Automatic multi-document summarization for literature review

A fent kifejtett sajátos perspektívát jellemzi Husserl transzcendentális logikaként, amely viszont nem egyszerűen azonos a régebbről is ismert, „ismeretelméletileg tudatos” logikaelmélet koncepciójával.423 _{Az FTL ezt nyíltan ki is mondja azután,}

hogy a hagyományos logika alapelveinek fenomenológiai kritikáját nagyvonalak- ban kifejtette (91. §). Ennek kiindulópontja éppen az, hogy a logikai alapelvek fe- nomenológiai kritikája azért nem tisztán ismeretelméleti, mert nem, vagy csak részben foglalkozik konkrét ismeretekkel. A logikai alapelvek fenomenológiai kri- tikája nem egyszerűen abból indul ki, hogy minden egyes szilárd, egzakt, rögzí- tett tudományos alapelvnek megvan a tapasztalati alapja. Ez a gondolat legalább- is abban az értelmében merő naivitás, amelyben tapasztalaton valamilyen kon krét szemléletet értünk: hiszen éppen az előbb láttuk, hogy a megismerés bizonyos alapvető struktúrái számára a konkrét szemléletek nem kizárólagos feltételek, hanem szerkezeti sajátosságok. A konkrét szemléleti bázisra való vonatkozás nem a logikai alapelvek „tulajdonképpeni és tiszta értelme”.

„Ha meggondoljuk, hogy vizsgálódásunk során mit nyertünk ennek és az igazság esz- méjének tisztázása számára, akkor az már nem lehet többé az ismeretelméleti »előmunká-

lat« szükségszerűségének felmutatása, amely eleget tesz az ítéletevidenciák tapasztalati

szférákra való vonatkozásának.”424

Az ítéletevidenciák tapasztalatokra való vonatkozása annál sokkal tágabb ér- telemben használatos, vagyis annál sokkal kevésbé kötött, mint bizonyos szemé- lyes, konkrét szemléletek esetében. Az ítéletevidenciák különböző stílusai nem bizonyos személyek konkrét szubjektív szemléleteihez kötöttek, hanem az indi- viduális szemléletek kialakulásának lehetőségeihez. Ezt készíti elő az is, hogy Husserl kibővíti a tapasztalat fogalmát, amely nem csak predikatív, hanem a pre-

423 _{Vö. még jelen tanulmány 2.1. pontjával.} 424 _{Hua XVII. 229:14–18.}

predikatív tapasztalatokat is magába foglalja. A pre-predikatív mozzanatok425

révén kibővített tapasztalatfogalom olyan reális ismereteket, olyan „realitásokat” nyújt, amelyek a „legtágabb lehetséges értelemben kötetlenek” és minden „egyé- nit átfognak”.426 _{Ez az emberi megismerés személyessége szerint kötetlen, de}

minden személyes megismerés számára adott feltételrendszere lehet minden is- meret kialakulásának.427 _{A predikatív tapasztalatnak a megismerés kitüntetett}

területének tekintése is egy naiv ismeretelméleti álláspontnak a folyománya, amely úgy gondolja, hogy a predikatív jellegű tudás elemzéséből értelmesen kö- vetkeztethetünk a tapasztalat pontos alakulására. Ennek kritikáját Husserl azzal nyújtotta a legszabatosabban, hogy kimutatta: a predikatív jellegű, ítéletek által hordozott tudás nem az ítéletek általános nyelvtani és általános logikai elvek

425 _{Az ún. predikáció-előttes vagy pre-predikatív mozzanatok a tapasztalás szerveződésének}

és ezáltal a konstituáló szubjektivitásban lezajló folyamatoknak az egyik legbonyolultabb fajtája. (Husserlnél konrétan ezzel foglalkozik az EU. 15–46. §§). Egyszerűen megfogalmazva mindany- nyian élünk ilyenekkel, illetve tapasztalásunk általános szerveződésében kulcsfontosságú moz- zanatról van szó. A legszokványosabb mindennapi szenzomotoros tevékenységeink is idetartoz- nak: a lépcsőfokok használata, a lakásbeli ajtók, ablakok és fogantyúk kezelése stb. Pre-predikatív tapasztalatainkkal élünk a legtöbb gép és munkaeszköz használatánál, a munkagépek kezelésénél, járművezetésnél, de a nagyon sok tanulási folyamatban is, mint például a tanórán a figyelem au- tomatizmusainak kialakításánál, jegyzetelésnél, a legtöbb olvasási folyamatban, az interperszo- nális viselkedés kódjainak használatában, éít. Ezek a folyamatok nagyon gyakran olyan tapaszta- latformákat működtetnek, amelyeknek a pontos lezajlása nem igényel semmilyen fajta explicitálási, konkrét predikatív kifejezési tevékenységet. Ennek ellenére mind a predikatív (nyelvhasználat, elméletalkotás), mind az egyszerűbb konstitúciós folyamatok (pl. belső időtudat) együttműköd- nek ezekkel a tapasztalattal. Ahogyan a legkomplexebb predikatív tapasztalatformák is kitermel- hetnek olyan automatizmusokat, amelyek predikáció-előttes módon működnek (ilyen bizonyos elméleti elemzési módszerek alkalmazásának automatikus lezajlása). Az egyszerűbb, majd a pre- predikatív és predikatív konstitúció egymáshoz való viszonyára is érvényes az, amit a szedimen- táció fogalma kapcsán (a 3.3.1. és 3.1.2. részekben) fentebb állítottunk. Az itt leírt példák alapján talán már könnyebben érthető, hogy a pre-predikatív tapasztalat koncepciója a fenomenológiai filozófia megismeréstudományos és társadalomtudományos elemzésekben való felhasználása során meglehetősen pozitív recepcióra talált. Ennek áttekintésére sajnos nincs lehetőség. Mindenképpen megemlítendő azonban, hogy a kutatások jelenlegi állása szerint a pre-predikatív tapasztalat Hus- serlnél semmiképpen sem érett filozófiai fejlődésének egyik nagyrészt kidolgozatlan állomása (ha- gyományosan az EU-hoz kapcsolva), hanem filozófiájának minden periódusában tárgyalt része. A konstitúcióelmélet azonban terminológiailag is olyan szintet biztosított számára, hogy az em- lített tapasztalati mozzanatról, mint pre-predikatívról értekezzen. Vö. Lohmar 1998. A pre-predikatív tapasztalthoz kapcsolódik ugyanis már a PA figurális mozzanat elmélete is (Hua XII. 203. skk.), hiszen itt nem egyszerűen az érzéki kiemelés alakzatszerű megjelenéséről beszél, hanem arról, hogy „[...] az alakzat variációját akkor is észrevesszük, ha nem jut el a tudatunkig, hogy annak ez vagy másik helye változott-e” (i. m. 205:15–17.).

426 _{Vö. i. m. 229:25–30.}

427 _{„[…] ezzel a távolabb ható tapasztalatfogalommal kell számolnunk, csakhogy mindezt az}

szerinti szabatosságával áll egyedül összefüggésben, hanem az ítéletek szélesebb értelemben vett tartalmi hátterével. Ez az a tartalmi vonatkozás, amely minden ítélet „intencionális keletkezését” és nem egyszerűen annak formális szabatos- ságát, formális koherenciáját mutatja fel. A tapasztalat szubjektív megvalósítha- tóságának feltételei nem is alapozhatóak csak valamilyen formális koherenciának a vizsgálatára, valamilyen megvalósult reális ítélés-folyamat szerkezeti elemzé- sére.

„[…] az ítéletek feltárandó intencionális genezisének köszönhetően minden ítélet nem csak egy tisztán grammatikailag értelmes indikáció, hanem a magok értelmes dologi homogenitásának értelmében kapcsolódik az egységes tapasztalati szférához (egy egy- séges dologi területhez) […].”428

A tapasztalat pre-predikatív mozzanatai nem mások, mint annak a módszeres leírásban (fenomenológia elemzés szerint) a predikációtól független, de a minden- napi életben azzal egyben össze is fonódott tartalmi egysége. Ez a tartalmi egység pedig nem más, mint a tapasztalat „magjának értelmes dologi homogenitása”. Ezzel Husserl a megismerés alapstruktúráinak, a tapasztalat magstruktúráinak vizsgálatát a pre-predikatív és predikatív tapasztalat összefüggéseinek tisztázásá- hoz utalja. Vagyis a tapasztalat magstruktúráinak vizsgálata (formális és tartalmi mozzanatok egymással való korrelációja) és a pre-predikatív tapasztalat vizsgála- ta ugyannak a vizsgálati területnek két részben különböző elnevezését jelentik. A pre-predikatív tapasztalat, vagyis a tartalmi mozzanatok értelmes egységének megvalósulási feltételei az evidens tapasztalatok, vagyis a tapasztalati evidencia legkülönbözőbb stílusainak, legkülönbözőbb fajtáinak a leírására is alkalmasak lehetnek. Főleg annak köszönhetően, hogy a pre-predikatív tapasztalat a predikatív tapasztalatokkal, még ha nem is áll kötelező összefüggésben, de lehetőség szerint összekapcsolódik azokkal. A predikatív tapasztalat (pl. a formális logikai törvé- nyek) alapelveinek vizsgálata is teljesebb értelmet nyerhet az evidencia alapelve- ink (különböző stílusú evidenciák alapelveinek) tisztázása révén. A predikatív alaptörvényekben a legkülönbözőbb pre-predikatív evidenciastílusok lehetnek jelen. Ennek csak egy egyszerűbb, de jellegzetes példája a kizárt harmadik igaz- ságérték törvényének tartalmi mozzanatokkal való összefüggése: ilyenkor az evi- dencia sajátos stílusa magának a tartalmi értelmességnek a kritériumában van. Per- sze a pre-predikatív tartalmi értelmesség kritériuma nem írja le a legegyszerűbb evidenciastílust. Vannak ennél egyszerűbb evidenciastílusok is, amelyeket az

időtudat és az időtudat tárgyegységet konstituáló folyamatainak szintjén talá- lunk.429

Ilyen evidenciastílusok vizsgálatát, valamint ezeknek a predikatív kifejezéssel való kapcsolatát kellene tárgyalni a szélesebb értelemben vett ismertkritikának is, amelynek azonban figyelembe kell vennie a legkülönbözőbb evidenciastílusok- nak komplexebb evidenciastílusokká való összeállását, illetve az evidencia különbö- ző típusainak a tapasztalat meghiúsulásával és így az evidenciastílus változásával járó viszonyát is. Az evidencia a tudat olyan alapvető strukturális jel leg ze tessége, amelynek különböző stílusai egymásba alakulnak, egymással összekeverednek, egymást megerősítik vagy kioltják. De mindegyik rendelkezik az evidencia struk- túramozzanatával. A szedimentálódott retencionális modifikációk (annak reális aktuális értelmében), az üres intenciók képzése, a tapasztalat meghiúsulása vagy a „gyakorlati elvétés”, mind „az élet egységéhez a priori hozzátartozó struktúra- formák, és a mindezen egységet figyelembe vevő, mindezt megvilágító vizsgáló- dás a fenomenológia hatalmas feladata”.430

A fenomenológia tulajdonképpeni feladata ezek szerint alapvetően az eviden- cia struktúramozzanatával rendelkező tudatélet átfogó vizsgálata, amelyben a predikatív konstitúciós szintek a vizsgálat egyik legnehezebb, de kétségtelenül nem egyetlen szintjét jelentik. Különösen igaz ez például a pre-predikatív tapasz-

429 _{Azt a gondolatot, hogy a szélesebb értelemben vett megismerés, a szélesebb értelemben vett}

„tudatélet” egyik alapjellegzetessége a tapasztalatok általában vett (de különböző formájú) evidens jellege, Husserl az idő problémájának fenomenológiai elemzésében elért eredményei alapján is fenntartja. Az FTL zárlatában mindezt úgy foglalja össze, hogy „tudatélet már a belső időszférának köszönhetően sem lehet evidencia nélkül” (295:16–18.).

Husserl határozottan állítja, hogy a belső időtudatnak (a folyamatos lecsengés fenoménjának) individuációs szerepe van. Vagyis a megismerés tárgyai egyénítésének bonyolultabb folyamata már a vizsgálat alapvető szintjein is rendelkezik az önadottság jellegével. Az idő folyásának egy- szerű szintjén jelenik meg a feltétele annak, hogy egy tapasztatot egyéniként, tényszerűként, más tapasztalatokkal szemben különbözőként fogjunk fel. (Vö. Hua XXXIII. 289–292. és TxA. 443. [Tx. 16].) Az FTL-ben majd ezt Husserl a konstitúcióelmélet és ezáltal a fenomenológiai redukció révén elkülöníthető vizsgálódási szintek módszeréhez köti, hiszen (mint ahogy az időtudat prob- lémáiról mondja) „már a konstitutív teljesítmény ezen legegyszerűbb móduszában is az önadott, az immanensen tárgyi nagyon bonyolult módon konstituálódik – az eredendő prezentációk, re- tenciók és protenciók folyamában egy bonyolult intencionális szintézisben, a belső időtudat szinté- zisében.” Hua XVII. 290:31–36.

Mivel az időkonstitúció a tudatélet konstitúciós teljesítményeinek legegyszerűbb foka, az ebben megvalósuló tapasztalati önadottság is a maga nemében a legegyszerűbbnek számít, de máris a tapasztalati önadottság egy evidens, bizonyos evidenciastruktúrával rendelkező módozatának, amely a bonyolultabb módozatokhoz hasonlóan rendelkezik ezzel az evidenciastruktúrával. ugyan- akkor ez az evidencia stílusa mindig más és más.

talatok és – még egyszerűbb esetben – az időkonstitúció példájában, amelyeknek nem kell feltétlenül valamilyen konkrét predikatív tudáshoz kapcsolódniuk. Ettől függetlenül már rendelkeznek azokkal a strukturális jellegzetességekkel, ame- lyekkel a bonyolult predikatív tapasztalatok.

Az evidenciastílusok problémája tehát annak a problémája, hogy a tudatélet különböző stílusokban, de annak egyszerű működései szintjén is evidens folya- mat. Ezért különösképpen nem hagyatkozhatunk arra, hogy valamilyen predikatív kifejezés konkrét formulájából induljunk ki és ezt vezessük vissza egy szintén konkrét tapasztalati bázisra.

Összefoglalásképpen tehát ahhoz, hogy logikát műveljünk nem elegendő az ítéletek vizsgálata, hanem szükségünk van a megismerés átfogóbb értelemben vett (tartalmi és formális, de semmiképpen sem konkrét tartalmi) alapstruktúrá- inak figyelembevételére is. Mivel ezeket (a hagyományos logikaelmélet operatív sajátosságai miatt) hajlamosak vagyunk elfelejteni, a logika vizsgálata a logika által használt előfeltevések módszeres feltárása is egyben. Vagyis egyfajta önma- gát felülvizsgáló, önmaga újabb lehetőségeire reflektáló transzcendentális logika, amely mindig tekintettel van arra, hogy az adott formális igazság hogyan, milyen formális és tartalmi összetevők mellett lehetséges. Ez azonban nem csak a hagyo- mányos formális logika számára lényeges belátás, hanem minden olyan intellektív tevékenység számára, amely az ítéletalkotás révén valamilyen formális logikailag tételezhető, elemezhető kifejezéssel kapcsolatban áll. Mivel nagyjából minden intellektív tevékenységünk ilyen (a formális kifejezés és a tartalom korrelatívak számára), ezért a transzcendentális logika általában releváns kérdésfelvetést nyújt az emberi megismerés minden egyes formája számára.

A transzcendentális logika eljárásmódjában tehát van valami egészen sajátsá- gos. Nem feltétlenül törekszik arra, hogy konkrét megoldásokkal szolgáljon, hogy konkrét, mindennapi helyzetek problémáinak megoldását adja. Hanem csupán azt

kívánja elérni, hogy a megismerés egyik (az éppen viszgált, vagy valamilyen elemzés kap- csán aktuálisan felmerült) összefüggésének egyszerűbb és bonyolultabb mozzanatait fel- tárja. Hogyan képes egy konkrét ismeret egyaránt ismeretként működni akkor,

amikor látszólag semmilyen konkrét szemléleti alapja sincs? Hogyan képes meg- ismerésünk akkor is bizonyosfajta egységet felmutatni, amikor elmarad annak konkrét predikatív megszilárdítása? Ilyen kérdésekre talán úgy felelhetünk a leg- egyszerűbben, ha figyelembe vesszük, hogy minden tapasztalatunk több egysze- rűbb és bonyolultabb mozzanat korrelációjának köszönhetően valósulhat meg, amelyek együttes tevékenysége révén még a legkézzelfoghatatlanabb, illetve ezzel mintegy ellentétében a legkonkrétabb tapasztalatok is rendelkeznek valamilyen evidens adottsággal. Megismerésünk a legkülönbözőbb helyzetekben képes olyan

jon elő. Hogy ezek a tapasztalatok milyen konkrét körülmények között érvénye- sek, illetve nem érvényesek, már nem erre a vizsgálódásra tartozik. Már az is ele- gendő feladatot ad, hogy a fentiekben feltett kérdésekre válaszoljuk.

431 _{Az a gondolat, hogy a megismerés képes magát egységessé szervezni a szemléleti informá-}

ciók elmaradásának, ellentmondásosságának vagy világosságának és homályosságának legkülön- bözőbb fokain, Husserl filozófiájának egy nagyon fontos mozzanata. Husserl az FTL zárlatának idézett helyén azt fejti ki, hogy a megismerés önszervező képessége már a konstitúció legegysze- rűbb szintjein is meg tud valósulni, vagyis már a belső időtudat szintjén is végbemegy. A mű ugyanezen szakaszában viszont arról is beszél, hogy egy felsőbb intellektív teljesítmény, így pél- dául a logika is képes önmagát szervezni, vagyis önmaga számára normákat adni. A vizsgálat ugyanezen szakasza érinti azt a kérdést is, hogy a legelvontabb és legbonyolultabb tudásrétegek, például az átfogó konstitutív kritikát adó fenomenológia, majd pedig a fenomenológia problémá- ira reflektáló konstitutív kritika is képes az önszervezésre, vagyis arra, hogy önmaga számára nor- mákkal szolgáljon. Vö. Hua XVII. 294–295. és 295., Anm.