Working memory and high-level cognition in primary school learning

31. És kezdte tanítani őket: kell, hogy az ember fia sokat szenvedjen és hogy elvetessék a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és hogy megölessék, és hogy három nap után feltámadjon.

32. És nyíltan (őszintén) beszélte a szót (a tanítást). És a Péter maga elé véve (félrevonva) őt, elkezdte erőteljesen figyelmeztetni (megróni) őt.

33. De ő megfordulva (visszafordulva) és látva a tanítványait erőteljesen figyelmeztette (megrótta) Pétert és mondja: „távozz mögém, sátán, mert nem az Isten dolgai szerint, hanem az emberek dolgai szerint gondolkodsz (mert nem Isten dolgaival vagy elfoglalva, hanem az emberekével).

Behatárolás

A perikópa szoros összefüggésben áll az előbbivel (8,27-30), mivel itt is ugyanazok a szereplők: Jézus (8,31-33), Péter (8,32-33) és a tanítványok (8,31.33). Az epizód helyszínére és idejére nem találunk pontos utalást, viszont a „kai. h;rxato dida,skein” kifejezés (8,31) és az új téma (Jézus leendő sorsa Jeruzsálemben és Péter megrovása) jelzi, hogy itt egy újabb szakaszról beszélhetünk. A 8,34. verstől a tömeg is a tanítványokhoz társul, akiknek Jézus az

ő követéséről kezd el beszélni. Így a Péterre vonatkozó következő perikópát a 8,31-33 versek

között határolhatjuk be.

135 _{„Peter’s confession at the midpoint in Mark is persuasive literarily and theologically”: Uő., Mark 8,27-16,20,} 19.

Szövegkritika

A 8,32. vers „o` Pe,troj auvtόν” kifejezésének két másik olvasata is fennmaradt: 1.

„auvtoν o` Petroj”;136 2. „o` Petroj”.137 Ezek közül a második variáns kevés szövegtanúban

található meg, ezért mi sem tartjuk az eredeti szövegnek. Az első változat pedig, noha jól tanúsított, elképzelhető, hogy a Mt 16,22 párhuzamos vers sorrendjét követi. Így a „o` Pe,troj

auvtόν” szókapcsolat tűnik az eredeti márki alkotásnak, amelyet több tanú is igazol.138

A 8,33. versben is találunk egy kisebb szövegkritikai problémát. Az „evpeti,mhsen

Pe,trw|” kifejezést egyes szövegtanúk határozott névelővel együtt olvassák: „evpetimhsen tw|

Petrw|”.139 Valószínűleg itt is, mint az előzőekben, a mátéi szakasz hatásáról van szó, amely

szintén tartalmazza a határozott névelőt („tw/| Pe,trw|” - Mt 16,23). Ezért a névelő nélküli olvasatot részesítjük előnyben, amelyet a legfontosabb tanúk is őriznek.140

Szerkezet

A szakaszt az „h;rxato” + infinitivus („dida,skein” - 8,31; „evpitima/n” - 8,32b) kapcsolat két alegységre osztja. Az elsőben Jézus a rá váró húsvéti eseményekről beszél tanítványainak (8,31-32a), a másodikban pedig Péter reakciója után tovább tanítja övéit (8,32b-33). A két egységet összeköti, hogy mindkettőben csak Jézus beszél: először a tanítványokhoz, majd külön Péterhez, de a többiekre is tekintettel.

Elemzés

A perikópa első alegységében (8,31-32a) Jézus áll a középpontban, csak a Tizenkettőhöz fordul, egyre mélyebb dolgokra kezdve oktatni őket, szenvedése, halála és feltámadása kapcsán itt beszél először nyíltan nekik.

A szakasz második fele (8,32b-33) szervesen kapcsolódik az előzőhöz, mivel itt találjuk Péter reakcióját Jézus előbbi tanítására, illetve a Mester válaszát az apostol tettére. A 8,32b versben Péter kerül a középpontba azáltal, hogy ő a mondat alanya, akinek a cselekvésének obiectum directuma és indirectuma maga Jézus lesz („proslabo,menoj - auvto.n”,

136

א, A, C, W, Θ, f1.13, 33, sok egyéb koiné kézirat. 137 _{D, kevés kézirat.}

138 _{B, L, 892, 2427, a.}

139 _{A, C, W, Θ, 0214, f}1.13_{, 33, sok egyéb koiné kézirat.} 140

„evpitima/n auvtw/|” - 8,32b). A „proslamba,nw” kifejezés csak itt fordul elő Márknál ebben a participium formában, vagyis sajátosan péteri terminusról van szó, melynek egyedül ő az alanya az evangéliumban. E melléknévi igenév finoman jelzi, hogy az apostol maga mellé véve Jézust, már nem halad mögötte, ahogy azt annak idején kérte tőle a Mester, vagyis mintegy „félreteszi” tanítványi mivoltát (1,17-18).141 Az apostol nevét ismét megemlíti az evangélista (8,32b). A határozott névelővel álló nominativus forma nyolcszor fordul elő Márknál,142 s Péter cselekedetei mindig Jézushoz kapcsolódnak. Itt most e sorozatban a második alkalommal találjuk a Péter nevet alanyként, viszont egyedülálló módon a tanítvány csak itt rója meg Jézust. Sajátos cselekvésről van tehát szó az apostol részéről az Úr irányába, amelynek kezdetét az „h;rxato” aoristos igealak (8,32b) jelzi. Továbbá a márki alkalmazásban az „evpitima,w” ige alanya Jézuson kívül külön egyedül csak Péter,143 aki a Mestert magát feddi meg! Csupán itt találjuk Jézust a megrovás obiectum indirectumaként („auvtw/|” - 8,32b). Míg az Úr saját szenvedésének, halálának és feltámadásának következő megjövendölései értetlenséget és félelmet váltanak ki a tanítványokból (9,32; 10,32), addig az első megnyilatkozása ellenkezést szül Péterben.144 Ez Jézus félrevonásának és megrovásának gesztusában nyilvánul meg az apostol részéről. Az első tanítvány számára a megvallott Messiás személye (8,29) nem egyeztethető össze azzal, amit az imént Jézus mondott önmagáról. Péter a Krisztus szenvedésében és halálában nem veszi észre Isten szeretetének erejét, s mintegy nem hallva meg a feltámadás végső szavát, csak a botrányos halálra gondol, amiben viszont reményének kudarcát látja. Így nem csupán hitvallásával (8,29), hanem tiltakozásával is a másik tizenegy apostol szóvivőjévé válik, akikben valószínűleg szintén egy diadalmas Messiás képe élt (10,37). De benne megszólal minden ember tiltakozása is a szenvedés és a halál kapcsán.145 Péter tehát nem csak a többi apostol, hanem az emberiség nevében is felszólal. De heves vérmérsékletét követve tévedésbe esik, nem tanítványként fordul Mesteréhez, hanem mint egy felettes alattvalójához: úgy beszél Jézussal, mintha elöljárója lenne.146 Úgy tűnik, hogy a szerepek felcserélődtek: most nem Jézus megy elöl, mert Péter maga mellé vonta őt, most nem a Mester int valakit, hanem tanítványa őt. Márk nem beszéli el, hogy az apostol konkrétan mit mondott Jézusnak, csupán az Úr válaszából

141 _{Vö. R}

ATHINAM,S., The Way to Discipleship, 685.

142 _{8,29.32b; 9,5; 10,28; 11,21; 14,29.54.72.} 143

Az „evpitima,w” ige alanya Márknál hatszor Jézus (1,25; 3,12; 4,39; 8,30.33; 9,25), egyszer - egyszer Péter (8,32b), a tanítványok (10,13), illetve sokan a tömegből (10,48).

144 _{Vö. E}

VANS,G. A., Mark 8,27-16,20, 18. 145 _{Vö. M}

ETZ,J.B., Messianische Geschichte als Leidensgeschichte. Meditation zu Mk 8,31-38, in GNILKA, J. (ed.), Neues Testament und Kirche (Für R. Schnackenburg), Freiburg – Basel - Wien 1974. 64.

146

(8,33b) sejthetjük, hogy olyan dolgot, ami Isten akaratával és Jézus tanításával nem egyeztethető össze.

Ezt követően ismét Jézus válik az epizód főszereplőjévé, hiszen az evangélista a perikópa utolsó versében a Mester reakcióját írja le: gesztusait (8,33a), amelyet szavai követnek (8,33b). Míg Márk Péter esetében a „proslabo,µενος” participiumot alkalmazza csak (8,32b), addig Jézusra vonatkozóan két melléknévi igenevet használ („evpistrafei.j kai. ivdών” - 8,33a). Az „evpistraφείς” szó Jézus megfordulását, visszafordulását fejezi ki,147 aki nem fogadja el, hogy tanítványa határozza meg az ő messiási feladatát. A helyes viszonyulás Mester és tanítványa között az, hogy Jézus nézzen vissza az övéire, mivel ekkor van ő elöl, s ekkor tudják követni őt tanítványai. Ezzel a gesztusával az Úr már megtérésre, azaz visszafordulásra hívja az apostolokat, amit szavaival is rögtön ki fog fejteni. Jézusnak a többi tizenegyre eső tekintete („ivdών” - 8,33a) pedig mutatja, hogy neki nem csak Péter formálására, hanem a többiek tanítására is gondja van. Tudja, hogy szavaira Péter mellett nekik is szükségük van. Míg az első tanítvány félrevonja Mesterét, hogy megfeddje, addig Jézus most is nyíltan beszél, csakúgy, mint a Jeruzsálemben ráváró eseményekről az előbb (8,32a). Az apostolt nem elkülönítve a többiektől, hanem a tizenegy hallatára rója meg, megragadva az alkalmat, hogy őket is tanítsa, nehogy ők is beleessenek e tévedésbe.148 Így érthetjük meg, hogy Jézus azért parancsolta meg nekik, hogy ne mondják el senkinek messiási voltát, mivel helytelen kép élt még bennük róla (8,30). Mégis a megrovás elsősorban az első apostolnak szól, hiszen az ő nevét említi meg obiectum indirectumként az evangélista, s nem a többi tanítványét. Márknál az „evpετίµησεν” aoristos igealak ötször fordul elő, s mindig Jézus az alanya, aki a tisztátalan lelket (1,25; 9,25), a szelet (4,39), a tizenkét tanítványt (8,30), illetve Pétert (8,33) rója meg. Az emberek közül egyedül Pétert feddi meg külön, ahogy ezt e szakaszban látjuk. Ezt az evangélista azáltal is hangsúlyozza, hogy míg a tisztátalan lélek és a tanítványok esetében obiectum indirectumként vagy személyes névmást („auvtw/|” - 1,25; „auvtoi/j” - 8,30), vagy általános elnevezést („tw/| pneu,mati tw/| avkaqa,rtw|” - 9,25) használ, addig Péternél az apostol személynevét tünteti fel („Pe,trw|” - 8,33a). Továbbá a „le,gei” praesens storicum forma jelzi (8,33a), hogy Jézus szavai dinamikusak, az olvasót magukkal ragadóak, mivel minden kor tanítványaihoz is szólnak.149

147 _{Vö. V}

ARGA ZS., Újszövetségi görög-magyar szótár, 361-362. 148 _{Vö. D}

ONAHUE,J. R.–HARRINGTON,D.J., The Gospel of Mark, 262. PESCH,R., Das Markusevangelium, 2/2. 54.

149

A Mk 8,33b vers a perikópa végén, annak csattanójaként, Jézus tanítását közvetlen beszédben közli, ami szintén élénkséget kölcsönöz az epizódnak. A gesztusok határozottságához kemény szavak párosulnak: az Úr az első tanítványát sátánnak nevezi. A sátánról szóló előfordulási igehelyek közt,150 versünk többszörösen is rendhagyó, Péterre fókuszáló. Egyrészt egyedül itt használja az evangélista a „satana/” vocativust, másrészt Péter az egyetlen személy, akit így szólít meg Jézus, harmadrészt pedig itt találjuk meg utoljára e terminust a márki műben. Az apostol sátánként való megnevezése valószínűleg történetileg megtörtént eseményt jelöl, hiszen minden bizonnyal Márk nem találta volna ki, megnehezítve ezáltal az igehirdetését közössége számára.151 A kifejezés jelentheti egyfelől, hogy az apostol a kísértő hatására cselekedett így, ellentmondva Mesterének, s akadályozva ezzel az Atya akarata szerinti útját,152 másfelől jelezheti azt is, hogy amikor Péter Jézus követése ellen tesz, akkor úgy cselekszik, mint a gonosz, ellenszegülővé válik.153 Az Úr hangsúlyozza ezáltal, hogy mindaz, aki nem Isten akaratát teszi, az Isten ellen cselekszik, végső soron a sátán oldalára áll.154

A megszólítás után Jézus egy paranccsal és egy okhatározói mellékmondattal fordul Péterhez. A „í’’’’”’§u[page” (8,33b) imperativus praesens alak mindig Jézus szájából hangzik el az evangéliumban.155 A vak Bartimeuson kívül (10,52) csak Péter nevét említi meg Márk azok között, akiket az Úr felszólít ezen alkalmakkor, jelezve ezzel, hogy a Mester tanítványát lelki vakságából, sötétségéből szeretné parancsával kihozni. Illetve az apostolok közül egyedül Péternek szól külön ilyen módon Jézus,156 kifejezve így sajátos odafordulását és elköteleződését első követője felé. Az imperativus praesens forma nem egy egyszeri, pillanatnyi felszólítást jelöl, hanem egy folyamatra utal: Péternek mindig Mestere mögött kell haladnia.157 A parancshoz az „ovpi,sw mou” szókapcsolat társul (8,33b), melyet Jézus mindössze háromszor mond az evangéliumban (1,17; 8,33b-34). Ebből az apostol közvetlenül kétszer is érintett (1,17; 8,33b), illetve ebben a szakaszban egyedül ő a jézusi felhívás címzettje. Az 1,17. vers fényében a Mester emlékezteti első tanítványát a meghívás kezdeti élményére és logikájára, ami alapján Péternek meg kell újulnia, és korrigálnia kell helytelen,

150 _{Jézus megkísértésekor (1,13), illetve beszédeiben (3,23.26; 4,15; 8,33).} 151

Vö. HARRINGTON,D. J., Evangélium Márk szerint, 72. 152 _{Vö. G}

NILKA,J., Márk, 440. HARRINGTON,D. J., Evangélium Márk szerint, 72. PESCH,R., Das

Markusevangelium, 2/2. 54. RATHINAM,S., The Way to Discipleship, 685. 153 _{Vö. C}

ASSIDY,R. J., Four Times Peter, 25. EVANS,G. A., Mark 8,27-16,20, 19. 154

Vö. STOCK, K., Marco, 160.

155 _{Hétszer pozitív árnyalattal gyógyulást, megszabadulást, meghívást (1,44; 2,11; 5,19.34; 7,29; 10,21.52),} egyszer pedig – az általunk tanulmányozott perikópában - erős megrovást (8,33b) fejez ki.

156 _{„u`pa,gete”: a tanítványoknak általában (6,38), illetve két tanítványnak (11,2; 14,13).} 157

sátáni elképzeléseit. A 8,34. vers pedig továbbfűzve ezt a gondolatot a Jézusra váró sorssal összhangban (8,31) a Krisztus-követést az önmegtagadás és a kereszthordozás horizontjába helyezi. Jézus parancsa Péter számára tehát „olyan, mint egy második meghívás, ami egy új szituációban jön létre, miután Jézus világosan elmagyarázta, hogy az ő útja a szenvedésen és a halálon keresztül vezet a feltámadásra”.158 Az Úr nem űzi el Pétert, mint a tisztátalan lelkeket,159 hanem a tanítvány helyére küldi, azaz önmaga mögé.160

Végül a verset és az epizódot záró tagmondat megmagyarázza Jézus Péterrel szembeni kemény fellépésének okát. Az „frone,w” ige (8,33b) egyedül itt található meg Márknál. Így tehát megállapíthatjuk, hogy az evangélista e kifejezést csak az apostolnak tartja fenn, ami jelzi, hogy Péter még az emberi kategóriák és nem Isten akarata szerint gondolkodik. Vagyis a tanítvány hallva Mestere közeledő szenvedéséről (8,31), azonnal elutasítja azt, mert „nem értette meg, hogy az isteni bölcsesség a megaláztatáson, az alázaton, a szenvedésen, a szegénységen, a kereszten keresztül megy át (mutatkozik meg)”.161 Péter szereti Jézust, ezért nem akarja, hogy szenvedjen. Kész lenne érte mindent megtenni, hogy ez ne történjék meg Urával.162 Tehát az apostol nem hitetlenségből, hanem a Messiás szenvedésének lényegét még nem értve mond ellent Mesterének.

Márk tudatosan nem beszél a tanítvány reakciójáról, mivel Péternek még lépésről lépésre alakulnia kell, amelyet a továbbiakban fog majd bemutatni. Az apostol tanítványi útjának első nagy próbatételéhez érkezett,163 ahol meg kell tapasztalnia, hogy még nem Isten akarata szerint érez és cselekszik, s hogy szeretett Mestere ezért sátánnak nevezi őt. E próba előkészíti Péter tagadásának eseményét, ahol a szenvedő messiási sorsot még szenvedélyesebben és határozottabban utasítja el (14,66-72).

A szakaszban tehát az evangélista kiemeli a többi tanítvány köréből az első apostol alakját: neve kétszer is előfordul az epizódban (8,32b-33a), ő a perikópa egyetlen név szerint is megemlített alanya (8,32b), egyedül hozzá kapcsolódik állítmány a tanítványok közül („h;rxato” - 8,32b), illetve Jézus beszéde közvetlenül elsősorban neki szól (8,33). Márk emellett hangsúlyozza az Úr és az apostol szoros kapcsolatát is, hiszen Jézus mondását ugyanazzal az igével vezeti be („le,gei” - 8,33a), mint Péter hitvallását (8,29). Továbbá az

158 _{„è come una seconda chiamata, che avviene in una nuova situazione, dopo che Gesù ha spiegato con} chiarezza che il suo cammino conduce alla risurrezione attraverso passione e morte”: STOCK, K., Marco, 159. 159 _{1,25; 3,12; 9,25.}

160

Vö. STOCK, K., Marco, 159.

161 _{„non aveva compreso che la sapienza divina passa attraverso l’umiliazione, l’umiltà, la sofferenza, la povertà,} la croce”: MARTINI,C. M., Le confessioni di Pietro, 54.

162 _{Vö. V}

ANHOYE,A., Pietro e Paolo, 19. 163

„h;rxato” kifejezés (Jézus: 8,31; Péter: 8,32b), egy-egy infinitivus praesens forma (Jézus: „dida,skein” - 8,31; Péter: „evpitima/n” - 8,32b), illetve az „evpitima,w” ige egyes alakjai (Péter: 8,32b; Jézus: 8,33a) mindkettőjüknél megtalálhatók.

Tehát, mint láttuk, Márk Péter személyére összpontosít kiemelve őt a többiek közül, ugyanakkor nyomatékosítva, hogy megmarad nem csak az apostolok szóvivőjének, de minden tanítvány szimbólumának is. Jézus követése lesz az az út Péter és az összes keresztény számára, amely segít, hogy az emberi elképzelések helyett egyre inkább Isten akarata szerint cselekedjék Krisztus tanítványa. Vagyis Péteren keresztül az evangélista kidomborítja, hogy a „keresztény egzisztencia nem csak a helyes hitvalláson, hanem elsősorban a helyes hitgyakorlaton, a Jézus-követésen múlik”.164 Ezen az úton a tanítványoknak, de különösen Péternek szükségük van a Mester bátorítására és megerősítésére, hogy nem a szenvedésé, hanem valóban a feltámadásé a Messiás és követői életében a végső szó. Azaz a botrányosnak tűnő szenvedést Isten logikája szerint a megdicsőülés követi, ahogy ezt a következő Péterről szóló szakaszban is láthatjuk.

1.2.2.5. Mk 9,2-8: Péter találkozása a megdicsőült Úrral