Factors affecting livelihood decision making

Kovacsóczy Farkas Dialógus Erdély igazgatásáról című, Kolozsváron 1584-ben megjelent traktátusa az egyetlen olyan mű a 16. században, amely a történetírói hagyomány szerint az erdélyi és magyarországi államelméleti gondolkodásról ta- núskodik.2 _{Ezt leszámítva sajnos csak elszórt adatokból következtethetünk arra,}

hogy az állam helyes kormányzásának formája és módja éppen úgy érdeklődés és viták tárgya volt, mint Európa egyéb részein. Az  adatok régóta ismeretesek, és amíg újak nem kerülnek elő, ezeket kell vallatóra fogni és szembesíteni a köz- történet kellően nem mérlegelt mozzanataival. A vizsgálat remélhetően rávilágít néhány eddig homályban maradt részletre, illetőleg módosítja a szakirodalom tévesen rögzült állítását azzal a vitával kapcsolatban, amely a fejedelemségben a 80-as 90-es években a politikai hatalmat illetően bontakozott ki.

Kovacsóczy Báthory István krakkói kancelláriájában szerezte meg a hivatali gyakorlatot.3 _{A Dialógussal részletesen foglalkozó Rácz Lajos szerint a kollektív}

kormányzást azért pártolta Báthory István, mert el akarta kerülni, hogy a Bátho- ry-család tagjai között harc törjön ki a hatalomért, amelynek vesztese a legkisebb Báthory, az 1581-ben fejedelemmé választott Zsigmond lett volna.4 _{Az  intézke-}

dés lényege, hogy Zsigmond mellett egy háromtagú grémium hajtja végre a ki- rály utasításait. Jól ismert, hogy Krakkóban működött az erdélyi kancellária egy kihelyezett tagozata, amelynek az volt a feladata, hogy segítse, és persze egyúttal ellenőrizze az erdélyi kancellária működését.5 _{Báthory ezen keresztül irányította a}

távolból a fejedelemséget. Fordítva pedig, ez az 1583-ban felállított tanács a királyi

1 _{A fejezet egyik korábbi változatát lásd Kruppa, Respublica vagy egyeduralom? 82‒92.}

2 _{Janus Pannonius. Magyarországi humanisták, 1227–1254. Latin–magyar kétnyelvű kiadását lásd} Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I, 650–690.

3 _{Pályájáról legújabban Almási, Variációk az értelmiségi útkeresés témájára, 1405–1440.} 4 _{Rácz, Főhatalom és kormányzás, 134. Az egykorú székely krónika világosan beszél erről: „Az}

lengyel király, úgymond, nem azért adá Fogarast Boldizsárnak, hogy ottan maradjon Erdély- be; mert ő is jól tudta és látta, hogy ezen két atyafi ak között semmi egyenesség nincsen, nem is lészen jövendőben: hanem hogy jövendőben Lengyelországban megházasítsa Boldizsárt, és it- ten telepítse le, úgy hogy távol legyenek egy mástól ezen atyafi ak.” Kultsár, Krónika, 54–55.

196

kormányzat kihelyezett erdélyi tagozataként koordinálta, illetőleg végrehajtotta a Lengyelországból érkező utasításokat. Kovacsóczyt a Lengyelországból szintén hazatért Gyulai Pál segítette. A kancellár mellett Sombori Antal és Kendi Sándor volt a tagja a tanácsnak: Sombori ítélőmesterként tevékenykedett, a későbbi kan- cellár Padovában végzett, Kendi az erdélyi diplomáciai testület tapasztalt, Sztam- bulban is megforduló tagja volt.6 _{Ebből is látszik, hogy a testület szakképzett és}

tapasztalt személyekből állt.

A hármastanács működésének időszakát legutóbb Horn Ildikó foglalta össze, ezért annak részletezését mellőzöm, csupán azt említeném, hogy a vajdákéhoz ha- sonló jogkörrel működött. A szakirodalom előszeretettel ismételgeti, hogy az er- délyiek elégedetlenek voltak a kollektív kormányzással, amelyet a panaszok miatt szüntetett meg három évvel később Báthory.7 _{Kétségtelen, hogy a tanács megala-}

kulásától kezdve folyamatosan arra panaszkodott, hogy az erdélyiek zúgolódnak a kollektív kormányzás miatt. Ha azonban közelebbről is szemügyre vesszük ezeket a panaszokat, világossá válik, hogy a rendek számára nem a grémium jelentett problémát. Először is, hogy a király a rendek megkérdezése nélkül döntött a kol- lektív kormányzásról, másrészt a helyettesítő kormányzás eme formájának nem nagyon volt előzménye. Ezért hangzott el az a kérés „… hogy te felséged nem hár- mat erre a gondviselésre, hanem egyet valakit, akit ők közönséges akaratból nevez- nének, praefi ciálna.”8 _{[Kiemelés tőlem – K. T.] 1581, Báthory Kristóf vajda halála}

óta egészen 1583 májusáig a Fejedelmi Tanács kormányzott a király távollétében, aki ekkor kikapcsolta az egyébként a mindenkori erőviszonyoktól függően hol kisebb, hol nagyobb befolyással érvényesülő, de létező rendi kontrollt, és az ural- kodó és a rendek közé egy újabb, a rendektől független hatalmi pólust helyezett, amely nem a dinasztia tagjaiból, hanem a király bizalmasaiból állt. A Fejedelmi Tanács továbbra is működött – ez rendre elkerüli a kérdés tanulmányozóinak fi - gyelmét –, amelyre az instrukció is utal, amikor tanácsurakról tesz említést:

Hogyha pedig az több tanácsok közül szabad akaratok szerint, avagy történet szerint mennének, vagy pedig hivatnának udvarhoz, azoknak szabadságok le- gyen az tanácsban bemenni. Azoknak tanácsokat és értelmeket megkérdjék, de úgy, hogy minden dolognak elvégezése csak az három megmondott személyen álljon, mégis az elrendelt tanácskozásnak ez legyen a módja. Ha pedig valami- nemű szokatlan és nehéz dolog találkoznék, kinek véghez meneteli nehéznek és kétségesnek láttatnék, azok mind az több tanácsoknak együtt létére, halasz- tassanak, kik azokról levelek által megbizonyítottván és hivattatván mindjárást összegyűljenek és azokkal az kik jelen lesznek egyetemben tanácskozzanak.”9

[Kiemelés tőlem – K. T.]

6 _{A paduai egyetem magyarországi tanulóinak anyakönyve és iratai, 209.} 7 _{Horn, Az erdélyi hármastanács kormányzata, 889–891.}

8 _{EOE III, 185.} 9 _{EOE III, 173.}

197

A létrejövő új rendszer ugyanakkor nem volt teljesen ismeretlen a fejedelem- ség történetében, gondoljunk csak az Izabella és János Zsigmond mellett működő gyámokra, Fráter Györgyre és Petrovics Péterre.

Az erdélyiek ellenérzéseinek volt még egy további oka is, amely a Portával kap- csolatos viszonyt érintette. Ez a szakirodalom által szintén fi gyelmen kívül hagyott érv esett döntően a latba véleményem szerint a rendek álláspontjának kialakítá- sakor. Sztambul mindenkor fi gyelmesen őrködött azon, hogy vazallusa, Erdély ne erősödjön meg túlságosan, mert az kiindulópontja lehetett az önállósodásnak, végső soron a Portától való elszakadásnak. Ez a veszély merült föl Báthory lengyel királlyá választásakor. Amikor elhagyta az országot, a szultán írt az erdélyieknek, hogy ezentúl minden zúgolódás nélkül Báthory Kristófot ismerjék el egyedüli telj- hatalmú uruknak.10 _{Báthory Kristóf halálával azonban egyszemélyi vezető nélkül}

maradt a fejedelemség. Mivel a Porta 1581-ben feltehetően ezt a nem teljesen vi- lágos helyzetet kihasználva ahdnámét adott Márkházi Pálnak, az a veszély fenye- getett, hogy a Szinán vezír támogatását élvező renegát megkísérli a fejedelemség megszerzését.11 _{A rendek tiltakozását tehát ez a félelem motiválta, mint fentebb}

Kovacsóczy leveleiből láttuk, egyáltalán nem alaptalanul.

1585-ben a király megelégelte a panaszokat, legalábbis a hagyományos fel- fogás így tálalja az eseményeket, és megszüntetve a triumvirátust, kormányzóul Ghiczy Jánost állította, aki alatt, mintegy varázsütésre, megszűnt volna az összes panasz.12 _{Nehezen hihető azonban, hogy egy katona, akinek egy tartomány pol-}

gári kormányzásában semmilyen tapasztalata nem volt, meg tudta oldani azokat a problémákat, amelyekkel magas szintű jogi végzettséggel és sokéves hivatali és diplomáciai tapasztalattal felvértezett „kollégái” képtelenek voltak megbirkóz- ni. Ghiczy, mint egykor Báthory, mint akkor és később Bocskai, Geszty Ferenc, Ravazdy György, Keresztúry Kristóf, Palatich György, Gyulaff y László, Sibrik György, az új váradi főkapitány és még folytathatnánk a névsort, az erdélyi ka- tonai kormányzat oszlopos tagja volt. Nagyváradi kapitányként sikerült elérnie, hogy az elődei kormányzása alatt viszonylag békésen megférő jezsuiták és a vára- di protestánsok egymás torkának ugorjanak: nehezen hihető az is, hogy a lengyel király az 1585. évi váradi események13 _{ismeretében arra a következtetésre jutott}

volna, hogy ami Ghiczynek nem ment kicsiben, az menni fog neki nagyban. Arról nem is szólva, hogy a hármastanács nehézkes kormányzása nem ok volt, ahogy Szilágyi Sándor állítja, hanem következmény, éppen a rendek miatt, akik nem voltak hajlandóak elfogadni a tanács rendelkezéseit, aminek eredménye a

10 _{Ehhez lásd David Ungnad sztambuli császári követ 1576. június 7-ei jelentését: „sine ullo tu-}

multu Christophorum Battori pro superiore suo agnoscant et honorent non aliter quam antea Stephanum Battori siquidem illi sulthanus regionis illius gubernium plenaria authoritate con- tulit” Elementa, 63.

11 _{Papp, Die Verleihungs, 239–243.} 12 _{EOE III, 66, 68, 78.}

198

sokszor felesleges iratgyártás lett.14 _{Ugyanakkor maga Ghiczy is elismerte 1588-}

ban a medgyesi országgyűlésen, hogy képzettsége nem volt elegendő és megfelelő a kormányzáshoz, így alatta is működött egy tanács kimondottan abból a célból, hogy a polgári ügyekben segítse.15 _{Vagyis a képlet nem olyan egyszerű, hogy a}

problémák megszűntek azzal, hogy a király háromból egyet csinált.

Ehhez hozzátehetjük még, hogy a kormányzó működésének mérlege nem mondható egyértelműen pozitívnak. Forrásaink, például a Ghiczyvel első felesé- ge, Katalin révén rokoni kapcsolatban álló Gyulai, aki karrierjét a királyi kegynek köszönhette, igen hízelgően nyilatkoznak tevékenységéről,16 _{és ezt a kedvező vé-}

leményt hangoztatták felekezeti elfogultságoktól nem mentes, a jezsuitákat nem túlzottan kedvelő további megnyilatkozók is.17 _{A tények azonban ezt kevéssé tá-}

masztják alá: a király váratlan halála után a posztján maradó kormányzó – nem- csak jezsuita oldalról –, szinte azonnal heves támadások kereszttüzébe került. Már ezek a támadások is jelzik, hogy Ghiczy kormányzását mérvadó politikai erők, a Báthory-rokonság, és a köréjük, illetve velük szemben megszerveződő különböző frakciók csak átmenetinek tekintették. Van ezenkívül néhány fontos, eddig egy- általán nem mérlegelt mozzanat, amely igazi magyarázatot ad arra, miért szakított Báthory a sokat kritizált hármastanáccsal.

Nagyvárad szerepéről írt tanulmányomban említettem, hogy Ghiczy kormány- zói kinevezése nem függetleníthető egyrészt a már említett vallási kontroverziák- tól – akkor erre helyeztem a hangsúlyt –, és azoktól a határ menti csetepatéktól, amelyeknek gyújtópontjában szintén a váradi főkapitány állt, aki miatt a dívánban súlyos vádak hangzottak el a lengyel király ellen.18 _{A velencei és császári követ-}

jelentések ráirányítják a fi gyelmet arra, hogy a Porta és Báthory közötti konfl iktus súlyosabb volt, mint gondolnánk, és eredetileg nem a magyarországi végvári por- tyák és hódoltatások, ezek a jéghegy csúcsát jelentették, hanem a kozákok mold- vai betörései és Szinán pasa ellenséges viselkedése miatt éleződött ki a viszony.19

A tanács ez utóbbira helyezve a hangsúlyt a következőket írta 1583-ban október 3-án kelt jelentésében:

Jóllehet, hogy vagyunk ilyen ítéletben hogy ennek is ilyen új és mód nélkül va- ló parancsolatnak nem az kozákok, kik eddig azt hisszük, hogy régen helyekre szaladtanak, sem az mi segítségünk nélkül való szűkölködések, hanem csak az basa kedvetlensége és reánk való nehézsége az oka, kit minden úton ki akar

14 _{Szilágyi a később Veress által kiadott levelezést az impraktikus kormányzás iskolapéldájának}

bizonyítékaként tárgyalja, csakhogy az éppen fordítva, a rendi kormányzásról állít ki nem túl- ságosan hízelgő bizonyítványt. A Fejedelmi Tanácson belül, illetve az országgyűléseken keresz- tül éppen ők akadályozták a hatékonyabb kormányzást. EOE III, 57–60.

15 _{Lásd az előző jegyzetet.}

16 _{Erről legutóbb Kruppa, Nagyvárad jelentősége, 954–956.} 17 _{Szamosközy, IV, 17, 22.}

18 _{Kruppa, Nagyvárad jelentősége, 952.}

199

fakasztani, hogy így is, vagy akarjuk, vagy nem, kedvét keressük és telhetetlen kívánságának eleget tegyünk.20

Az igazi tét nem néhány határ menti vár, Bender vagy Akkermann, hanem a Ke- let-Közép-Európa fölötti status quo megőrzése volt. A Porta tudott Báthory szent- széki kapcsolatairól és az oszmánellenes ligatervek szövögetéséről. Nem kerülték el fi gyelmét Possevino velencei, moszkvai és magyarországi (Szatmár hovatarto- zása) tárgyalásai sem, amelyek egyszerre célozták a cárral és a császárral fennálló konfl iktus elsimítását, és egy reménybeli oszmánellenes szövetség tető alá hozá- sát. Velence konstantinápolyi követe már 1583. március 8-án a következő híradást küldte haza: a Porta attól tart, hogy Velence szövetséget kötött a pápával, a spanyol és a lengyel királlyal az Oszmán Birodalom ellen. Szeptemberben ez a szövetség – a Porta félelmei szerint – kiegészült a császárral és Oroszországgal. A kozákok moldvai betörései, Bender ostroma ingerültséget váltottak ki. A  kozák támadás hírére a szultán védelmét élvező, éppen hazatérőben lévő lengyel követet, Filip Pohlodowskit 1583-ban kegyetlenül meggyilkolták. A félelmek nem voltak alap- talanok: a császárral kötött, nyolcévenként megújítandó drinápolyi béke éppen 1584-ben járt le, Possevino 1581-ben valóban tárgyalt egy liga esetleges feltételei- ről Velencében, Báthory András 1583–1584. évi római útjára sem kizárólag a pápa előtti tisztelgés és bíboroskreációja miatt került sor. A zűrzavart fokozták a francia követ portai machinációi is, aki mindenáron egy spanyol–oszmán tengeri hábo- rút akart kirobbantatni, hogy ezzel tehermentesíthesse a spanyolok ellen harcoló németalföldieket.21 _{A viszály magvának elhintése állt érdekében az erdélyi trónra}

áhítozó Márkházi Pálnak is, aki, hogy Báthory karmából megmeneküljön, musz- limmá lett, és aki 1581-ben ahdnámét is kapott az erdélyi trónra.22 _{Ez magyarázza,}

hogy a végvári portyák miatt, amelyek mögött erdélyi részről éppen Ghiczy állt, dühösek voltak a magyarországi oszmán katonai vezetők, sőt a temesvári pasa Lengyelország lerohanására tett javaslatot, mondván, hogy nem lenne nehéz fel- adat, mivel a lengyel határok nyitottak, sík vidékeken húzódnak, a lengyelek pedig elégedetlenek Báthoryval.23

Visszakanyarodva tehát az eredeti gondolatmenethez, Báthory számára 1585- ben a legfontosabb az volt, hogy egy olyan személyt állítson Erdély élére, aki vita nélkül, vakon végrehajtja parancsait ebben a feszült helyzetben, amellyel egyúttal a belpolitikai feszültségeket is tompítani akarta. Ghiczy, eltekintve Váradon el- követett hibájától, ideális jelölt volt, bírta a rendek bizalmát, vitéz és tapasztalt katona hírében állt, azonkívül Báthory feltétlen és odaadó híve volt. A hármas- tanáccsal szemben megfogalmazódó panaszok csak ürügyet szolgáltattak ehhez

20 _{EOE III, 201.}

21 _{ASVe Senato, Dispacci, Constantinopoli, fi lza 19, fol. 50rv.} 22 _{EOE III, 183.}

200

a váltáshoz. A fent mondottak miatt nem értek egyet Szilágyi azon állításával,24

hogy Ghiczy zökkenőmentes kormányzásának a nagyobb hatáskör lett volna az oka. Instrukcióját elolvasva egyértelmű, hogy semmivel sem rendelkezett na- gyobb hatáskörrel, mint amekkorával a hármastanács, viszont kardforgató – és nem udvari! – emberként népszerű volt az erdélyiek között, ráadásul kinevezése látszólag az ő győzelmüket jelentette.25

Ghiczy ugyan Báthory Zsigmond nevében kormányzott, aki 1581 óta a feje- delmi címet viselte, mégis légüres térben mozgott, nem voltak az udvarban igazi támogatói, sőt, a király halála után már felhatalmazása sem, és betegsége miatt sem volt képes az ország kormányzására. Egyedül azért maradt a posztján Báthory halála után, mert a Porta a lengyel királyválasztás bizonytalanságai miatt abban reménykedett, hogy valamelyik Báthory kerül a trónra, ezért megtiltotta, hogy elmozdítsák.26

Báthory Kristóf halála óta minden kormányzati formáció a messzi távolban tartózkodó Báthory Istvántól kapta legitimációját, amely egyúttal le is tompította és el is fedte azt az ellentmondást, amely abból fakadt, hogy a dinasztiának egy időben volt egy döntésképes, legitim, de távollévő, illetve egy helyben lévő, de felhatalmazással nem rendelkező és nem döntésképes tagja. Kristóf halála után a képlet ugyan egyszerűbbé vált, az utód azonban még annyira sem volt absolutus princeps – mivel nem volt hajlandó a jezsuiták elűzésébe beleegyezni – mint apja, vagyis nem rendelkezett az uralkodáshoz elengedhetetlenül szükséges teljhata- lommal, amit a rendektől és a szultántól kaphatott meg a fejedelemválasztó gyűlés és az ahdnáme formájában. Jóllehet ez utóbbi megvolt, az előbbi azonban nem, magyar, illetve erdélyi szempontból viszont jogilag ez lett volna a fontosabb. Mivel a dinasztia uralmának folytonossága így megszakadt, és az utód nem rendelke- zett teljhatalommal, belpolitikai válság lépett fel. A hatalomért kirobbanó harc két kérdés körül folyt, melyik párt vegye a kezébe a kormányzást, pontosabban, kik legyenek a gyámjai az ifj ú fejedelemnek, illetve hogy milyen formában történjék a kormányzás.

Ennek a harcnak a gyökerei mélyre, még a Báthory István halálát megelőző időszakra nyúlnak vissza, és véleményem szerint összefüggésben vannak a kor- mányzati modellt illető több évtizedes vitával, a Magyar Királyság keleti részének önálló állammá szervezéséből fakadó régi dilemmával, vagyis, hogy milyen kor- mányzati berendezkedést kövessen az Erdélyi Fejedelemségnek nevezett ország- rész, a középkori vajdaihoz hasonló központosítottat, amely több vonatkozásában inkább az egyeduralomhoz hasonlít, vagy inkább egy lengyelhez vagy velenceihez hasonló berendezkedést. A probléma tehát nem volt új keletű, történetírásunk is régóta hangsúlyozza, hogy az erdélyi fejedelmi hatalom erejének a kiterjedt fi ská- lis birtokok, a centralizált vajdai adminisztráció működése, és a rendiség fejlet-

24 _{EOE III, 66.}

25 _{Báthory levélváltás, 261–267.} 26 _{EOE III, 75.}