9.1. Bevezetés
A tudományos elmefilozófiában az 1920-as és 30-as évek fordulóján alapvető fordulat következett be. Noha Carnap Aufbauja után is voltak olyan elméletek, amelyek a mentális állapot fogalmának értelmezéséhez a tudatból, az élmé- nyek elemzéséből indultak ki,292 mindazonáltal a harmincas évek elejétől az
ötvenes évek második feléig a logikai behaviorizmus volt a meghatározó meg- közelítés.293 Az alábbiakban e korszak reprezentatív elméleteit fogom vizsgálni.
A logikai behaviorizmus294 bemutatásához hasznos megkülönböztetni a
metafizikai, a módszertani és a logikai behaviorizmus fogalmát.
A metafizikai behaviorizmus ontológiai nézet, amely a mentális állapotok természetére vonatkozik. Átfogó tézise szerint a mentális állapotok viselke- dések vagy viselkedési diszpozíciók: Watson szerint például a gondolkodási folyamat azonos a gégefő mozgásával, a gondolkodás szubvokális beszéd.295
A mentális állapotok ezek szerint fizikai állapotok, szemben például a karte- ziánus dualista felfogással, amely szerint a mentális állapotok a nem-fizikai lélek állapotai.
A módszertani behaviorizmus terminust két értelemben is használják. Az egyik szerint a mentális jelenségek tudományos vizsgálatában kizárólag a 292 Schlick például fenntartotta korábbi nézetét, amely szerint a mentális állapotok fogal-
mából kiküszöbölhetetlen a tudatélményekre hivatkozás, és tanítványai, Feigl és Juhos is követték ebben. Ayer első könyvében, a Language, Truth and Logicban (1936) még feno- menalista volt, Goodman a The Structure of Appearance-ben (1951) szintén a fenomená- lis tapasztalatok analízisével foglalkozik, Carnap Aufbaujához kapcsolódva.
293 És általánosabban az analitikus filozófia más irányzataiban is; így a késői Wittgen-
stein, illetve a hétköznapinyelv-filozófiai elméletek, Ryle és Austin is a mentális jelensé- gek, illetve a mentális fogalmak értelmezésében a viselkedési, cselekvési aspektust állí- tották a középpontba. Ezek a megközelítések azonban lényeges pontokban különböztek a tudományos logikai behaviorista elképzelésektől. Részletesebben lásd később.
294 Vagy más néven analitikus behaviorizmus.
viselkedéssel kell foglalkozni, a tudatjelenségekkel nem.296 Ennek azonban
módszertani oka van, tudniillik, hogy a viselkedési jelenségek objektíve-inter- szubjektíve azonosíthatók és ilyenformán a tudományos kutatásra alkalmasak, szemben a pusztán szubjektív nézőpontból hozzáférhető tudatállapotokkal. A módszertani behaviorizmus azonban, szemben a metafizikai behavioriz- mussal, nem tagadja a viselkedéstől elkülöníthető tudatállapotok létezését; másfelől viszont nem foglalt állást a metafizikai kérdésben, tehát hogy a men- tális állapotokat materialista vagy dualista (vagy netán idealista) módon kell értelmezni.
A módszertani behaviorizmus fogalmát más értelemben használja Sellars. Szerinte ugyanis tudományosan legitim a viselkedéstől különböző belső állapo- tok létezésének feltevése és az ilyen belső állapotokra hivatkozás a pszicholó- giai magyarázatokban (szemben az első értelemben vett módszertani behavi- oristák felfogásával). Ugyanakkor úgy véli, belső állapotokat kizárólag a viselkedés alapján lehet tulajdonítani személyeknek; tagadja, hogy a belső állapotokról az introspekció révén szerzünk tudást (mi több, tévedhetetlen tudást) – ettől behaviorista ez az elképzelés. Másfelől Sellars megközelítése önmagában nem kötelez el a belső állapotok ontológiájával kapcsolatban, így a belső állapotok materialista értelmezése mellett sem – e tekintetben rokona az első értelemben vett módszertani behaviorizmusnak.297
A logikai behaviorizmus viszont, szemben a metafizikai és a módszertani behaviorizmussal is, egy nyelvi/jelentéselméleti nézet, amely szerint a mentális állapotokra vonatkozó mondatok jelentését meg lehet határozni kizárólag vi selkedésekre és ingerekre vonatkozó mondatokkal, tehát kizárólag fizikai ter minusokkal. A logikai behaviorizmus több típusát és korszakát is megkü- lönböztethetjük. Ezeket különbözőképpen és egymással nem feltétlenül konzisztensen klasszifikálják az irodalomban, ami megnehezíti a nézetek áttekintését. Én az alábbiakban a radikális és a mérsékelt logikai behaviorizmus megkülönböztetését fogom alkalmazni, továbbá a mérsékelt logikai behavi- orizmuson belül több változatot is elkülönítek.
296 Lashley 1923/1970. A tudat behaviorista értelmezése.
9.2. Radikális logikai behaviorizmus: a „fordítási elmélet”
Az 1930-as évek elejétől a közepéig Carnap, Neurath és Hempel, valamint egy rövid időre Feigl is, radikális logikai behavioristák voltak. Neurath298 egyikinspirálója volt Carnap behaviorizmusának,299 nézetei azonban kevésbé voltak
kidolgozottak. Hempel és Feigl ekkori nézete lényegében megegyezett Car- napéval.300 (Feigl ekkoriban, Carnap hatására, feladta a schlickiánus két-
nyelv-elméletet, ami mellett ezen a rövid időszakon kívül egész pályafutása alatt kitartott.301) Ezért az alábbiakban csak Carnap radikális logikai behavi-
orista nézeteit elemzem.
9.2.1. Carnap radikális logikai behaviorista korszaka
1928 és 1932 között Carnap egész filozófiai megközelítése jelentős változá- sokon ment át.302 Egyfelől feladta a logikai konstrukciós programot: 1930-tól
nem a tudományos tárgyak konstrukciós rendszerének további, részletesebb kidolgozása volt a célja, hanem a tudományos nyelv megalkotása. Másfelől, Neurathtal szövetségben, az egységtudomány programjának képviselője lett. Ez a carnapi változatban a tudományok egységes nyelvének a kidolgozását jelen- tette: ez az univerzális nyelv pedig a fizikai nyelv lenne.303 Elfogadta továbbá
a verifikációs elméletet: eszerint egy mondat akkor (tudományosan) értelmes, ha verifikálható, azaz ha észlelési tapasztalatokra visszavezethető, észlelési beszámoló mondatokra lefordítható; másfelől egy mondat tudományos jelen- 298 Neurath 1931–32/1972. A fizikalizmus a szociológiája; uő 1933. Einheitswissenschaft
und Psychologie.
299 Carnap 1932/1998. A fizikai nyelv mint a tudomány univerzális nyelve, uő 1932a.
Psychologie in physikalischer Sprache.
300 Uo.; Hempel 1935/1949. The Logical Analysis of Psychology, uő 1935. Some
Remarks on ‘Facts’ and Propositions, uő 1936. Some Remarks on Empiricism, Feigl 1934. Logical Analysis of the Psychophysical Problem.
301 Vö. Feigl 1934; 1950c. The Mind-Body Problem in the Development of Logical
Empiricism.
302 Lásd ehhez például Sauer 1989. Carnap 1928–1932.
303 A Wittgenstein és Carnap, illetve Neurath közötti elsőbbségi vitára a fizikalizmussal
kapcsolatban itt nem térek ki, de lásd pl. Hintikka 1993. Ludwig’s Apple Tree; Sauer 1989. Carnap 1928–1932. A fizikalizmusvitáról nagyon részletesen lásd Uebel 1992. Overcoming Logical Positivism From Within: The Emergence of Neurath’s Naturalism in the Vienna Circle’s Protocol Sentence Debate. Vö. Ambrus 2009.
tése „verifikációjának módja”; a mód, ahogy eldöntenénk, hogy a mondat igaz-e, vagy sem.
A verifikacionista elképzelés szerint a tudományos mondatok két típusba sorolhatók: vagy rendszermondatok, vagy protokollmondatok. Az előbbiek a tudományos hipotéziseket megfogalmazó mondatok, az utóbbiak a rendszer- mondatokat verifikáló észlelési tapasztalatokat leíró mondatok. A rendszer- mondatok igazolásában a protokollmondatok teremtik meg a kapcsolatot a világgal, a protokollmondatok pedig olyan mondatok, amilyeneket a tudósok jegyeznek fel a megfigyelési jegyzőkönyveikbe, protokolljaikba: az igazolási lánc végső láncszemei, közvetlenül a megfigyelések tartalmát írják le. A korai verifikacionizmus szerint az értelmes tudományos mondatok vagy lefordítha- tók protokollmondatokra, vagy maguk protokollmondatok. A protokoll- mondatok a közvetlen megfigyelések tartalmát fejezik ki, részben tehát a konstrukciós rendszer alapszintjének ismeretelméleti funkcióját veszik át. Ugyanakkor a rendszermondatok és a protokollmondatok viszonya más: a protokollmondatok nem konstrukciós értelemben vett alapelemek, mint az Auf- bau emlékhasonlósági relációja: a protokollmondatok tartalmaként valóságos létezők jönnek szóba: vagy a valóságos tudatélmények, vagy pedig hétköznapi fizikai tárgyak és tulajdonságaik.
Carnap nemcsak a konstrukciós programot cserélte le a tudományos nyelv kidolgozásának programjára, hanem az ismeretelméleti bázist is: a tudomány univerzális nyelve az új felfogás szerint a fizikai nyelv, tehát a fizikai tárgyakra vonatkozó nyelv, szemben az Aufbauval, ahol a konstrukciós rendszer kiindu- lópontja a tudatélmény, a fenomenális tapasztalat volt. (E változás egyik fő oka, hogy az Aufbau metodológiai szolipszista rendszere nem volt képes szá- mot adni a tudományos fogalmak interszubjektivitásáról, Carnap erre javasolt módszere [Aufbau, 145–149.] nem bizonyult kielégítőnek.) Carnap 1932 elején még fontolóra vette, hogy míg a tudományos rendszermondatok fizikai nyelvűek, a protokollmondatok fenomenális nyelvűek lennének, amelyek azonban lefordíthatók fizikai nyelvre, 1932 végére azonban feladta ezt az elképzelést, és a protokollnyelvet is fizikainak tekintette.304
Nézzük most az elmére vonatkozó új elképzeléseket. Carnap új nézete alapján a Scheinprobleme-beli aszimmetria megszűnik: a saját mentális állapo- tainkra vonatkozó mondatok és a mások mentális állapotaira vonatkozó mon- datok jelentését Carnap azonos módon értelmezi: mindkét fajta mondat 304 Carnap 1932a. Psychologie in physikalischer Sprache, és Carnap 1932b. Über Pro-
viselkedési diszpozíciókra vagy azok révén azonosított testi, idegrendszeri álla- potokra vonatkozik.305 Carnap először a mások mentális állapotaira vonatkozó
mondatok jelentését definiálja, mint amelyek viselkedési diszpozíciókra, illetve az azokat megalapozó idegrendszeri állapotokra utalnak, majd amellett érvel, hogy a saját mentális állapotainkra vonatkozó mondatok tudományos jelen- tését is ugyanígy kell értelmezni. A P1: „A úr izgatott” mondattal illusztrálva:
„Az itt védelmezett álláspont szerint P1 tartalma ugyanaz, mint P2 mondaté, amely egy olyan fizikai struktúra létezését állítja, amely specifikus fizikai stimu- lusokra adott specifikus reagálásra való diszpozíciókkal határozható meg. A mi példánkban P2 mondat azt állítja: A úr testének (és különösképpen idegrendsze-
rének) létezik egy olyan fizikai struktúrája, amelyet a magas pulzus és légzésszám jellemez, ami bizonyos stimulusok mellett még tovább növelhető, illetve kérdé- sekre adott vehemens és tárgyilag téves válaszok, izgatott mozdulatok stb.”306 Általánosan megfogalmazva, ez azt jelenti, egy valamilyen mentális állapotot tulajdonító pszichológiai mondat logikailag ekvivalens egy inger-viselkedés kondicionális mondattal (vagy több ilyen kondicionális mondat konjunk- ciójával): M akkor és csak akkor (ha S, akkor B) (ahol M: mentális állapot; S: stimulus; B: viselkedés). Azaz egy pszichológiai mondat lefordítható inger-viselkedés kondicionálisokra, jelentése teljes egészében megegyezik a visel- kedési diszpozíciókat kifejező inger-viselkedési kondicionálisokkal. A radiká- lis logikai behaviorizmust ezért a behaviorizmus „fordítási” változatának is szokás nevezni.
Carnap negatíve érvel ezen értelmezés mellett, a következőképpen. Vizs- gáljuk meg az alábbi két mondat tudományos jelentését: „Én most pirosat tapasztalok”, illetve „O most pirosat tapasztal”. Tegyük fel, ideiglenesen, hogy az első mondat jelentése a következő: „Az én elmém most piros színminősé- get tapasztal”. A második mondat kétféleképpen értelmezhető: a) „O teste most piros-tapasztaló állapotban van”; b) „O elméje most piros színminőséget 305 Carnap 1932-ben nem foglalt egyértelműen állást azzal kapcsolatban, hogy viselkedési
diszpozíciókra vagy azok idegrendszeri alapjára vonatkoznak a mentális mondatok. A későbbiekben a viselkedési diszpozíciók mellett döntött, azzal az indokkal, hogy a megfelelő idegrendszeri állapotokról nagyon keveset tudunk, a viselkedések sokkal köny- nyebben azonosíthatók. Pályája vége felé, a hatvanas években azonban megváltoztatta nézetét, és azt képviselte, hogy a mentális mondatok idegrendszeri állapotokra vonat- koznak. Vö. Carnap 1963a. Feigl on Physicalism.
tapasztal”. Ahhoz, hogy a mondat értelmes legyen, verifikálhatónak kell len- nie. Eszerint a) értelmes, hiszen O testi állapotai interszubjektíve megfigyel- hetők, b) viszont nem az. Másfelől b) értelmessége mellett szólnak az in tuí- cióink, hiszen igen kézenfekvőnek tűnik, hogy másoknak is vannak tudatélményeik, amelyek hasonló módon korrelálnak testi állapotaikkal, mint saját tudatélményeim a saját testi állapotaimmal. Miért ne lehetne vajon azt állítani, hogy bár közvetlenül nem tapasztaljuk O elmeállapotát, a saját testi állapotaink és tudatállapotaink közötti korrespondenciák, valamint O testi állapota alapján következtethetünk rá? Carnap szerint azonban ilyen analógiás következtetés nem lehetséges.307 Vajon miért?
Carnap kétféle ellenvetést is tesz. Az episztemológiai ellenvetés szerint O tudatállapotára nem tudunk következtetni, mert az analógiás következtetés nem igazolható. Miért nem? A javasolt analógiás következtetés ugyanis egyfajta induktív következtetés volna, de nem lehet az. Ez rögtön kiderül, ha össze- vetjük egy szokványos induktív következtetéssel. Vegyük azt a példát, amikor abból, hogy sok koponyában van agy, arra következtetünk, hogy egy bizonyos koponya is tartalmaz agyat. A következtetés menete: 1) az eddigi megfigye- lések alapján azt tapasztaltuk, hogy bizonyos fizikai tulajdonságokkal rendel- kező koponyákban van agy; 2) észlelünk egy bizonyos koponyát, amely ren- delkezik a szóban forgó fizikai tulajdonságokkal. Ezekből a premisszákból induktíve következtethetünk arra, hogy (bizonyos valószínűséggel) az illető koponya is tartalmaz egy agyat. Ehhez hasonlóan esetleg mondhatnánk, hogy mivel az én testem bizonyos állapotaihoz is kapcsolódik egy bizonyos fajta tudatállapot, valamint sok más, hasonló testi állapotban lévő ember is azt állítja, hasonló tudatállapotban van, arra következtetünk, hogy egy bizonyos ember egy bizonyos testi állapotához, amely hasonlít az én testi állapotomhoz, az enyémhez hasonló tudatállapot kapcsolódik.
Carnap szerint azonban a két eset alapvetően különbözik, két szempontból is. Egyrészt a koponyák és agyak esetében független eszközökkel megbizo- nyosodhatunk arról, hogy következtetésünk konklúziója igaz-e (mi sem egy- szerűbb ennél, csak fel kell nyitnunk a koponyát, és meglátjuk). A mások testi állapotaiból a tudatukra való következtetés esetében azonban nincs ilyen független igazolási lehetőség, hiszen mások elméjéhez nem férünk hozzá köz- vetlenül, nem tudjuk közvetlen megállapítani, hogy a másik test állapotaihoz kapcsolódik-e tudatállapot. Másfelől az analógiás következtetés hallgatólago- san feltételezi, hogy bizonyos fajta testi állapotok és tudatállapotok együttjá- 307 Uo. 4. szakasz.