú-csút int neki, aztán ráfordul a Hope Val-ley sztrádára, aztán eltűnik. Ez volt a cél? – tűnődött Nick. – Pontosan kideríteni, hogy ő mennyire tud beletörődni mind-ebbe? Eddig ő is csak vonszolta magát te-hetetlenül, az út szélén? Csillogó szemmel, miközben nem volt mögötte semmi, és nem volt előtte semmi?
A házban sötétség honolt, csak a kony-hapult fölött égett egy lámpa. Nick moso-gatószerrel és már-már elviselhetetlenül forró vízzel lemosta az arcát. Az ujjai meg-megrándultak, mintha túl sok kávét ivott volna.
Átment a dolgozószobába. A tévé most ki volt kapcsolva, és süket csönd telepe-dett az egész házra. Nick érezte, hogy itt valami nem stimmel, de nem tudta, mi lehet a baj. Az esti fegyveres rablás miatt is gyilkosság, súlyos bántalmazás, meg effélék jutottak eszébe, így aztán vette a bátorságot, és benyitott David háló -szobájába.
Megszólalni sem volt ideje, amikor va-lami neszezést hallott az ágy felől. Aztán Angela szólalt meg.
– Nick, te vagy az? Nick ledermedt.
– Jaj, istenem! – mondta Angela. – Jaj, istenem! Elaludtunk.
Nick felkapcsolta a villanyt. Angela a csupasz melle elé kapta a takarót. David hunyorgott, és félkönyékre támaszkodott.
Nick lekapcsolta a villanyt.
– Nick! – szólt megint Angela. – Nick, várj! Nick, én nagyon sajnálom. …
ALEX BENEDICT ÉS
CHASE KOLPATH
ÚJRA AKCIÓBAN A
SOROZAT 7. KÖTETÉBEN!
A M E T R O P O L I S M E D I A
K I A D Ó K Ö T E T E
W W W . G A L A K T I K A B O L T . H UEGY ÉRTÉKES, ELVESZETT
MŰTÁRGY ELŐKERÜL.
ÉS VISSZATÉR EGY RÉGEN ELTŰNT
ŰRHAJÓ, AMELYNEK UTASAIT
TALÁN UTOLJÁRA LESZ ESÉLY
MEGMENTENI A PUSZTULÁSTÓL.
ALEX BENEDICT ÉS
ALEX BENEDICT ÉSA K
OR
ÁB
BI
KÖ
TE
TE
K
MÉG
K
APH
ATÓ
K!
006-017-shiner.indd 15 2017.04.18. 22:27:5116 Prímek
Xxx
Nick már csak egy hosszú, forró zuhanyra vágyott. De tudta, hogy arra még várnia kell egy darabig.
– Ha felöltöztél, David, szeretnék egy ki-csit beszélgetni veled. – Visszament a dolgo-zószobába, és letelepedett a kanapéra.
Pár perc múlva ültek le beszélgetni. David inget és nadrágot viselt, Angela frottírköntöst kapott magára. És csendben sírdogált.
– Nos, David – kezdte Nick.
Angela ránézett Davidre, aztán Nickre, és jobbnak látta nem megszólalni. Átment a konyhán és az üveg tolóajtón, ki a vendég-házba.
– Szükségem van néhány cuccra – mond-ta Nick. – Valami tréningruhára, nadrág, felső is. Bármi jó lesz nekem, ha a mére-te stimmel. Meg egy hálózsák is, ha van neked.
– Figyelj ide! Tényleg nagyon sajnálom ezt. Egyikünk sem így akarta…
– Nem szeretnék most erről beszélget-ni. Megnéznéd, hogy találsz-e nekem va-lamit?
David bólintott, és kiment. Nick hátrahaj-totta a fejét, és lehunyta a szemét. Ennyire kimerültnek még sohasem érezte magát. Sej-tette, hogy jöhet egy teljes összeomlás.
– Nick!
Kezdett ébredezni, s csodálkozva jött rá, hogy pár másodpercre tényleg ájulásközeli álomba zuhant. David odanyújtott neki egy puha anyagú válltáskát. Benne a talált cuc-cokkal: egy szorosan összetekert hálózsák-kal, egy svájci bicskával, két törölközővel, egy elsősegély-csomaggal, egy tekercs vécé-papírral. A táska legalján volt még valami fémes tárgy is. Nick előkotorta, és lerakta maga mellé a kanapéra. Egy 22-es kaliberű céllövő pisztoly volt.
David idegesen nevetett.
– Lehet, hogy valaki bolondnak néz en-gem, hogy ilyesmit ajándékozok a mostani körülmények között. De arra gondoltam, hogy neked talán…
– Nem kell – ingatta a fejét Nick. – Légy szíves, rakd el valahova!
David bedugta a fegyvert a tévé melletti egyik fiókba. Amikor visszajött, pénz volt a kezében.
– Nekem csak pár száz dollárom van most ebben a házban. Ha vársz holnapig, akkor kisegíthetlek egy nagyobb összeggel is.
– Nem szükséges – mondta Nick. – Elég lesz ennyi is. – A pénztől csak még jobban megbántódott. Angela dolga az külön ügy volt; ő sejtette, hogy ez előbb-utóbb bekö-vetkezik. Most pedig nagyon utálta Davi-det, mert neki volt mindene, adni is tudott belőle, neki meg nem volt más választása, mint elfogadni, amit kap. Úgyhogy most már nem érdekelte, hogy David mit gondol róla. Még többet akart szerezni, akár arro-gáns módon is.
De most csak behúzta a táska cipzárját, és fölállt. Aztán David tekintetét követve meg-látta Angelát, aki ott állt a konyhaajtóban. Az arca még mindig könnyes volt.
– Tényleg elmész? – kérdezte. – Kérlek, kérlek, ne menj el! Várj legalább regge-lig! Hogy legalább megbeszélhessük ezt a dolgot.
– Csak átmegyek Richard házába. – Davidnak a szeme sem rebbent, készségesen asszisztált a hazugsághoz. Nicket most meg-borzongatta valami olyan érzés, mint ami-kor még régebben, csúnyán megvágta magát a konyhában. A késpenge nagyon mélyen szaladt bele a húsába, de ő eleinte alig érzett fájdalmat.
– Majd fölhívlak – mondta kifelé sietve, még mielőtt belenyilallt a fájdalom.
17
Prímek
– Vigyázz magadra! – szólt utána Angela, és Nick tudta, hogy erre az elakadó hangra ő még sokáig emlékezni fog.
Nick fogta a táskát, és kiment a házból.
37
Az éjszaka világos, tiszta és hűvös volt. Nick megállt, hogy fölvegye David dzsekijét. Gya-logolva gyorsabban haladt, mint a Hope Valleyben az autók, s ettől érzett némi elé-gedettséget. Alig fél óra alatt már el is érte az I-40-es utat, ahol jobbra fordult, és nyugat felé haladt tovább a bekötőúton.
A gondolataiban felvillanó álomtöredé-kek elterelték a figyelmét a vigasztalan va-lóságról: az út mentén sorakozó, elhagyott autókról, a kipufogók tömény füstjéről, a hegyoldalak sűrű, megbarnult füvét elborító mindenféle szemétről. Könnyű volt elkép-zelni, hogy az aszály sohasem ér véget, a fák kiszáradnak, kidőlnek, porrá korhadnak, miközben a privilegizált kevesek összezsú-folódtak a maguk piramisaiban. De valójá-ban ki fogja a sivatagot választani, ha van választási lehetősége? Ki ne gyalogolna akár száz kilométereken át, leszegett fejjel, de ki-tartóan, a még elérhető remény felé?
Nick már egy órája gyalogolt, amikor spanyol beszédet hallott maga mellett. Föl-nézett, s az is bevillant a képzeletébe, hogy ez talán Carlos lesz, valahogy a feleségével együtt, és egy egészséges, bár kissé fejletlen csecsemővel, és most fölajánlják, hogy elvi-szik, hálából azért, mert ő legalább megpró-bált segíteni nekik.
De csak egy ütött-kopott pickup araszolt el mellette, a vezetőfülkében három, base-ballsapkás, munkásruhás férfival. Az egyik észrevette Nick fürkésző tekintetét, és mere-ven bólintott egyet.
Nick is bólintott, és köszönt is. – Buenos noches.
– Buenas – mondta erre a férfi. – A donde
was?
– Tejas – válaszolta Nick, mexikói kiejtés-sel. – Austinba.
– Mi is – jött a válasz spanyolul. – Úgy hallottam, jó munkalehetőségek vannak ar-rafelé.
– Ez igaz – mondta Nick szintén spanyo-lul. – Láttam a tévében.
Munka is van ott, meg még más is, gon-dolta magában Nick. Például ott él az egyet-len ember, aki bármikor befogadja őt. Mert úgy tudna bárki is belenézni ez másik em-ber szemébe, és elutasítani őt, miközben jól tudja, hogy az illető pontosan olyan, mint ő maga?
A férfi mosolygott, s intett a fejével a pickup hátulja felé, amely tele volt pakolva mindenféle eszközökkel, szerszámokkal, összetekert fóliával és ponyvával.
– Fölszállsz?
– Gracias – mondta Nick. – Muchas gracias. Nick felugrott a platóra. Nekitámasztot-ta a táskáját a vezetőfülke hátsó falának, rádőlt, és pillanatok alatt elnyomta az álom.
Kállai Tibor fordítása
Az 1950-ben született amerikai író első meg-jelenésekor a kiberpunk mellett kötelezte el magát. Ezt kitűnően illusztrálja magyarul is ol-vasható elbeszélése, a Bruce Sterlinggel közö-sen jegyzett „Mozart napszemüvegben”. Ké-sőbb eltávolodott az irányzattól, bár szépiro-dalmi műveiben is felbukkan a fantasztikum. Részt vett George R. R. Martin Wild Cards-projektjében, első önálló regénye, a Frontera pedig 1984-ben jelent meg. Ez egy nagyválla-latok által finanszírozott Mars-expedíció törté-nete. Magyarul eddig egy novellája jelent meg, a Galaktika 210. számában.
Lewis SHINER
18 Az igazi zombik
Xxx
Az igazi zombik
Elözönlötték a képernyőt és a filmvásznat az élőhalottak:
a zombi népszerű téma lett. De ezek a zombik már szinte
semmiben sem hasonlítanak azokra a mitikus elődeikre,
amelyek a vudu vallásban gyökereznek. És lehetséges,
hogy nem csak egy legendáról van szó?
H
A A ZOMBI legendaeredeté-re vagyunk kíváncsiak, akkor irány Haiti. A karib-tengeri köz-társaság egy gyönyörű, de nehéz sorsú trópusi sziget. A vudu vallást a nyugat-afrikai rabszolgák leszármazottai gyakorol-ták, és hozták el a szigetre a 16-17. században. Rendkívül színes és változatos vallás, erede-te is szererede-teágazó. Ami számunkra lényeges, hogy a vudu folklórban elfogadott: az embe-rek meghalnak, majd visszatérnek a halálból. Haiti mai lakosai is félnek tőlük, ők valóság-nak tartják. A haitiak nem kételkednek a va-rázslat, a varázslók erejében.
A vudu vallás varázslóját „boko”-nak ne-vezik. A bokók megidézik „Baron Samedi”-t, a holtak urának szellemét. Ő az, aki felnyitja a sírokat, és a meghaltak szellemét elveze-ti az alvilágba. A bokók azt állítják, Baron Sameditől kapják a varázserejüket, amivel feltámasztják a halottakat. A haitiak mélyen hisznek benne, hogy a boko képes egy élő embert zombivá változtatni, ami a gyilkosság egy formája.
A vudu tanai szerint egy halottat csak egy vudu mágus vagy pap tud feltámasztani egy meghatározott szertartás során. Átok útján is lehet azonban vudu zombivá válni, ebben az esetben a varázsló átka után a megátkozott meghal, majd zombiként kel életre. A vudu
szerint a zombi korlátozott tudatú, önálló akarata nincs, a varázsló irányítása alatt ma-rad, aki többnyire rabszolgaként dolgoztatja.
A haiti szájhagyomány több olyan esetet ismer, hogy zombikat találtak, illetve rég el-hunyt rokonaikat fedezték fel zombiként. Az érdekes azonban az, hogy hivatalosan is is-merünk ilyen eseteket.
2009-ben különös eset borzolta fel a kedé-lyeket. A főváros, Port-au-Prince egyik temp-loma előtt, a lépcsőn üldögélt egy nő kábult, zavart állapotban. Egy piacra érkező hölgy, Suze Val döbbenten fedezte fel a zavart nőben testvérét, Adeline Dassasst. Adeline furcsa ál-lapota miatt nem tudott válaszolni, nem rea-gált a kérdésekre.
A probléma azonban az, hogy Adeline két évvel korábban meghalt. Az esettel foglako-zó kutatóknak a rokonok meséltek haláláról, a temetéséről. Egy rokona ott volt, amikor betették a halottasház hűtőkamrájába. Nő-vére, Suze Val mesélte el, hogyan temették el Limonade város temetőjében, a családi sír-helybe.
Adeline-t valóban halottnak nyilvánítot-ták, és eltemették. A család birtokában van a halotti bizonyítvány, amely szerint 2007. július 25-én halt meg. Limonade városában Elusma Ocean feladata volt a környékbeli halálesetek bejegyzése, aki az okmány
19
Az igazi zombik
telességét igazolta, és a nyilvántartásban is megmutatta. A halálesetet a hivatalos doku-mentumok alapján jegyezte be.
Adeline visszatért a halálból? Hiszen évente lehet egy-két olyan esetről olvasni, hogy a ha-lott a haha-lottasházban vagy a temetésén feléledt. De ezekben az esetekben nem feltámadásról, hanem inkább téves diagnózisról van szó.
A halál beálltát megállapító személy nem végzett elég alapos munkát. Az orvosok ak-kor nyilvánítanak valakit halottnak, ha ellen-őrizték a fő életjeleket: a légzést, a pulzust és a testhőmérsékletet. Ez szinte minden esetben elég. Bizonyos esetekben azonban ezek a tesz-tek sem megbízhatóak. Ha a beteg nem halt meg, csak kómába esett, normális körülmé-nyek között nagyon nehéz megállapítani a halál beálltát. Ilyen esetben extrém módon lelassul a légzés, a szívverés, de még a reflexek is, és nagyon nehéz felfedezni ezeket a jeleket. Percenkénti 1-2 gyenge szívdobbanás köny-nyen elkerüli a figyelmet.
Adeline azonban nem járhatott így. Az előző esetekben az áldozatok hamar, néhány órán vagy 1-2 napon belül tértek magukhoz.
Ami a legfontosabb: még nem voltak elte-metve. Adeline családja azonban végignézte, ahogy a nő koporsóját elhelyezték a családi kriptában, és befalazták. A kriptafülke ma is be van falazva, a haiti törvények tiltják a ko-porsó felnyitását.
Adeline Haiti egyik legismertebb pszichiá-teréhez, dr. Louis Girardhoz került. Azonnal feltűntek neki a nő ellentmondásos tünetei: mindig passzívan viselkedik, disszociatív személyiség, alkalmanként hangulatváltozás figyelhető meg nála. Alapos vizsgálat alá ve-tették, EEG-t is végeztek rajta. De fizikailag Adeline-nel minden rendben volt. A mentális állapota azonban rejtélyes volt, és nincs orvo-si magyarázat az elmeállapotára.
A legismertebb zombi-eset azonban még 1980-ból származik. Clairvius Narcisse sok év után visszatért a halálból. A haiti földmű-ves 1962-ben családi birtokvitába keveredett bátyjával, aki ezért valószínűleg egy bokót bí-zott meg azzal, tegye el láb alól. Clairvius hi-vatalosan május 2-án meghalt. Eltemették, de 18 évvel később egyszer csak beállított. A sok év ellenére családtagjai felismerték.
20 Az igazi zombik
Xxx
te, hogy nem volt halott, hal-lotta, mi történt a temetésén. Azután kiásták a testét, és egy szertartáson etettek vele va-lamilyen pépet. Ezután zom-biként dolgozott évekig egy ültetvényen. Miután bokóját megölték, sikerült megszaba-dulnia, de csak bátyja halála után tért haza.
A mítosz és a valóság ilyen találkozása választ adhat a rejtélyre. Clairvius, mint az első tudatosan hazatérő
zom-bi, híres lett, és még Amerikából is érkeztek szakértők ellenőrizni a történetét. Két elis-mert amerikai pszichiáter attól tartott, hogy szélhámossal van dolguk, és egy kérdőívet állítottak össze, amire a válaszokat csak a családtagok ismerték. Clairvius mindegyikre helyesen válaszolt.
A zombi-rejtélyre az eddigi legjobb ma-gyarázatot a Harward Egyetemen végzett etnobotanikus, dr. Wade Davis adta. Hosszú kutatása után racionális elméletet állított fel a zombi-lét magyarázatául. Szerinte a va-rázslók valóban képesek zombivá változtatni az áldozatot. De nem varázslással. A kör-nyezetükben elérhető természetes drogokat használják fel ehhez. A varázslók egy titkos szert adnak áldozataiknak, akik hamarosan halottnak tűnnek. Davis szerint ez a szer többek között a gömbhal mérgét tartalmaz-za. A tetrodotoxin 1200-szor erősebb méreg, mint a cián. Már nagyon kis mennyiségben is halált okoz. De megfelelően kis dózisban mély kómát idéz elő. A mérgezett halálhoz hason-ló állapotban marad, amíg magához nem tér. Ahol fogyasztják ezt a halat, a halottat régen három napra a sír mellé fektették, hogy tény-leg meghalt-e. Egy ilyen szer valóban választ adhat a látszólagos feltámadásra.
De miért élnek zombiként éveken ke-resztül? A zavart, akaratképtelen tudatál-lapotra választ adhat Clairvius története. Elmesélte, hogy rendszeresen egy furcsa péppel etették őket. Kiderült, hogy a pép egyik összetevője egy helyben megtalálható növény. A varázsló egy Datura stramonium nevű mérgező gyomnövénnyel eteti őket, amelyről ismert, hogy hallucinogén és tu-datmódosító hatása van. Ezt a növényt Ha-itin zombi-uborkának nevezik. Mifelénk is ismerős, magyar neve: csattanó maszlag. Delíriumot, látomásokat idéz elő, égető szomjúságot, repülés-érzetet és amnéziát okoz. Használata szellemi zavarral, sőt ski-zofréniával jár.
Haitin az emberek félnek, rettegnek a va-rázslóktól, és biztosak benne, hogy a jelen-ség létezik. A pszichiáter, dr. Louis Girard több eset ismeretében sem tartja elképzel-hetetlennek a dolgot, és folytatja a kutatást. Minden jel arra utal, hogy többről van szó, mint egyszerű babonáról. Talán egyszer, ha a hatóságok engedélyezik az átfogó vizsgá-latokat, és hozzájárulnak az exhumálások-hoz, kiderülhet az igazság.
Kovács „Tücsi” Mihály
ARANY, PLATINA ÉS
GYÉMÁNT KLUBKÁRTYÁS
TAGJAINKNAK
• GALAKTIKABOLT.HU:
25-30%
• CIRKO-GEJZÍR FILMSZÍNHÁZ:
20%
• FANTASMANIA.HU:
10%
• TRAFÓ:
10-20%
• KRAK’N TOWN STEAMPUNK SALOON:
10%
• VR LAB:
10%
• HAMMERTIME CAFE:
5-30%
OLCSÓBB GALAKTIKA- ÉS GALAKTIKA XL-ELŐFIZETÉS,
VÁLASZTHATÓ AJÁNDÉKKÖNYV, ÉS TOVÁBBI
ENGEDMÉNYEK!
W W W . G A L A K T I K A . H U / K L U B
A
JÁND
É
KO
ZZ
A
M
EG MAGÁT
V
AG
Y
SZER
E
TT
EI
T
!
VÁ
L
TS
O
N
KL
U
BK
Á
R
T
YÁ
T
M
O
S
T
!
A FANTASZ
TIKUS
KEDVEZMÉN
YEK ÉS
AJÁNDÉK
OK KÖRÉT
FOLYAMAT
OSAN
BŐVÍTJÜK
ÚJ!
021-klub.indd 21 2017.04.18. 22:02:3822 Az ütközés
Xxx
Az ütközés
A kutatóexpedíció
visszatér az időben,
az ősökhöz... És
persze a váratlan
események más irányt
adnak...
Az ütközés
Az ütközésBenedek Szabolcs
A
Z ELJÁRÁStulajdonkép-pen egyszerű. Az űrhajó a hipertérbe érve bekerül egy féreglyukba, ahol speciális, zö-mében tolatómozgásokat végezve fordítva valósítja meg a jól ismert parabolát, misze-rint a fénysebességgel és afölött közlekedő járműben lassabban telik az idő, mint az anyabolygón. Ez esetben a jármű szerepét a Föld tölti be, ahova a féreglyukból visz-szatérve az idő egy másik dimenziójába csöppenhetünk. Hogy pontosan melyikbe, az a féreglyukban megtett út hosszától és időtávjától függ.
Ez az expedíció a korábbiaknál mélyeb-ben merészkedett a féreglyukba, és min-den addiginál hosszabb időt töltött el ben-ne. Amikor előjöttek onnét, a Föld egészen más képet mutatott. Az iskolában tanultak a szemük előtt váltak valósággá. Az egykori
őskontinens, Pangea már csak nyomokban létezett, két legnagyobb darabja, Laurázsia és Gondwana is tovább töredezett, ám India még önálló földrész volt az óceán közepén, Amerika déli és északi fele nem ért ösz-sze, Európa nagy részén tenger hullámzott, Ausztrália és az Antarktisz pedig egymásba kapaszkodva uralták a déli féltekét.
Hosszas polémiák előzték meg annak el-döntését, hogy a járművet milyen messzire vezessék vissza az időben. Már a legősibb legendák arról beszéltek, hogy egykoron óriások éltek a Földön, akiket egyes antik népek az istenek leszármazottainak tartot-tak. Mások ellenben éppenséggel pont az istenek büntetésének vélték, hogy utódaik egyre kisebbek és kisebbek lettek, mígnem – legalábbis ősapáikhoz képest – szánalom-ra méltóan kicsivé töpörödtek. A tudomány azóta igazolta, hogy ezek a gigantikus lények
JÓZSEF ATTIdíjas szerLAző
23
Az ütközés
a mostani földlakók tényleges ősei, ám mé-retük változásának pontos evolúciója nem ismert.
Mindazonáltal több mint szerencsés, hogy a folyamat így alakult. A hatalmas ősök a maguk idejében irtózatos mennyi-ségű táplálékot fogyasztottak el, ami ha továbbra is így maradt volna, a civilizáció nem jutott volna el arra a fokra, ahol tart – idő előtt fölzabálták volna az erőforráso-kat. A legnépszerűbb és legszélesebb kör-ben elfogadott hipotézis szerint a testméret csökkenése az intelligencia fejlődésének egyenes következménye: nemcsak hogy az-zal párhuzamosan ment végbe, hanem az ősök ösztönösen fölismerték, a fennmara-dás eme gigászi testméretekkel hosszú tá-von nem lehetséges. A kisebb egyedek élték túl a kataklizmákat és vitték tovább a gé-neket, lehetővé téve, hogy a bolygó nyers-anyagai és forrásai ne néhány hatalmas egyed, hanem több kisebb között oszoljon meg, amelyek aztán a számukra kedvező életfeltételek között szaporodhattak és ter-jedhettek. A takarékossági parancs nemze-dékről nemzedékre öröklődött tovább, és a civilizáció kései fejlettségi szakaszaiban is meghatározó maradt: a Föld értelmes lakói nem pazarolták a bolygó ásványi és egyéb kincseit, hanem úgy gazdálkodtak velük, hogy mindenből csupán a számukra leg-szükségesebb mennyiséget vették el.
Végül olyan időhorizontot választot-tak, amelyben még egészen biztosan ezek a gigászi ősök uralták a Földet. Az expedí-ció feladata az ő életmódjuk megfigyelése volt – azaz dokumentálni mindazt, ami a fosszíliákból nem derül ki: egyéni és kö-zösségi magatartás, szociális struktúrák, zsákmányszerzési és táplálkozási attitűdök. Elvégre annak a folyamatnak a föltérképe-zése, amikor az állatvilágból kiemelkedvén
intelligens lények jönnek létre, megkérdője-lezhetetlenül érdekes és fontos dolog.
Kölyökkorukban előszeretettel lapozgatták az ősvilágról szóló képeskönyveket, és meg-nézték azokat a kalandfilmeket is, amelyek akkor még elképzelt időutazásokról szóltak, avagy arról, hogy tudósok DNS-ek segítsé-gével miként támasztják föl az ősi idők élő-lényeit. A valóság azonban mellbevágóbb a képzeletnél. Ahogy az űrhajó behasított a Föld légkörébe, majd a fékezőernyők kinyíl-tak, és a jármű megkezdte az ereszkedést, egyszeriben megelevenedtek a rajzokon és a filmeken látott élőlények. Nehéz volt elhinni róluk, hogy ezek az őseik. Sokkal nagyobbak, robusztusabbak voltak, mint amilyennek bármikor is elképzelték. Gigászi teremtmé-nyek, amelyek döbbenetes termetük ellenére olyan könnyedén és fürgén mozogtak, mint-ha nem tonnányi terhet cipelnének vaskos lábaik. Mindehhez külön látványként jött a buja vegetáció, a földfelszín minden szegle-tét elborító növényzet, amely több helyütt az állatokhoz idomulva ugyancsak óriásira nőtt – ezek a méretes fenevadak teljesen el bírtak veszni a hatalmas páfrány- és zsurló-erdők sűrűjében.
– A legnagyobbak a legjámborab-bak – magyarázta Dzsúsz a mellette ülő elsőtisztnek, miközben rutinos kézzel mar-kolta a botkormányt, és tekintetét továbbra is a műszerek kijelzőire szegezte. – Azok az óriások többnyire növényevők. Nézd csak a hosszú nyakukat, egészen a fák lombkoro-nájáig fölérnek velük! Mély vízben sem kell fulladástól félniük. A ragadozók viszont nemcsak hogy képesek két lábra emelkedni, de mellső lábaikat gyakran nem is veszik igénybe a járáshoz. És kisebbek a növény-evőknél. Persze így sem nevezhetjük őket apróságoknak.
24 Az ütközés
Xxx
A kijelölt leszállóhely hosszan elnyúló sík vidék volt, azt azonban csak megbecsül-ni tudták a tervezés során, hogy mekkora a síkságon a vegetáció. Mint ahogy azzal sem lehetett előzetesen számolni, hogy hatalmas falkák kezdenek méreteiket megszégyenítő dühös és riadt rohanásba a közeledő jármű dübörgésének hallatán. Az utolsó percekben Dzsúsznak át kellett kapcsolnia kézi vezér-lésre, majd a koordináták módosítását köve-tően simán letette az űrhajót két kisebb, jól átlátható facsoport között.
Noha a gép az időugráshoz szükséges nukleáris hajtóművek okán sem könnyű, sem kicsi nem volt, Dzsúsznak nem került különösebb erőfeszítésébe a manőver: ki-váló és rutinos pilótaként jó pár repülőórát megtett a levegőben, mielőtt átnyergelt az űrhajókra. Több űrrepülésen is túl volt, amikor az időutazások parancsnokának je-lölték. Az első alkalmakkor még nem men-tek túlságosan vissza az időben, mindössze – kísérleti jelleggel – az előző évszázado-kig, ám Dzsúsz így is elegendő tapasztala-tot szerzett ahhoz, hogy megbízzák ennek a mostani, a legfajsúlyosabb és a leginkább várt expedíciónak a vezetésével. Amúgy keveset beszélt a korábbi időutazások so-rán átéltekről. A kíváncsiskodóknak annyit mondott, hogy a lényeget elmesélte a mé-diában. Egyébként meg az előző évszázad-ban is ugyanolyan csöndes egyhangúsággal és jószerivel eseménytelenül csordogált az idő, mint az ő korukban.
A nagyobbik facsoportról méltatlankodó rikoltozások közepette csapatnyi szárnyas lény emelkedett föl, majd sűrűn kárálva el-repült a síkság egy másik pontja felé.
– Na, ezt irigylem tőlük. – Dzsúsz addig követte őket a tekintetével, amíg végleg el nem tűntek a horizontról. – Sajnálom, hogy közvetlen őseink közül egyik se repült.
Vagy ha mégis, ezt a tulajdonságot nem örököltük meg.
– Hát, én kíváncsi lennék, pontosan mi-lyen ősöktől származom – jegyezte meg Alija.
Dzsúsz az elsőtisztre pillantott. Nem elő-ször állapította meg róla, hogy csinos terem-tés. Élénkzöld bőre úgy csillogott, akár a legtisztább smaragd, pikkelyei kicsik és for-másak voltak, orra kellően hosszú és lágyan, finoman ívelt, alkata karcsú, végtagjai izmo-sak, hosszú, hegyes ujjai pedig olyan boszor-kányos ügyességgel játszottak az űrhajó mű-szerfalán, hogy annak láttán minden hímből óhatatlanul sóhaj tört ki. Amikor meg valaki Alija szemébe nézett, úgy érezhette magát, mintha egy kút sötéten örvénylő, titokzatos és feneketlen vizébe pillantott volna.
A „valaki” alól természetesen Dzsúsz sem volt kivétel: noha igyekezett bokros teendő-ire koncentrálni, nem mindig tudta kivonni magát Alija bűvköréből. Bár sem szellemi, sem fizikai erőnlétével nem volt probléma, azért túlságosan fiatalnak sem tekinthette magát – mindazonáltal az elsőtiszt jelenlé-tében nemegyszer érezte azt, hogy talán még nem késő újrakezdenie az életét, és segéd-keznie abban, hogy egy nálánál jóval fiata-labb nőstény tojásokat rakhasson le. Nem ugyanabba a fajba tartoznak Alijával, ám a tudomány mai állása talán lehetővé tenné számukra a közös utódokat.
– Ha szerencséd lesz, akár meg is pillant-hatod őket – mondta Dzsúsz.
Alija mosolygott. Ilyenkor apró, tűhegyes fogai még inkább megcsillantak a műszer-lámpák fényében.
– Mit ne mondjak, van itt egypár dolog, amit alaposan szemrevételeznék.
Az égvilágon semmi kacérság, avagy ki-hívó nem volt a hanglejtésében, mégis úgy ejtette ki ezeket a szavakat, hogy Dzsúsz
25
Az ütközés
lát adott a felmenőinek, amiért vaskos, pik-kelyekkel sűrűn borított, foltos, barna bőrt hagyományoztak reá, így nem látszott, ami-kor elpirult.
Az ablakok fölött kigyulladó zöld fények jelezték, hogy a landolási manőver véget ért, a gép magabiztosan áll a szilárd talajon. Dzsúsz a biztonsági rutinnak megfelelően ellenőrizte a levegő összetételét. Természe-tesen ugyanolyan volt, amilyen lesz majd 65 millió évvel később, csak éppen több volt a pára benne, ami nyilvánvalóan a magasabb hőmérséklettel függött össze.
– Hát akkor – jelentette ki Dzsúsz –, te-hetünk egy sétát… Hogy is mondta annak idején az egyik pionírunk? Kis lépés nekem, nagy lépés a fajainknak?
Alija ismételten megvillantotta tökéletes fogsorát. A másik három a hátuk mögött csöndben, egyetlen hang nélkül vette tudo-másul a szemük előtt zajló, immáron szok-ványosnak mondható enyelgést.
Elsőként Dzsúsz hagyta el előbb a kabint, majd a hajtóművek közötti folyosón végig-haladva magát a járművet is. Szorosan utána Alija következett, majd Hofner és Fender. Begina – aki rövidke végtagjaival és fűszál-vékonyságú ujjaival a legkisebb műszereket is tudta kezelni, és apró termetére tökélete-sen rácáfolva bármilyen járművet képes volt irányítani – a szabályzat és a megbeszéltek értelmében az űrhajón maradt.
Az asztronauták személyi felszereléséhez a protokoll szerint a légpalackkal ellátott szkafander is hozzátartozott, ám mivel most nem egy másik égitestet látogattak meg, hanem a saját bolygójukat 65 millió évvel korábban, az űrruhák maradtak a szekré-nyekben. A helyette fölhúzott rugalmas és könnyű, mégis téphetetlen anyagból készült védőöltözék készítőik szándéka szerint
vé-delmet nyújtott karmolással vagy harapás-sal szemben is. Az öltözék része volt egy kisméretű, ám annál hatásosabb lézerpus-ka, ami különlegességnek számított, elvégre fegyvert régóta nem használnak a Földön – de az űrben sem, hiszen nem találkoztak idegen civilizációkkal, ami egyes véleke-dések szerint csakis jót jelenthet, elvégre a földönkívüli fajok nem biztos, hogy békés szándékkal közelednének a Föld lakóihoz.
Végre eljött a várva várt pillanat, és kilép-tek a szabad levegőre.
A hőség a magas páratartalom miatt a beépített automatikus hűtéssel rendelkező speciális öltözékben is mellbevágóan hatott. Persze számíthattak rá, még úgy is, hogy a leszállás helyét nem az Egyenlítő közelében jelölték ki, hanem attól északabbra, a ké-sőbbi észak-amerikai kontinens egyik dél-re eső pontján, nem messze az akkor még valamivel szűkebb medencében elterülő Atlanti-óceán partjaitól. Az időjárás és az éghajlat változása egyike volt a természet azon folyamatainak, amelyekre még beható tanulmányozás várt. Noha a rendszer egé-szének működését a tudomány már föltárta, az is világossá vált, hogy rendkívül finom mechanizmusokról van szó, amelyek a leg-kisebb behatás esetében is képesek voltak drasztikus változásokat előidézni. Az iparo-sodás kezdetekor például viszonylag kevés idő elteltével bebizonyosodott, hogy a gyár-kéményekből fölszálló füsttenger nemcsak mérgezi a levegőt, de oly mértékben fokoz-za a földi élet feltételeinek kialakulásában egyébként fontos szerepet játszó üvegházha-tást, hogy az a megfelelő lépések elmaradása esetén káros folyamatokat indít be. A fajok közötti összefogás egyik legnagyszerűbb példája éppenséggel a globális fölmelegedés megállítása és visszaszorítása volt: a józan ész belátással bírt a profitéhségre, az olcsó
