Stage 1: Contextualisation Stage 2: Data Gathering Stage 3: Data Analysis
5.4.3 Data Analysis
(Előadások az időről, i. m. 68.) Az új tehát nemcsak a jelent határozza meg, de a retenciók, valamint a visszaemlékezések sorozatán keresztül a múltat is befolyásolja. Az „új visszahat a régire” és az új tapasztalatból származó affektív erő „visszafelé végighalad a láncon”.
316 Hua XXXIII., 11.
317 A genetikus fenomenológiáról szóló negyedik fejezet egyik középponti témája a retroaktív konstitúció
176 Nem csak az időbeli változás és az időbeli események lefutása mutatkozik rejtélyesnek, hanem maga az a tudat is, ami időt észlel és az időben önmagát is észleli. Husserl a korai időelőadásokban az abszolút tudat fogalmát vezeti be az önmagáról tudó tudat végtelen regresszusának elkerülésére. A Bernaui kéziratok elmélkedései más irányból próbálják megragadni az időtudat rejtélyét. A kiindulás ebben a vonatkozásban is az új alapszerkezet: a retencionális-protencionális szövedék és a betöltődések rendszere.
A protenció kiemelt jelentőségének felismerésével Husserl tulajdonképpen az időtapasztalat minden aspektusát az előre irányuló üres intenció és a neki megfelelő betöltődés dinamikájában ábrázolja. Nemcsak a jövőre irányul üres elvárás, hanem a jelen is korábbi protenciók betöltődésének bizonyulhat. A kulcstétel így hangzik: „Az ősprezentáció betöltött elvárás.”318 Bármilyen apró fázisát vegyük is az időbeli lefolyásnak, nem fogunk nyers benyomást találni, hanem a protenciók és retenciók szövedékére bukkanunk. Ennek következtében: „A most (illetve az ősprezentáció) egy határpont a kétféle jelenvalóvá tévő aktus, a retenciók és a protenciók között.”319 A határpont ebben az összefüggésben nem valamiféle önálló magot jelent, hanem a két összeérő kontinuum közös érintkezési pontját – ami tehát része mindkét kontinuumnak. A jelen határvonalként való felfogása azonban a tudatról alkotott képre is lényegi módon hatással van. Ugyanis nem csak az időtapasztalat tárgyának jelene bizonyul határpontnak, hanem az időt tapasztaló tudat jelene is. A tudat sem időtlen mag többé, hanem lehetséges aktusok sokaságának strukturális határpontja. Hogyan kell azonban ezt érteni? A Bernaui kéziratokban Husserl többféleképpen is a határvonalhoz hasonlítja a tudatot: a „limes”,320 a „határpont”321 és az „él”322 kifejezéseket is alkalmazza (az él két sík érintkezési vonalaként értendő). A limes, a határpont és az él kifejezések arra utalnak, hogy az időtapasztalat modellje immár többdimenziós, illetve arra, hogy a tudat maga is többdimenziós, de semmiképpen sem pontszerű.
Az új modell szerint az időtudat két kontinuuma, a protencionális és a retencionális kontinuum nem úgy képzelendő el, mint két egybecsatlakozó egyenes vonal (az adott vonalhoz tartozó kiegészítő módosulásokkal), hanem úgy, mint két sík, mint egy félbehajtott papírlap két síkja, amelyek egy vonalon érintkeznek. Ez a vonal pedig nem más, mint az aktuális mosttudat lefolyásának vonala. A protenciók és retenciók vonalai bonyolult módon keresztezik egymást és átnyúlnak egyik síkból a másikba. Olyan szövedéket alkotnak, amely 318 Hua XXXIII., 7. 319 Hua XXXIII., 4. 320 Hua XXXIII., 18. 321 Hua XXXIII., 39. 322 Hua XXXIII., 35.
177 nem minden pontján töltődik be valamely aktuális adottság révén. A vonal az egyenként kétdimenziós protencionális és retencionális sokaságnak az az érintkezési felülete, ahol betöltődnek a protenciók. Más szóval a vonal azoknak a kitüntetett eseményfázisoknak a kontinuuma, amelyekben a retenciók és protenciók által alkotott szövedék a lehető legnagyobb betöltődéshez jut. „Ennek az időkonstitutáló tudat intencionális lényegében kitűntetett élnek a korrelátuma a fenomenológiai idő, az élményeknek mint tartamos és hol változó, hol nem változó fenoméneknek az ideje. […] A »most« a maximális betöltöttség tudatpontjának, vagyis egy élpontnak a formája.”323 Az új leírásban tehát az a figyelemre méltó újdonság, hogy a most nem egy nyers adottság felbukkanásának pontszerű jelene, hanem egy bonyolult szerkezetbe, egymásra utaló intencionális vonatkozások egész szövedékébe illeszkedik bele. Úgy is lehet érteni ezt a husserli kísérletet, hogy a sokféle lehetséges intencionális vonatkozás szövedéke csak bizonyos pontokon töltődik be és tudatossá, vagyis fenomenálisan megjelenővé csak ezek a betöltött pontok válnak. A tudat ezeknek a betöltött pontoknak a kontinuus tudata, illetve a idő tapasztalata ezekből a betöltött pontokból áll össze. Mindaz, ami nem jutott betöltődéshez, vagyis nem lett része az élnek, az visszasüpped az észrevétlenségbe, vagyis anélkül múlik el, hogy egy tudat képes lett volna kiemelni a „homályból”. Tárgyi oldalról tekintve ugyanezt: az, ami nem jutott betöltődéshez, vagy aminek a betöltődése gyengébb volt mint más üres intencionális vonatkozásoké, az nem jelenik meg, nem válik a megjelenés részévé, nem válik tárgyivá és észlelhetővé, nem ölt formát.
A másik figyelemre méltó gondolat az, hogy nem a „most” jelöli ki az észlelés aktuális fázisát. Az idő tudata mint forma nem eleve adott és nem előzi meg eleve a tapasztalat lefolyását. A Bernaui kéziratok modelljében megfordul a sorrend: a most nem eleve adott forma, hanem – ahogy az előbbi idézetben láttuk – a maximális betöltődés tudatpontjának formája. Az a protencionális elvárás emelkedik a mosttudatba, ami maximális betöltődéshez jut, vagyis az adott most tudata arra irányul a retenciók és protenciók szövedékéből, ami éppen betöltődik, illetve ami a legtelítettebb módon töltődik be. A retencionális és protencionális szövedék sok egyéb pontja is „most” van adott esetben, ám mivel nem jutnak betöltődéshez, ezért nem irányul rájuk tudat sem, vagyis észrevétlenül maradnak. Még élesebben fogalmazva: kimaradnak a mostból – noha másfelől azt sem mondhatjuk, hogy múltbeliek vagy jövőbeliek lennének.
178 Husserl az egész megközelítés általános jellemzésére bevezeti az éltudat fogalmát. „Az idő konstitúcióját az áramlásban állandóan betöltődésként kitűntetett éltudat [Kantenbewusstsein] hajtja végre.”324 Az éltudat fogalma azt fejezi ki, hogy a kettős kontinuum retencionális és protencionális szövedékéből nem minden jut betöltődéshez, és ezáltal nem minden válik tudatossá. Magyarán csak a betöltődő üres intencionalitások emelkednek a tudat fénykörébe. Márpedig a betöltődésre váró üres intencionális vonatkozások széles mezején ez csak egy keskeny sávot, még inkább csak egyetlen folyamatos vonalat jelöl ki. A kettéhajtott papírlap élvonala helyett talán még szemléletesebb lenne egy hegyvonulatot elképzelnünk, ahol sok kiszökellés törekszik a magasba, mégis kirajzolódik egy karakteres gerinc. Ám azt, hogy mi válik a gerinc következő pontjává, azt semmilyen szabály nem jelzi előre: az lesz a következő élpont, vagy gerincpont, ami a legerőteljesebb betöltődéshez jut.
Ez a modell, amelynek középpontjában az „éltudat” áll, a következő strukturális különbségeket rejti magában: a modell logikája szerint különbséget kell tennünk fenomenális és prefenomenális idő között, illetve – egy más szempont alapján – ugyancsak különbséget kell tennünk tudatos és nem tudatos tapasztalat között. Ehhez kapcsolódik a figyelem problematikája, ami a korai előadásokkal szemben a Bernaui kéziratokban ugyancsak nagy jelentőségre tesz szert, továbbá az egymással küzdő protencionális lehetőségek kérdése, ami ismét visszavezet az időkonstitúció anyagának a kérdéséhez, konkrétan a motiváció jelenségéhez. Olyan témák ezek, amelyeket a genetikus fenomenológia fog részletesebben tárgyalni.
1) Fenomenális és prefenomenális idő. Az a modell, amelyben a protencionális és retencionális vonatkozások szövedékéből csak bizonyos elemek töltődnek be és emelkednek a jelen, illetve a tudat körébe, valójában egy nagyon alapvető és Husserl által nem tematizált különbségre épül. A betöltött, vagyis az élhez tartozó elemek válnak fenomenálissá, miközben azok a retencionális és protencionális vonatkozások, amelyek alig vagy egyáltalán nem jutnak betöltődéshez, így nem is jutnak el a fenomenalitás szintjére, vagyis nem válnak az időben lezajló esemény mozzanatává. Kimaradnak a mostból és bizonyos értelemben kimaradnak az időből is. Hogy vannak ilyen elemek, illetve ilyen betöltetlen, üres (akár retencionális, akár protencionális) vonatkozások, azt leginkább a retroaktív ébresztés példája mutatja meg. A retroaktivitásban éppen arról szerzünk tudomást, hogy voltak tudatossá és fenomenálissá nem vált fázisai a tapasztalatnak, hiszen a jelenbeli affektív erő ezeket visszafelé képes ellátni
179 betöltődéssel, vagyis visszafelé képes felébreszteni őket. Utólag ráébredek, hogy észleltem valamit, amit azonban akkor még nem vettem észre, mert más észlelések háttérbe szorították.
Az a probléma, ami a korábbi időről szóló elmélkedésekben Husserlt elvezette az abszolút tudat feltevéséhez, most más megoldást nyer. Kiderül, hogy az immanens időtudat konstitúciója egy preimmanens szintre épül, ahol a protenciók és retenciók egymásba fonódó vonatkozásai előkészítik az immanens időtudatot. A szövedékből azonban csak az „él”, a gerinc válik tudatossá, vagyis immanens idővé. Minden egyéb megmarad a preimmanens szinten. Ezt a preimmanens szintet Husserl többféleképpen is igyekszik megmutatni és feltárni, ugyanakkor világos, hogy itt olyan törekvésről van szó, amely túllép a fenomenológia alapprincípiumán, a szemlélet elvén.325 Ami preimmanens, az ételemszerűen nem jelenik meg, nem része a megjelenő, immanens időtapasztalatnak, nem része az élménynek. Vagyis feltételezés és konstrukció eredménye.
2) Tudatos és éntelen. Az időtlen, abszolút időkonstituáló tudat helyett az új modellben a konstitúció tudatos és „nem tudatos”, vagy inkább „éntelen” szintjeinek elválasztását találjuk.326 A tudattalan tudat fogalma Husserl számára mindig is alapvető önellentmondás volt.327 A tudattalan fogalmának elkerülésére többféle kísérletet is találunk a szövegben. Az első mindenekelőtt az éltudat fogalmához (vagyis a retencionális és protencionális szövedék, valamint a betöltődés dinamikájához kapcsolódik). Az élhez tartozó, betöltött elvárásokkal szemben üres intencionalitások sokasága kíséri az aktuális jelent, ezek azonban nem jelentenek tudattalan intencionalitást, hiszen például utólag alkalmanként tudatossá válhatnak. Tudattalan intencionalitás helyett helyesebb ezért éntelen intencionalitásra gondolnunk. Husserl „teljesen éntelen érzéki tendenciákról”, valamint „passzív intencionalitásról”328 beszél. Az ősfolyamat (Urprozess) fogalma tulajdonképpen ezt a preimmanens, én előtti szférát igyekszik fogalmilag megragadni. Az ősfolyamat ugyanis nem azonos az immanens idővel. Az immanens idő már a korai időelőadásokban is nehéz kérdéseket vetett fel, hiszen fel kellett tenni, hogy nem csak az objektív időt konstituálja az immanens idő, hanem az immanens idő is egy mélyebb konstitutív szintre támaszkodik. Ez a
325 A szemléleten túllépő fenomenológiát Eugen Fink a VI. Karteziánus elmélkedésben konstruktív
fenomenológiának nevezi. Vö. Eugen Fink: VI. Cartesianische Meditation. I-II. Dordrecht–Boston–London, Kluwer, 1988. 6–8. A konstruktív fenomenológia problémájához lásd Alexander Schnell: Husserl et les
fondements de la phénoménologie constructive. Grenoble, Millon, 2007.
326 Az én és az öntudat problémáját itt csak érinteni tudjuk. Vö. Dan Zahavi: Inner Time-Consciousness and Pre-
reflective Self-awarness. In: Donn Welton (ed.): The New Husserl. A Critical Reader. Bloomington– Indianapolis, Indiana University Press, 2003. 157–180.
327 Rudolf Bernet: Unconscious Consciousness in Husserl and Freud. In: Donn Welton (ed.): The New Husserl. A
Critical Reader. Bloomington–Indianapolis, Indiana University Press, 2003. 199–219.
180 mélyebb szint a Bernaui kéziratokban már nem egy időtlen, abszolút tudat – bár ez a gondolat is felbukkan újra és újra – hanem egy olyan folyamat, amelynek csak bizonyos aspektusai válnak tudatossá és énszerűvé, vagyis az immanens időtapasztalat részévé, maga a folyamat azonban éntelen és tudattalan szerveződésként képezi a tudatossá váló élmények állandó altalaját.
181 Harmadik fejezet: A tudatkutatás harmadik útja
A genetikus fenomenológia eszméje a 20-as évek elején jelenik meg Husserl gondolkodásában, de ahogy láttuk, már Bernaui kéziratok megközelítése is egyfajta genetikus szemléletet alkalmaz. Mit is jelent azonban ez a kifejezés: „genetikus szemlélet”? Más szóval: mi a genetikus fenomenológia voltaképpeni tárgya és vizsgálódási területe? Ha nagyon egyszerűen akarnánk válaszolni erre a kérdésre, akkor azt mondhatnánk: a létrejövés. Ha az időtudat mozgása jelenti a fenomenológiai kutatás egyik tengelyét, a tárgyra irányuló intencionalitás pedig másikat, akkor a genezis mozgása ezektől különböző, harmadik tengely, illetve a két előző tengely illeszkedési pontja. A tudat életének olyan aspektusa, amely sem az időtudat, sem az intencionalitás felől nem ragadható meg maradéktalanul, noha természetesen mindkettővel szoros összefüggésben áll. Helyesebb tehát különálló és önálló törvényekkel rendelkező, harmadik alapszférának tekinteni. A genetikus fenomenológia nem az időtudat leírásának és az intencionalitás fenomenológiájának „maradékát” igyekszik tisztázni, hanem önálló, saját – sem az időtudatra, sem az intencionalitásra vissza nem vezethető – törvényeket sejtet és tár fel.
Mivel a fenomenológia tárgya nem a tudat önmagában (mint speciális ontológiai létező, például psziché), nem is a tárgyi valóság mint olyan, vagy a világ önmagában mint fizikai realitás, hanem tudat és tárgy, méginkább tudat és világ vonatkozása, ezért nem statikus, kimerevíthető relációkat, hanem dinamikus struktúrákat vizsgál. Ha csak és kizárólag a tudaton „keresztül” beszélhetünk tárgyról és a tudat alaptörvénye az idői dinamizmus, akkor a tapasztalati valóság is állandó keletkezésben mutatja meg önmagát. Akkor a keletkezés, mint a genetikus fenomenológia tárgya, nem mellékes aspektusa a tapasztalat folyamatának, hanem ugyanolyan alapvető jelentőségű, mint az intencionalitás vagy az időtudat.
A genetikus fenomenológia a keletkező, kialakuló, születőben lévő tapasztalati értelmet, illetve az értelem keletkezésének folyamatát vizsgálja. Nem a készen előttünk álló tárgyra, értelemre vagy élményre irányul, mivel ez csupán eredmény, egy bonyolult kialakulási folyamat eredménye, hanem magára arra a folyamatra, amelynek eredményeképp készen áll előttünk az adott tárgy, a tapasztalati értelem vagy az átélt élmény. Mivel a genetikus fenomenológia tárgya az értelem létrejötte, az értelem genezise, az értelem képződése,329 ezért ahol értelemalakzatokról beszélhetünk, ott a genetikus fenomenológiának
329 Husserl A formális és transzcendentális logika elemzéseiben a „Sinnesgenesis” és a „Sinnesgeschichte”
kifejezéseket alkalmazza. „Az ítélet értelemgenezisének felfejtése pontosabban annyit jelent, hogy a nyilvánvalóságában napvilágra lépő értelemben implikált és lényegileg hozzátartozó mozzanatokat
182 is van dolga. A genetikus fenomenológia tárgya lehet tehát a konkrét, egyedi tapasztalat létrejötte, egy általános fogalom, ismeret, igazság létrejötte, egy esemény megtörténte és történeti igazságként a közös életvilágba való beépülése, továbbá tárgya lehet valamely kulturális értelem képződése, szokásrendszerek, intézmények, általánosan elfogadott meggyőződések kialakulása és végül tárgya lehet – ahogy azt a Válság-könyv elemzései igyekeznek megmutatni – a tudományos, ideális igazságok létrejötte is. A szűkebb értelemben vett sematizmus probléma tulajdonképpen az első esetre vonatkozik: az egyedi tapasztalat kialakulásának folyamatát írja le, vagyis azt, ahogy érzetek megjelenése elvezet egy meghatározott tárgy, esemény stb. fogalmi felismeréséhez. A tágabb értelemben vett sematizmus azonban felöleli a többi esetet is, vagyis az értelem keletkezésének folyamatát általában. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a genetikus fenomenológia voltaképpeni tárgya maga a sematizmus. Sőt, megkockáztathatjuk azt az állítást is, hogy Kant óta soha senki nem hatolt olyan mélyre a sematizmus probléma tárgyalásába, mint a genetikus fenomenológiát kidolgozó Husserl.330
1. A genetikus fenomenológia szükségessége
Kétségtelen tény, hogy a genetikus fenomenológiai vizsgálódások kevesebb világos eredményt és jól megragadható összefüggést kínálnak, mint Husserl korábbi elmélkedései. Többnyire kéziratban maradt szövegekről, munkajegyzetekről és előadásszövegekről van szó.331 Nemcsak a probléma bonyolult önmagában, hanem Husserl sokféle, többé vagy csak kevésbé kidolgozott megközelítése között is nehéz rendet teremteni. A rendkívül bonyolult filológiai összefüggések feltárása helyett ezért inkább egy elsősorban probléma orientált, mégpedig a sematizmus problémája által orientált megközelítést javasolok a következőkben.
felgönygyölítjük, […] hogy tehát minden értelemalakzatot kikérdezhetünk a számára lényegi értelemtörténet szerint.” Hua XVII. 215. A Krízis-könyv hasábjain pedig a „Sinnbildung” kifejezés bukkan fel gyakran. „Az értelemképződés intencionális eredetére és egységére visszavezetni valamit – ez a forrása annak az érthetőségnek, amely, ha egyszer elértük (ami persze ideális eset), nem hagy megválaszolatlanul egyetlen kérdést sem.” Az európai tudományok válsága I., i. m. 211–212.
330 A genetikus fenomenológiának hatalmas irodalma van, a kanti sematizmus és a genetikus fenomenológia
összefüggésére azonban kevesen fordítottak figyelmet. Mindenekelőtt Dieter Lohmar: Erfahrung und
kategoriales Denken. (Phaenomenologica 146), Dordrecht–Boston–London, Kluwer Academic, 1998.; Bernard Barsotti: „Synthèse passive et affinité chez Husserl.” Revue de Métaphysique et de Morale 1993/3, 379–400.; Szegedi Nóra: A magában való dolog fenomenológiája, i. m.
331 Az értelemképződés általános témája megközelíthető a sematizmus mindhárom eleme, vagyis az érzékiség, az
idő és a fogalmiság felől. Az elsőre ad példát a genetikus fenomenológia alapszövege, a Husserliana XI.-ben közölt Analysen zur passiven Synthesis, valamint az Erfahrung und Urteil című mű. Idő és értelemképződés összefüggését a Bernaui kéziratok, valamint az ún. C-kéziratok taglalják részletekbe menően. Végül a fogalmiság és az értelemképződés dimenziója részben az Erfahrung und Urteilban, részben Husserl kései szövegeiben jelenik meg, különösen a Válság-könyvben, illetve ennek mellékleteiben (pl. a geometria eredetéről szóló III. Mellékletben).
183 1. Genetikus fenomenológia
Husserl egy 1921-ből származó szövegben (Statikus és genetikus fenomenológiai módszer) szembenéz avval a ténnyel, hogy a pusztán leíró fenomenológia nem képes számot adni a tudatélet számára lényeges szerkezeti és dinamikai mozzanatok mindegyikéről. Az úgynevezett leíró, vagy statikus fenomenológia feltárja egy adott intencionális irányulás, vagyis az appercepció szerkezetét. Ez a megközelítés azonban nem képes megmagyarázni egy adott fenomén létrejöttének sajátosságait. Mind a statikus, mind a genetikus fenomenológia a tudat konstitutív működésének feltárását célozza meg, ám döntő különbség mutatkozik abban, hogy miből indul ki a feltáró munka. A statikus, leíró fenomenológia a kész tárgyból indul ki és a kész tárgyra vonatkozó intencionalitás szerkezetét tárja fel.332 „Egy másik »konstitutív« fenomenológia – írja Husserl –, a genezis fenomenológiája viszont ennek az objektiválódásnak a történetét, a szükségszerű történetét követi és ezzel a tárgynak, mint a lehetséges megismerés tárgyának a történetét. A tárgyak őstörténete hületikus tárgyakra és egyáltalában vett immanens tárgyakra vezet vissza, vagyis ugyanezeknek a tárgyaknak a genezisére az eredendő időtudatban.”333 A különbség tehát nagyon tömören az, hogy adottnak vesszük a tapasztalat eredményét és ennek az adottságnak a szerkezeti mozzanataira figyelünk, vagy pedig a végeredménytől függetlenül magára a kialakulási, keletkezési folyamatra irányítjuk a figyelmünket és ezt a keletkezést próbáljuk meg tetten érni.334
A genetikus fenomenológia eszméjének születése az 1917–1921 közötti periódusra tehető. Sokan úgy vélik, hogy a transzcendentális fordulat után egyenesen egy második fordulatról beszélhetünk az életműben.335 A genetikus fenomenológia megjelenése ugyanis tematikus és módszertani újítást is jelentett a fenomenológia egésze számára: új „tárgyterület” tárult fel – itt persze óvatosnak kell lenni az elnevezéssel, hiszen nem tényleges „tárgyakról”, hanem olyan kialakulásról, keletkezésről van szó, amely tárgyakhoz vezet –, ezzel párhuzamosan pedig a módszer és az elemzés eszközei is megváltoztak. Ennek a tematikus és módszertani átalakulásnak a lépéseit két irányból vehetjük szemügyre. Az időtudat felől
332 „A »statikus« tárgyalásban »kész« appercepcióink vannak […]. A konstitutív fenomenológia az
appercepcióknak azt az összefüggését vizsgálja, amelyben eidetikusan ugyanaz a tárgy konstituálódik.” Hua XI., 345.
333 Uo.
334 Donn Welton: The Systematicity of Husserl’s Transcendental Philosophy: From Static to Genetic Method. In:
Donn Welton (ed.): The New Husserl. A Critical Reader. Bloomington–Indianapolis, Indiana University Press, 2003. 255–288.
335 Lásd Alexander Schnell: Husserl et les fondements de la phénoménologie constructive. Grenoble, Millon,
184 induló vizsgálódást már elvégeztük a Bernaui kéziratok időértelmezése alapján. A most következő második lépésben a tárgytudat felől haladunk a keletkezés dimenziója felé. A genetikus fenomenológia létrejöttét a következő szempontok igazolják és teszik szükségessé.
1. Hületikus elemzések. Az ún. statikus fenomenológia főművében, az 1913-as Ideen I. című mű 85. §-ában Husserl szembeállítja az érzéki-anyagi összetevőre vonatkozó hületikus fenomenológiai vizsgálódásokat az intencionális morféra, vagyis a fogalmi-értelmi