Organisational Discourse: Normalisation & Moralisation

Az asszociáció fogalma kapcsán Husserl többször is egyetértőleg hivatkozik Hume asszociációtanára, noha azt is kijelenti, hogy Hume nagy felfedezését félreértések torzították el.352 Az asszociáció elve Husserlnél nem az objektív, pszichofizikai realitás törvényét jelenti, amely a fizikai világ kauzalitásához hasonlóan határozná meg a lelki életben felbukkanó reprodukciókat és visszaemlékezéseket. A naturalisztikus torzulástól megszabadítva azonban visszanyerhetjük az asszociáció tiszta, fenomenológiai értelmét. „Az újkor szokásos asszociációs pszichológiájából – írja Husserl – a fenomenológiai redukció révén nem csak puszta semmi marad; ha ennek a pszichológiának a közvetlen vizsgálati anyagára megyünk vissza, akkor a redukció olyan fenomenológiai tényeket szolgáltat, amelyek megmaradnak a tiszta belső beállítódásban és a további kutatások kiindulópontját képezik.”353

Ahhoz, hogy világosabban lássuk, mi lenne ez a lényegi törvényszerűség, vegyük szemügyre először, hogy mi nem az asszociáció. 1) Mindenekelőtt nem kauzális összefüggés, nem csak azért, mert ez pszichologizmus lenne, hanem legfőképpen azért nem, mert egy ilyen felfogás az atomi érzetadatok létét és a közöttük fennálló mechanikus összefüggések feltevését vonná maga után.354 2) Az asszociáció ugyanakkor nem tekinthető a képzelőerő teljesítményének sem, bármit is értsünk ez utóbbi alatt. Nem csak azért, mert Husserl Kanthoz és Hume-hoz képest átértelmezi a képzelet fogalmát, hanem elsősorban azért, mert az asszociáció nem egy különálló lelki képesség teljesítménye, hanem a tudatélet univerzális törvényszerűsége. 3) Talán még megvilágítóbb, ha az asszociációt megkülönböztetjük más, a fenomenológiai vizsgálódásban ugyancsak univerzálisnak mutatkozó szintézistől. Husserl kijelenti, hogy az egyik legfontosabb tudati kapcsolódás, a retenció például nem tartozik az asszociáció hatókörébe. „Noha az eredendően létrejövő retenciók is szintetikusan összefüggnek egymással és az ősbenyomással, ám ezek az eredendő időtudathoz tartozó

352 _{„Az asszociáció és az asszociációs törvények hagyományos fogalmai már Hume óta rendszerint a tiszta lelki}

élet összefüggéseire vonatkoznak, és ennek megfelelően mindkettő naturalisztikus torzulása az asszociáció valódi intencionális fogalmának.” Karteziánus elmélkedések, i. m. 95.

353 _{I. m. 118.}

354 _{„Noha a hagyományhoz mereven ragaszkodó személyek idegenkedve fogadják, fenomenológiai szempontból}

mégis világos, hogy az asszociáció kifejezése nem a »lélek« adatkomplexumainak empirikus törvényszerűségét mondja ki – a régi elképzelés szerint egyfajta lelki gravitáció törvényét –, hanem igencsak átfogó elnevezés, mely a tiszta ego konkrét konstitúciójának intencionális lényegi törvényeit illeti.” Karteziánus elmélkedések, i. m. 95.

193 szintézisek nem az asszociáció szintézisei; a retenciók nem a benyomás felől visszafelé irányuló asszociatív ébresztés révén keletkeznek.”355

Ha most áttérünk arra a kérdésre, hogy milyen konkrét típusai és működésformái vannak az asszociációnak, akkor a következő választ adhatjuk. Az asszociációnak két alaptípusa van. 1) Az első típust Husserl szerint induktív asszociációnak356 nevezhetjük. Ez nagyon általános értelemben minden re-prezentációt magába foglal, akár a múltra, a jelenre, vagy a jövőre irányul az adott szintézis. Husserl a visszaemlékezés, az elvárás és az appercepció genezisét említi, mint amelyek mind az asszociáció működésének köszönhetően öltenek formát. A jelenben számomra megjelenő fenomén az asszociatív kapcsolat révén felidéz egy emléket, vagy pedig a jelenbeli képzet a korábbi tapasztalatok asszociatív ébresztése alapján egy jövőre irányuló elvárást jelenít meg. Ezekben az esetekben az asszociatív kapcsolat már kialakult, már készen előttünk álló képzetek között jön létre. 2) Az asszociáció mint az egységképződés elve jelenti a második típust. Az egységképződés itt mindenekelőtt érzéki, vagyis hületikus egységek genezisét jelenti. Ekkor úgyszólván egy szinttel „lejjebb” lépünk az előző típushoz képest: míg az induktív asszociáció szintjén kialakult értelemalakzatok lépnek egymással asszociatív kapcsolatra, és ez a kapcsolat rendszerint az eleven jelen határainak átlépését jelenti, addig az egységképződés szintjén nem beszélhetünk önálló, értelmes alakzatokról és az eleven jelen határait sem lépjük át. Olyan szintézisekről van itt szó, amelyek az „előzetes passzivitásban” zajlanak, vagyis azoknak a hületikus egységeknek és összefüggéseknek a létrejöttéről, amelyek azután egy megformált, intencionális tapasztalat építőanyagaként léphetnek fel. Husserl ezt a fajta asszociációt „ősasszociációnak”357 is nevezi, kifejezve ezzel, hogy itt a passzivitás olyan szférájában mozgunk, amely minden magasabb tevékenység eredetét és kiindulópontját jelenti.

A passzív szintézisekről szóló elemzések legterjedelmesebb és legizgalmasabb része az utóbbi asszociáció típust igyekszik tisztázni. Noha ebbe a szférába nincs közvetlen bepillantásunk, hiszen sohasem egy tapasztalat kialakulását észleljük, hanem a tapasztalat kész tárgyát, mégis úgy tűnik, hogy ez bizonyul minden magasabb szinten zajló fenomenológiai elemzés alapjának. Ezeket a szintéziseket hületikus szintéziseknek is nevezhetjük és itt hülé alatt nem csak az észlelés érzéki tartalma értendő, hanem mindefajta felismerés és fogalmi azonosítás nem intencionális tartalma, vagyis az érzések, késztetések, vágyak, tendenciák, affektusok tág birodalma. Ahhoz, hogy erre a szintre eljussunk,

355 _{Hua XI., 77.} 356 _{Vö. Hua XI., 119.} 357 _{Hua XI., 157.}

194 mindenféle noézistől el kell tekintenünk, vagyis meg kell próbálnunk kiiktatni a tapsztalatból a tárgyi appercepciókat, valamint a megszokott tapasztalati világ összefüggéseit. Ha ezen az alapvetőbb szinten vizsgálódunk, akkor azt látjuk, hogy a hületikus egységképződés szintéziseit ugyancsak az asszociáció irányítja, ám bonyolult módon összeszövődve az időtudat szintéziseivel. A Karteziánus elmélkedésekben ezt olvashatjuk: az asszociáció fogalma a fenomenológiai vizsgálattal „egészen új értelmet nyert, magának és alapformáinak lényegileg új meghatározását, melyek között oly fontos például az együttlét és egymásra következés érzéki konfigurációja”.358 Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy „érzéki konfigurációról”, vagyis az eleven jelen hatókörében zajló, előzetes, érzéki és teljesen passzív szintézisekről van szó. Ezek a szintézisek azonban nem egy időtlen pillanatban történnek meg, mintha csak az eredményük, az érzéki egység lépne be az időbe. A hületikus szintézis maga is az időben történik és az eredménye is időbeli lefutást mutat. Ezért találunk szoros összefüggést az idői megjelenés két alapformájával, a koegzisztenciával és a szukcesszióval. „Itt, az immanenciában kell az elvileg legáltalánosabb szintéziseket keresni, sajátosan a transzcendentális időszintéziseken túlnyúló tartalmi szintéziseket.”359 Ezeket a tartalmi szintéziseket, amelyek a hületikus egységek genezisét biztosítják, Husserl a homogeneitás szintéziseinek nevezi.360