A magyar széphistória forrásáról szólva először Ritoókné Szalay Ágnes hívta fel rá a figyelmet egy kiváló cikkében,28 hogy léteztek olyan Historia‒kiadá-
sok, amelyek a novella szövege mellett a már II. Piusként regnáló Piccolomini
epistola retractatoria címen ismert szövegét is tartalmazták, s ezek valamelyi-
ke kerülhetett a Pataki Névtelen kezébe.29 ezen a nyomon elindulva szegedi
doktori disszertációm30 írása során annak a tizennégy kiadásnak a tartalmára
koncentráltam, amelyek a novella szövegét és az epistola retractatoria szövegét együttesen tartalmazzák.
1. H 151 epistole familiares, Nürnberg, Anton Koberger, Niklas von
Wyle [a kiadás szerkesztője], 1481. 16 Kal X (16. IX.). IStC ip00717000.
2. H 154 epistole familiares, Nürnberg, Anton Koberger, Niklas von Wyle [a kiadás szerkesztője], 1486, 16 Kal VIII (17. VII.). IStC ip00719000.
3. H 156 epistole familiares, Nürnberg, Anton Koberger, Niklas von
Wyle [a kiadás szerkesztője], 1496, 16 Kal VI (17. V.). IStC ip00720000.
4. H 157 epistole familiares et varii tractatus, Milánó, Ulrich Scinzenzeler, Ambrosius Archintus & johannes Vinzalius [a kiadás szerkesztői], 1496, 10. XII. IStC ip00721000.
5. H 158 – C 37 epistole familiares et varii tractatus, Lyon, jean de Vingle,
Ambrosius Archintus & johannes Vinzalius [a kiadás szer- kesztői], 1497, 8. IX. IStC ip00722000.
6. H 160 epistole familiares, Strassbourg [?], Adolph Rush [?], Niklas von Wyle [a kiadás szerkesztője], [1478 előtt]. IStC ip00716000.
7. H 219 Historia de duobus amantibus. epistola de remedio amoris. epistola retractatoria, Strassbourg [?], johann Pruss [?], [1489 körül]. IStC ip00683000.
27 Hadobás Pál, szerk., Csenkeszfai Poóts András élete és költészete, edelényi füzetek 16 (ede- lény: Városi Rendezvények Háza és Könyvtár, 1997).
28 Ritoókné Szalay, „»Irják gyermek-képben«”.
29 Ritoók Ágnes tkp. a Hain 235, Hain 236 és Hain 226 kiadásokat említi, bibliográfiai leírásukat lásd a főszövegben. Uo., 683.
30 Máté, „»Mostan kiváltképpen két ifjú szerelmesnek szerencséjét éneklem«...”. http://dokto- ri.bibl.u-szeged.hu/842/.
4. fejezet
8. H 226 Historia de duobus amantibus. epistola de remedio amoris. epistola retractatoria, Lipcse, Conrad Kachelofen, [1489‒1495 körül]. IStC ip00682000.
9. H 235 Historia de duobus amantibus. epistola de remedio amoris. epistola retractatoria, Antwerpen, Mathias van der Goes, 1488. IStC ip00681800.
10. H 236 Historia de duobus amantibus. epistola de remedio amoris. epistola retractatoria, Antwerpen, Gerard Leeu, 1488. IStC ip00681700.
11. P 157 Historia de duobus amantibus. epistola de remedio amoris. epistola retractatoria, Köln, Heinrich Quentell, [1495 körül]. IStC ip00685000.
12. Epistole et varii tractatus, Lyon, jean Moylin alias de Cambray, 1518, 15. IV. 13. Opera que extant omnia, Bázel, Henrichus Petri, 1551. VD16 P 3095. 14. Opera que extant omnia, Bázel, ex officina Henricpetrina, 1571. VD16 P
3096.
A tizennégy kiadás e. j. Morrall vizsgálatai alapján az alábbiak szerint sorolható a szöveghagyomány két nagy ágához: a félkövéren szedett öt nyomtatvány a szö- veghagyomány X- ágába tartozik (H 219, H 226, H 235, H 236, P 157), míg a dőlt betűs kilenc kiadás az Y-ág tagja (H 151, H 154, H 156, H 157, H 158, H 160, Lyon 1518, Bázel 1551, Bázel 1571).31
ez a nagyon koncentrált vizsgálat azonban nem vezetett megnyugtató ered- ményre, ugyanis a magyar fordítás a szöveghagyomány X- és Y-ágának is mu- tatta a filológiai sajátosságait, tehát valamiképpen kontaminált, vegyes latin forrásra utalt. Ráadásul szigorúan a filológiai egyezésekre koncentrálva a latin változatok és a magyar fordítás között, kutatásaim 2010. májusi állapota sze- rint, amikor disszertációmat lezártam, a Hain 234 (Róma, Plannck, 1485) és a Hain 237 (Róma, Plannck, 1492) jelű kiadások32 álltak a széphistória szövegéhez
a legközelebb, amelyek azonban nem kerültek a fenti listára, hiszen nem is tar- talmazzák az epistola retractatoriát!
Mind a vizsgálati szempontokat, mind a vizsgált szövegek körét szélesíte- nem kellett tehát disszertációm megvédése (2011. március) után. ekkor bőví- tettem a vizsgálandó szöveghelyek számát huszonháromra, amelyeket elkép- zelésem szerint a magyar fordítás ideális forrásának tartalmaznia kellett. A kérdés csupán az volt, hogy ilyen szövegváltozat létezett-e, s fellelhető-e csak-
31 Morrall, „The early editions...”. Morrall a Bázel 1551 és Bázel 1557 kiadásokat nem vizsgál- ta, de ezek saját eredményeim alapján az Y-ágba tartoznak.
32 [Historia de duobus amantibus. epistola iuveni non esse negandum amorem dicens. epistola amatoria], s.l. [Róma], s.t. [Stephan Plannck], 1485, 15 VII, IStC ip00681000. [Historia de duobus amantibus. epistola iuveni non esse negandum amorem dicens. epistola amatoria], s.l. [Róma], s.t. [Stephan Plannck], 1492, 5 III, IStC ip00684000.
nem négy és fél évszázad múltával. Néhány szembetűnő szöveghely alapján ekkor már valószínűnek látszott, hogy a keresést a nyomtatványok esetében az Y-ágba tartozó példányokra kell korlátozni, mert az X-ág nyomtatványaiban vannak olyan tipikus hibák, amelyek automatikusan törlik ezeket a szövegeket a lehetséges források közül. A jó néhány példa közül elegendő emlékeztetni rá, hogy az X-ághoz tartozó eddig vizsgált négy kézirat és harmincegy nyomtat- vány mindegyikéből hiányzik a szerelem áldozataiként emlegetett három bibliai hős közül Dávid király neve, s bennük csak Sámson és Salamon alakjaival talál- kozhatunk: Scis quam δ[nec sanctissimum David] nec sapientissimum Salamonem,
nec Sansonem fortissimum ista passio dimisit immunem.
A magyar fordításban azonban nemcsak eurialus és Pandalus beszélgetésé- ben merül fel e három személy, hanem a mű első nyolc versszakában is, amelyek- ben a Pataki Névtelen előre összefoglalja az eseményeket: IV. 42. Mindeneknél
szentebb az ő idejében az Dávid király vala, / Ő fia Salamon mindeneknél bölcsebb, Sámson is erősb vala, / De azért egyik is szerelem tüzétől magát meg nem óhatta.33
Illetve: I. 3. Egy pogány asszony is Sámsonnak elméjét oly igen megvakítá [...] // I.
4. Szent Dávidnak fia, bölcs Salamon király Istennél kedves vala, / De Fáraó király leánya szerelme miatt bálványt imáda (...).34
Az ideális szövegváltozat keresése során kérdésként vetődött fel az is, hogy a kontaminációt csak a magyar fordító hozta-e létre, vagy már munkája előtt létezett a huszonhárom vegyes szöveghelyet tartalmazó szövegváltozat. egy ideig hajlottam arra, hogy elfogadjam jankovits Lászlónak a szegedi dokto- ri disszertációmhoz írt opponensi véleményében felvetett ötletét, miszerint a magyar fordító esetleg két szakaszban, két különböző latin szöveghez jutott hozzá, s először lefordította az egyiket, majd fordítása bizonyos részeit a másik latin alapján kijavította, például a magyar lovag nevét Baccarusról Pacorusra. ez a feltételezés azonban, (meg)ismerve számos más nemzeti nyelvű fordító módszerét és szöveghez jutási lehetőségeit, egy idő után eléggé életszerűtlen elgondolásnak tűnt. Megfigyeléseim szerint ugyanis a korai európai Historia‒ fordítások tizenhat szerzője közül csak egyre, a német Niklas von Wylére igaz, hogy életében két különböző Historia‒kézirat is rendelkezésére állt, mint ezt a fordításáról szóló fejezetben már említettem. Ugyanannak a szövegnek egy
időben két különböző példányban, illetve szövegváltozatban való megismeré-
séhez a korai újkori európában nyomdász kapcsolatokkal,35 esetleg könyvgyűj-
tő szenvedéllyel és az ehhez szükséges anyagi forrásokkal kellett rendelkezni,
33 RMKt XVI/9, 441. 34 Uo., 405.
35 Már a bázeli 1551-es Piccolomini Opera omnia kiadásban, majd az 1571-esben is néhány helyen a margóra *alia jel alatt feltüntették, ha a főszövegbe választott olvasattól eltérőt is ismertek. ez talán azt jelenti, hogy a bázeli nyomdákban szinte szabályszerűen több mint egy szövegváltozattal dolgoztak.
4. fejezet
egyébként nem volt túl nagy esély rá, hogy egymástól olyannyira eltérő szö- vegváltozatok kerüljenek valaki kezébe, mint ahogy ideális forrása alapján ez a Pataki Névtelennel látszott történni.
A kétségek elűzése érdekében teszteltem az ideális forrásról szóló elméletet. A 23 szöveghelyből álló listát szűrőként alkalmazva most már csak az Y-ág tagjaira, kutatásom 12 nyomtatványt emelt ki az eddig mintegy 37 kéziratot és 18 nyomtatványt számláló csoportból. A már említett két római, H 234 és H 237 jelű kiadások, valamint az a szövegcsoport, amely az 1571-es második Opera
omnia kiadással zárul, és 10 elemet tartalmaz, került a figyelmem középpont-
jába: H 160, H 151, H 154, H 156, H 158, H 239, Lyon 1505, Lyon 1518, Bázel 1551, Bázel 1571. A 23 kritériumnak csak mintegy felét tartalmazta a két csoport, különböző megoszlásban. A H 234 és a H 237 tizenegyet (4+7) tudott teljesíteni a felállított kritériumok közül, az Opera omnia szövegcsalád pedig tízet (4+6), de mind a huszonhármat egyik sem. Az összes kritérium teljesítése csak úgy volt lehetséges, ha a két alcsoport jellemzői egy harmadikat hoztak létre, azaz tényleg létezett legalább egy kontaminált verzió.
2013 kora nyarán végül sikerült is megtalálni azt a kiadványt, amely a rég keresett ideális szövegváltozatot tartalmazza. 1554 augusztusában a bázeli johannes Oporinus nyomdája adta ki a tizenhatodrét, de igen vaskos köny- vecskét, amelynek címlapján ez áll: Epistolarum Laconicarum atque selectarum
farragines duae: Quarum Prima e Grecis tantum conversas: Altera Latinorum, tam veterum quam recentium elegantiores aliquot complectitur: Gilberti Cognati Nozereni opera in studiorum usum iam olim collectae, et nunc rursum magna accessione locupletatae. Harum Catalogum proxima post Praefationem pagella indicabit. Basileae, per Ioannem Oporinum.36
egészen Cambridge-ig kellett elmennem, hogy ráleljek erre a kiadásra, bár mint utóbb kiderült, Magyarországon is van belőle példány, sőt szövege digita- lizálva az interneten is elérhető.37 Nem volt azonban kielégítő bibliográfiai leírá-
som róla, így nem tudhattam, hogy ez a kiadás tartalmazza csaknem az összes Piccolomini‒epistolát, amelyet eneas Silvius valaha a szerelem témakörében írt,38 köztük a már Ritoókné Szalay Ágnes által a magyar forrás kritériumaként
tételezett epistola retractatoria szövegét is. Aeneae Sylvii de Euriali et Lucrecie
amore libellus címmel a nyomtatvány 386‒491. oldalain a Kaspar Schlicknek,
illetve Mariano Sozzininak írt bevezető Piccolomini‒leveleket követi a zsig- mondhoz, Ausztria hercegéhez írt levél, majd a Hannibal álnéven Lucretia dák
36 Gilbert Cousin, Epistolarum Laconicarum atque selectarum farragines duae, Basel: johannes Oporinus, 1554, 386–491. Cambridge University Library, K.14.44(G). A továbbiakban: Oporinus.
37 Bayerische Staatsbibliothek VD 16 C 5611. http://reader.digitale-sammlungen.de/de/fs1/ object/display/bsb10175792_00005.html. Letöltés: 2016. január 11.
38 A sokszor Epistola de remedio amoris címen említett levél nem található meg a kötetben. Modern kiadása: Doglio, Enea Silvio Piccolomini...
hercegnőhöz címzett fiktív levél. ezután következik Historia principalis címen a két szerelmes története.39 A 492‒493. oldalakon a már II. Piusként Carolus
Cypriacushoz írt epistola retractatoria címmel ismert Piccolomini‒levél követ- kezik, majd a 494‒495. oldalakon Antidotum ad precedentem Euryali et Lucretie
historiam, Eiusdem Aeneae Sylvii, dicti poeta Pii Papae Secundi címen a Cupi-
do‒vers (inc. Vidimus effigiem lascivi nuper Amoris) és a hozzá tartozó továb- bi fejtegetés prózai és verses idézetekkel (Prudentius, Architrenius, Iuvenalis, Seneca és Lactantius szövegeiből) az 503. oldalig, amelyen így fejeződik be a Piccolomini‒írások sora: Finis Tractatus Aeneae Silvii de Amore.40
Cambridge-i utam nem volt azonban teljesen felesleges, mert az ottani egye- temi gyűjteményben rögtön megtalálhattam azt a korábbi kiadást is, amely- re az Oporinus‒nyomtatvány címlapja így utal: „iam olim collectae, et nunc rursum magna accessione locupletatae”. Létezett ugyanis egy méretében és címében hasonló, ám jóval kisebb terjedelmű levélválogatás, amelyet a báze- li Robert Winter nyomdája jelentetett meg 1545-ben, és amely a Piccolomini‒ szövegegyüttes minden imént felsorolt elemét tartalmazza, jóllehet számos filológiai eltéréssel: Epsitolarum Laconicarum farragines duae, quarum una ex
Graeco versae sunt, altera Latinae tantum continentur. Catalogum vero earundem cum suis Autoribus, versa pagella, deprehendes. Per Robertum Vuinter, Basileae,
Anno MDXLV.41
e két nyomtatvány Historia‒szövegváltozatait a következőképpen illeszthet- jük be a szöveghagyomány Y-ágának a történetébe. A római szöveghagyomány valamely példánya, melyet számunkra a H 234 és a H 237 kiadások képviselnek (de természetesen lehetett szó római eredetű kéziratról is) valamilyen úton eljut Bázelbe, ahol a novella szövegét tekintve nem túl sok változtatással bekerül Winter kiadásába 1545-ben. Néhány évvel később Oporinus műhelyében42 kéz-
be veszik ezt a kis kötetet talán az 1551-ben szintén Bázelben, a Henricus Pet- rus-nyomdában megjelent Opera omniával, talán szövegcsaládja egy korábbi
39 e szövegek jó, de nem kritikai igényű modern kiadásban olvashatók a Donato Pirovano által sajtó alá rendezett, legújabb latin‒olasz kétnyelvű kiadásban: Piccolomini, Historia.... tudomásom szerint az epistola retractatoria szövege modern kiadásban se latinul, se semmi- lyen nemzeti nyelvű fordításban nem jelent még meg.
40 ez a kiadás sem tartalmazza azonban a magyar széphistória 2., 3., 4. és 5. énekeinek be- vezető disztichonjait. ezeket, valamint a történet öt részre való felosztását én továbbra is a Pataki Névtelen leleményének tulajdonítom. Arról továbbra sincs tudomásom, hogy az RMKt kritikai kiadás szerkesztőinek hol, és melyik disztichont sikerült volna megtalálni és azonosítani. vö. RMKt XVI/9, 581. talán nem haszontalan azonban emlékeztetni a jakub Myreccus (Mirek) z Sącza nevű lengyel humanista által készített 1581-es latin hexameteres
Historia‒átiratra, amelyet a lengyel fordításról szóló fejezetben említettem. Ilyen átiratot egy
latin műveltségű magyarországi humanista is készíthetett. 41 Cambridge University Library, Acton.e.49.21.
42 A két nyomdász, Winter és Oporinus sógorok voltak, így az új kiadás elkészítése lehetett családi vállalkozás is.
4. fejezet
tagjával együtt,43 s a két szöveget kontaminálva létrehozzák az 1554-es kiadás
szövegváltozatát. A kis zsebkönyv aztán nagy karriert fut be Magyarországon, ahol az Eurialus és Lucretia históriás ének forrásául szolgál.