Results

Ahogyan arra már rámutattunk, a feliratozás a beszélt kódról az írott kódra való áttéréssel, azaz kódváltással jár együtt, pontosabban annak kivételes és egyedi esetét, a csatornaváltást jelenti. Ahogy azt Becquemont állítja, ez a kódváltás a feliratozás jellegzetes vonása, amely szükséges és arra irányul, hogy írásban reprodukálja a beszélt nyelv sajátosságait (Becquemont 1996: 148). A vállalkozás problematikus, és még az is bonyolítja, hogy az esetek többségében a szöveges anyag csökkentésére van szükség, nem pedig gazdagítására, explikatív szövegrészletekkel. Az írott szöveg, amely ennek eredményeként születik, sajátos tulajdonságokkal fog rendelkezni, amelyek szükségszerűen mások, mint amelyek a forrásszöveget jellemezték, amely egy beszélt szöveg volt, és a maga részéről szintén sajátos vonásokkal bírt.

Az átváltás beszélt nyelvről írott nyelvre, éppannyira szükséges, mint amennyire “csökkentő” jellegű (Reid 1987; Tomaszkiewicz 1992; Kovaĉiĉ 1996:106; 1998: 79-80; Becquemont 1996:148; Assis Rosa 2001: 214, 216). Szükséges, ha úgy akarjuk reprodukálni a beszélt nyelvet, hogy a lehetőségekhez képest megőrizzük sajátosságait. Csökkentő, mert a legtöbbször arányossági problémákkal jár együtt, valamint informatív elemek elvesztésével, amelyek a beszélt és az írott kód eltérő természetéből következnek. Egy dialógus specifikus jellemzőit nem lehet teljes mértékben reprodukálni írott formában, és az sem lehetséges, hogy megragadjuk a nem verbális komponensek sajátosságait, funkcionális és kommunikatív hatásait, amelyek a beszélt diskurzust jellemzik, főleg ha arra gondolunk, hogy a beszélt nyelv legbensőbb és legtermészetesebb jellemzője a változékonyság. A beszélt nyelv változik térben, a társadalmi rétegek szerint, stílusok és a kibocsátó egyénisége szerint. Ez a változékonyság konkrétan megjelenik fonetikai szinten – nem lehetséges ugyanis egy fonetikai kapcsolatot kétszer teljesen azonosan realizálni – és prozódiai szinten. A prozódia úgy, mint a gesztusnyelv is, változik, és a beszélő magatartása alapján nyeri el jelentését, és

sok olyan árnyalatot tartalmaz, amely a verbális komponensben nincs explicit módon kifejezve (Assis Rosa 2001:214).

Néhány kutató (mint például Goris 1993; Hatim és Mason 1997; Blini és Matte Bon 1996 ; Smith 1998; Assis Rosa 2001) leírták a beszélt nyelvnek azokat a vonásait, amelyek a csatornaváltás során elvesznek, kiemelve olyanokat, mint a prozódiai, a dialektális, a hangsúly vagy a hanglejtés jellemző vonásainak elvesztése, amelyek gyengítik a szöveg kommunikatív erejét. Ezen kívül a stílusvariációk semlegesítése, a kódváltás (ahol ez jelen van az eredetiben), vagy a turnusváltásoké, amihez járul még a nem standard nyelvi formák gyakori kimaradása, egy semleges és személytelen célnyelvi stílus, a “Style zero” (Goris 1993; Hatim & Mason 1997:433) felé “laposítja” a szöveget. A tapasztalt feliratkészítőnek, akinek komoly nyelvi felkészültsége van, arra kell törekednie, hogy olyan szövegeket hozzon létre, amelyek sikeresen megőrzik az egyensúlyt a szemantikai és a fonológiai tartalom között. Nironi munkájában ezt olvashatjuk: “A beszélt nyelvben az intonáció, a hezitációk, az ismétlések vagy egy sajátos akcentus, a beszélő arckifejezésével, a gesztusaival valamint a testtartásával együtt hozzájárulnak a jelentés meghatározásához, miközben az írott nyelvet a központozás, a helyesírás, a szintaxis és a nyelvtan szabályai uralják” (Nironi 2000:98).

A csatornaváltás nem csak a beszélt nyelv bizonyos aspektusainak kiiktatásával jár együtt, ahogy azt az eddigiekben kifejtettük. Jelentheti explicitáló elemek beiktatását a feliratba.

Bár a modern nyelvészet számos kutatása szól a beszélt és az írott nyelv közötti különbségekről (pl. Ong 1982; Hallyday 1985; Serianni 2003), a feliratok fordítójának inkább a kulturális ismereteire és tapasztalatára kell támaszkodnia, mint a nyelvi szabályrendszerre. Elméletben a felirat nyelvi áttételének olyan jellemzőket kellene tükröznie, amelyek mind a beszélt, mint az írott nyelvet jellemzik, tömörítve és újrafogalmazva a két kódhoz tartozó konvenciókat. A szakmai gyakorlatban gyakran hagyják figyelmen kívül az írott és a beszélt nyelv közötti kommunikatív különbségeket és a forrásszöveg konnotációi nem jelennek meg a fordított szövegben. Ebben az esetben az írott szöveg szemantikai tartalma egyszerűen denotatív és referenciális funkciót tölt be, (Kovaĉiĉ 1996b:106; Assis Rosa 2001:216), és a feliratban nem alkalmaznak az orális regiszterre jellemző formákat és struktúrákat, és hagyják, hogy az írott regiszter jellemzői teljesen eluralkodjanak (Assis Rosa 2001:215-216).

A kutatásnak olyan munkastratégiákat kell kidolgoznia, amelyek lehetővé teszik, hogy a beszélt szöveg kommunikatív értéke megjelenjen a felirat írott szövegében, azért, hogy olyan nyelvi terméket kapjunk, amely a nézőben autentikus kommunikatív benyomást kelt (Smith 1998:146). Ezért, a fordítási folyamat során alapvetően fontos a) nagyon odafigyelni bármely felirat kommunikatív horderejére (Blini & Matte Bon 1996: 330); b) nem elfelejteni, hogy a feliratok szupportív szövegek; c) teret hagyni a szociolingvisztikai konnotációknak, nem elvetve az informális

és kollokviális regiszterhez tartozó kifejezéseket; d) koncentrálni arra a jelentésre, amellyel bizonyos kifejezések az adott kontextusban rendelkeznek (Assis Rosa 2001:216); e) nem elhanyagolni a mozi nyelvezetét jellemző konvenciókat (Pavesi 1994: 130) f) emlékezetben tartani, hogy a felhasználó a priori elfogadja a dialógusok tömörítését és bizonyos nyelvi megfogalmazások vagy a kommunikatív dinamika olykor valószínűtlen vagy nem adekvát voltát (Blini & Matte Bon 1996: 329).

Ki kell emelni, hogy az írás terén kevés olyan eszköz van, amellyel intonációs és ritmusbeli prozódiai jelenségeket lehetne visszaadni. A prozódiai megnyilvánulások megjelenítése valóban egy súlyos probléma. Legtöbbször a központozás jelei önmagukban nem elegendőek. Az árnyalatok megjelenítése annotációkkal és címkékkel ellátott átírást kíván meg, amelyek ahhoz szükségesek, hogy regisztráljuk mindazt, ami átírhatatlan. Ez a művelet azonban nem lehetséges a feliratozásban. Ezért, azzal a céllal, hogy a beszélt nyelv verbális és prozódikus jellemzőit reprodukálja, a feliratozónak a központozás és a helyesírás eszköze rendszeréhez kell folyamodnia (Ivarsson 1992, Ivarsson & Carroll 1998), de mindenekelőtt az interszemiotikus fordításnak megfelelő fordítói stratégiákat kell alkalmaznia. Vagy, alkalmazhat explicitáló stratégiákat, kompenzációs céllal.