1.5 Thesis organization
2.1.1 Generative Markerless Motion Capture
A
z unitárius reformációt a felekezeti egyháztörténet-írás a reformáció mellékágai vagy a nem reformátori egyházak sorában tárgyalja.1 Az egyház alapítójának te-kintett Dávid Ferenc életére és munkásságára az utóbbi fél évszázadban figyeltek fel az irodalomtörténészek, és hála nekik, a „reformáció mellékága” a kutatás fókuszába került. Fölösleges lenne most azon keseregni, hogyan semmisült meg az unitáriusok apostolának hagyatéka, vagy hogyan próbálta kitörölni alakját a kollektív emlékezetből a felekezeti polémia. A 17–18. század során az egyházalapító alakja jelentősen átalakult, kultusza, ha nem is volt folyamatos, de a közösség egy részében elevenen fennmaradt. A 18. században kezdődő és a 19. században kiteljesedő tudatos emlékezetápolás az uni- tárius öntudatot erősítő törekvések mentén szerveződött. Tanulmányomban egy kiadvány és két epitáfium újraértelmezésére teszek javaslatot, illetve a Dávid Ferenc alakjához kap- csolódó egyetlen tárgyi emlék, a kerek kő eredetmítoszára reflektálok.
A Defensio Francisci Davidis mint unitárius passió
Az unitárius reformátor emlékét őrző korai kiadványok közül a legfontosabb 1582- ben látott napvilágot, a címe: Defensio Francisci Davidis. Balázs Mihály az 1983-ban megjelent fakszimile előszavában részletesen ismertette a kiadás körülményeit, a fejezetek szerzőit és tartalmát, ezért ezzel a kérdéssel nem foglalkozom.2 Dávid Ferenc elítéltetésé-
nek és perének leírását ez a kordokumentum őrizte meg legteljesebben.3 A Defensio túl-
mutat a történelmi hitelesség kérdéskörén, és felkínál egy másfajta olvasatot is, ez pedig nem más, mint Dávid Ferenc és Jézus Krisztus passiójának párhuzama. Úgy gondolom, hogy az események elbeszélése mellett a szerző erre építette fel narratíváját, célja pedig az
* A szerző a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet docense. A tanulmány az OTKA 112927 számú pályázata támogatásával készült.
1 Lásd A reformáció, szerk. Dienes Dénes, Sárospatak, Hernád, 2008, 124–132. Üdítő kivétel Juhász István
nemrégiben megjelent kötete. A tudós professzor a Radikális reformáció című fejezetben objektíven tárgyalja az antitrinitárius mozgalom kialakulásának történetét. Lásd Juhász István, Jézus Krisztus egyháza: Az egyház-
történet vázlata, Kolozsvár, Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2015, 230–237.
2 Defensio Francisci Davidis and De Dualitate Tractatus Francisci Davidis (Cracoviae) 1582, introd. Mihály Balázs,
Bp., Akadémiai, 1983, VII–XXXVIII. (A továbbiakban: Defensio.)
volt, hogy igazolja: Dávid Ferencet ártatlanul vetették börtönbe, a mártír püspök Jézus Krisztushoz hasonlóan járta végig az elárultatás, a kihallgatás és elítélés stációit.
A Defensióban Dávid Ferenc tragédiája elárultatásával kezdődik: „Attól a naptól fogva kezdtek titkos tanácskozásokat összehívni és rejtélyes összejöveteleket rendezni, és a mi vesztünkre különféle rágalmakat koholni”.4 Ez az első utalás arra, hogy ellenségei elha-
tározták a püspök elvesztését. Szentírási párhuzama Júdás árulása, aligha véletlen, hogy a szerző mind Socinus, mind Blandrata jellemének bemutatásánál Júdás alakjára játszik rá. A házában vendégeskedő Socinus árulását felismerve az agg pásztor így szól: „ezeket már régen sejtettem, de kérlek, távozzál innen, hajtsd végre, amit elkezdtél”.5 Szentírási
párhuzama a Jn 13,27: „Amit tenni szándékszol, tedd meg hamar”.
Dávid első perére Tordán, Szent György ünnepe után került sor. A fejedelem azonban „észrevette a nemesek elkeseredett hangulatát, és félt, hogy zavargás, meg lázadás lesz, és az egész ügyet a következő hónap első napjára halasztotta”.6 A szentírási párhuzam Mk
14,1–2: „Ne az ünnepen, hogy zavargás ne legyen a nép körében.” Míg a nemesek Dávid szabadon bocsátásáért jártak közben, Socinus, a két István (Eppel és Basilius) és Hunyadi Demeter a Pilátus szerepét játszó Blandratánál a fogva tartásért agitáltak.7 A szentírási
párhuzam Jn 19,12: „Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja”.
Az események bővelkednek parallel helyekben: Kolozsvár–Torda–Gyulafehérvár egy- egy stáció Dávid passiójának történetében. A júniusi tárgyalás nyitányában a szerző szin- te szó szerint az utolsó vacsora történetét idézte fel: „Elérkezett már az a nap, amelyen feláldozandó volt.”8 (Vö. Lk 22,7: „Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amelyen fel
kellett áldozni a húsvéti bárányt”.) Dávidnak kolozsvári híveitől való búcsúzkodása is Jé- zus tanítványaitól vett végbúcsújára emlékeztet: „Isten veletek, engem többé nem fogtok látni”.9 (Vö. Jn 16,10: „Az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok
engem”.) A gyulafehérvári kihallgatás is Krisztus passióját követi. Dávidot a prépostság épületébe vitték, Jézust is először a főpap házában hallgatták ki. Dávid vallatása a feje- delmi palotában folytatódott, akárcsak a Jézusé Pilátus és Heródes színe előtt. Az első kihallgatáskor Dávid senkit sem talált hirtelen az atyafiak közül, hogy mellette legyenek. Jézust is elhagyták a tanítványai, egyedül állt vádlói előtt. A per során Dávidot hitfelei (atyafiai) vádolták újítással a fejedelem előtt. Jézust is hitfelei vádolták Pilátus előtt. Fe- lettébb beszédes és a passió kronológiájában is beilleszthető, ahogyan Blandrata eskü- vel tagadta meg Dávid Ferencet.10 Péter is esküvel tagadta meg azt, hogy ismeri Jézust.
A passiókronológiától ugyan eltér az, ahogyan Dávid mérsékletességre intette heveskedő vejét: „Ne veszítsd el magadat is, őt is!”,11 de a passiótörténetben megvan a párhuzama:
4 Defensio, 240. A következendőkben is idézett magyar fordítást Péter Lajos készítette 1955 októberében. Kéz-
irat a Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Nagykönyvtárában. Jelzet: Péter Lajos fordításai, V. füzet, 412.
5 Defensio, 246. Magyarul: V. füzet, 421. 6 Defensio, 248. Magyarul: V. füzet, 426–427. 7 Defensio, 248–249. Magyarul: V. füzet, 426–428. 8 Defensio, 251. Magyarul: V. füzet, 430.
9 Defensio, 256. Magyarul: V. füzet, 438. 10 Defensio, 260, 268–269.
Jézus meginti a Málkus fülét levágó tanítványát (Mt 26,52: „Aki kardot ragad, az kard által vész el.”).
A rejtett célzások mellett a szerző néhol nyíltan utal a szentírási párhuzamra. Ilyen például az ítélet kihirdetése előtt lejátszódó epizód, amikor Blandrata doktor odament Dávid Ferenchez, „és őt megölelvén, fülébe súgta: Ne félj, én a fejedelem elébe járulok kegyelemért, mire Dávid Ferenc így felelt: menj, menj, folytasd, amit elkezdtél; sokan, maga a fejedelem is az ölelést Júdás-csóknak magyarázták.”12
Az ítélet kihirdetése után a testőrök elvezették az elítéltet, és sokáig játszadoztak püs- pöki süvegével – Jézus köntösére sorsot vetettek.
Az 1579-ben bekövetkezett tragikus események után a radikális párt mindent meg- tett annak érdekében, hogy a krisztusi vonásokkal felruházott Dávid Ferenc mártírként maradjon meg közössége emlékezetében. Pirnát Antal találóan summázta: „az unitárius egyháztörténet-írók szemében Dávid Krisztushoz hasonlóan ártatlan vértanú volt, ezzel szemben a más hitűek szerint maga a megtestesült ördög.”13
E mártírium jelentőségét hangsúlyozta a kortárs Karádi Pál is abban a nagyszerű reto- rikával kimunkált levelében, amelyet a Dávid elítéltetésében szerepet vállaló kolozsvári papoknak küldött 1579. november 9-én. Maró gúny, végsőkig feszített indulat süt a levél minden sorából. Karádi az árulók nevét kiforgatva szembesítette őket szégyellnivaló tettükkel. Az Iskariotes Júdás testvéreinek és Káin atyafiainak nevezettek nem érhettek fel a mártírium dicsfényével megkoronázott Dávid Ferenccel, Krisztus igaz vértanújá- val.14
A kortárs Bogáti Fazakas Miklós is megemlékezett Dávid mártíriumáról, az Eber-féle Calendarium historicum november 7-i lapjára a következőket jegyezte be: „az ember Jé- zus imádásának új dogmája miatt dévai börtönében meghalt Dávid Ferenc, a senkihez sem hasonlítható teológus.”15
Toroczkai Máté is mártírként tekintett Dávid Ferencre, és keményen ostorozta azo- kat, akik perében részt vettek.16
Dávid Ferenc epitáfiumai
Az ellentábor Dávid Ferenc diszkreditálásában volt érdekelt, és mindent meg is tett ennek érdekében. Szántó (Arator) István jezsuita szerzetes 1581-ben Acquaviva generá- lisnak küldött levelében az ariánusok tanait ismertette, és elismeréssel nyilatkozott Dá- vid Ferenc kiválóságáról, akinek a teljes az Ó- és Újszövetség a kisujjában volt. Az elis- merés hangja mellett azonban nem mulasztotta el a püspök gyalázatos halálát elbeszélni:
12 Defensio, 271. Magyarul, VI. füzet, 465.
13 Antal Pirnát, Die ideologie der Siebenbürger Antitrinitarier in den 1570-er Jahren, Bp., Akadémiai, 1961, 161. 14 Kénosi Tőzsér János–Uzoni Fosztó István, Az erdélyi unitárius egyház története, I, ford. Márkos Albert,
bev. Balázs Mihály, kiad., jegyz. Hoffmann Gizella, Kovács Sándor, Molnár B. Lehel, Kolozsvár, Erdélyi Unitárius Egyház, 2005, 303–308.
15 Pokoly József, Bogáthi Fazekas Miklós naptári följegyzései, Keresztény Magvető, 1902/5, 262–266.
16 Mihály Balázs, Ferenc Dávid: Ungarländische Antitrinitarier, IV, Baden-Baden & Bouxwiller, Valentin
a nyüvek elevenen ették meg hazugságot szóló nyelvét, arca halála órájában szétrohadt.17
Egy másik ismert jezsuita, Antonio Possevino is megörökítette Dávid halálát Atheismi Lutheri… et aliorum… haereticorum… című, 1586-ban Vilniusban megjelent munká- jában. Erdélyi tapasztalatait is felidézve értekezett az ariánus/antitrinitárius herézisről, és megemlékezett Dávid Ferenc haláláról.18 A jezsuiták által előszeretettel elbeszélt dicste-
len halál – az ördögökkel és démonokkal való viaskodás, a test eleven elrothadása – szer- vesen illeszkedik a heretikusok szégyenletes kimúlásának toposzába. Possevino mindezt megtoldotta a dévai várban raboskodó hagymázas, démonoktól és ördögöktől kínzott Dávid Ferenc utolsó szavaival: „Ecce, qui me comitem itineris expectant”.19 Possevino
állítását ismételte meg Florimond de Raemond 1614-ben kiadott, eretnekségről írott könyvében.20 A francia kiadást rövidesen követte a latin, a német és a holland. Művét
az angol szerzők21 is előszeretettel idézték, és a sociniánus eretnekséget tárgyaló latin
és anyanyelvű munkák is Dávid Ferenc rettenetes halálának elbeszélésével riogatták a jámbor olvasót. Pázmány Péter is Az mostan támadt új tudományok hamisságának tíz nyil- vánvaló bizonysága című művében a Dávidról írottakat Possevinóból merítette,22 miként
tette azt Bod Péter is Smirnai Szent Polikarpusában: „Testében igen elromlott volna, és a hosszas betegségben s bolond hagymázban elfogyatkozott volna: rendkívül-való ordítás- sal kísértetek között, ördög társainak megszólításokkal való halálát írják némelyek. De a hagymázban való esését, s abban a bolondságban elromlott állapottal való kimúlását igazabbnak tartom.”23
A jezsuiták rágalmait ellensúlyozandó az unitárius hagyomány megalkotta Dávid Fe- renc epitáfiumát:
Fulmina, crux, gladius paparum, mortis imago Nulla viam veri vis prohibere potest.
Scripsi quae sensi, fido quoque pectore dixi: Dogmata falsiloquum post mea fata ruent.24
17 Epistolae et Acta Jesuitarum Transylvaniae temporibus Principum Báthory, I, (1571–1683), ed. Andreas Veress,
Kolozsvár–Bp., Athenaeum, 1911, 185–187.
18 Antonio Possevino, Atheismi Lutheri, Melanchthonis, Calvini, Bezae, Ubiquetariorum, Anabaptistarum,
Picardorum, Puritanorum, Arianorum et aliorum nostri temporis haereticorum […] cum thesibus Francisci Davidis, adversis sanctissimam Trinitate[m] […], Vilnae, Ioannes Velicensis, 1586, 97b.
19 Uo.
20 Florimundus Raemundus, Historia de ortu, progressu, et ruina haereson huius saeculi, Coloniae, Grevenbruch,
1614 (VD17 23:236286F), 577.
21 A Dávid Ferencről szóló fejezetet lásd Nicholas Chewney, AIPEΣIAPXAI Or a Cage of Unclean Birds,
Containing the Authors, Promoters, Propagators, and chief Disseminators of this damnable Socinian Heresie, Together with a brief description of their lives, and true relation of their deaths, London, J. M. for H. Twyford, &
T. Dring, 1656, 184–189.
22 Pázmány Péter, Az mostan támadt új tudományok hamisságának tíz nyilvánvaló bizonysága és rövid intés a török
birodalomrul és vallásrul, s. a. r. Ajkay Alinka, Hargittay Emil, Bp., Universitas, 2001, 62.
23 Bod Péter, Smirnai Szent Polikárpus, avagy sok keserves háborúságok között magok hivataljokat keresztyéni szor-
galmatossággal kegyesen viselő erdélyi református püspököknek historiájok, [Nagyenyed], [Kiss], [1766], 37.
24 Lásd Kénosi Tőzsér–Uzoni Fosztó, i. m., 294–295.
Tóth István fordításában:
A Dávid emlékét megörökítő Jakab Elek szerint maga a püspök mondogatta ezeket a sorokat dévai börtönében.25 A Dávid emlékét népszerűsítő kiadványok szerint a neveze-
tes sorokat a püspök halála előtt rótta börtöne falára.26 Az epitáfium szerzőségének kér-
dését Balázs Mihály tisztázta monográfiájában. A vitatott szerzőjű művek közé sorolta, és 18. századi szerzőt sejtett mögötte.27
Kelemen Lajos, a legendás tudású történész hívta fel a figyelmet arra, hogy a verset már 1589-ben mint Dávid Ferenc epitáfiumát ismerték. Az ismeretlen szerző alkotását az ádámosi templom szentélyszéke hátlapján örökítette meg Ladislaus Pápai: „Epitaphium Francisci Davidis: Fulmina, crux, gladius paparum, mortis imago.” A Dávid Ferenc pad- jának nevezett szentélyszéket és a festett reneszánsz famennyezetet 1909-ben vásárolta meg az ádámosi eklézsiától a budapesti Nemzeti Múzeum. Pápai nemcsak az ádámosi szentélyszékbe, hanem a marosszentkirályi református templom egyik falfestményébe is bekarcolta nevét: „Hic fuit Ladislaus Papay 1589.” Kelemen Lajos szerint a szöveg Dávid Ferenc környezetében, a 16. században keletkezhetett.28
A halálra készülő Dávid Ferenc Possevino szerint démonokat és ördögöket látott, ezek fogják a túlvilágra, azaz a pokolba kísérni őt. Az unitárius hagiográfia szerint a halál ké- péhez a pápák mennyköve, kardja, kereszt és szenvedés társul. A crux a szenvedésre utal, tudvalevő ugyanakkor, hogy a kereszt képe elűzi a démonokat és ördögöket, és végső soron a halál feletti győzelmet jelképezi.
A Dávid emlékét gyalázó szövegek ismertek lehettek a kortársak körében, ezek ellené- ben fogalmazódhatott meg az epitáfium. A jelenleg rendelkezésre álló források alapján nem lehet eldönteni, hogy az epitáfium teljes, kimunkált szövege mikor keletkezett, legkorábbi kéziratos másolatai az 1740-es évekből valók. Valószínű, hogy ekkortól kezd- ték azt Dávid Ferencnek tulajdonítani. Az unitárius köztudatba 1868 után került be, az egyház fennállásának 300. évfordulóján mondott ünnepi prédikációjában idézte Ferencz József, a későbbi püspök.29
Ismert az a hosszabb „Servivi patriae bis denos impiger annos…” kezdetű epitáfium is, amelyet ugyancsak Dávid Ferenc szerzeményeként tart számon az unitárius emléke- zet. A tizennyolc disztichonban megírt teológiai értekezésről Balázs Mihály megállapí-
Tartja az útján fenn azt, ami egyszer igaz.
Azt írtam, mi a szívben volt, s bizakodva kimondtam, Hogy a hazug vallás holtom után leomol.
Pálffi Márton fordításában:
Pápák rettentő tüze, kardvasa, máglyarakása, Semmi erő föl nem tartja tovább az igazat.
Szóltam s lelkem adám bele. Bízván-bízva hiszem, hogy Holtom után a hamis hit Babilonja ledűl.
25 Lásd Jakab Elek, Dávid Ferencz emléke, Bp., Magy. Kir. Egyetemi Nyomda, 1879, 242–243.
26 Lásd Gyallay Pap Domokos, Dávid Ferenc életrajza 1510–1579, Kolozsvár, Dávid Ferenc Egylet, 1912. Újab-
ban: Gaal György, Születtek Kolozsvárt, Kolozsvár, Polis, 2016, 46.
27 Balázs, i. m., 294–296.
28 Kelemen Lajos, A Dávid Ferencnek tulajdonított emlékversek, Unitárius Közlöny, 1920/15–16, 167–168. 29 Ferencz József, A hit és lelkiismeret szabadsága, Kolozsvár, Református Főtanoda, 1868, 13.
totta, hogy az sehogy sem egyeztethető össze az egyházalapító élete utolsó szakaszában vallott tanokkal.30 Egy korábbi tanulmányomban részletesen elemeztem a megjelenés,
szerzőség és hagyományozódás kérdéskörét, ezért most csak a legfontosabbakat ismét- lem meg.31 A sírvers Heinrich Maius jóvoltából vált közismertté, a Lipcsében kiadott
Acta Eruditorum 1695. évi júliusi száma közölte az első hét disztichont.32 Maius szerint
a sírvers id. Christopher Sandnak állít emléket. Az epitáfium teljes szövegét egy datá- latlan, Kolozsvárott nyomtatott fólió őrizte meg az utókornak, címe: Confessio Fidei Exulum Christi. Az eretnekséggel vádolt lengyel üldözöttek ezt a hitvallást nyújtották be a 17. században a brandenburgi választófejedelemnek, szerzője talán az ifjabb Benedyct Wissowaty lehetett.33 A nyomtatvány – a kolozsvári Kmita-nyomda terméke – nem sze-
repel az RMK jegyzékében. A latin nyelvű hitvallást virágos nyomdadísz zárja, az üresen maradt negyedoldalnyi helyre a nyomdász beillesztette az ismeretlen kéziratból származó síriratot.34
Az 1660-as években Erdélybe menekült lengyel sociniánusok legfontosabb bázisa Ko- lozsvárott volt, de néhány évtizedig a bethleni és ádámosi közösségük is fennmaradt. Ez utóbbit 1696-ban olvasztották be a helyi magyar eklézsiába.35 Az 1698 júniusában tar-
tott bölöni zsinat intézkedett a lengyel unitáriusoknak a magyarokétól eltérő szertartásai – keresztelés és úrvacsora – tárgyában. A végzés értelmében, Kolozsvár kivételével, meg- szüntették a lengyel eklézsiák különállóságát, beolvasztották őket a magyar közösségbe, az engedetleneket pedig kiközösítették.36 Az asszimiláció azt is jelentette, hogy szertar-
tásaikat is a magyar eklézsia rendje szerint kellett végezniük. A Confessio és az epitáfium együttes kinyomtatását a lengyel unitáriusok csendes tiltakozásaként is értelmezhetjük: a korábban elszenvedett üldöztetésekre utalva üzentek az őket beolvasztani akaró magyar eklézsiának. Az 1698-ban kimondott zsinati határozat szövegének ismeretében beszéde- sebb a Confessio teljes címe is: Krisztus száműzötteinek hitvallása, kik szeretik, hogy az ő
30 Balázs, i. m., 294–295.
31 Kovács Sándor, Unitárius mártirológia és kultuszépítés Dávid Ferenc megdicsőülésének történeteiben, Keresztény
Magvető, 2017/2–3, 359–385.
32 Acta Eruditorum, Lipsiae, Joh. Grossii Haeredes et Joh. Thom. Fritschius, 1695 (VD17 32:695078C), 339–
340.
33 Elemér Lakó, În legătură cu o lucrare necunoscută a lui Benedict Wissowatius, Studii de Bibliologie, Serie Nouă,
12, [é. n.], 209–215.
34 EPITAPHIUM / Ex manuscripto Anonymi cujusdam, / Qui propter hanc Religionem officio suo degradatus
inter privatos parietes reliquum / Vitae egit, idque in Marmore exculpendum desideravit. [Sírirat egy bizonyos névtelen kéziratából, akit e vallásért hivatalából kitettek, s élte hátralevő részét magánháza falai közt töltötte, és azt kívánta, hogy márványsírkövére az alábbi sírverset véssék. Ford. Márkos Albert]
35 Lásd Protocollum I, 182. (Kézirat a Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárában)
36 Lásd Protocollum I, 196: „Deliberatum super Causa Fratrum Polonorum in exilio in Transilvania
commorantium quarum quidem dissensionis in quibusdam ritibus accusati sunt. Bizonyoson tapasztaltatván hogy némellyek az Lengyen [sic!] Atyafiak közzül szent vallásunk usussa ellen különböző rítusokat akarnak tartani, sőt találtattak is némely helyeken es Ecclesiákban az melyből Ecclesiáinkban botránkozásra valo ansa szolgaltatot ugy mit circa Baptismus et Sacrum Coenum et aliis quosdam de ritus; Azért végeztetett az Sz. Consistoriumban, hogy a modo in posterum semmiképpen különös conventusok ne legyen, hanem járja- nak azon Magyar Ecclesiában az hun laknak Unitaria Ecclesiankban és tartsanak azon szép edgyességet az Ekklesiakkal, melyet ha nem tselekednek és dissensiót, scissiot tanúsítanak ea ipso Ecclesiatól absissusok legye- nek; keresztséget kövessék, és az Úri vacsoraval éllyenek Ecclesiaink usussa szerint.”
szentséges nevéről őket pusztán keresztényeknek hívják. Amikor eretnekséggel vádolták, ők e hitvallást ajánlották a fenséges és hatalmas Brandenburgi Választónak.
A történet azért is izgalmas, mert 1710 után a magyarok magukénak tekintették a lengyelek hitvallását. A választófejedelemnek címzett ajánlást megváltoztatva ez lett az erdélyi unitáriusok Confessiója, amelyet a 18–19. században többször is kiadtak, magyar nyelvre is lefordítottak és terjesztettek. Utolsó magyar kiadása 1845-ben jelent meg Ko- lozsváron.
A „Servivi patriae…” kezdetű epitáfium 1700 után csak kéziratos másolatokban for- dul elő, majdnem minden esetben a Confessiót kísérő szövegként. A kolozsvári unitárius kollégium egykori könyvtárában (jelenleg Akadémiai Könyvtár) négy latin nyelvű má- solatot és két magyar fordítást,37 a székelykeresztúri gimnázium egykori könyvtárában
(jelenleg Teleki Téka, Marosvásárhely) két latin másolatot találtam.38
A kolozsvári MsU 1227. jelzetű kolligátum jelentős szövegeket őrzött meg, egyebek mellett az említett epitáfiumot, és annak első magyar fordítását is. A másoló, Benczédi Márton, 1819-ben Bözödkőrispatakon volt pap, a fordító Kolozsvári Arcziszewszki Sá- muel. A lengyel származású, Kolozsváron megtelepedett Arcziszewszki család leszárma- zottja elmagyarosodott, 1806-tól Siménfalván szolgált, ugyanebben az évben szentelték pappá a vargyasi zsinaton. Az ütemhangsúlyos, felező tizenkettesekben készített fordítás egyedi, néhol egészen remekbe sikeredett:
Serényen szolgáltam addig az hazának Míglen húsz nyarat az idők halmazának. S ez húsz esztendőnek a míg végit érem, Hívségemet gyakran próbálta vezérem; Most hazám meg-utált, s nem nézhet engemet, Ha kérded, miért? Ím! Meg-mondom vétkemet: Egy Istent tiszteltem, nem hittem, hogy három, S hogy idvességemet csak ez egytől várom. Ez egynek szentelvén töredékeny éltem; Megsokasítani a Teremtőt féltem.– És midőn Szent Hitem tilalmazta, hogy Őt A részre soha nem osztható Teremtőt Három részre osszam, rettegvén ezennel Öszve-zavarni a végest végtelennel, Midőn tagadták azt minden régi Szentek, A később idők, amit Istenre kentek. Midőn irtóztam a Fiút, ki született Egyenlővé tenni ama nem született Atyával, a ki nem szenvedi, hogy párja
Legyen, s hogy párt adjunk, azt tőlünk nem várja; Mivel, mint Nagy Isten Királyi Székben ül,
37 MsU 111, 283–284; MsU 525/B; MsU 1106; MsU 1227; MsU 2346. 38 Mss 477; Mss 622.
Elégséges mindent meg-tenni Egyedül, Midőn vakon hinni Engem a Világ itt